Eger - hetilap, 1892
1892-08-30 / 35. szám
275 _uúvek közöl ki is választottak kettőt, mint.legsükerűltebbeket s elő is adták mindakettőt a nemzeti muzeum dísztermében tartott nagyszabású hangversenyen, a müveit közönség ítéletére bizva a két versenymű közöl a pályadijazás eldöntését. A versenymüvek egyikét Doppler Károly, akkor nemzeti színházi másodkarnagy, a másikat — mint utóbb tudomásunkra jutott, ha jól emlékszünk, — Nagy József kecskeméti (?) énektanitó irta. Nyertes Doppler Károly lett, ki már akkor, mint magyar opera-szerző (Ilka, Vanda, Benyovszky stb.) is előkelő hírnévnek örvendett. A Petőfi „Tied vagyok“ költeményére irt dallama kétségkívül igen szép, s zenei tekintetben minden dicséret- és elismerésre méltó kompoziczió; művészileg változatos, és annyii-a plasztikus, hogy harmonizálása még az exprofesso zenészt is kellemesen lepi meg. A magyar zenei rythmust sem lehet tőle megtagadni. De hiányzik belőle az a szellem, amely a hazafi-szivet a lelkesedés lángjára gyújtja, mely érzésben elbűvöl, s magával ragad! Mindeme kedvező tulajdonságokból sokkal több van a Nagy József dallamában. De hát — feledésbe ment — minda- kettő. Azóta is több jónevű zeneszerzőnk kísérletté meg már Petőfi „Tied vagyok“ költeményét dallamositani; de még mindig sükeretlenül. Legközelébb kitűnő fiatal zenészünk, s egyik legjobb népdal-szerzőnk, Lányi Ernő, az egri foszékesegyház, s az egri koszorús dalkör karnagya szerzett a „Tied vagyok“ költeményre egész szövegében keresztülvitt, férfi-négyeskarra irt s igen sükerült dallamot, melylyel az imént aug. (16—19.) Budapesten lefolyt országos dalárversenyen az egrieket oly fényes diadalra vezette. Ez a kompoziczió, annak, ami, — férfi-karnak — nagyon szép. De nem népdal. Az újabb magyar alkotmányos éra óta, tehát innen-onnan negyedszázada érzi már hazánk és nemzetünk annak szükségét, hogy a magyarnak is legyen elvégre egy általán elfogadott, a nép szivébe s ajkára átment, s azonkívül nemcsak nálunk, de a müveit Europa előtt is ismeretes nemzeti hymnusza épen úgy, mint van más európai népek és nemzeteknek. E szükség érzete pedig annál égetőbb, s követelőbb, minél erősebben fészkelte be magát az osztrák néphymnusz nemzeti életünkbe, s minél több komoly kellemetlenséget idézett már föl társas életünkben az ép ezért hazánkfiai által alaposan megutált Haydn-féle „Gott erhalte.“ Meg is történt minden jó akaratú törekvés és intézkedés a nemzet és a hazafiak részéről egy ilyen magyar néphymnusz teremtésére, mely hivatva legyen a „Gott erhalte“-t alaposan kiküszöbölni nemzeti instituczióinkból épen úgy, mint a kétfejű sast, meg a sárgafekete zászlót. Hasztalan volt eddig minden jó ügyekezet, sükertelenek voltak a Király-hymnuszra hirdetett pályázatok. Hiába tettek kísérleteket e téren legkiválóbb, legtehetségesebb zeneszerzőink. Néhány év óta egész külön, s ugyancsak szapora irodalma keletBárány néni, a maga idejében, egyike volt az „egri szépek“ legszebbjeinek. Köztudomású volt róla, hogy a hires hadvezér, Radeczky, a legkomolyabb udvar lói közé tartozott, mikor még mint fiatal, délczeg kapitány, Egerben állomásozott. Hej! ama gyászos napokban, a magyar szabadságharcz levere- tése után, nem egy, erősen kompromittált egri szabadsághős köszönhette örökhálás szívvel Bárány néni hathatós közbenjárásának, hogy Haynau akasztófájától, vagy legalább is a kufsteini kazamátáktól megszabadult! Bárány néninek azon időkben volt két kedves és szeretetreméltó szép által hugocskája is, akik nyájas készséggel szolgálták ki diák uraimékat. Az igazság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy e két kedves-bájos-hajadon, a Bárány néni tekintélye nélkül is, oly nagy tiszteletben állott előttünk, hogy csak mint „két szentre,“ mertük tekintetünket reájok emelni. Hogy azonban mily igézők valának, V. Lajcsi barátunk az eleven megmondhatója, aki nemcsak mint csinos legény, de mint ügyes gitározó troubadour is annyira elhódította az egyik leányka szivét, és kezét, hogy később, mint szeretve tisztelt hitvesével, megalapítója lön egy számos tagból álló, tiszteletre méltó családnak. De hát B ó t a ? kiált föl, ennyi fecsegés után, a türelmetlen -olvasó. Mindjárt rájövök. Ma is szokásban van, hogy jó módú egri földművesek, úgynevezett kapások, ha családjukban elevenebb eszű csemete mutatkozik, beadják az úri gyerekek közé iskolázni, a lyczeumba, később, ha beválnak, a gymnásiumba, hogy „leszek ur“-at faragjanak belőlök. így volt ez a régibb időkben is s tagadhatatlan, hogy, egynémelyikből jeles ember; is vált, akik később, ma is virágzó, előkelő egri családoknak lőnek megalapítói. kezett a „Királyhymnusz“-oknak, hivatottak, s még inkább hívatlanok egész seregétől kultiválva! Hasztalan! magyar király-hym- nusz, az az igazi magyar néphymnusz, aminő nekünk kell, aminő az angolnak a „Rule Britannia“; a francziának a „Marseillaise“; a németnek a „Wacht am Rhein“; a lengyelnek a „Busul a lengyel“; s az osztráknak a „Gott erhalte“; — olyan még nem termett meg. Mert az eféle nem úgy terem, mint a subagallér. Miért? Mert az efélét nem lehet mondva csinálni. A nép- hymnuszok, melyeket imént felsoroltam, nem pályázat utján keletkeztek. Nagy nemzeti alkalom, csudás inspiráczio szülte azokat, többnyire ismeretlen dalnokok felmagasztosult szivében, és ajkain. Ki hallotta valaha a hirét Rouget de Lisle-nek, mielőtt a hires „Marseillaise“-t megteremtette, amely dal — mint Hugo Viktor mondja, — többet ölt meg százezer embernél ?! A „Gott erhalte“-t sem a sörös kancsó mellett, csöndes pipaszóval üldögélve komponálta Hajdn József. Válságos idők során, midőn a nagy franczia vasgyuró, I. Napoleon, a legijesztőbb módon sanyargatta Ausztriát, akkor, egy térdeplő, s jó császáráért az egekhez könyörgő nép között énekelte azt, szokatlan enthuzi- azmustcl lelkesülve, mintegy extatikus állapotban, rögtönözve szöveget és dallamot, a fiatal zeneszerző, ki már akkor ismeretes volt rendkívüli talentuma által. S ép ez adja meg ennek a gyönyörű dallamnak a becsét, mely még akkor is megtartja örök szépségét, s fölemelő hatását, ha azzal a banális magyar szöveggel énekeljük is, hogy: „A németnek nincs g... ja stb.“ Bizonyos, hogy a nemzeteknél egy igazi néphymnusz keletkezése eseményszámba megy. Nevezetes eseményeket pedig rendszerint csak nagy idők produkálnak. Köznapi dolgok nem szülnek inspiráczót. A királyhymnusz dallamát épen úgy nem lehet — mint egy pár fejelés czizmát, — megrendelésre megkomponálni, valamint nem lehet annak szöveget se mondva csinálni. Lelkesedésrekeltő motívumok nélkül, banális frázisokból, nem lehet lelkesedést keltő nemzeti, vagy király-hymnust versfaragó mesterséggel fabrikálni, s mert kétségtelen, hogy első sorban magának a szövegnek is inspirálnia kell a dalköltőt, amire Jókai Mór „Király-hymnusz“-ának megrendelésre készült szövege egyátalán nem alkalmas; az én meggyőződésem az: hagyjunk békét a király-hymnuszokra való meddő pályahirdetéseknek; hanem békés türelemmel várjuk be azt az időt, mikor majd az események szülik meg a magok embereit: a költőt, aki lelkes szavakban dicsőíti a magyarok hős királyát; s a dalnokot, aki a néppel, a nemzettel együtt dalban zengi el e dicsőséget. Ki komponálta a Rákóczy-nótákat? Kinek ajkain keletkeztek az 1848/9-iki szabadságharcz mármár feledésbe ment lelkesítő dalai? Ki tudná megmondani?! t En velem is járt egy pár földmives fiú az egri gymnásiumba. Ezek egyike most előkelő tisztviselője az egri kir. törvényszéknek. A másikkal, — mint egyszerű kapás emberrel, pár év előtt véletlenül találkoztam az utczán. Őszintén örültem rajta, hogy megszólitott. A harmadikat úgy hívták, hogy — Bóta Pest a. A szülei — jó módú kapás emberek, — ott laktak a „Bárány“ korcsma tőszomszédságában egy sarokházban, abban az utczában, amelyen át az úgynevezett „H ó h é r p a r t“-n a k az Egedre járunk, s melyet ugyancsak „Hóh érkö z“-nek hittak, mert ebben lakott akkoronta „Mikii“ (General Michel; — családja mais él —) az egri hóhér, aki Járdán Miskát lefejezte. Bóta Pesta kevés tehetségű, de jó szivü s eleven kedélyű ficzkó volt. A lapdázás mesterségéhez jobban értett, mint a „Quae maribus“-hoz. Ő volt köztünk a lapda-vezér: a „kapós“- ban az ütő; a „métá“-ban a váltó. Azonkívül csinos ficzkó is vala ő kelme ugyannyira, hogy mikor a házuknál esetleg kifogyott az „ital“ s a szülők nem értek rá a távul eső „árnyék- szalabeli“ pinczéjökbe menni, hanem a Pesta gyereket küldték a szomszéd „Bárány“ korcsmába, hogy hozzon egy itcze bort a délebédhez: -a Bárány néni 12—13 éves gyermekhugai, kiszolgálás közben szívesen diskurzusba bocsátkoztak a csinos és szemérmesen udvarias Pesta gyerekkel. És ez a társalgás lön ami Pestánk végzete! Mert megfogta érzékeny szivét a szerelem s e szenvedély utóbb annyira rabjává tette*, hogy egészen magába zárkózottá lön, s utóbb alig vehettük hasznát, Lapdázás közben is észrevettük rajta a kedélyváltozást, mert azontúl többé nem tréfált, hanem ugy-ugy oldalba vágott bennünket a spárgával körülfont kemény lapdával, hogy harmadnap is vakargattuk a helyét. *
