Eger - hetilap, 1892

1892-11-29 / 48. szám

igy volt már ez tánczmulatságainkon, s a referensek mindig igy karakterizálták a bálokat: „Kis számú, de válogatott közönség.“ Hát biz’ ez biba a czélra, melynek eszköze a bál, de éppen nem ok arra, bogy a jelenlevők jól ne mulassanak.

A nőegylet buzgó elnöke, Kovách Kálmán né szül. Vár- nay Etelka úrnő, kinek rendkívül vonzó és kedves egyénisége, jó szive és emelkedett gondolkodása: társadalmi életünk egyik elsőrendű szellemi rugója, most is igyekezett a bált sikerültté tenni s az árváknak mennél nagyobb segélyösszeget adhatni. Hogy egy fesztelen, eleven hangulatú tánczmulatságot sikerült is összehoznia, annak tanúi és részesei voltunk; — hogy az árváknak adhat-e annyit, mint amennyit szive szerint óhajtana, arra inkább tudna felelni B. L. pénztáros úr, mint mi.

De figyeljünk! Beharangoztak az első négyesre! Egy országot egy darab papírért és plajbászért!! — A festői colonne-ok felálltak, s ha jól olvastuk: 24 pár élvezi kellemeit. Soknak nem sok, de kevésnek sem mondható, mikor 10—12 pár is tánczolt már e helyen a közelmúltban. A szem révedezve jár végig a sorokon, s meg-megpihen egy kedves arczon, vagy bájos termeten, hogy gyönyörkédjék. Azonban megszólal újra a zene; hullámzásba jönnek a colonne-ok, s a francziák ez utólérhetetlen elegancziáju és kellemű táncza pompás látványt nyújt az örvendező gardedámoknak s a hopponmaradt uraknak.

Elmúlik a négyes, el a végeszakadni nem akaró csárdás, majd a rezgő és lengyelke is. Láttuk tehát lejteni a jelenben divó tánczok mindegyikét, volt alkalmunk szemlélni a hölgyeket sétaközben is, — vegyük mái' most kezünkbe Páris arany-almáját, s járjunk sorba vele a hölgyeknél.

Egy ifjú hölgy megy mellettünk ruganyos léptekkel. Kezünk önkénytelenül emelkedik fel, nyújtaná az aranyalmát, ha eszünkbe nem jutna, hogy előbb végig kell ám néznünk a többi 17-et is. Sugár termetének plasztikus szépsége az, ami gyönyörteljes bámulatra ragad bennünket. Fehér ruha simul ringó karcsú derekára és hullámzó keblére, s lefutó kék szalag teszi azt kellemesen ízlésessé. . .

Ni, amott az a kék ruha és n a r a n c s-s z i n-d érék milyen pikáns, s kedves arczu tulajdonosnője mily könnyedén tán- czolja a keringőt és rezgőt, úgy repül, hogy az ember mindig utána ereszti tekintetét. 0 is kandidált! . . . Menjünk csak tovább.

Ah! az a kis szőke ott, sylphid-termetével, aranyszőke hajával, rózsaszín ruhában, piros és kék virág-diszszel keblén, mily kedves jelenség! Elő csak Páris aranyalmáját! Ennyi szeretetreméltóság, ennyi báj és finomság megérdemli azt. Hát még midőn tánczol, félig lehunyt szeme alól mily kéj látszik ki- sugárzani, tartásában mennyi elegáncia van.

T. jury, állapodjunk csak meg! Veszedelmes konkurrenczia! E vidor, pajkos arcz, ezek az örökké mosolygó szemek, melyekből annyi jóság s annyi kedvesség tükröződik ki; s a rózsaszín illúzión és nagy ibolyacsakor alatt domboruló gyönyörű plasztikus kebel mind olyan, mely győzelemre vezethet

............

H

át az a magas sugár alak, izzó-tüzes fekete szemével és pikáns arczával, rózsaszín ruhában, „ily színű szalagdiszszel, ki oly bájos hanyagsággal tánczol? 0 is a jelöltek sorában van, győzelmi valószínűséggel. De folytassuk sétánkat.

Ah! mily ideges gyorsasággal emelkedik újra fel a kéz, hogy átnyújtsa a diadalmi dijat. Igen, de melyiknek a kettő közül? Két ily szempár egymás mellett valóban gyönyör-keltő látvány; egyik búza virág-kék, a másik éjfekete. Mindkettőben annyi szelídség van kifejezve, hogy az őzike és galamb megszégyenülve maradnának mellettök szemeikkel. De a kék szem oly nevető, s a fekete oly ábrándos, méla; amaz oly vidor, emez oly epedő. Ha a szem csakugyan a lélek tükre, mily derült lehet egyiknek kedélyvilága, s mily érző és nemes a másik lelkülete! A szemekről az arczra siklik le tekintetünk, melynek szine egyiknél a hullámtalan tejé, másiknál a fakadó rózsabimbóé. Sugár termetét kék ruha födi a fekete szem és fehér arcz bájos tulajdonosának s vállait és keblét rózsaszín koszorú köríti; — fehér ruha borul kedves alakjára a kék szemű és piros arczu másik lánykának, s fehér csokor rejtegeti keblének bájait. De el kell válnunk e kedves két alaktól is s tovább folytatnunk utunkat. . . .

Ah ismét két új bájos jelenség! Fekete szem ragyog vissza a gyönyörködve szemlélőre. Egyik tüzes mint a parázs, a másik komoly és ábrándteljes. A szép szemeken kívül a duzzadó arányos termet mindkettőnél az, ami az aranyalma sorsát kétségessé teszi. Fehér ruhát visel mindkettőjök, mely odatapad egyiküknél a telt idomokhoz, mig a másiknál a bizarr rococo-sza- bás csak sejtetni engedi a testalkat körvonalait.

Tovább is folytatnók sétánkat, azonban arra a meggyőződésre jutottunk már is, hogy mind a 18 ifjú hölgy jelölt lesz, mert mindegyiken talál a szem valami kedveset, mely rögtön leköti az ember tekintetét. S igy munkánk eredménytelen lenne. Közöljük inkább a névsort. íme a bájos hölgyek: Borhy Ilonka, Désy Elza, Éliássylda, Erdélyi Gizella, Gebhardt Pannika, Kóty Lenke, Kaczián Ilonka, Kovács Etus, Köllner Ilonka, Lipovniczky Jolán, Mártonffy Margit, Nagy Erzsébet, Neichel nővérek, Pam- lényi Margit, Posgay Margit, Siskovics Etel és Szekerka Bella. Babies Béláné, Sinkovicsné a pénztár gondos ellenőre stb. — Jelen volt a bálban dr. Kállay Zoltánné Öméltósága is, ki az első négyes alatt érkezett a főispán úr ő méltóságával. És

10—20 társulatnál s magán-vállalatnál is, melyek a párisi 18,000 bérkocsinak aránylagos birtokában vannak.

Ha a bérkocsis szorgalmas és némileg értelmes is, valamely társulatnál levő szegődsége mellett, egyszeri lóváltással, s tekintetbe véve, hogy Párisban a társas élet rendszeres mozgalma éjfélutáni két óráig tart, a színházaknak legtöbbnyire éjféltájban van végok, s hogy éjjeli 11 és 1 óra közt az utczák, kivált a boulevardok a legélénkebbek, — nagyon szépen megkeresheti a napi szükségletét.

Minden reggel, mielőtt bérkocsijával kijelölt helyére megy, lartozik a bérkocsis, ha napközben lovat nem vált, 10 frankot, -egyszeri váltás mellett pedig 15 frankot előre lefizetni. Ügyes bérkocsis azonban 20—25 frankot, sőt többet is megkeres naponkint. Csak az a baj, hogy e foglalkozása mellett korcsmán kell élnie, fárasztó munkája megköveteli, hogy egy-két pohár borral is megerősítse magát, mig a bakonülés unalmas egyhangúsága folytonos dohányzásra készti, minek folytán a 10—15 frank- nyi napi keresményéből 5—7 franknál alig takaríthat meg többet családja számára. Ezért sztrájkol.

A budapesti bérkocsis meg párisi kollégája közt óriási nagy a különbség. Mig a bécsi vagy a budapesti bérkocsis sokszor tolakodva, veszekedve kínálja kocsiját, — a párizsi meg se mozdul bakján, s ha valaki comfortáblin akar tovahaladni, be kell ülnie a kocsiba, s egy pár rövid szóval értésére adnia a kocsisnak, hogy hová szándékozik.

Egyébkint Párisban ritkán ül az ember a bérkocsi-állomáson comfortableba, hanem rendszerint az utczán int egyik vagy másik bérkocsinak, melyet arról ismer meg az ember, hogy üres és nincs elfoglalva, hogy bandukolva hajt. Az ilyen comfortábli- kat Párisban „marodeur“-öknek hívják, s a legcsekélyebb intés elegendő nekik, hogy szolgálatra készen rögtön megálljának.

Egyébként a párisi bérkocsis soha se alázza meg magát annyira, hogy a bakról leszálljon avégből, hogy passageurjének a kocsija ajtaját kinyissa. Mert ő — azt tartja, — nem lakáj, hanem tisztességes üzletember, ki a bérkocsizás mesterségét folytatja. S e tekintélyéhez szigorún ragaszkodik, s e mellett kedélyesen füstöl szivarából, vagy pipájából, miközben vendégét tova- szállitja. A kalapját megemelni! Isten ments! Ezt a megalázkodást a nagy forradalom óta egyetlen egy bérkocsis se követte el, azonkívül az eféle műveletre az ő nagy, fehér viaszos bőrrel bevont czilindere nagyon is nehéz.

Azonkívül a párisi bérkocsis úrral nem is szabad gorom- báskodni, s amellett óvakodnunk kell őt collignonnak nevezni. Az ötvenes években ugyanis egy dúsgazdag vidéki úr jött a feleségével Párisba; s egy bérkocsin mentek bevásárlásaikat végezni. Végűi a passegeur-pár és a bérkocsis közt némi véleménykülönbség merült fel annyira, hogy a passageur ahelyett, hogy a bérkocsist kifizette volna, tanácsosabbnak tartá a viteldijat a rendőrhivatalban deponálni, s a bérkocsist, akit Collignonnak hittak, rendőrség elé idéztetni. Collignon kocsis úr a rendőri tárgyalás befejezte után, pőrét még rövid utón is elintézte kellemetlen passageurjével. Vett tudniillik egy pár kétcsövű pisztolyt, elment a hotelbe, melyben az illető passageur szállva volt, s lelőtte ezt feleségestül együtt, — minek következtében Collignon úr nyaka a guillotine alá került. E szomorú história daczára a Collignon név, mint a bérkocsisok gúnyneve, ma is főnél a párisi nép ajkán. Collignon.