Eger - hetilap, 1892
1892-07-05 / 27. szám
211 két. A vasútnál Szőke Sándor az egri dalkör tagja elválás előtt a következő szavakat intézte liozzájok: Kedves daltestvéreink! Még alig hogy megdobbant szivünk érkezésiek örömétől, még alig hogy ölelhettünk benneteket forró szeretettel kedves daltestvéreink: már is bontakoztok ölelő karjaink közül, már is a válás pillanatánál vagyunk. Valóban, érkezésiek, körünkben való rövid tartóztózkodástok egész ünnepi jelensége is mindnyájunk előtt csak egy rövid pillanat volt; azonban oly szép, oly becses és oly örökre emlékezetes pillanat, melynek mély hatása mindnyájunk szivét betöltötte. Az a megtisztelő figyelem, az a nemes barátság, az a szeretet, a mely részetekről irányunkban látogatástok becses tényéből nyilvánul, városunk egész közönségének osztatlan tiszteletét, nagyra becsülését, az egri dalkör háláját, szeretetét a legnagyobb fokban kiérdemelte. Kedves testvéreink! Nézzétek, vidékünk hegyeinek hosszú karként előre nyúló lánczolatai mint ölelik át a ti délibábos rónáitoknak itt érintkező részleteit, ez a találkozás, ez az érintkezés, ez a egyesülés a természetben örökös, állandó, megváltozhatatlan ; legyen a mi barátságunk, szeretetünk is ily állandó, meg- változtathatlan és örökös! Mi hisszük, hogy ezen óhajtásunk a ti igaz szivetekben visszhangra talál. E reményben veszünk tőletek, kedves testvéreink, búcsút. Köszönjük becses látogatástokat. Vigyétek őszinte üdvözletünket annak a nagy, szép, nemes magyar városnak, a mely bernieket körünkbe bocsájtott. Üdvözöljük családi tűzhelyeiteknél otthon maradt szeretteiteket. Isten veletek! * * * A lefolyt ünnepség után, visszatekintvén arra, mi, a sajtónak, mint a közvélemény hivatott orgánumának részéről nem hagyhatjuk köszönet és az elismerés kifejezése nélkül mindazoknak működését, kiknek e lelkesítő és sok mügyö- nyört nyújtó ünnepség létrehozásában számottevő részök volt. Ezek közt első sorban, mindenesetre a Debreczeni dalegylet áll, ki helyi jótékony czélokra ajánlotta föl az összes bevételt. Az Egri dalkör és ennek vezetősége, a rendező bizottságok, fáradhat- lan elnökeikkel, szintén kiérdemelték a köszönet szavait. De ki kell még emelnünk, mint aki az ünnepség sikere érdekében igen sokat tett: KovácsKálmánné szül. Várnay Etelka úrnőt, e nemes szivü, müveit lelkű úrhölgyet, társadalmi életünk egyik éltetőjét, kinek előzetes kezdeményezése s buzgólkodása folytán történt az ünnepség egyik legszebb mozzanata: a virág-zápor, s kinek köszönhetjükleginkább, hogy oly szép számmal jelentek meg előkelő hölgyeink a diszlakomán. Köszönetét mondanánk ama három bájos hölgynek is, kik készséggel engedtek a kérelemnek, s megkoszorúzták a debreczeniek zászlóját, de ezt a kellemes tisztet nem akarjuk a dalkör ifjú tagjaitól elvenni. Az elismerés- és köV. Igen is, hála istennek. Most a gazdag fiatal uracsok udvarairól fölszedem a szemetet; előbb ők bántak velem, mint szeméttel. Mindegyik, akinek egy rongyos tallér csörgött a zsebében, jogot tartott magának arra, hogy engemet szemtelen szeszélyeinek bábjául tekintsen. Most már büszkévé lettem, s ott keresem az igazságot, ahol az minden csalástól ment. Nemes önérzettel vallom be, hogy rongyszedőnő vagyok. E. Térjünk át a vád tárgyára. Ön azzal van vádolva, hogy X. grófot a körúton rongyszedő csáklyájával főbe ütötte. V. Well sir! Igen is azt tettem, s ez által egy eskümet váltottam be, melyet 14 év előtt kötöttem szivemre. E. Tehát szándékos testi sértés? V. Fájdalom, igen. Sokkal jobb szerettem volna, ha azzal a csapással végkép kioltom a gróf úr életét. E. Asszony! ön egy iszonyatos nő! S mindezt elmondja a megbánás legkisebb jelenőikül? V. Bizony bánom. Én meg akartam ölni azt, aki az én egész életemet tönkre tette, aki életboldogságomat feldúlta, aki mint nyomorult, hitvány ficzkó elhagyott, s ez undok eljárását még azzal tetézte, hogy midőn rám unt, mint rósz személyt, a rendőrség kezeibe szolgáltatott. Uram, vannak bűnök, melyek csak a kétségbeesés kérlelhetlen keze által torolhatok meg, mert a törvény nem hat fel oly magasba, hol a hatalom és gazdagság akadálytalanul gyilkolhat. Igen! gyilkolhat! nem vonom vissza ezt a szót, mert aki egy emberi lelket kíméletlenül a sárba tipor, aki egy emberi becsületet, a könyörület és szánalom legcsekélyebb érzése nélkül megsemmisít, — tizszerte, százszorta átkozottabb, mint egy szenvedélydíiböncz, aki csak a törékeny testet rombolja szét. A gróf ur, aki egykor lábaimnál feküdt, s karjaimban örök hűséget eskiidözött, — most rémülten tért ki utamból, midőn a szonettel kell adóznunk végre a vendéglátó uraknak s mindazoknak kik egy vagy más utón szívesen igyekeztek lehetővé tenni az ünnepség sikeres lefolyását. Most pedig Isten hozzád-ot mondunk kedves debreczeni vendégeinknek, kérjük őket, hogy vigyék el üdvözletünket Debreczen városának; s kérjük őket is, Eger lakóit is, hogy ápolják továbbra is az összetartás szellemét. Az egri női ipariskola. Még talán soha sem foglalkoztak illetékes köreink a nőnevelés kérdésével annyit, mint a legközelebbi időben. Nem régen olvastuk a hírlapokban, hogy a közoktatásügyi minisztérium egy keztyűvarrási tanfolyamot, majd a kereskedelmi ismeretek elsajátítására szintén tanfolyamot nyitott a nők részére Budapesten. Itt helyben, városunkban szintén alig pár hó előtt nyert befejezést a postakezelő-női tanfolyam, ^melynek kitűnő sikeréről annak idején volt alkalmunk értesülni. Élénk emlékezetünkben van még gróf Cs áky Albin ur, buzgó miniszterünknek azon közelebbről kiadott rendelete is, hogy a leány-iskolák gondoskodjanak növendékeik testi edzéséről a téli korcsolyázás és a tornázás által. A vasúti tanfolyamok, az óvónői képzés, a női ipariskolák szervezése pedig éppen arra mutatnak, hogy komolyan gondolkoznak afféléit, hogy miként lehessen megoldani a nőnevelésnek kiválóan fontos és nagyhorderejű kérdését. Azért mondjuk nagyhorderejűnek, mert akár társadalmi, akár egyházi, akár politikai szempontok szerint vesszük is figyelembe a nemzeti jólét alapját tevő föltételeket: a családot, a nevelést, a társadalmi intézményeket, mindig találunk kapcsot, összefüggést e tekintetekben a nőnevelés kérdésével. A magyar nők nemzetünk anyái, tehát testi épségünk, munkabírásunk, testi-lelki szilárdságunk, jellemünk úgy általában mint különösen az anyák szervi épségében, vonzó példaadásában, jellemében bírja alapját. Kétségkívül a háziasság, a takarékosság, a munka- és rendszeretet, a szendeség stb. oly ékszerei a nőnek, a mely szépségüket fokozza. Ma azonban nem elég csak szépnek lenni. Túlságosan számító korunkban bizonyos érczek súlyára szoktak inkább gondolni, mintsem a szépséggel törődni. Ez a reálisnak nevezett kor aztán a nőknek napjainkban sokszor valóban szánandó helyzeteit hoz létre. Egyfelől a szegényebb, a vagyontalanabb osztály leányai mellőztetnek a családalapításnál, másfelől a hozomány örökös problémája szokta a nőket igen gyakran válóperbe, özvegységre juttatni. Nem akarjuk ezt a képet színezni. A férj- hezmenetelek ismeretes akadályai, a kenyérkereső családfő korai elhalálozása, a zilált családi viszonyok napjainkban igen gyakran arra utalják a nőt, hogy a kenyérkereset igen nehéz terhét nyomorult rongyszedőnőt fölismerte. 0, a kevély arszlán, ki egyszer fegyverrel volt kész engem megvédeni, most mint egy hitvány, gyáva vén asszony, rendőrért kiáltott, midőn én, az ő szerencsétlen áldozata, számot vetettem vele. — Ez az én vallomá- másom, uraim, s kérem önöket, hogy minden kímélet, minden könyörület nélkül ítéljenek el! S a fenyitő törvényszék még is megkönyörült rajta. Bár a súlyos testi sértést nem lehetett tagadni, maga az államügyész indítványozta a büntetés kiszabásánál az enyhítő körülmények figyelembe vételét, minek folytán Rosenberg Izabella, a rongyszedőnő, 4 heti fogházra Ítéltetett. Vádlott az ítéletben megnyugodott, s büntetése kitöltését mindjárt meg is kezdte. Az albatrosz. — Ethikai problémák. — Arnóthitól. Szabad-é embertársamat megölnöm, hogy ez által saját életemet megmentsem? Az ethikai könyvek többnyire azt a példát hozzák fel, hogy ha egy hajótörés alkalmából két ember szabadul egy árboczda- rabon, mely csak egyet bir a hullámokon fentartani: szabad-é az erősebbnek a gyöngébbet a habokba lökni, hogy ez által, esetleg, saját életét megmentse? Közös életveszélyben szabad-é embertársunkat, saját, szabad akaratú, önkéntes beleegyezésével életétől megfosztanunk, hogy ez által egyesek vagy többek életét megmentsük ? Amely esetben az önkéntes beleegyezés az ethika által is fönma- gasztalt önfeláldozás erényének jellegével bir!
