Eger - hetilap, 1891
1891-12-22 / 51. szám
51-ik szám. 30 -ik év-folyam 1891. deczember 22-én. Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — ,, 12 „ Hirdetésekért: minden 3 hasáb- zott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden Hirdetéstől 30, nyilttérbei. egy petit- sorhelyért 15 br. fizetendő. PolítiKai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 30. sz. Szabóféle ház) és Szolcsányi Gyula könykereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Györgyényi Ignácz. 1809—1891. I Az élet tartozás, melyet előbb utóbb le kell rónunk ; letét, melyet bármikor kér is tőlünk az Úr, vissza kell adnunk. Ezen igazságokat megerősíti a mindennapi tapasztalás és azon számtalan könnyes szem, melyekben a megnyílt sírok előtt a fájdalom és gyász égő eseppjei megjelennek. És bár az emberek életfájának elhervadását, ledöléséí. naponkint, úgyszólván perczenkint látjuk, mégis mindig fáj a her- vadás szemlélete. S valamint a százados tölgy ledöltén remegve állunk meg, úgy nevesebb emberek kihűlt porhüvelyeinél még inkább szivünkbe markol a fájdalom. Egy ilyen neves és szívben lélekben nemes ember dőlt ki az élők sétából tegnap éjjel, (fyörgyényi Ignácz prépost-kanonok, Egernek jótevő angyala. Elment munkája után pihenni. Betöltötte itt a földön hivatását. A jól végzett munka után édes a nyugalom. A kimerült vándor szívesen üdvözli a lakot, hol üdítő álomra hajthatja fejét, melyet annyiszor égetett a nap s melynek fürtjeit annyiszor szétzilálta a vihar. A földmives sóvárogva várja az aratás idejét, mely munkáját jutalommal kecsegteti. így van az ember is: a föld vándora, ha sokáig utazott, sokáig élt e siralom völgyében. Vágyódik megnyugodni az örök béke hazájában, Istennek kebelén, hol az örök boldogság kertjének virágaiból font koszorút tesznek az angyalok fejére annak a fáradt vándornak, kj mig a földön élt, arra törekedett, hogy méltó legyen a jutalomra. Nagygyá csak a szeretet teheti az embert, mely a szívnek drága gyöngye. Ez a gyöngy másnak csillog. Fényét az emberiségre szórja szét s jótékony sugara a könyek millióit szárítja fel. Méltó azért, hogy e gyöngy ne veszszen el, hanem az emberi szív kialvása után az égi kincstár legyen új hazája. Oly nehéz elhinni, hogy ő elment közülünk. Itt hagyta gyermekét,: Eger városát, melynek bár nem volt szülötte, de amelyet jó szivének egész bensőségével szeretett, s a melylyel annyi jót tett, amennyit csak tehetett. Sokáig élt. Hosszú életpályát szabott az Űr elé. És e hosszú életpályának nem volt egyetlenegy percze sem, melyben nélkülözte volna az irányában nyilvánuló tiszteletnek és szeretetnek melegét, mely a jó tetteit kísérő hálából áradt ki. Egyenes és nyílt jelleme tükör Imit,. Egyszerű maradt egész életében. Igénytelen külseje,' sajátságos modora nem is sejtették, hogy lelke mélyén a nemes ér-zések egész tengere zajlik. Nem akart nagynak látszani, és épen azért lett nagygyá. Szive, mely a szenvedést megértette, a nyomort megkönyezte és azt megorvosolta, telve volt irgalmassággal és jósággal. Ha a lélek borúját meglátta, sietett azt a szivéből előtörő jótékonyság napjának egy- egy sugarával elűzni. Amit magától elvont, azt másoknak adta. És mert egész élete a jótékonyság apotheosisa volt, halálos ágyán nem félt a haláltól. Számolt, a helyzettel. Nyugodtan várta végóráját. Csalódás nélkül hagyta itt az életet, mely neki módot nyújtott arra, hogy embertársain segíthessen. Nem reményeinek romján szállt sírba, mert jótetteinek látta üdvös eredményeit. És ez neki elég volt. És ha sokan sírnak ravatalánál és sokan könyezik elhunytat., gazdag élete egészséges gyümölcseinek láttára némileg szűnik a fájdalom. Élete nem volt, terméketlen fa, mely nem hoz gyümölcsöt. Szivet csak azért hordott kehiében, hogy önmagáról gyakran megfeledkezve, másokat boldogíthasson. Főleg az emberiség virágait: a gyermekeket szerette és' gondozta szeretettel. Tudta: a gyermek szive azon alap, melyen az egyesek, társadalom és a haza boldogsága épülhet. Ha e mond-, katlan kis lelket megvédjük, az erénynek csinálunk propagandát. Ezeknek vette tehát kezébe sorsát, s megalapította azon intézeteket, melyek a gyermekeket védik, oltalmazzák, tanítják, nevelik és megőrzik az ártalmas befolyásoktól. . . De lássuk már életét: Szatmár vármegyének Nagybánya városában született e század hajnalán 1809 július hó 15-ikén. Iskoláit nagyrészben szülőföldjén végezte édes anyjának gondos felügyelete alatt. Mint gyermek-ifjú már élénk vágyat érzett a papi pályára és 1826-ban az egri papnevelő-intézetbe lépett, hol bölcseletet és bittudományt hallgatott. Ezek befejezése után az egri egyházmegyei irodában nyert alkalmazást, majd 1832-ben felszenteltetvén, Miskolezra, innen pedig Rakamazra ment, segédlelkésznek. Es ez időtől kezdve majdnem öt,ven éven át Szabolcsban lakott. Annyira, megszerette a homokos rónát és a fehér nyírfát, hogy csak itt érezte magát otthonosnak. Fiatalon leit plébános. 1839-1«n Ben zelre, 1843-ban Tisza-Lökre, 1947-ben pedig Kis-Várdára nevezte ki főpásztora. Számos, különösen a népnevelés és lelkipásztorkodás terén szerzett, érdemei elismeréséül később alesperessé, majd préposttá, szabolcsi főesperessé, 1875-ben pedig székesegyházi kanonokká lépteit etett e’ő. És ez időtől kezdve Györgvényi csak Egernek és szegényeinek élt. Naponkint lehetett, őt látni a legfélreesőbb utczákban leereszkedőleg beszélgetésbe bocsátkozva a járókelőkkel. Személyesen akart meggyőződni az emberek nyomoráról, hogy segíthessen a szenvedőkön. Nagy áldozattal és költséggel kibővítette az egri irgalmas nővérek kórházát úgy. hogy most már az irgalom angyalainak önzetlen és önfeláldozó ápolása mellett a, szenvedők minden szükségesekkel el vannak látva. Azonkívül óvót létesített és gyermek- men házakat, melyekben gondos és szét etet teljes felügyeletet nyernek a gyermekek és kisdedek. 1887-ben őseinek székhelyén a görgény-szentimrei begyen összeomlott Rákóezy-kápolnát emelte ki romjaiból; adományából a nagybányai legényegylet egyesületi házat nyert. Végül egykori jegyeséről, a k'svárdai egyházról sem feledkezett meg. Eger városa hálából díszpolgárává választotta, és tanácsterme részére életnagyságú arczképéf, müvészkezek által lefestette. A leleplezési ünnepségen Mednyánszky Sándor ügyvéd tartott, eszmékben gazdag beszédet, a többi között igv szólva: „Azon nagynevű alakok közt kiknek képei e terem falait diszitik, méltó helyet, foglal el ez új kép, és eszményül, buzdító példáúl fog állani a jövő nemzedékek előtt is; fenntartva és megörökítve emlékét az idő végtelenségében azon férfiúnak, aki egész életét a felebaráti szeretet és emberiség szent ügyének áldozá.“ Mert minden elmúlik a földön, de a jó tettek emléke örökké fog élni a szivekben.“ Az elismerés már betegen találta. Azóta fogyott ereje nap
