Eger - hetilap, 1892
1892-04-05 / 14. szám
14-ik szám. 1892. április 5-én. 31-ik év-folyam. Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre. I „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ Hirdetésekért: minden 3 hasáhozott petit sorhely után 6, bólyegadó fejében minden hirdetéstő. 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 30. sz. Szabóféle liáz) Bauer H. az „Eger, előfizetési s hirdetési irodája, (Széchenyi-utcza, pósta-épület), Szolcsányi Gyula könykereskedése, s minden kir. postahivatal. — Hirdetések előre fizetendők. Hiv. hirdetések egyszeri közlésdija, 2 frt 50 kr. Hangverseny az Ínségesek javára. Ha mindazon erényeket, melyek az emberi bensőt ékesíthetik, magunk elé idéznék képzelmünkben s egymással Összemérve vizsgálnék, talán egyet sem találnánk nemesebbet, mint a könyörület és jótékonyság erénye, s mely életet adott neki: a szeretet. És ha volna ember, a tökély oly magas fokán álló, hogy amaz erények összegét mind keblében viselné, egyetlen egyet ki szakit vau lelkének eme kincsei közül, melyik hagyna gyászosabb ült maga után, mint a szánalom és jótékonyság erénye, s melynek kebléről leszakadt: a szeretet ? Nemes, magasztos, végtelen értékű alkatrésze az Alkotó leheletének, mely arra kényszeríti az embert, ez önző, gyönyörhajhászó lényt, hogy megvonja magától, ami élv, s reá rójja önmagára másért, ami súlyos teher! Csodás hatalom, mely fentartja a világot, emlőt adván a csecsemő szájába, s puha ruhácskát a gyönge tagokra; mely megtiltja a férfinak, ha férj, ha apa, ha fin. hogy engedjen a fáradságérzet lehúzó erejének; és megtölti a koldus rongyos tarisznyáját, vezeti a vakot, beköti a sebeket, segélyt nyújt a nyomoréknak. Mélyen megindító, ba egyes embernél látjuk nyilvánulni, midőn a szerelet szánalma odavezeti a gazdag kezét, hol dús értéke van, s belemarkol, hogy a nélkülözés kínjait, amit látni is kín, enyhítse. Midőn a kevésbbé tehetős megindult szívvel viszi filléreit, hogy a könynyekből egy cseppet, s a kínos sóhajokból egyetlenegyet eloszlasson; — de még mennyivel lélekemelőbb az, mikor egy nemzet millióiban egyszerre melegül fel a szív, ugyanegy érzelem tölti el a nagy test minden atomját : a szánó szeretet, melynek parancsára sok ezer kéz viszi a segélyt az egy hazában lakóknak. Mikor végig zúgott az áradat a nagy alföld virágzó városain, százakat téve hajléktalan koldusokká; s mikor a tűzvész emésztő lángjai pusztították el az ország jelentékenyebb városait, nem volt vidék széles e hazában, honnan segély ne ment volna a szerencse:leneknek. Es ezt. tudni oly léleknyugtató; s ba nem sildünk tova kényedén, de mélyebben elmélkedünk felette, oly lelkesítő! A hazának egyik szélén szenved a sors által sújtott, s a másik szélén messzetávolban lakó honfitárs kinyújtja kezét a segélyzésre, pedig rokoni visszony vagy anyagi érdek nem fűzi őket össze; nem látja, talán nem is fogja látni azt soha és sorsát mégis szivére veszi, mert embertárs, és főképen mert — a magyar haza szülöttje. Nemes, magasztos tulajdona ez az emberi léleknek! Most, midőn a balsors újra meglátogatta az ország egy részének, a bérezés Kárkápátoknak lakóit, ezernyi kéz nyújtja mindenfelől a segélyt, enyhítve a legembertelenebb kint, az éhínséget, mely inig irtóztató kegyetlenséggel tépi az elevenen feloszló belső szervezetet, addig gyötrelmes kint okoz a lélekben is, midőn a férj nejét, látja elsorvadni, nem a betegségtől, de az éhségtől, midőn a szülő gyermekének esengve felé nyújtott kezeit üresen kénytelen hagyni. Amily rettenetes végzet, ép oly isteni erény az ezt elhárítani törekvő könyörület. Eger közönsége sem szűkölködött soha eme nemes erényben, bizonyság rá a múlt és jelen. Közösnek vallván és érezvén itt is mindenki magát a hazával, s egynek a nemzettel, nem vonja meg sem az együttérző részvétet, sem a részvét adományait, ha a szükség kívánja. A felvidéki Ínségesek javára most is nem kis összeg ment már ki a városunkból, s ba a balsors makacsul megmarad, ott fent a hegyeken túl, vagy talán — amitől Isten óvjon — más helyen üti fel fejét, bizonyára megy még több is. Ama nagy mozgalomnak, mely az ínségesek érdekében országszerte megindult, egy kis momentuma, de városunk szűk körén belül első rangú esemény volt, a múlt szerdán, szép anyagi és fényes erkölcsi sikerrel lefolyt nagy hangverseny. Eklatáns bizonysága volt ez annak, lmgy városunk intelligens közönségében ébren van mindig az emberszeretet érzelme, s a hazafiságparan- csolta kötelességek tudata: minden előzetes reklám nélkül egészen megtölté a közönség a kaszinó nagytermét, nem maradván egyetlen szék sem elfoglalatlanul. Ez az érem egyik fényes oldala, mely ragyogását a közönségre veti vissza. Ámde itt a hasznos a széppel, a jótékonyság a gyönyörködéssel volt összekötve, s igy az éremnek másik oldala is van, mely épp oly fényes, mint az előbbi, mert a hangverseny művészeti tekintetben is oly magaslaton állt, úgy teljes egészében mint egyes részleteiben, hogy annál nagyobb szellemi gyönyört szerzett a hallgatónak, mennél fi nőmül tab b volt mű ízlése. Hogy valóban ily fokon állt a hangverseny mindenik részletében — és hogy épen ilyen hallgatóságra találtak az előadott művészi produkciók közönségünkben, azt bizonyító a minduntalan felhangzó taps, de még jobban az általános lie v ült hangulat, ami benső jelenség, és önkénytelen, az akarat uralma alatt nem álló lelki állapot lévén, kifejezést nyerhet — szintén önkénytelenül — igaz tükörén a lelki hullámzásoknak, a szemen és arezon, valamint egyes öntudatlan mozdulatokon, de soha atfectálva. E könnyen megfigyelhető hangulat, mely egyes embernél alig szembetűnő, nagy tömegnél impozáns, a legbecsesebb és hízelgőbb, de egyszersmind a legkegyetlenebb kritika — az előadóra, ha kifejlett müizlésü közönség előtt szerepel, — s a közönségre, ha absolut becsit művészetnek a hallgatója. Eme folyton emelkedett és vidám, igen gyakran a leikesültségbe átcsapó hangulatnak egyszerű konsta- tálása lehet legtöbbet kifejező kritikánk a hangverseny egészére. Ha a hangverseny részleteibe is be akarunk hatolni, nem mehetünk a darabok s azok piece-eiuek sokadalma közé (számszerűit: 15). mert e szép labirintben emlékezetünk nem volna képes az Ariadne-fonál szerepét teljesíteni. Ep azéit csak magok a szereplők képezhetik az egyes főpontokat, híd megállhatunk egy-egy pillanatra, bepillantani a „virágos terekre.“ Ha a hangversenyt egy művészi kivitelű képhez hasonlíthatjuk, — és miért nem lehetne e két testvért, az anyaművészet, e két édes gyermekét egymás mellé állítani ? — akkor a kép fo- alakját Komáromy Mariska képezi az o magas művészetével, mellette mindjárt egy bájos, üde alakkal: Éliássy Idával. A harmonikus háttér szintén kitűnően sikerűit alakjait a férfiszereplők egy része, mig a kép díszes keretét a zenekedvelők ensemble-ja szolgáltatja. A hangverseny lefolyása alatt egyenkint szemléltük a kép alakjait és keretét, ép azért gyönyörködtünk a sziliek és árnyalatok ügyes vegyítésében, a formálás tökélyében, szóval részletenkint szemléltük a kép összes szépségeit és becsét, de az egésznek harmóniáját csak most látjuk át a távolból. A főalak Komáromi Mariska, valóban méltó e nevezetre, dalolása rendelkezvén mindazon tulajdonaival a művészeti szépnek, melyekkel a kedélyben a gyönyör hullámzásait idézhetni elő,
