Eger - hetilap, 1891
1891-12-22 / 51. szám
413 kötél azon boldogsághoz, mely az emberi, a földi boldogsággal összeköti; ketté szakad ez a légnek legkisebb lendületére.“ De ha fel nem találhatjuk is a boldogságot, mégis megközelítjük. Hogyan? Ha kibékülünk sorsunkkal s megnyugszunk egy fensőbb, tőlünk független s nálunknál hatalmasabb akaratban, s igy megnyugodott szívvel nagyeszméknek hódolunk: mint Isten, Haza, Becsület. Az öntudat, hogy használtunk és jót tettünk : boldogít. Bizonyára lesznek olyanok, kik e sorokat szives figyelmükre méltatva igy szólnak: Én boldog vagyok. Elhiszem. De vajon e boldogság nem került-e könyekbe? Ki a hegytetőről a felkelő napban akar gyönyörködni, vajon nem kell-e neki előbb fáradni fel a völgyből mig elér czéljához? S ki mondhatja nyugodt lélekkel, hogy boldogsága a sírig hű kísérője lesz ? Bizonyára senki. Elemezzük csak kissé ezt a boldogságot, melynek itt-ott diszlik egy-két virága az emberiség szivkeríjében. Lemosolygó csillagok fénysátora alatt, ülnek férj és feleség. A legtisztább szerelem aranyi a nczával vannak egymáshoz fűzve. Kis angyal játszadozik lábaiknál a balzsamos kert ti.-zta porondjában. Fűszeres levegő csókolja fortéikét, kéz kézben nyugszik, hal gatagok s csak szivük beszél. De im egyszerre könvek jelennek meg szemeikben arra a gondolatra, vajon állandó lesz-e e boldogság? Boldogok és mégis sírnak. A jövőt nem ismerik s a jelen örömei közt árnyakat látnak, melyek nem illenek be a boldogság keretébe. Tehát még sem boldogok . . . pedig ők azt képzelték, hogy rózsákat hordanak szivükben tövisek nélkül. Gyermekének bölcsője felett alvó kisdedére figyel az édes anya. Aludjál csöndesen szivem, édes gyermekem, örömem, reménységem, boldogságon). S amint ittasült gyönyörrel nézegeti a szendergőt, az anyai szeretet gyöngyei egyszerre csak végig futnak arczán s az anya sir. Ezek a boldogság künyei ugyan, de része van ezekben az aggódásnak is. Vajon mi lesz e mondha- tatlan csemetéből? virágzó fa lesz-e élete, vagy egyhangú, öröm- telen, színtelen lesz-e .jövője. Vagy nem ragadja-e el a siri szellő s nem fog-e letört bimbó gyanánt lehullani a szerető anyai kebelről? Vagy ha életben marad, nemes lesz-e szive s hoz-e örömet azoknak, kik édes reménynyel csüggenek rajta? Nem lehet elvitatni, hogy valamint a legtisztább liliomnak is van árnyéka, úgy a boldogság közepeit is vannak fájó köny- nyeink. Imába merülve, virúló leányka kér áldást mosolygónak Ígérkező életére. Boldog és mégis könyben úsznak szemei. Még nem ismeri a fájdalmat és már sir miatta. S mint, a legcsöndesebb folyóból is felszökik néha egy vizsueár. úgv az ő szivéből is előtörnek a könyek. Sir, mert boldog s remeg boldogságáért. Eszébe jut, hogy hát ha a rózsaszínű jövő gyászosra változik és ő rövid idő múlva tört szerelmének romjain fog keseregni. Sírj leányka, sírj! nem veszi senki rósz néven könyeidet... . röpüljön? Földink, ki ez izgalmas jelenetnek szemtanúja volt, rendkívül gyöngéd lelkületű ember, akin abban a pillanatban, midőn az ifjú ember a, két ajtó felé lépdelt, hogy az egyiket fölnyissa, — annyira erőt vett, a félelem, hogy be nem várva a végzetes jelenet kifejtését, iszonyatos izgatottságtól űzve, fölugrott, s elhagyva a színkört, tevéjére ült, s nyomban oly gyorsasággal, amint csak birt, haza száguldott. Ez esemény, melyet otthon nekünk részletesen elbeszélt, any- nyira fölizgatta mindnyájunk kíváncsiságát, mikép valóban sajnáltuk, hogy nem várta be a kifejtést. Reméltük azonban, hogy néhány hét alatt, majd csak elvetődik e fővárosból valamely utas hozzánk, aki a tovább történteket el fogja nekünk beszélni. De mindazon napig, midőn tartományunkat elhagyók, ilyetén utas nem fordult meg nálunk. Minek folytán közakarattal elhatároztuk, hogy követséget menesztiink ide azon megbízatással, hogy tudakolja meg biztosan, s hozza nekünk hírül: vájjon a felnyitott ajtóból a királyleány lépett-e ki, vagy a bősz tigris?“ Mikor a nagyvezir a szónok emez előadását végig hallgatta, az előkelő küldöttség tagjait egy fényes terembe vezette, ott a díváitokra leültette, s kávéval, szűrhettél, dohánynyal, s máseféle félbarbár csemegékkel vendégelte meg őket. Ezután helyet foglalt közöttök, s igy szólt: Nemes idegenek! Mielőtt a kérdésre felelnék, mely miatt önök oly messzetávolról ide fáradtak, egy másik eseményt, akarok önöknek elbeszélni, mely nem sokkal azután történt, amit önök szóbahoztak. Székiben ismeretes a mi országunkban, hogy felséges urunk és királyunk igen kedveli, ha királyi udvarát szép asszonyok ékesítik. Király„Sirj! jól áll a köny a boldognak is! Dalod Édesben zeng, midőn könyiiid hullatod, És megkatóbb szelid szemed ; Nyáron eső után mosolygóbb a mező, S a nap is vidámabb, szebb fényben tör elő Midőn a felhő megreped.“ (Hugi V.) Valóban a sirás a lélek harmata még a boldog napok reggelén is. Áldás a könyhnllatás s hullása mindig az embert jelenti. Valamint tehát a leggondosabban ápolt diszkertben is megakad egy-két fűszál és paraj, úgy az emberi boldogság közt is találunk fájó, keserű perezekre. A teljes boldogság virágának égi talaj kell s oly éghajlat, amilyen e földiekén nem található. De van . . . van mégis egy boldogság a földön, s ez a szív békéje, melyről czikkem elején szóltam. Oh de mily kevesen ízlelik meg ennek az édességét. Pedig talán ennek megtalálása nem is volna olyan nehéz. De a jóban hamar elfáradunk, pedig Jean Paul szerint: „Életösvényünk mindkét oldalán annyi a fácska és nyugvó pad, miszerint csodálkoznunk kell, ha valaki ez ösvényen elfárad.“ (Vége köv.) Egész évre Félévre Évnegyedre Egy hóra 5 frt. 2 50 kr 1 30 „ — 55 „ Közs. jegyzők és néptanítók lapunkra fél-áron fizethetnek elő. T gyűjtőinknek minden öt előfizető után egy tisztelet- példány nyal szolgálunk. Az „Eger“ kiadóhivatala. Hivatalos hirdetmények dija az 1892 ik évi január hó I töl az ..Eger“ lap hirdetési rovatában, egyszeri közlés után. bé- lyegdijjal együtt 2 frt. 50 krban állapíttatott meg. nénk, s a királyi család valamennyi udvarhölgyei mindannyian igen bájos és szeretetreméltó leányok, kik a királyság valameny- nyi tartományaiból nagy gonddal vannak kiválogatva, s udvarunknál egybegyűjtve. Nem régeD, messze tartományból egy fényes külsejű s magas rangú herczegfi jelent meg királyi udvarunknál. E fiatal herczeget királyunk, természetesen, nyomban kihall* gatáson fogadta, a legszívesebben látta, s fölkérte, hogy látogatásának czélját egész őszintén adja elő. Mire a herczegfi előadta, hogy miután e királyi udvar hölgyeinek rendkívüli szépségéről oly sokat hallott, azért jött, hogy e páratlan szépségű hölgynek közöl egyet, feleségül kérjen az uralkodótól. Midőn királyunk e vakmerő kérést hallá, sötét pir boritá el az arczulatját. Nyugtalanul mozgott trónján, s mindnyájan attól tartottunk, hogy rángatózó ajkairól egy bosszús Ítélet, fogja az idegen herczegfi merészségét megtorolni. De uralkodónk, nem csekély belső küzdelem után, végre lecsillapult, s rövid hallgatás után e szókkal fordult az idegen herczegfi felé: „Kérelmét teljesíteni akarom. Holnap délben udvarom szép hölgyeinek egyikét önnek adom feleségül.“ Ekkor udvari környezetéhez fordult, s parancsoló hangon monda: „Rendelkezzetek, hogy holnap délben e palotában minden készület megtétessék egy fényes esküvőre. E herczegfit vezessétek a legdíszesebb termekbe, küldjétek hozzá szabókat, czipészeket, fegyverkovácsokat, s mindenféle művészeket, amikre csak szüksége van. Gondoskodjatok mindenről, amit kíván, hogy a holnapi ünnepre minden kellő időben a legnagyobb pontossággal rendben legyen.“ Különfélék. aElőfizetési fölhívás. Tisztelettel kérjük azon t. olvasóinkat, kiknek elöíize- tésök a f. decz. hó végével lejár, előfizetéseiknek idejekorán való megújítására. Előfizetési föltételek:
