Eger - hetilap, 1892

1892-09-13 / 37. szám

290

hezedő viszonyai között a becsületes életfentartást kivívhassa; de a népoktatási törvény figyelemmel van még azon tekintélyes elemre is, a mely tudományos pályára ugyan nem lép, de a szorosan vett elemi népoktatásnál többet igényel. Ezen osztály a földmivelés, ipar és kereskedelemre támaszkodik, ez képezi foglalkozását, s igy a nemzet életében ezen osztály a legbecsesebb tényezők egyike. A gazdálkodót, iparost és kereskedőt a jövő életpályájának megfelelő műveltséggel ellátni feladata a polgári iskolának.

A népoktatási törvény 59. §-ban tehát elrendeli, hogy „oly falvak és városok községei, melyek kebelökben 5 ezer lakost számlálnak, kötelesek felsőbb népiskolákat, vagy ha anyagi ere- jök engedi, polgári iskolákat állítani és tartani fenn.“ — Ily iskolák elkülönítve fiúk és leányok számára állitandók. A polgári leányiskolák a középosztály igényeit vannak hivatva kielégíteni, tehát czéljuk a leány-gyermekeknek megadni azon valódi műveltséget, a mely nem a hivalkodó tudákosságban, hanem a női szerénységgel, az erkölcsi zománcz megőrzésével párosult, felvilágosodott értelmiségben nyilvánul. Ezért a polgári fiúi és leányiskolák igen jelentős tényezői népmüvelődésünknek, ezek vannak hivatva megszilárdítani a valódi demokrácziát.

A közoktatási kormány kezdettől kiváló gondoskodásba vette a polgári iskolák terjesztését. íme van szerencsém bemutatni a közoktatásügyi minister úrnak, még 1874. évi július hó 15-én 19.425. sz. a. kelt rendeletét, melyben Hevesvármegye akkori tanfelügyelőjét felhívja a minister úr, hogy amennyiben „eljött azon idő, melyben mindazon községek, melyeknek 5000-nél több lakosa van, a törvény 59, vagy 67. §-ban elrendelt kötelezettségének most már halasztliatlanul eleget tegyen; evégből uta- sittatik a tanfelügyelő, hogy a felügyelete alá rendelt tankerületben az alább névszerint is felsorolt községekben azonnal jelenjék meg s mindegyiket anyagi erejéhez mérten, vagy felső népiskola, vagy polgári iskola felállítására hívja fel; sőt ha ebbeli kötelességét teljesíteni vonakodnék, erre a törvény erejénél és a törvényhatóság közrehatásánál fogva kényszerítse is. Ott, hol esetleg az anyagi állapot egyátalán akadályul szolgálna az intézetek felállítására, a törvény 43. §-a értelmében kilátásba helyezheti a tanfelügyelő az államsegélyt, melynek megadására a minister az e czélra rendelkezése alatt álló pénz erejéig hajlandó is lesz.“

Kijelöltettek pedig a következő községek: Eger, Gyöngyös, Heves, Tisza-füred.

Azt nem kutatom, hogy mily kísérlet történt ezen rendelet

Az „EGER“ tárczája.

Egy hírhedt pohárköszöntö.

Egy megindító beszédet Hallék tőled a minap;

Kifejezést adtál kebled Lázongó fájdalminak.

S amint szóltál, amint festéd A hon gyászos helyzetét,

Fájdalmad zugó tengere Majd bensőd vetette szét.

És amint kebled nagyon is Kétes jós-hangot adott:

Magam is megindultam, — s a Többi is elballagott. S. V.

Sajóssy Alajos oltárképei,

Mi tanítók hivatásunk egyik igen fontos feladatául tekintjük a munkássági ösztön nevelését, a munkásságra való szoktatást, mert folyton él bennünk a munka szükséges és hasznos voltának, s rendkívül nagy értékének világos tudata. Jól tudjuk azt, hogy a kitartó munkásság oly erény az emberben, melynek reális haszna ép annyira tisztán látható és biztosan jelentkező, mint a mennyire kétségen kívül áll nagy erkölcsi becse. Az

foganatosítására, csak azt kell sajnálattal konstatálnom, hogy Hevesvármegye polgári iskolák tekintetében az ország legelmaradottabb törvényhatóságai közé tartozik, mert csak is a múlt 18972 tanévben nyílt meg az első ily intézet Egerben Zsendo- vics József kanonok úr áldozatkészségéből. Pedig az 1890. évi népszámlálás szerint, a lakosság számát véve, ily iskola felállítására köteles: Hatvan (6979 lakos), Tiszafüred, (8024), Pásztó, (5111), Heves nagy község (7271), és Gyöngyös rendezett tanácsú város (16.124), hol a leánytankötelesek oktatása felől csakis elemi iskolák által van gondoskodva.

Nagyon is itt az ideje, Tekintetes közigazgatási Bizottság, hogy nevezett községekben a törvény által követelt polgári iskolák halogatás nélkül felállittassanak.

A polgári iskolák létesítésére vonatkozó tervezetemet van szerencsém következőkben előterjeszteni.

Alaposan ismerve vármegyénk viszonyait, mindjárt ki is jelentem, hogy községeink mostani anyagi helyzetükben képtelenek polgári iskolákat önerejükből felállítani és fentartani. Hiszen Gyöngyös város községi pótadója a földadó után 63, egyébb adó után 56% — legtöbb jövedelmi forrását — szőllőit a phylloxera tönkre tette, s mégis kulturális czélokra már most költségvetésének egynegyedrészét, közel évi 25 ezer frtot áldoz; Hatvan község 8396 frtot tévő évi költségvetéséből 5033 frtot fordít iskolai czélokra, amely az államadóknak 21.80%-a, Heves pótadója a földadó után 21, egyébb adók után 28%, Tiszafüredé földadó után 38, egyébb adó után 47%, Pásztóé földadó után 15, egyébb után 16%. A három utóbbi község iskolai költsége nem foglaltatik a község költségvetésében, ez külön iskolai adóból nyer fedezetet. Mindezen községek a kisdedóvásról szóló 1891. évi XV. t. ez. foganatosítását már munkába vették.

Hogyan állítsuk fel tehát a polgári iskolákat ?

Meggyőződésem az, hogy hazánkban az egyedül helyes közoktatási politika abban nyilvánul, ha az állam mig egyfelől okos, erélyes és tapintatos eljárással munkálja a nemzetiségek magyar nemzeti művelését, igyekszik a nemzetiségek között a magyarnyelvet és érzületet minél hatásosabban terjeszteni, addig másfelől az előbbi törekvéssel párhuzamosan a legszivósabb kitartással törekszik a magyar, mint államfentartó elem műveltségét emelni, ez által anyagi gyarapodását is előmozdítani, szóval a magyar elem suprematiáját minden körülmények között biztosítani. Ezen közoktatási politikát azt hiszem felesleges bővebben indokolni; hiszen annak szükségességét minden müveit magyar ember kell, hogy érezze!

előbbinek igazságát maga az élet tárja elénk ezernyi képben, folyton szemlélhetően, az utóbbinak alapja az ember rendeltetésében és Isten által a munkára való küldetésében van.

Mig az esztétikai és erkölcsi szép, vagy a hasznos után törekvő, munkás egyénre mindenki tisztelettel és becsülve tekint, addig a dologtalan, henye embert a társadalomban egyesek s az összes megvetése sújtja — és méltán! Amint a legragyogóbb jellemű s az emberiségnek legtöbbet használó emberek — nagyon természetesen — a törekvő, munkás egyének közül kerülnek ki, ép úgy a társadalom szemetjei és erkölcsi szörnyei a munkától irtózó, henye emberek sorában találják termékeny talajukat.

Mindenki annyit ér, mint a társadalom tagja, s oly mértékben bírja az emberiség becsülését, amily mértékben munkálkodik valamely ügy javára. E munkásság erkölcsi becse pedig nem attól függ, hogy mily magas állásban, s messze kiható, talán nemzetek sorsára döntő befolyást gyakorló tevékenységet fejtett ki valaki, hanem igenis, hogy mily mértékben használta fel a birtokában levő szellemi és testi erőket azon ügy javára, melynek munkáló- jává szegődött. Aki erőit egészen azon határig kifejti, melynek utána már a szellemi épség és testi egészség koczkáztatása következnék, az hasznos tagja a társadalomnak és becsülendő fia nemzetének.

Hogy mily erkölcsi rugóknak enged akkor, midőn tevékenységét ily mérvben fejti ki munkakörében, e körülmény nem foszthatja ugyan meg egészen ez erényét: a munkásságot morális értékétől, de növelheti vagy csökkentheti azt. Nem lehet eltagadni, hogy a kitartó szorgalomnak, reális hasznán kívül, akkor is megvan a maga erkölcsi becse, ha a nagy igyekezetnek rugója a hírnév, dicsőség utáni vágy, az emberek tiszteletének, bámulatának keresése, mondjuk: egyéni hiúság volt; vagy épen anyagi érdek: saját jólétének és élvezeteinek megszerzése, vagyongyűjtés serkentették szorgalomra; de menynyivel nagyobb értéke van ezen jellembeli tulajdonságnak akkor, ha oly nemes forrásai van-