Eger - hetilap, 1892

1892-11-01 / 44. szám

347 bilis és erősen ideális irányú ifjúnak Kossuth hazafiui panasza, és a még felületesen ismert magyar nyelven egy költemény szö­vege körvonalozódott s született meg a dalammal együtt lelke kohójában, s erős vajúdás közt igy készült a hires „Tavasz el­múlt“ kezdetű Kossuth-nóta, mely csakhamar szerte zengett a hazában, s a szerzőt rögtön a magyar közönség, különösen a dal­körök kedveltjévé tette. Hazajövet a miskolczi szinházhoz került karnagynak, s az egész világ kedvelte a „kis karnagyot.“ Ily minőségben szinte ittas a hazai levegőtől; bebarangolta hazájának legkülönbözőbb vidékeit. Élte e szakának kimagaslóbb pontját a Kolozsvárt töl­tött 2 év képezi, hol csakuem minden nap újabb dicsőséggel vir­radt rá. A valódi géniuszt azonban nem szédité el semmi efemer siker. Jól érzé, mennyire érdemetlen azon dicsőségre, melyet in­kább tehetségével, mint tanultsággal ért el. Kiragadd tehát ma­gát a ringató karokból, s mint 23 éves ifjú a budapesti zeneaka­démiára ment komolyan tanulni, hol Koessler János hatalmas egyénisége volt rá legmélyebb benyomással. Budapesten laktában megnősült. Az élet gondjai igy vállai- ra nehezülvén, kénytelen volt Mármaros-Szigetre menekülni, hol aztán csakhamar viruló zenedét s egy, a maga nemében hazánk­ban páratlan Palaestrina-egyesületet alapított. Boldog lehetett volna, megfelelő anyagi jólét s viruló zenei élet közepette. Azon­ban géniusza innen is elkorbácsolá, mert érzé, hogy Szigeten, a világ elől elrejtett zugban, szelleme nem találja föl a kellő táp­lálékot s nélkülözi a kellő impressziókat. Különben is a szükség hajtván Szigetre, most újból a fővárosba tért, hol az operához szerződtették szinpadi karnagy-orgonista- és korrepetitornak. Képzelhetni, mily lélekölő mesterség az operai kardalosokat tanit- gatni, a mellett folyton ügyelni, hogy el legyen találva a kar­nagy intencziója a tempók- s egyéb árnyalatokban. Lányi túlér- zékeny lelke, főleg Mahler igazgatása alatt, nem birta volna soká az izgalmakat, s már-már idegesség fenyegette, midőn a székes- fehérvári főtemplomnál a karnagyi állás megürült. Örömmel ra­gadd meg ez alkalmat, hogy a főváros zajából annak csöndes közelébe meneküljön, s 1889. év végén az új állást el is érte. Mindent elkövetett most, hogy tehetségét minél szélesebb mértékben értékesíthesse. Hisz ez volt élete fővágya mindenkor: az egyházi zene müvelhetése. Sikerült is Fehérvárit egy szép Czeczilia-egyletet alapítani; azonban, fájdalom, — nehány keve­sek kivételével — a nagy közönség teljes részvétlenséggel visel­tetett iránta, alig véve róla tudomást; úgy, hogy legtöbben jófor­mán csak akkor tudták meg, hogy Lányi köztük lakott, mikor már kiszabadult prometheuszi helyzetéből, Egerbe kerülve ugyan­csak főszékesegyházi karnagynak, hova f. é. május havában 26 pályázó közül, próbatét nélkül, egyhangúlag választá meg a főkáp­talan, nehány rövid nap alatt pedig Eger hírneves érseke sietett megerősíteni, hogy mielőbb Egeré legyen a dicsőség, óhajtott révbe fogadni Lányi sokat hányatott hajóját. Egerben, hova régtől vágyva-vágyott, s hol örömrepesve tárt karral várták, átvette egyúttal a hírneves „Egri dalkör“ karnagyságát is, mely dalkör élén a legutóbbi budapesti országos dalversenyen az első díj elnyerésének dicsőségét vívta ki, főleg épp az „Egri dalkörnek“ is ajánlott, Petőfi „Honfidalára“ irt remek műnégyesével. Kimagaslóbb müvei az utóbb említetten kívül még számos münégyes, köztük az „Egy gondolat bánt engemet“ zenésitése, melylyel Sopronban pályadijat nyert s mely müvéről maga is úgy nyilatkozik, hogy annak költésével „ifjúságából egy jó adagot áldozott fel.“ Müvei száma ugyan a 30 opus-t érték el, de ezek között egy-egy oly szám is van, melynek czime: „84 ered. magyar dal.“ Termékenysége rendkívüli. Poetikus könnyedség, mély ihlett- ség, stiláris erudiczio, naiv közvetlenség s megragadó báj jellem­zik Ízléses múzsáját. A szöveg megzenésítésében, a költemény intencziójának interpretálásában ritka jelességü maestro, amint hogy nem is lehetett másként oly zenésznél, ki legsikerültebb, a magyar nép ajkára átment dalaihoz maga költi a szöveget is. E tekintetben Wagner Richárddal rokon. Egyébiránt eddig, mint mondani szokás, inkább „kis kaliberű“ tehetségnek mutatta be magát, Chopin módjára a népzenei formáktól emelkedve fokozato­san a müzenei formák körébe. Jelenleg azonban szélesebb kom- pozicziókkal, magyar stilü sonátával, s egyházi darabok költésével foglalkozik, meglepetéseket készítve eddigi kiadóinak, a „Rózsa­völgyi“ s a lipcsei „Breitkopf és Härtel“ czégeknek. Főérdeme azonban, hogy minden izében lelkes patrióta, s bármit írjon, min­dig magyart s magyarul ii\ Szeretik is egymást, — már mint ő és az egriek. Az életbiztosítási ügy jelen állása. (Xy.) Az életbiztositás czélszerűsége és fontossága manap kétségen felül állván, annak ezúttal való fejtegetésével foglalkoz­ni fölösleges és hasznot nem hajtó munkát képezne; itt kivált azon haladásról leszen szó, melyet az életbiztositás a legutóbbi évek alatt felmutat. E haladás főleg 3 irányban, u. m. életbiztositás változatai­nak sokféleségében, a fizetendő dijaknak ehhez képest való leg­hogy legyen komoly és méltóságteljes, mint egy ködös, homályos novemberi alkony, és nem akarta megérteni, hogy van a világon kellemesebb szórakozás is, mint a Frau Ostler fésületlen, szur- tos kis leányaival való kaczagás és szaladgálás az udvaron! Képzeljék el, kérem, e 70 éven felül levő — oh mily finy- nyás elv ellen vétek én most, midőn egy nő koráról szólok! — s egész életén át gyöngéden ápolt, szellőtől is féltett kir. herczeg- nőt, ki hónapokon át sárban, vízben mezítláb jár, legfölebb egy szandállal védve talpait, — s oszoljanak el a mezítláb való járás ellen táplált előítéleteik és aggályaik! A 39. szám mellett egy tér kezdődik, melyet piacz-tér- n e k nevezhetnénk ; az itt felállított gyümölcs-árús bódékat Olaszország látja el színre és nagyságra nézve igen szép, de zamatra nézve messze a miéink mögött maradó gyümölcsökkel. Megjegyzem még itt, hogy a gyümölcsöt, en detail, nem darab számra árulják, mint nálunk, hanem font számra, ami mutatja azt is, hogy Bajor-országban még mindig nem ment át a köz­életbe a méterrendszer. A piaczon túl, a főútczáról kelet felé van a post a-é p ü- 1 e t, hol négy hivatalnok állandóan talál foglalkozást s ezek egyike egyszersmind a t á v i r ó-h i v a t a 11 is kezeli. Itt vál­tanak be külföldi pénzt is, igen előzékenyen, német pénzre, s mondhatom, hogy sem Salzburgban, sem Münchenben nem végez­ték el a váltást oly honettül s oly kevés levonással, mint itt. Jó lelkiismerettel ajánlhatom tehát, hogy esetleg Woerishofenbe menvén, Salzburgban csak annyi német-pénzt váltsanak, amennyi épen föltétlenül szükséges, nagyobb összeget pedig méltóztassanak itt a postán beszerezni. Tovább, a főútcza hosszában, vannak a fürdőhelyeken elma­radhatatlan kereskedések telve azon csinos, elkápráztató haszontalanságokkal, melyekben szintén a szemfényvesztés zász­lóját lobogtató korszellem szólal meg s melyeknek mételyétől, fáj­dalom, Woerishofen sem ment! Kiemelek közölök kettőt: a Hans Bisch off (zwischen den Badehäusern) üzletét, hol a Kneipp rendszere szerint készült normál len-fehérnemű kapható, jutányosán és megbízhatóan, és Friedrich Zech (neben dem Schulhause,) hol a Kneipp rendszere szerint készült czipők és a gyógymódtól elválasztha­tatlan legjobb szandálok kaphatók. Egypár szandál ára 3 márka (1.80 frt.) 2. Jobbra a Pfarrkirchétől vannak: Csaknem közvetlen szomszédságában az 1718-ban épült ro- cocó-stylü Dominikaneri ne n-K 1 o s t e r, mely olyritka és érté­kes építészeti régiség, hogy később behatóan és részletesebben fogom ismertetni. A kolostorral szemben van a Kneippstrásse, egy kis sikátor, mely levezet a völgybe, hol a voltaképeni fürdő-telep épületei feküsznek. Feljebb, még mindig a Hauptstrassén’S van a „Kurhotel zum Adler“, s egész sora a kisebb-nagyobb speise-saaloknak, hol többé-kevésbbé különböző áron, de egyenlően rosszúl főznek. A Hauptstrassétól kelet felé igen csinos és jól gondozott séta­helyek futják körül a falut s itt van a mintegy 30 méter hosszú fedett sétány (az u. n. Wandelbahn,) melyet egy Kneipp által meggyógyított hálás angol építtetett tetemes költségen a naponkint d. u. 5 órakor tartatni szokott előadások (Vortragok) számára. Lefelé a Kneippstrassén először találjuk a „Bad G-eromil- lert“, terjedelmes és kényelmes helyiségeivel, melynek emeletét egy ideiglenes gyermekmenkely czéljaira használták fel. Innen a patak partján éjszak felé haladva, találjuk Woerisho­fennek ez idő szerint legnagyobb és legmodernebb épületét, a *

Next

/
Thumbnails
Contents