Eger - hetilap, 1892

1892-07-05 / 27. szám

210

perczekig, s ezalatt virág-zápor hullott a láthatólag meghatott dalárokra, kik nem győzték felszedni a csinos csokrocskák százait.

A csend helyreáltával megkezdték első darabjokat: Rieger „Honfidalát“, mely egyike a legnehezebb férfikaroknak. A közönség feszült figyelemmel hallgatá a majd kitörő, majd elhaló hangokat s mohón elégítette ki egyfelől kíváncsiságát, másfelől élvezet-vágyát. Mi is nagy kíváncsisággal vártuk éneklésüket, mert sok szépet hallottunk már felőlük, s tudjuk hogy a debreczeni az ország legkitűnőbb dalárdái közt is az elsők közé tartozik. Várakozásunkban nem csalódtunk, a legelső akkordok meggyőztek bennünket, hogy a hírnévre méltók, a dicsőség megilleti őket. Finomság, üdeség a hangokban, a legcsekélyebb nyerseség és erőlködés (ami a legtöbb dalárdának nyavalyája) teljes hiánya, aranytiszta intonáció, a fisztulák remek alkalmazása, a piánók gyöngédsége, a forték tiszta ereje, páratlan csengő tenorjaik, és dörgő mély bassusaik, hévteljes előadásuk —• ezek ama becses tulajdonok, melyek oly remekké, élvezetessé teszik előadásukat, s oly hírnevet kölcsönöznek nekik. Könnyen érthető hát, hogy a mi közönségünk is hatszor hívta ki őket az első darab eldalolása után. Nem akarunk az egyes darabok méltatásába belebocsátkozni, de nem hallgathatjuk el, hogy az a hatás, melyet a Lányi Ernő „Muzsikálnak, harangoznak“ kezdetű dal-egyvelegével képesek kifejteni, igazán szinte példátlan. Magyar népdalt igy előadni régen hallottunk, s karban énekelve bizony, vajmi ritkán is lehet hallani! A tetszés és lelkesedés láthatólag nyilvánult már az éneklés alatt az arczokon, de méginkább a dal végeztével, amikor tomboló tetszés-zaj között kérte a publikum a dal meguj- rázását. Szintén remek darab, azon előttünk ismeretlen dal is, melyet második számuk után az újrázásra hangjegyek nélkül, szabadon énekeltek. Ebben érvényesítették kiválón hangjuk becsét a prim tenoristák, épugy, mint hatalmas alsó dé-ikkel a secund-bassisták.

Az egri dalkör is nagyon szépen énekelt s bemutatta azon haladást, melyet a piánókban elért az utóbbi időkben. Egyöntetű tömörségével, orgonaszerü hatalmas harmóniájával hatás nélkül soha sem hagyja a közönséget. És szerencsésebb választást nem tehetett volna, mint midőn Rieger Bucsudalát betanulta, amelynél szebbet s a laikusra is hatásosabbat alig írtak még férfikarra.

Ha az Alföldi Irén k. a. énekéről akarunk szólni, ismét csak a magasztalás szavaihoz kell folyamodnunk; mert meggyőződtünk, hogy amit utóbbi időben a fővárosi lapok Írtak felőle, azt teljesen kiérdemli, úgy iskolájával, mint különösen hanganyagával. Hatalmas erejű üde, csengő hangja, tiszta intoniációja, kifejezésteljes frazírozása a drámai dalművészet egyik legkiválóbb művésznőjévé fogják tenni, s ezen reményekre méginkább feljogosít azon szép haladás, amelyet egy év lefolyása óta ért el.

Dr. Mariska György fiatal debreczeni ügyvéd mutatta

még be szép teknikáját és érzésteíjes játékát, a zongora művészetben, amiért a közönség tapsa és a hölgyek virág zápora jutalmazta meg.

Várady Sándor, fiatal földink, rekedtsége miatt, sajnálatunkra, nem énekelt. Az ő száma helyett a debreczeni dalegylet zeneki- séret mellett a Rákóczy-indulót énekelte el, nagy hatással. Kár, hogy a zenész urak, úgy fogták fel a dolgot, hogy az újrázás helyett ők maguk mutassanak be egy pár force-magyar népdalt, mert a közönségnek éppen a Rákóczy tetszett legjobban, s azt óhajtotta volna mégegyszer hallani, ami, szerintünk, méltóbb befejezése is lett volna a hangversenynek.

A diszlakoma.

Hangverseny után a közönség nagy része a korona-kertbe vonult át a debreczeniek tiszteletére rendezett diszlakomára, melyen közel 300 ember vett részt. Ezenkívül még körülbelül ugyanannyi egyén foglalt helyet a tágas kertben, úgy, hogy egy talpalatnyi föld sem maradt üresen. Ott láttuk Eger intelligenciájának jó részét, úgy a szépnemből mint a férfiközönségből.

Vacsora közben az első toasztot Szederkényi Nándor városunk országgyűlési képviselője mondta, egy tartalmas szép beszédben köszöntvén fel a debreczenieket; fejtegette benne, hogy mig Európa nagyobb nemzetei számuk súlyát vethetik a mérlegbe, midőn hatalmuk és virágzásuk fentartását kell biztositaniok, addig mi, mert kisded nemzet vagyunk, az összetartás által érhetjük azt el. Azért igen nagy jelentőséget tulajdonit minden érintkezésnek a haza egymástól távol élő lakosai között. — Lengyel Imre a debreczeni dalegylet díszeinöke válaszolt erre, ki a legnagyobb elismeréssel és köszönettel szól azon páratlanul szives fogadtatásról, melyben a debreczeniek részesültek; poharát Egervárosra, s e város minden szépért és jóért lelkesedő hölgyeiért üríti. — Márk Endre a debreczeni dalegylet elnöke a koszorú-hölgyeket köszönté fel. — Szapáry a debreczeni hölgyekért, Cziffer Nándor Eger hazafias és vendégszerető papságáért ürité poharát.

A pohárköszöntők közt felváltva a debreczeni s egri dalárda énekelt szép dalokat.

Vacsora után tánczra kerekedett a fiatalság s vidám kedvvel tánczolt a hajnal megjelentéig, nem akadályozván meg őket a repülésben még a pavilion szűk falai és göröngyös talaja sem. A hölgyek névsorát is közölnők, ha képesek lettünk volna a nagy szorosságban összeírni a jelenvoltakat, s attól nem kellene tartanunk, hogy magunkra vesszük a kimaradt hölgyek méltó neheztelését.

Az elutazás.

Másnap, a reggeli vonattal, haza utaztak vendégeink, vivén magukkal kellemes impressziókat s hagyván hátra szép emlékeAz „EGER“ tárczája.

A rongyszedönö.

(FenyitS törvényszéki tárgyalás.)

Vádlott egy elzüllött, rongyos némber, ki emelt fővel ül a vádlottak padján.

Elnök: Kicsoda ön?

Vádlott: Egy ártatlanul vádlott.

E. Azt kérdeztem, hogy hívják önt?

V. Tudja a hivatalszolga, aki beidézett. Nekem nincs más nevem, csak az, hogy: rongyszedőnő.

É. Ön, úgy látszik, feltűnést akar kelteni. Ezt határozottan kikérem magamnak.

V. Sokkal csekélyebb vagyok, semhogy feltűnést tudnék kelteni, és sokkal szegényebb, semhogy valamelyes kérelmet teljesíthetnék.

E. Micsoda ön?

V. (Sötét tekintettel fekete szemeiből, melyek még mindig bírnak bizonyos ingerrel): Boszúálló!

E. Az istenért, ön, úgy látszik, nincs eszméleténél? Talán ittas?

V. (fagyos kaczagással) Ittas ? Elnök úr, köszönöm e megtiszteltetést. Ezelőtt gyakran voltam mámoros állapotban, midőn a pezsgős üvegek durrogása elkábitott, de most?! — Nem, uram, a kutviznek nincs annyi ereje, hogy egy szétdult emberéletet elkábitson.

E. Figyelmeztetnem kell önt, hogy itt ne játszék komédiát.

V. Rég volt az, mikor én komédiát játszottam. Most már az élet játszik velem komédiát.

E. Mi volt önnek korábbi foglalkozása?

V. (Fájdalmas sóhajjal): Kora ifjúságomtól fogva egész életemen át: megcsalatott.

E. Már látom, hogy önnel szemben más eljáráshoz kell nyúlnom, hogy okos vallomásra bírhassam. A vizsgálati iratokban az áll, hogy ön a korábbi időkben nevelőnő volt.

V. Igen is, — mindaddig, mig „becsületes“ uraságom el nem csábított.

E. S mi lett önből azután?

V. Midőn a valóság cserben hagyott, a látszathoz menekültem. Színésznővé lettem.

E. E téren se talált állandó foglalkozást. Miért hagyta el ön a színpadot?

V. Mert vissza akartam térni a valósághoz. Egy „nemes“ gróf újból meg akart rá tanítani, s meg is tette a szó legvalódibb értelmében, — mert prostituált nővé tett.

E. Vádlottnő, lehet, hogy az ön múltja igen szomorú; de azért nem tartozik a dologra, hogy bennünket annak leírásával feltartóztasson. Hány éves ön?

V. Épen annyi, amennyi elegendő arra, hogy az isteni s emberi igazságosság fölött kétségbeessem. Most 37 éves vagyok.

E. Ön már elébb is büntetve volt. Miért?

V. Bűnöm volt a szerelem és kétségbeesés.

E. Ez nem felelet. Ön már több Ízben volt erkölcsrendőri vétség miatt becsukva.

V. Fájdalom, még mindig nem elég sokszor, snem elég hosszasan. Sokkal jobb szerettem volna, ha soha se bocsátanak szabadon.

E. Ön most rongyszedőnő.

TI