Eger - hetilap, 1891
1891-03-17 / 11. szám
84 tását köti ki, mely legfölebb 250 utczai lámpa közt oszolnék meg. Ennek ellenében kötelezi magát minden egyes nyilvános lámpánál óránkint legkevesebb 5 angol köbláb gázt emésztő láng eié- állit ására, melynek fénye legalább 10 spermacet(milly)-gyertya villágosságáuak felel meg. A Walser által minimumként kikötött évenkinti 416,500 órai nyilvános világítást 250 lámpa közt elosztva, egyegy lámpára évenkint 1666 órai világítás esik. Miután a Valser-féle szerződési tervezetben egy órai légszeszláng ára 1.8 krajczárba van számítva, e szerint nálunk egy utczai lámpa egész évi világítása 29 frt 99 krba, s ha ez összegből a beterjesztett szerződésben mindjárt az első évre felajánlott 3°/0'os engedményt leszámítjuk, — Egerben egy-egy utczai légszesz-lámpa egész évi világítása átlag 29 frt 10 krba kerül, mely összeg, a szerződési tervezet értelmében bizonyos °/0-kal évről-évre csökken. Hát villanyvilágítással vájjon mennyibe kerülhet nálunk, Eger városában, egy villanylámpa „teljesen megegyező körülmények föltételezése mellett?“ vagyis a fönebb jelzett 10 milly-gyertya-fényerőnek megfelelő villanyfénynyel ? A villany világitó társulat Budapest fővároshoz benyújtott ajánlatában késznek nyilatkozott az utczai világításhoz megki- vántató „100 volt Ampere“ villanyvilágítást óránkint 52/3 kraj- czárért előállítani. Ha már most ezt az árat veszszük számításunk alapjául, akkor Egerben egy utczai villanyos lámpa, évi 1666 órai világítást számítva, (mint ezt a gázvilágitásnál tettük), s figyelmen kivül hagyva a velejáró mellékköltség-szaporulatot, — 94 frt 80 krba fogna kerülni. De ha j óhisz e mül eg föltesszük, hogy akadna vállalkozó, aki nekünk jó egrieknek a villamos világítást a fővárosi ajánlati árnak feleért, tehát óránkint körülbelül 2.84 krajczárért volna hajlandó szolgáltatni, (Olyan pedig nics! Szerk.) még ez esetben is, teljesen egyező körülmények mellett, városunkban egyegy utczai villamos lámpa évenkint 47 frt 30 krba — tehát 17 frt 20 krral kerülne többe, mint egy utczai gázlámpa. Már pedig aligha kétségbe vonható, hogy Egerben, hol a köz-, mint magánfogyasztás Budapest főváros fogyasztásának csak igen csekély százalékát képezi, — a villamvilágitás és a villamtelepek berendezése, s a villanyfejlesztése, szóval a költségek legalább is kétszerannyiba kerülnének, mint Budapesten. Nos hát ezek a kétszei kettő-négyen alapuló elvitázhatatlan számadatok, melyek kétségbevonhatatlanúl tanúskodnak arról, hogy a villamos világítás Egervárosában, amely úgyszólván még tisztességes petróleum-világítással is alig képes, igen hézagosait s gyarló, szegényes módon utczáit ellátni, — nem a mi erszényünkhöz való 1 uxu s-ar t ikulus. Hauern lássuk már most egy-két elevenebb kedélyállapotnak physiognomiáját. A leggyakoribb izgató eleme a léleknek a vágy, mely a maga fokozódásában félreismerhetlenűl nyomul ki az arczon. Különböző iránya s más hajlamokkal való szövetkezése szerint a vágy jó, vagy rossz, — és e szerint adhat az arcznak is határozott jellegű kifejezést. A nemes, magasztos, érzékfölötti vágyat bizonyára máskép fogja kifejezni az ügyesen ábrázoló festész, mint valamely alsóbbszerü, földi dolgok utáni vágyódást. Sz. Teréziának vágytól epedő ábrázatja nem lenne hű s igaz, ha a festész pl. Zeuxis Helénájának vágyát fejezné ki rajta, noha mind a két arczon az élénk vágyódás kifejezése lángol. Az erősen s komoly mélységgel vágyó ember tárgyára szegezi tekintetét, mintha kielégítést szívna annak szemléletéből. S ilyenkor nem ritkán ábrándokba sülyed, s ezen álom-élet mintegy fá- tvolt von szemei elé; az arcz elbágyadva ijesztőleg megnyúlik, elesik s egy pillanat alatt megöregszik. ... A vidám érzéki vágy, viszont, élénkké teszi a tekintetet; a nyugalom vonásai, melyek máskor az arczon pihennek, elmosódnak; a felizgatott szív az arczba kergeti a vért; a szemek, mint kivilágított ablakok, fénylenek. Egyik szelidebb kedélymozgalom, továbbá, az örömé. Itt játszák igazán az arcz-idegek a maguk physiognomiai szerepét! Az arczon minden mozgásba jő. A szemek ragyognak; a homlok simábbá lesz; a száj szélesbre húzódik s szegletei két oldalt a derület ránczát vetik; szóval, az egész testen, mintha a lélek emelkedése által súlyából vesztene, kellemes érzés ömlik el, s az ábrázat, — mosolyog. Derültebb, magasabb fokú érzéki örömben a mosolygás hangos nevetésbe megy át, mely oly jóizű néha, hogy belé a szemek is könyekbe lábbadnak. A mosolygásnak legnemtelenebb alakja a vigyorgás. S De ha mégis akadna olyan tamáskodó polgártársunk, akinek kedve kerekednék, minden körültekintés, és meggyőződés nélkül, csupán akadékoskodó passióból, fóuebbi számításunkat kétségbe vonni, — arra csupán a mondók vagyunk, hogy úgy a min- rnagunk, valamint összes érdeklődő polgártársaink megnyugtatására is, nemcsak nem ellenezzük, nem bánjuk, de sőt óhajtjuk, hogy — miután eddigelé, utczáink villamos világítására nézve, legalább tudtunkkal, városunknak semmiféle ajánlat nem tétetett, — kéretnék fel valamely villamvilágitással foglalkozó társulat vagy czég, hogy utczáink villamos világítására nézve egyelőre valamely átlagos ajánlatot, esetleg költségvetést városunk képviselő-testületéhez — még pedig a dolog sürgősségénél fogva minél előbb — terjeszszen be. Hadd győződjünk meg: hol az igazság. Az esetben azonban, ha akár az elüljáróság, akár a képviselő-testület ez utóbbi kisérlettételre határozná el magát, a fölszó- litandó villamvilágitási társulattal vagy czéggel szemben határozottan, s minden kétséget kizáró világossággal kikötendőnek tartom, hogy a költségvetésben az egyes villamlámpák egységárainak felszámítása — a villanyfolyam munkafejtő erejének figyelembe vétele nélkül — egyenesen és kizárólag az egyes villamlámpák photo metrikus számokban kifejezendő fényereje szerint történjék. — Mert csak ily módon lehet a villám és gáz fényereje s egységárai között az összehasonlítást és különbözeteket még a laikusnak is megtenni. Pompa és fényűzés tekintetében a villamos világítás, miként azt világvárosokban kultúrálják, kétségkívül igen fontos dolog, s nagy mértékben emeli az illető városok magasabb kulturális tekintélyét. S mert a mi derék fővárosunk, a világvárosok közé sorakozó Budapest, e tekintetben sem akar többi társai mögött maradni, legújabban ismét komoly tárgyalást folytat a villanyvilágítás behozatalára nézve, — de a tárgyalások menete után Ítélve, minden valószínűség szerint csupán a testvérváros legfőbb pontjainak luxuriózus világítására fogja azt alkalmazni, miután ma már bebizonyított s kétségbevonhatatlan tény, hogy az utczák és közterek villamos világítása mellett a gázvilágitás egyátalán nem nélkülözhető. . . . A czélszerüségi s gazdasági szempontokon kivül, a villamos világítás mellett felhozott többi érvek alig érdemesek a szóra és figyelembe vételre. így a többek közt azon valóban naiv és kicsinyes argumentum, hogy a gázvilágitás a zárt helyiségek hőmérsékét jelentékenyen növeli, a gázvilágitás czélszerüségének nem ellene, hanem épen mellette bizonyít; mert télen át, mikor a zárt helyiségekben a gázt már esti 5 órakor meg kell gyújtani, azzal, hogy a helyiségek melegségét növeli, ez már nem is a valódi öröm kifejezése, mint inkább csak valami aljas indulatnak, az irigységnek, kárörömnek, az állatias ösztönök kielégülésének kedvtelése. A vigyorgásnak kifejezése kellemetlen, állatias, aljas; úgy, hogy a hol azt szokásosnak látjuk, joggal gyanúba vonhatjuk a vigyorgónak humánus természetét. A hol a valódi öröm nem lehetséges, ott csak a kielégített vágy, vagy szenvedély kedvtelése vigyorog. Egy nemesebb, a lelki boldogságot kifejező öröm magas fokán a hangos nevetés lehetetlen. A mell ekkor inkább sóhajt, nyög a fájós boldogságtól; köuyek omlanak a szemből, — az ö r ö m^ s i r. És a hol az öröm sir, ott az örömkönyek is megjelennek. Igenis, ismerünk örömkönyeket is, melyek egy szerető anyának, egy boldog menyasszonynak meghatottságot sugárzó szemeiből peregnek. A legrégibb könyvszerint is Ézsau és Jákob sírtak, mikor viszontláták egymást. T. i. amint a nevetést, úgy a sirás jelenségét is előidézheti s előidézi az öröm. Hiszen a sirás és nevetés, kifejezési alakjukra nézve is, oly közel állanak egymáshoz az arczon, hogy az ügyes festész a nevető arczot egyetlen ecsetvonással siróvá változtathatja. Midőn azonban örömkönyek pex-egnek szemeinkből, csak az arczunk sir; a lélek nem. Lelkünk csak erősen meg van illetődve, s ennek kifejezésére nincs más orgánuma, mint az, mely által a bánat s fájdalom is enyhülést keresnek. Folynak tehát rendszerint örömkönyeink, valahányszor az elmúlt aggodalmak, szenvedések, fájdalmak emlékezete, vagy valamely tiszta, heves, kitörő öröm hirtelen izgalomba hozza kedélyünket. Correggiónak van egy hires festménye, melyen egy ifjú nő lámpavilágnál levelet olvas és ekközben sűrűn peregnek könyei. S vájjon fájdalmában, vagy örömében sir-e; könyörületünket, vagy édes meghatottságában való részvétünket idézi-e föl ez a
