Eger - hetilap, 1891
1891-11-24 / 47. szám
382 legnyájasabb kérelem alakjában fejezik ki valamely akaratuk teljesítése iránt való kívánságukat. A kis főherczegnő kedélye inkább a vidámságra hajló. A „kis Erzsiké'1 még mindig szeret játszani, mint minden gyermek, aki még nem ismeri az élet árnyoldalait. A korábbi években különösen a „b ú j ó s d i“ volt legkedveltebb játéka, s gyakran megtörtént, hogy szegény elhunyt édes atyja az asztal alá bujt, csak hogy imádott kis leánykájának a keresés és megtalálás által végtelen örömet szerezzen. — Babáival meg most is igeu örömest eljátszogat a kis főherczegnő, különösen azzal a két babával, melyeket Milán, a szerbek exkirálya hozott neki Parisból, melyek körülbelül oly nagyságúak, mint egy 6—8 éves gyermek, s valódi csodái a gyermekjáték-iparnak. De mégis legkiválóbb kedvencze két kisebb bábú, melyek egyikének „Tónika“, a másikának pedig „L é- nike“ a neve. E babáknak a jó és balsorsa annyira szivén fekszik a gyermeteg kis fóherczegnőnek, hogy gyakran éjjel, álmából ébredve is megkérdezi dadájától: „Kérem, itt van-e a Lé- nike? Nincs semmi baja?“ — Vagy: „Alszik-e a Tónika, kérem? Jól be van-e takarva ?“ stb. A magyar nyelvet a kis főherczegnő egész folyékonyan beszéli. Dajkája született magyar nő, kivel az egész délelőtt magyarul beszélget; mig a délutáni órákat felváltva német és fran- czia társalgással tölti el. Érintkezéseiben a kis főherczegnő mindenki iránt egészen bizalmas, csupán nagyatyja, királyunk ő felsége iránt tanúsít némi tartózkodást, s elfogódást, mely azonban annál jobban enyészik nála, minél tovább társalog rajongásig szeretett uagyapuskájával. Ez elfogódást különben annál kevésbbé lehet csudálni, miután a kis főherczegnő az ő nagyapjáról naponkint, mint király ő felségéről, csak a legnagyobb hódolat kifejezéseivel hall beszélni. De az is bizonyos, hogy a nagypapák legszeretetreméltóbbiká- nak kedvencz uuokája iránt szakadatlanul tanúsított rendkívüli nyájassága a kis főherczegnő elfogultságát csakhamar teljesen eloszlatja. — A kis Erzsiké édes anyja, ki gyakran távol van Bécsiül, ritkán látja leánykáját, mig a betegeskedő nagymamával a kis főherczegnő csaknem soha sem találkozik; de annál gyakrabban látja a királyt, a szeretett nagypapát, aki, ha Bécsben vau, naponkint gyakran órákat is eltölt unokája társaságában. Abban az időben, midőn a kis főherczegnő folyvást édes anyja körében élt, a „kis Örzsike“ magyaros hajfouadéka örökös háború tárgyát képezte a dada, és a mama közt. A dada ugyanis a „kis Örzsike“ dús aranyszőke hajzatát minden reggel magyaros hosszú varkocsba fonta be, melyet azonban a mama, amint megpillantotta, tüstént szétbontott. Ez a varkocs-háború néha naponta Hát aki amilyen, hát aki amolyan! Ripakodik rája. Róka dünnyög. — Jól van! Ne kiabálj Márkus, legyen eszed, békás! Haza hoztam, ne; ihol van Patikaszer, öreg edény, van egy fertály vékás. — Ne bomoljon hát kend! Mit csináljak evvel? Megfürödjem benne? Nézzük no, mit rendel? Hol az ókullárém? „Egyszerre oevenui.“ Eláll rája szeme szája: Nem embernek, egy lónak is elég volna ennyi! Róka ravaszkodik : — Már pedig az ügy van ! Be kelletik venni az egész verdunggal. Mert különben elmegy hathatós erője, így azonban (vagy ledobban) — Ezt nem mondta el — Vagy jobban lesz gazduram tőle. Fohászkodik Márkus, belefogni átall, Róka meg uszítja: — megválik, hány zsákkal? Csigavér, hisz alig, alig másfél pintnyi, Usgye hamar, kapd be gavar, Néha napján nem is ennyit szók az ember inni. Issza Márkus, issza, szinte nyer it belé, Kahog, krákog, prüszköl, hogy szaporán nyélé. Róka röhög ottbenn titkos kárörömtűi, Ijed aztán: — Nono gazdám, Ne bolondozzon kend. Uccse, már a hasa zöldül. Reggel a két doktor „nézőbe“ beállít, Márkus az eszterhéj árnyába’ pipázik. Kutyabaja neki. — Mit csinál a Hóka? három-négyszer is megtörtént; a hosszú hajfonat megjelent, s újra eltűnt anélkül, hogy a hajviselet „udvari kérdése“ a har- czoló felek közt szóbeli tárgyalásra került volna. Ez a vacskocshá- ború csaknem két évig folyt, mig végre a magyar népies hosszú hajfonat győzedelmeskedett, aminőt a kis főherczegnő mind mai nap is visel. — Dr. Kállay Zoltán, Hevesmegye főispánja ő mlga a múlt héten Gyöngyösön tartózkodott, aholott a főszolgabírói s városi hivatalokat hivatalos vizsgálat alá vette. Az illető hivataloknál az ügykezelést minden tekintetben rendben levőnek találta, s e fölött való elismerésének kifejezést is adott. — I. felolvasó- s kamara-zene-estély. Az egri cist. r. főgym- násium igazgatósága s tanárkara által, az egri zenekedve- 1 ő k társaságának szives közreműködése mellett, f. évi deczem- ber hó folyamán, jótékony czélokra tervezett három felolvasó s kamara-zene-estély elseje holnaphoz egy hétre, szerdán, decz. hó 2-án fog megtartatni, a főgymn. földszinti tornacsarnokában, a következő érdekes műsorral: I. Vonós uégyes, (G dur X. sz.) Haydn Józseftől. Két hegedűu, mély hegedűn s gordonkán előadja az egri zenekedvelők társasága. 2. „Szemlélődés az álmok rejtélyes világában.“ Felolvasás az intézeti igazgató által. 3. Hármas (Trio) Volkmann R.-tól. Zongorán hegedűn, s gordonkán előadják az egri zenekedvelőtársaság tagjai. Kezdete pontban esti 5 órakor. Belépti dijak: Családjegy 1 frt. Személyjegy 50 kr. Tanulójegy 20 kr. Jegyek a mai naptól kezdve, kizárólag néh. Köllner L. t. örököseinek gyógyszer- tárában válthatók. E klasszikus szabású s rendkívül tanulságos estélyeket az előző években is tömegesen látogatta előkelő, müveit közönségünk; s ép ezért azt hisszük, most sem szükséges azokat, úgy a ritka műélvezetet, mint az ez estélyekkel egybekötött jótékony czélt is tekintve, a t. egri müveit közönség pártoló figyelmébe bővebben ajánlanunk. — Szent Cecilia, a zenészek védő szentjének ünnepét, a múlt vasárnap, f. nov. hó 22-én ülte meg az egri főszékesegyház ének- és zenekara, mely műkedvelők, s a katonai zenekar néhány tagja által is erősbülve, a reggel 9 órakor tartott ünnepi istentiszteleten néh. bold. eml. karmestere, a szép tehetségű s páratlan szorgalmú egyházi zeneszerző, Zsasskovszky Andor igen sükerűlt „Missa pontificalis“ (B.-dur) szerzeményét adta elő szép szabatossággal. Betétek voltak, gradualera „ Afferentur“ vegyeskar a capella, Schöpftől; offertoriumra: „Ave Maria“ Christinus, egy régibb egyházi zeneszerző örökbecsű kompozicziója férfikarra boriton-soloval, melyet ft. Hausner Károly nyug. lelkész — Látni tetszik, hanyatt fekszik, Most huzza le a bőrt róla bánatosan Róka. Az én hódításom. — Naplómból. — Irta: Saphir M. G. (Vége.) E pillanattól kezdve boldog valék! Szeretve voltam! Mint egy nyugtalan szellem, odasompolyogtam a virágcsoport mögé, mely előtt a bájos hölgyecske ült. Ekkor még egyszer rámpillantott, — s aztán még egyszer! Valóban kezdett egy kissé feszélyezni, hogy oly szeretetve méltó vagyok! — Szegény lányka! — Égy elhagyatott sétány felé irányoztam lépteimet, hogy a fölött gondolkozzam, miként szabadíthatnám meg e szegény ártatlan leánykát kétségbeesésétől. E sétányon a következő párbeszédet hallgattam ki, melyet különböző szellemek bensőmben folytattak. Az „ön sz er etet,“ ez a tagbaszakadt, egészséges személy, átható hangon igy szólott: „Éz a rohamos szerelmi elfogódás igen természetes! Neked igen szép termeted van, — a férfinál pedig legelső a délczeg termet, — természetesen: a pénz után. Aztán arczod rendkívül szellemes, szóval: te birsz azzal a bizonyos „je ne sais quoi“- val, ami a hódításokat könnyűkké teszi.“ — Hát ez az „önszeretet“ igazán pompás egy személyiség. Akár órák hosszáig elhallgatná az ember! — De egyszerre csak belévágott egy mély basszus-hang, az „ész“ uraságé, egy otromba fráteré, aki soha életében nem volt szerelmes. Ez meg igy okoskodott: „De csak nem vagy oly ostoba, mikép annyira ellenállhatlannak tartsd magadat, hogy egy lányka puszta meglátásodra mindjárt beléd
