Eger - hetilap, 1892

1892-11-01 / 44. szám

349

dozataivá válnának. — Jelzett csekély összeggel u. i. bármely 20—85 év közötti lévő egyén a mennyiben a kötvény kiállításától, — három hó alatt kolerában hunyna el, 5000 frt. biztosíthat, mely összeg kolerában történt elhalálozás esetén, minden késedelem nélkül fizettetik ki a kedvezményezett kezeihez. Ily kötvényeket a társulatnak bármely s igy a helybeli főügynöksége is, minden előleges orvosi vizsgálat nélkül, azonban személyes jelentkezés s a 30 frt. lefizetése mellett, azonnal kézhez szolgáltatni jogosított.

Azon körülmény pedig, hogy ez utóbbi esetnél a társulatot kevésbbé az üzleti, mint inkább a jótékonysági czél vezeti, a mennyiben az ezen üzletből elért jövedelem fele részét a m. kir. minisztérium utján a kolerában elhunytak árváinak kívánja juttatni, nemes jellemvonását képezi, és bármi commentárt szükségtelenné tesz.

Különfélék.

— Egyházi zene. Ma, f. nov. hó 1-én, Mindenszentek ünnepén a székesfőegyházban regg. 9 órakor tartandó ünnepi misén a székesfóegyházi ének- és zenekar Beliczay nagyszabású ünnepi miséjét fogja előadni, mely már a múlt alkalommal, király ő felsége névünnepén, oly nagy hatással adatott elő. E kedvező körülményre sietünk fölhívni ama t. olvasóink figyelmét, kiknek e remek müvet a múltkor hallani nem volt alkalmuk.

— Mozart „Requiem“-ét holnap, Halottak ünnepén, a főszékesegyházban regg. 9 órakor tartandó ünnepi gyászmise alatt fogja előadni, Lányi Ernő karnagy vezetése alatt, a tetemesen erősbült mintegy 40—42 tagból álló főegyházi ének- és zenekar. Ismételve fölhívjuk e remek műre az egyházi s klasszikus zene iránt kiválóbban érdeklődő müveit közönségünk figyelmét. Magának a Requiemnek azonkívül is igen érdekes, regényes története van, mely az „Eger“ ez évi folyamának legelső számaiban „Mozart“ czimü tárcza-czikksorozatban volt tüzetesen ismertetve. A nevezetes Requiemet Mozart élete utolsó hónapjaiban komponálta egy magas rangú fóúr megrendelésére, ki azonban nevét titokban kívánta tartani. A requiemért a maestronak 150 darab aranyat fizetett előre. A beteges Mozart már akkor sejtette halálának közeledését, s azért lázas sietséggel dolgozott ez utolsó müvén, gyakran egész éjjeleken át a végkimerülésig. Midőn aggódó neje emiatt kérve kérte, hogy magát kímélje, Mozart gyöngéd mosolylyal csak azt felelte: „Hagyd el, úgy is saját halálomra készítem e requiemet; tehát szeretném befejezni.

— Nem tudnám, miért ? Minő furcsa viselkedés ez velem szemben ? — kiáltá az asszony ingerülten.

— No csak meg fogod engedni, hogy ez a kívánság nem épen okos^ dolog tőled?

— Épen olyan okos dolog, ha én egy majmot akarok tartani, mint az, hogy te három kutyát tartasz magadnak.

— Kikérem magamnak. Az én kutyáim vadász-kutyák, — a kis Minkát kivéve, amelyet csak azért tartok, mert rendkívüli ragaszkodást tanúsított bátyád iránt. Ha ő nem ajándékozta volna nekem, — akkor teljesen megelégedném a két vadászebemmel: Nimróddal, és Diánával.

— Tehát visszautasítod a kérésemet, bár jól tudod, hogy tíz év óta sovárgok egy kis majom bírása után. (Az igaz, hogy Bérezi ur erről eddigeíé még csak nem 'is álmodott.) Neked mindegy, ha egész napon át egyedül üldögélek is a szobámban, s nincs, akit dédelgessek, ápoljak. Te elmégysz vadászni, beülsz a kaszinóba kártyázni, ha unatkozol.

E szavak közt Vasváryné asszony kirohant az ajtón, s egész délután duzzogott. Vasvári ur ilyetén körülmények közt nem igen jól érezte magát. Igaz, hogy a majmokat ki nem állhatta, de abban meg a feleségének volt igaza, hogy az asszony meg a férje kutyáit nem szenvedhette, mert ezek a dögök valamennyi bútorát összepiszkolták, daczára annak, hogy különben elég tiszta kutyák voltak, mert minden héten megmosták őket. Aztán meg az az illat, amit a majmok terjesztenek! — Brrr.

Késő őszre járt az idő. Az októberi nap enyhe meleget árasztott a kert hullékony lombjaira. Margit asszony ott ült kerti hintaszékében s barátnéjának legkisebb cseméjét ringázta egy függő ágyban, mig a két nagyobbik gyermek a szőlőlugas körül pákosztoskodott.

Egyszerre hangos bőgés zavarja meg az idilli csöndet. A ki^Lujza vad szökésekkel rohan Margit asszonyhoz.

Be is teljesült, hogy a maga számára készítette a hires requiemet, de az az óhajtása nem teljesült, hogy a müvet be is fejezhesse. Ha a müvet behatóbb zeneértő figyelemmel kisérjük, az a folyton emelkedő áhitatos, magasztos lendület, mely kezdettől fokonkint újabb és újabb gyönyört és meglepetést kelt lelkűnkben, a Lacrymosa“ részben éri el tetőpontját. Már a „Sanctus“ és „Benedictus“ úgy stíl, mint magasztosság tekintetében mélyen alatta marad az előző részeknek, s erősen igazolni látszik a zenekritikusok ama véleményét, hogy e két szám már nem a Mozart müve, hanem bizonyos Süssmayer nevű zeneszerzőé, aki Mozart halála után a Requiemet, a maestro ez utolsó müvét, a hátrahagyott kéziratból összeállította. Az utolsó rész, az „Agnus“ azonban ismét a Mozart mester kezére vall. Mondják, hogy a mester halála után a titkos megrendelő nem jelent meg többé a Requiemet a családtól követelni. így olvassuk ezt a „Caecilia" czimü egykorú folyóiratban.

— Hymen. Sajóssy ír énke kisasszony, Sajóssy Alajos akad. festész, egri főgymn. rajztanár kedves és müveit leánykája, az egri elite-hölgykoszorú egy kiváló kedveltségű tagja, a múlt okt. hó 24-én tartotta eljegyzését szorosabb családi körben, vőlegényével, Koreck János csanádmegyei fiatal földbirtokossal. A fiatal pár boldogságához, a nagy számú előkelő rokonsággal egyetemben, mi is őszinte szívvel csatoljuk legjobb szerencse- kivánatainkat.

— Tiszti előléptetések házi ezredünknél. A csász. és kir. közös hadseregnél történt novemberi előléptetések alkalmával az Egerben állomásozó 60. sz. csász. és kir. Appelgyalogsorezred tisztikarában elő lettek léptetve: Kocziczka Károly főhadnagy II. oszt. századossá; Klemm Károly hadnagy főhadnagygyá; továbbá oltrai lovag Descovich Oskár, és Eitel Károly hadapród-tiszthelyettesek hadnagyokká. Ez utóbbi a 33. sz. gyalogezredhez lett áthelyezve. Áthelyeztettek továbbá: Katona Gyula I. oszt. százados a 2. sz. genie-ezredtől a 60. sz. Ap- pelgyalogezredhez őrnagyi ranggal; Réz ni esek Emil II. o. százados az Appelezredtől a 25. sz. ezredhez; és Blaha Vilmos hadnagy ugyancsak a 60. sz. Appelgyalogezredtől az 50. sz. gyalogezredhez. — D r. Deutsch L i p ó t II. o. ezredorvos I. o. ezredorvossá léptetett elő. Panos Alajos őrnagy, ki jelenleg a 65. sz. gyalogezredben szolgál, alezredesit lett előléptetve.

— Előléptetések a magy. kir. honvédségnél. Király ő felsége f. é. okt. hó 25-éről kelt elhatározásával irta alá a magy. kir. honvédségi novemberi előléptetéseket. Az előléptetett honvédtisztek közt, közelebbi ismerőseink közöl, a következők ne— Néni! . . jajjaj! jajjajaj! . . egy darázs . . ó jaj!

Margit asszony ijedten ugrik fel.

— Hol, Lujzácskám! hol? . .

— Itt . . . jajjaj . . az ajkamon . . jajjajaj! . .

— Ó Jesszesz! Szegény kicsikém! No, se baj. Jer. A néni majd beragasztja tapaszszal . . igy ni . . . Ugy-e, már nem fáj ?

— Beh . . beh! — hangzik a háta mögül ijesztő hangon. A kis baba kipottyant a függő ágyból, s iszonyú ordítást vitt véghez, miközben sértetlenül mászott tova a selyempuha gyepen.

Margit asszony sűrű verejtéket izzadott a két óbégató gyerek közt. Azt sem tudta, melyiket vigasztalja, mig a gyermekek édes anyja oda érkezett, s mintegy varázsütésre egyszerre elhall- gattatá drága magzatait.

— De hol van Friczi?

— Biz én nem tudom. Épen most bujkált a lugasban, — mondá Margit asszony, balsejtelemtől aggasztva.

De úgy látszik, hogy a Friczi gyerek, ezúttal kivételesen, minden baj nélkül került elő. Legalább egészen jámbor és ártatlan pofával lépegetett elő az udvaron, hová e közben a hölgyek is beléptek. Friczi még csak normalista volt, s kilencz éves korában még nincs az ember megérve főbenjáróbb csínyekre.

Amint a házba léptek, Lujzácska megbotlott valami puhában, s elbukott — megint valami puhára, — minek újabb fülsiketítő bőgés lett az eredménye. A küszöbön ugyanis hat kis kutyakölyök hevert, amint látszék, még alig pár naposak, mert még egészen vakok voltak. Minka, a kis kutyák anyja, dühösen rontott Luj- zácskának, s megtépte ruháit, mig Diana, gazdáját megelőzve, kirontott a szobából, s kegyetlen ugatással sietett társnéja, Minka segítségére.

— Mennydörgés adtát! — kiáltá Vasvári ur, — micsoda pokoli lárma ez ? — de rögtön meghunyászkodott, amint a feleségét megpillantotta. — Jesszesz! Jesszesz! Margitkám hát mi a baj?