Eger - hetilap, 1892
1892-08-16 / 33. szám
258 nek az évszakokkal kapcsolatos változását figyelembe veszszük. Én ugyanis egy universalis órabeosztást, azaz olyat, mely télen- nyáron egyaránt alkalmazható legyen, úgy a zónaidőre mint a régebbi természetes időszámításra nézve, ha nem is képtelennek, de legalább czélszerűtlennek tartok, s saját, valamint mások tapasztalata révén legalább két: egy nyári és egy téli órabeosztásnak vagyok hive. Midőn a lefolyt iskolaévben április 1-től kezdve a áll. reáliskolán a tanítást reggeli 7 órakor kezdtük meg, ezen újítás minden tekintetben bevált. Mielőtt fejtegetéseimben tovább haladnék, kénytelen vagyok „paedagogus“ egy javaslatával foglalkozni; értem a kizárólagos délelőtti tanítást, melyet tanári minőségemben és tekintettel egyéni érdekeimre készséggel elfogadnék ugyan, de mint ember, mint psycho-paedagógus, ki mint a szülők képviselője s a növendékek védnöke első sorban s kizárólagosan ezeknek érdekeit tartozom szem előtt tartani, — határozottan visszautasítok. Gondoljuk meg kérem, hogy nem a szülők s tanulók vannak itt az iskola kedvéért, hanem hogy nagyon is fordítva áll a dolog, s hogy azok, kik olyannyira kardoskodnak a délelőtti tanítás mellett, a szabad délutánokat inkább a saját kényelmükre, mint a tanulók üdülésére kívánják! Nem akarom ezen állításomat feles számmal kínálkozó érvekkel támogatni, de szemem előtt lebeg az a szegény 10—13 éves deák, kit az 5—6 órai tanítással agyonnyomoritunk s ki már az ötödik tanítási órában sem tudja, hol áll a feje! A ki e szavaimban kételkednék, annak felnőtt lateiner létére is ajánlom, hogy próbálja, meg csak egyszer is önmagán ezen 5—6 órai mártiriumot. Ámde „paedagogus“ a délelőtti tanítás elleni érvek közül „csupán egyetlenegy erősen prózai ellenvetést hoz fel: a régi megszokott slendrián étkezési rendszert“ — s ezen ellenvetést „annyira gyermekes, mondhatni nevetségesnek mondja, hogy megczáfolá- sára kár volna komoly szót vesztegetni.“ Sajnálom, hogy ebben sem adhatok igazat paedagogusunknak, mert bár a d é j e u- ner-t és diner-t egyévi párisi tapasztalatból ismerem, a fran- czia étkezési rend meghonosítását Magyarországon s különösen a vidéken, a társadalmi életrend oly gyökeres megbolygatásának tartom, melyet néhány könnyedén odavetett — slendrián frázissal elérni nem lehet. A papiros türelmes, a háziasszony pedig — no azt mások tudják! Hogy javaslatával s érvelésével „paedagogus“ egy kis ellenmondásba keveredett, azt a figyelmes olvasó bizonyára észrevette. Mert hát hogyan kívánja a folytonos s 1—2 óráig terjedő délelőtti tanításba a villás reggelit 11 s 12 óra között beilleszteni, melyre különben a párisi ember is egy Az „EGER,“ tárczája. A pünkösdi rózsa. Hű szerető szívnek Volt egy szép rózsája. Mint szemefényére, ügy vigyázott rája. Pünkösd vasárnapján Kivirult hajnalra, És pünkösd hétfőjén Este meg volt halva. Ott feküdt sárgultan, Fonnyadt levelekkel, Hej, pedig de szép volt Tegnap kora reggel! Szerető szív nézte Szomorún, megtörve, Kicsordult, kicsordult Levelére könnye. Nyílt szebb rózsa is tán, — Nyílhatott miatta! 0 csak azt az egyet Siratta, siratta! Rudnyánszky Gyula. negyedóránál többet fordít s melyre a saját idézte plenus venter . . . szintén ráillik? — Midőn végül megjegyzem, hogy a délelőtti tanítás távolról sem kebli ügy, hanem olyan, melynek rendszeresítéséhez a felsőbb tanügyi hatóság beleegyezése szükséges, s vajmi nehezen kapható meg, kijelentem, hogy részemről paedagógiai és phyziologiai okokból négynél több tanítási órát egy folytában nem tartok megengedhetőnek, s hogy az órabeosztást ezen elv megtartása mellett is a zónaidő-számitás szerint észszerűen és czélszerüen lehet valósítani, mint azt a következőkben röviden előadni kívánom. A megoldás, ha nem akarunk mindent lerombolni s a meglevő állapotokból indulunk ki, ép oly egyszerű, mint könnyű. Kérdem jó volt-e a régi órabeosztás,? Panaszok híján igennel kell felelnem; kezdjük meg tehát a tanítást egy félórával korábban: reggel félnyolczkor, délután félkettőkor. De aztán legyen az iskoláztató apának, de még inkább az anyának gondja arra, hogy az ebéd pontosan zóna-délre készüljön el! Miután a gymnásium és reáliskola 4 alsó osztályában a rendes heti óraszám (beleértve a tornát) 28, a 4 felsőben 30, a hat délelőtt pedig egyenkint 4 órával számítva 24 órát ad, követketik, hogy az alsó osztályokban a tanulók csupán két, a felső osztályokban pedig három délutánon keresztül lesznek elfoglalva, a mi a Középiskolai Rendtartás 21. §-a szerint meg van engedve. Ily módon több a szabad délután, kevesebb a világítás és fűtés. Ha még tekintetbe veszszük a nap-éjjel viszonylagos hosszát s hogy az őszi napéjegyenlőség szeptember 22-ikére, a tavaszi márczius 20-ikára esik, fejtegetéseink végeredményeként a következő órabeosztást ajánlhatjuk: Szept.-okt. reggel 7V2—HV2 délután 2—4 nov.-decz.-jan. „ 8—12 „ IV2—BV2 febr.-márcz. „ 7V2—HV2 » 2—4 ápr.-máj.-jun. „ 7 — 11 „ 3—5. A részletekre nézve még megjegyezem, hogy a rajztanitás a délelőtti 3. s 4. órában, a hittan s torna pedig lehetőleg a délutáni órákban volna megtartandó. A rendkívüli tárgyak, ha másként nem, a szabad délutánokra helyezendők. Az imént vázolt órabeosztást fogjuk a folyó 1892/3. iskolaévben a reáliskolában alkalmazni s ezzel, gondolom, egy kevés veszélylyel járó s a gyakorlati szükségletnek megfelelő kísérletet végrehajtani. Mint nem megvetendő surrogátumot ajánlom egyelőre ezen modus vivendit, mert meggyőződésem, hogy elébb-utóbb a régi jó természetes időszámításhoz fogunk visszatérni. Kemény Ferencz. Egy művész nyaralója. Irta: Istvánffy Gyula. Hazánkban a természet talán egy megyének sem juttatott annyi szépséget, mint épen Liptómegyének. Valóságos mesebeli tündérkert az, főleg azon a tájakon, a hol a Vágnak és mellékvizeinek sebes árja utat nyitott magának a szürke gránit-kolosz- szok között. A lépten nyomon előtünedező tájak mind megannyi csodás remekei a természet alkotó erejének, melyek a szemlélő lelkét bámulatra ragadják. A ki csak egyszer is látta e tájat akár télen, mikor a hóval födött hegyek csúcsa alpesi rózsafényben ég, akár pedig nyáron, mikor a fenyves-rengetegek édes levegője ömlik el a Vág völgyén s az égnek nyulakodó gránitbérczek szürke alapjáról itt-ott hó- csikokat lát előcsillámlani, avagy susogó fenyveseit bújta, völgyeit járta, annak leikébe mélyen bele vésődik e táj emléke s visszavágyik, azt még egyszer láthatni. Hát még a ki ott született, hogy ne szomjazná fenyveseinek éltető illatát. A táj ez elragadó szépsége és egészséges volta, valamint a szülők iránti fiúi kegyelet indította Strobl Alajos kitűnő szobrászunkat is arra, hogy e helyen vásároljon magának nyaralót. Liptó-Szt.-Miklósról menet, mikor a vonat a király-lehotai állomásra bekanyarodik, a coupe éjszak felőli ablakából nézve egy fenyves erdővel fedett hegy oldalában, százados hársak lombkoronái közül csinos kis földszintes fehér ház ötlik szemeinkbe, melynek falát itt-ott vadszőlő futotta be. Ez a Strobl nyaralója. Szerencsés voltam a művészt és nyári pihenő helyét megismerhetni, nem leszek talán indiskrét, ha a látottak- és hallottakról egyetmást elmondok. A ház, melyben ma a művész nyaral, egykor mozgalmasabb életnek volt a tanúja. Környékén a csöndet a rég elpusztúlt vashámor zakatoló zaja verte föl s a táj édes levegőjét a vaskohók
