Eger - hetilap, 1892
1892-04-26 / 17. szám
17-ik szám. 31-ik év-folyam 1892. április 26-án. Előfizetési dij: Egész évre . ö frt — kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ EGER Hirdetésekért: minden 3 hasábozott petit Borhely után 6, bólyegadó fejében minden hirdetéstS. 30, nyilttérben egy petit- sorhelyórt 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széclienyi-utcza 30. szám. a Szabóféle báz) Bauer H. az „Eger, előfizetési s hirdetési irodája, (Széclienyi-utcza, posta-épület), Szolcsányi Gyula könykereskedése, s minden kir. postahivatal. — Hirdetések előre fizetendők. Hiv. hirdetések egyszeri közlésdija, 1 frt 30 kr. A valuta-ügy. Tisztelt olvasóink hónapok óta bizonyára gyakrabban találkoztak már különböző ujságlapok hasábjain a valuta-ügyről szóló czikkekkel, melyekből kétségkívül kellő tájékozódást is szereztek magoknak e dologról mindazok, kik- iránta közelebbről érdeklődtek. De alkalmasint olyanok is számosán lehetnek, kiket ez az előttük ismeretlennek látszó ügy nem igen érdekelt, alig sejtvén, hogy a valuta-kérdés mily jelentékenyen érinti hazánk pénzügyi viszonyait, s ezzel kapcsolatban édes mindnyájunk zsebét is egyszersmind. A kevésbbé tájékozottak kedvéért, de főleg hírlapi tisztünkből kifolyólag is kötelességünknek tartjuk tehát, hogy a valutarendezés nagy fontosságú ügyét rövid vonásokban mi is megismertessük. most, midőn az ügy immár az utóbbi napok folytán teljesen megérlelődött, s csupán az van még hátra, hogy az osztrák-magyar monarhia mindekét államának törvényhozó testületé által törvényerőre emelés által nyerjen végleges megoldást. Mielőtt az ügyet röviden megismertetnék, mindenekelőtt nagy elismeréssel kell fölemlítenünk, hogy a valutarendezés kérdésének fölvetése, s hazánk pénzügyi állapotaira nézve is a körülményekhez s adott viszonyokhoz képest eléggé sükeres keresztülvitele kizárólag a mostani nagy tehetségű magyar pénzíigymi- nister, Wekerle elvitázhatatlan érdeme. Még pedig annál nagyobb érdeme, mert az ügy eldöntésével egy nagyhatalmú ellenséget, az úgynevezett „osztrák-magyar bankot“, — mely, igazabban szólva, nem egyéb, mint egy, az osztrák-magyar monarhia fináncziális ügyeit markában tartó rettenthetetlen osztrák, s illetve bécsi pénzintézet, — kellett, nem épen csekély áldozatok árán legyőznie, s illetve megszelídítenie. Ezek előrebocsátása után térjünk át már most a valuta-ügy rövid ismertetéi-ére. Aki valamikor a külfölddel üzleti összeköttetésben volt, saját szomoiu tapasztalásából nagyon jól ismeri azt a fináncziális kala- mitást, amelynek neve „ázsió.“ — Ennek az ominózus szónak pedig az az értelme, hogy ha kénytelen voltál valamely árűczik- ket külföldről hozatni, nyájas olvasóm, s az árát osztrák-magyar bankóval akartad kifizetni, soha sem annyit vettek rajtad, mint amennyi az illető árúnak megszabott értéke volt, hanem mindig meg kellett toldanod még vagy 10 — 12%-tel, az úgynevezett „ázsió“-val. Ami annyit tesz, hogy az osztrák-magyar bankjegy, az a r a n y-é r t é k h e z viszonyítva, nem é r a n n y i t, mint, ameny- nyi rá van nyomtatva; más szavakkal: egy osztrák-magyar tiz forintos bankó, jóval kevesebbet ér tiz arany forintnál. Az az értékkülönbözet, amennyivel tiz forint aranyban többet ér tiz osztrákmagyar forintnál bankjegyben, az az ázsió. Az osztrák-magyar tízforintos bankjegyen olvasható ama kifejezés tehát, hogy „az osztrák-magyar bank fizet legott kívánatra az előmutatónak osztrák-értékű tiz forintot törvényes ércz- pénzben“, nem egyéb humbugnál, mert hogy valaha az osztrák-magyar bank saját tiz forintos bankójáért valamelyik előmutatónak tiz forintot fizetett volna aranyban, tehát „törvényes órczpénzben“, — ilyen csuda még nem történt. Mindez hagyján volna még, In,hogy az úgynevezett „ázsió“ ííizonyos százalék-hányadban valaha határozottan meg lett volna állapítva. De hogy ez soha sem volt így, s hogy az arany értéke, a bankjegyek értékéhez képest örökös hullámzásnak volt és van kitéve, s az állami, politikai, s ezzel kapcsolatos pénzviszonyokhoz képest hol emelkedik, hol — nagyon ritkán! — alászáll, minden üzlet-ember nagyon jól ismeri. Csak a börzei árjegyzéseket kell folytonos figyelemmel kisérnünk, hogy az ázsió ez árhullámzásáról meggyőződést szerezzünk magunknak. Ehhez járult még ama furcsa eljárás is, hogy az ázsió számításánál a publikumot maga az— állam nyúzta legjobban. Experto crede Ruperto. íme szolgálok példákkal is. Gyakran vagyok abban a kényszerű helyzetben, hogy, ha nem akarom magamat a hazai üzletemberek még lelketlenebb nyuzásának kitenni, közvetlenül kell valamely könyvet, vagy egyéb czikket külföldről, postai úton, utánvétellel meghozatnom. A burkus kereskedő, például, kinél a megrendelést tettem, ráírja a küldeményre, a maga saját országában divó pénzforgalom szerint, hogy utánvétel teszem azt: tiz márka. Megyek a postára, hogy kiváltsam. A postán követelnek a tiz márka fejében hat forintot osztrák bankjegyben. Hiába mutatom én elő a posta-tisztviselőnek az azuiinapi börze-árfolyamot, melyben világosan ki van Írva, hogy 20 márka pénzértéke az nap csak 11 frt. 60 kr. s igy 10 márkáért nem dukál több 5 frt. 80 krnál. A derék postatiszt ur mindezekre a füle bojtját se hajtja, hanem kérlelhetetlenül beszedi rajtam a 6 irtot, tehát a jogos illetéknél 20 krral, vagyis 1.7 százalékkal többet, ad majorem omnipotentiae status glóriám. Miután pedig irva vagyon, hogy egy német márka értéke sem több, sem kevesebb osztrák értékű fel forintnál, vagyis 50 kraj- czárnál aranyban, e szerint nekem 10 márkáért, vagyis 5 osztr. értékű forintért aranyban, ha osztrák-magyar bankjegygyei fizetek, aranyértéktöbblet, úgynevezett ázsió fejében egy bankjegy-forinttal, vagy is 20%-kal kell töbet fizetnem. Még sanyarúbb körülmények közé jut a magyar ember olyankor, midőn utaztában elfogy az illető országban forgalomban levő aranypénze, s ott helyütt kell osztrák-magyar bank- nótáért. aranypénzt váltania. No, ilyenkor aztán a bőrét is lenyúzzák, ha esetleg lelkiismeretlen váltóüzletbe talál bevetődni. Ma már széles Európában, nemcsak a nagy műveltségű angolok, francziák, belgák, és németeknél, de a kevésbbé müveit Balkán-tartományokban, sőt a legnyomorultabb fináncziális vis/.o nyok közt sínylődő orosz, olasz, és török államokban is arany a forgalmi pénz, s a forgalomban levő egyéb pénzek, bankjegyek,, s váltó pénzek is teljes arany-értékkel bírnak. Európában tehát, ez idő szerint, csupán Ausztria-Magyaror- szág van abban a botrányosan lealázó helyzetben, hogy forgalmi pénze, az osztrák-magyar bank kegyelméből, a külforga- lomban jóval kevesebbet ér, mint amiiy értéket képviselni jogosítva van, a két állam (Ausztria és Magyarország) pénzügyi, kereskedelmi s ipari viszonyainak kiszámíthatatlan kárára. Ez az egyik legfontosabb oka, miért sürgette Magyarország minden időben az önálló magyar bankot, — az osztrák pénzintézet hatalmával szemben, mindeddig hiába! Ez a legfőbb oka, miért akarja most a magyar pénzügy minis tér hazánkat, s vele együtt Ausztriát is e szégyenletes helyzetből még áldozatok árán is kiszabadítani, az úgynevezett, „valuta-rendezés“ által, mely abban áll, hogy, miként más államokban, úgy nálunk Magyarországon, s egyszersmind Ausztriában is ezentúl az arain pénz forgalmi, rendes folyó pénz legyen, ne pedig
