Eger - hetilap, 1892
1892-10-18 / 42. szám
333 suak — egy színdarabot több-kevesebb sikerrel előadjanak, bizonyos intelligencia, az értelmi tehetségek bizonyos fejlettsége szükséges; éppen azért, midőn az egylet vezetősége az egylet tagjait, az ifjú iparosokat erre is igyekszik képesíteni, ez által mü- velőleg hat azokra: Ízlésüket fejleszti, ismeretkörüket szélesiti, s a társadalomban az iparosnak is annyira szükséges érintkezési ügyességet növeli bennük. Ezenkívül, ha a darab megfelelő helyes irányú, nevelőleg hat úgy a szereplők, mint a velük egy téren működő nézők gondolkozásmódjára. Ezért csak helyeselni tudjuk, ha az egylet vezetősége mennél gyakrabban adat elő — jól megválasztott színdarabokat. Közönségünknek pedig kötelessége volna őket támogatni, annál is inkább, mert az ily műkedvelői előadások jöve;delmi forrásait képezik e hasznos, üdvös czélú intézménynek. Éppen ez okoknál fogva nem tudjuk mire vélni és megérteni azon kárhoztatandó merev visszahúzódást, amelyet intelligens közönségünk kivétel nélkül, s tehetősebb iparosainknak egy része, tanúsít minden alkalommal — természetesen most is — vele szemben. A velünk szomszédos vármegye székhelyén, Szolnokban, tanúi voltunk egy alkalommal annak, hogy az iparos-ifjúság által rendezett szini-előadáson, a legintelligensebb közönség, köztük a megye fő- és alispánja — zsúfolásig töltötte meg az ösz- szes helyeket. S hogy nálunk miért van úgy, ahogy van — és nem másképen — azt nem tudjuk megokolni. — Derék ifjú iparosaink buzgó igyekezettel és nem minden siker nélkül adtak elő egy kitűnő irányú és tárgyú, de az iró által eléggé ki nem domborított-, s érdekes részletekkel kellően nem fűszerezett darabot, a szatmári legényegylet elnökétől, Bodnár Gáspártól. Tiz fiatal ember és két leányka buzgólkodott kellemesen szórakoztatni a többnyire iparosokból és papi egyénekből álló, középszámunál valamivel nagyobb közönséget. A két csinos leányka: Müller Paula és Pálffy Róza kisasszonyok, sok kellemmel és minden lámpaláz nélkül töltötték be szerepeiket. Mig ez utóbbi sentimentális hangjával nyerte meg a rokonszenvet, az előbbi bátor, fesztelen magatartásával és bájos külsejével, mit a kevés szerencsével alkalmazott, arczredőke^ ábrázolni hivatott festék sem volt képes ke- vésbbé vonzóvá és kellemessé tenni, ügy gondoljuk, hogy Ömbö- lyi Mátyás uram őkigyelme is gondolhatott olyas valamit, hogy egy kellő alappal rendelkező üzlettel, a való életben sem volna „megvetendő“ ezen csinos és ügyes kis oldalborda kíséretében „áthajókázni az élet hullámos tengerén.“ — Egy színésznek is becsületére váló ügyességgel és természetes komikummal adta szerepét a fiatal emberek közül Herczeg Ignácz, nem egyszer fakasztva kaczajra az ép kedélyű hallgatóságot. Ezt azonban nehogy biztatásnak vegye arra, hogy felcsapni próbáljon a színművészet „fölkent bajnokai“ közé, mert hát mivel is fejezi be a darabot Ömbölyi-mester ?: „Azért hát, vissza a műhelybe.“ Jól alakítottak még Gyarmathy Dezső (Ömbölyi) Szalay István (Dani- bácsi) és Kiss Dezső. De általában ügyesen megállották helyüket valamennyien, amiben természetesen a buzgó vezetőségnek is jó része van. K. L. — Hangverseny. Liedl Ferencz, a zenevilág egyik legismertebb hegedűművésze, és M a 1 e c z k y V i 1 m o s n é, az operaház tagja, ki legutóbb Kölnben a legnagyobb elismerés melle,t vendégszerepeit, f. é. nov. hó 3-án az ókaszinó termében hangversenyt rendeznek. A hangversenyzőket Lányi Ernő ur fogja zongorán kisérni. A hangverseny, tekintve a hangversenyzők hírnevét, igen élvezetesnek Ígérkezik. A részletes műsort lapunk jövő számában közöljük. Előjegyzéseket elfogad Szolcsányi Gyula könyvkereskedése. — Az „Egri Polgári Lövésztársulat“ a szokásos évi bezáró, vagyis liba-lövészetét, társas ebéddel és esti lövészettel egybekötve, folyó évi október hó 30-án egész nap, — 31-én és — november hó 1-én délután 2 órától kezdve tartja meg, melyre Eger város közönségét és sportkedvelőit tisztelettel meghívja. Toronyi Sándor, társ. jegyző. — Gyászhir. Salamon Ferencz, kiváló történettudósunk, a magy. tud. akadémia és a Kisfaludy-társaság tagja, a budapesti Közlöny szerkesztője, f. é. okt. hó 9-én éjjel, hosszas szenvedés után, élete 67-ik évében Budapesten elhunyt. Temetése a fő- és székváros irodalmi köreinek s müveit közönségének tömeges részvéte mellett f. okt. hó 12-én ment végbe. — Műkedvelők szinielőadása és hangversenye. Nem rég városunkban, a műveltebb izr. ifjúság körében, úgynevezett „állandó műkedvelő-társaság“ alakult, mely a múlt szombaton, f. hó 14-én, a nyári színkörben, részben a színkör javára, előadást tartott. Előadták a „Flipper és Nobbier“ ez. egy felvoná- sos angol vígjátékot Csiky Gergely fordításában, s Bérezik Árpád „A közügyek“ ez. egy felvonásos vigjátékát, műkedvelőkre nézve minden elismerésre méltó ügyekezettel, s elevenséggel. A szereplők voltak, a hölgyek közöl Barna Ilonka, és Braun Sarolta kisasszonyok, kik a jól megérdemelt sűrű tapsokon kívül, igen szép bouquet-at is kaptak. Férfi-szereplők: Gutlohn M., Schwartz A., Preszler J., Klein J., Fischer M., Lusztig J. az estély legérdekesebb mozzanata volt, a két vígjáték közt Weisz Pál hegedűjátéka, ki Mendelssohn nagy hegedű-versenyének I. tételét játszotta kiváló művészi tehetségre valló bravourral. A fiatal hegedűs, ki sokkal több egy köznapi műkedvelőnél, kellemesen lepett meg bennünket ama könnyedséggel, s tehnikai biztossággal, melylyel hangszerét kezelte, s melynél fogva a mester-iskola nehezebb mesterfogásait s force-feladatait is (a terz- és oktáv-fogásokban, flageolettekben, harpeggiokban stb.) nemcsak kifogástalan tisztasággal, de bizonyos legére virtuozitással oldotta meg. Közkívánatra játszott még azután Musintől egy „Concert mazoúrká“-t, és a Sarasateféle „Zigeunerweisen“ szerzeményekből egy számot, ügy halljuk, hogy a fiatal hegedűs már Amerikát is bekalandozta hegedűjével. Meg is látszott rajta, hogy nem először áll publikum előtt. A fiatal hegedűst Bauer Boriska k.-a. kisérte zongorán, magasabb zeneérzékre valló finom diskréczióval, s nemes Ízléssel. Már e kíséretből észrevehető volt, hogy a tisztelt ifjú hölgy előkelőbb zeneiskola szép tehetségű növendéke. A közönség, — csekély kivétellel csaknem kizárólag izraelita családjaink köréből — csak félig töltötte meg a tágas színkört. A sükerűlt előadást egy páholyból Zalár alispán is érdekkel nézte végig. — A hevesmegyei 1848/9-iki honvédek egyletének egri választmánya, közelebbi ülésén azt határozta, hogy a budai honvédemléknek, f. é. nov. hó 2-án halottak napján történendő leleplezési ünnepén, az ez ünnepséggel egybekötött körülmények miatt, nem kíván részt venni. Ugyanezt fogja javasolni a hevesmegyei 1848/9-iki honvédek közelebbről egybehívandó közgyűlésének is. — Mozart Requieme. Székesfőegyházunk derék karnagya, Lányi Ernő, merész feladatot tűzött maga elé. Nem kevesebb a czélja, mint hogy f. é. november hó 2-án, Halottak ünuepén, a székesfőegyházban regg. 9 órakor tartandó ünnepi gyászmisén, a műkedvelők s katonai zenekari tagok által erősbitett főszékesegyházi ének és zenekarral elő akarja adatni a nagy nevű klas- sikus zeneszerző: Mozart A. legutolsó s legnagyobb zeneszerzeményét, a világhírű Requiemet. Főtemplomunk buzgó karnagya tehát ez által ismét egy újabb kedvező alkalmat nyújt zenekedvelő müveit közönségünknek, oly klassikus szabású, egyházi zenemű meghallására, aminőhöz foghatóról az előző időkben még álmodni sem mertünk. E körülményre tehát jó eleve fölhívjuk t. müveit közünségünk figyelmét. — Közgyűlés. A hevesmegyei általános tanító testület rendes közgyűlését f. évi okt. hó 31-én Gyöngyösön a sóházi elemi iskola helyiségében fogja megtartani. — Üj szikviz-gyár. A Köllner L. utóda gyógyszertára — mint értesültünk — egy teljesen új rendszerű szikviz-gyárat rendezett be, melyben a szikviz vegytiszta folyékony szénsavval készül. A szikviz nem csak üdítő hatása következtében, hanem minthogy az emésztést is elősegíti, ivó viz helyett is, valamint borral általánosan élveztetik; mindazonáltal sokan — főleg az orvosok ajánlására — a szikviz-élvezettől tartózkodnak, minthogy tudják, hogy a régibb gyártási mód szerint kénsavval fejlesztett szénsav, gyakran tartalmaz az egészségre nézve káros hatású gázokat, főleg ha — ami gyakran történik — a szénsav fejlesztésére használt anyagok választásánál kevésbbé vannak tekintettel azok minőségére, mint inkább arra, hogy olcsók legyenek. — A folyékony szénsavat részint forrásokból nyerik, részint nagy gyárakban állítják elő, melyekben természetesen annak tisztítására a legnagyobb figyelem fordittatik, azért mindenkor vegytiszta. A Köllner L. utóia-féle gyógyszertár által forgalomba hozott vegytiszta szénsavdús szikviz, mint meggyőződtünk, teljesen megfelel nevének, mert ivás közben nem okoz sem szúrást az orrban, sem kellemetlen karczolást a torokban, mivel pedig szénsav-tartalma igen dús, igy ezen szikviz igen kellemes, jó ízű, s minden tekintetben egészséges italt képez, sőt bizonyos esetekben mint gyógyvíz is kitűnő szolgálatot tesz. Értesülésünk szerint a gyógyszertárnak sükerűlt úgy az érsekudvar valamint a semináriumi kutak használatára engedélyt nyerni, mely körülmény szintén nagy előnyére válik a Köllner-féle szikviznek, mivel e kutak városunkban általán elismert jó vizet szolgáltatnak. — Ta-ra-ra-Bumm-dié, a világhírű angol kuplé-induló, mely különféle nyelveken már több millió példányban van elterjedve, most megjelent eredeti magyar szöveggel is a „Harmonia“ buda-