Eger - hetilap, 1891
1891-11-10 / 45. szám
45-ik szám. 30 -ik év-folyam 1891. november 10-én. Előfizetési díj: Egész évre . 5 frt — kr. Eélévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ Hirdetésekért: minden 3 hasáb'zott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden fürdetéstől 30, nyilttérbei egy petit- sorhelyért 15 br. fizetendő Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 30. sz. Szabóféle ház) és Szolcsányi Gyula könykereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. ~ ----!---------~~--------------- - ■--- 1 ---------------■-----■----:—Lxi— ' . -^r-- - — O rszágos, vagy világkiállítás? „0 rszágos, vagy világkiállítás k e 11-e nemzetünk ezer éves ünnepére?“ E czim alatt gr. Zichy Jenő közelebbről egy röpiratot bocsátott ki, melyben hatalmas érvekkel tör lándzsát a világkiállítás mellett. A kormány azonban, úgy látszik, elejtette a világkiállítás eszméjét, miután nem rég, egy, a millenium alkalmából rendezendő országos kiállításra vonatkozó törvényjavaslatot terjesztett a képviselöház elé. Minthogy a törvényjavaslat még nem került tárgyalás alá, tehát a kérdés még nincs törvényileg eldöntve; minthogy továbbá Bpest főváros néhány tekintélyes polgára egy közelebb tartott értekezleten határozottan a világkiállítás megtartása mellett nyilatkozott, s minthogy végre a képviselőház tagjai közt is, minden pártban, számosán vannak, kik a világkiállítás mellett fognak síkra szállani: nem lesz érdektelen t. olvasóink előtt, ha gr. Zichy Jenő fönczimzett röpiratából közöljük ama fontosabb érveket, melyekkel a millenium alkalmából Budapesten világkiállítás rendezését tartja helyesnek, s az ezredéves nemzeti ünnep méltóságához illőnek. —■ Zichy érvei a következők. Általános szempontok. A magyar ’nenntet ezredéves fonállá- sának ünnepe oly kiváló fontosságú nemzeti és politikai momentum, mely nemcsak a bel-, hanem a külföldön is általában felkölti a közérdeklődést. — Mintha a magyar nemzet érezné, hogy íme ez a millenium lesz az alkalom, mely nemzeti önállóságát, létjogát, kulturális haladását, politikai, társadalmi és gazdasági erejét a külföldnek igaz színében fogja bemutatni. És a külföld, mintha meg volna az az érzéke, hogy ez lesz az alkalom, melyen hazánkat megismerheti, iránta való rokonszenvét kifejezheti s szembeszállhat azokkal a régi keletű előítéletekkel, melyek Magyarországot, mint keleti félmüveit államot alig akarták komolyan számba venni. Már ma is kétségtelennek látszik, hogy ha az európai béke és nyugalom egyensúlya megingatva nem lesz — a millennium és az ezzel kapcsolatos ütfliepOTyek Magyarországot egy időre Európa központjává fogják tenni. Hogy a millennium programmja méltó lesz a magyar nemzet rendkívül megszilárdult jó hírnevéhez, hogy számot fog vetni az ezredéves nemzeti tradicziókkal és a fényes történelmi múlt kimagasló epochális eseményeivel, ez kétségtelen: mert tudva van, hogy a millennium rendezésének ügye a magyar kormány kezébe, mely az utóbbi időben oly rendkívül sokat tett hazánk erkölcsi és anyagi reputácziójának a világ előtt való tudatos és fokozatos emelése és politikai jelentőségünknek s befolyásunknak a külföld által leendő méltánylása érdekében. Bizonyítja ezt kulturális és gazdasági életünk rohamos emelkedése is. A millennium ünnepségeinek lánczolatos sorozatában azonban kell egy összekötő kapocsnak, egy központnak lenni, mely úgyszólván azt a tengelyt képezze, a mely körül az ünnepek sorrendje forog, s mely egymagában, minden különös esemény és ünnepi momentum nélkül is, elég vonzó erővel bírjon arra nézve, hogy hazánk és nemzetünk iránt az érdeklődést világszerte fel- ébresztesse és jó időn át ébren tartsa, sőt hogy ez érdeklődést nemzeti fejlődésünk érdekében utólag kellőképen gyümölcsöztesse is. Es ez a központ — a mai fogalmak szerint — alig volna szerencsésebben megválasztható, más, mint egy világkiállítás által. Ha minden egyébtől eltekintünk, már magában az a gondolat, hogy Magyarország ezeréves fennállásának ünnepét megragadja arra, hogy történetének, kulturális és gazdasági erejének és tehetségének feltüntetésére tárlatot rendezzen, melyben egyrészt bemutassa haladásának és vívmányainak minden poziczióját, másrészt versenyre hívja ki a müveit nyugat, a közel kelet, észak, dél és az Oczeánon túli népek nemzeteit: e tény magában is fölemelő és egyedül méltó egy ezeréves történet vívmányainak megkoronázására. Mert a nemzeti mérkőzést, senki sem fogja szerénytelenségnek tekinteni, mikor általában tudva van, hogy nekünk évszázadokon át az volt a missziónk, hogy a müveit nyugat védbástyája legyünk a barbár kelettel szemben, s csak alig egy századév jutott arra, hogy a kulturális és gazdasági haladás terére lépve, századok hiányait pótolva sorakozzunk a modern kulturális nemzetek közé s megfeszített erővel, törhetlen kitartással építsük föl nemzeti létünk biztos alapjait. De nem csupán a nemzetközi mérkőzés, nem csupán a többi nemzetek mellé a kultúrái haladás terén való csatlakozás nagy eszméje az, mely e világkiállítás jogosultságát és kiváló fontosságát előtérbe helyezi. —■ Van számos más nyomós indok, mely a nemzetközi tárlat eszméjét kidomborítja és megvalósítását föltétlenül kívánatossá teszi. (Folytatjuk.) J Necrolog. Vége felé közeledik a nagy hervadás időszaka; a fák lomj)- koronái ritkulnak, hull azokról az elsárgult levelek ezernyi ezre; pusztul a kertek virágágyainak éke s a hideg légben sem zeng már a madárkák édes-bájos dala, hervad, haldoklik a természet. Az ember, bár szomorúan, de azon biztos tudással szemléli e haldoklást, e hervadást, hogy pár hónap múlva a most elhalót a- tavasz feltámadásában mint, uj életre ébredőt, uj díszben, ifjúit, erőben, talán ragyogóbb szilipompában üdvözölheti majd ismét. Oh de nem töltheti bé hasonló édes remény azok keblét, kik egy korán elhunyt ifjú szerzetesnő ravatalát ma, a legmélyebb fájdalommal szivükben, s az őszinte szeretet sajtolta könyekkel szemükben állják körül. Oh ha sz. vallásunk magasztos tana lelki szemeink elé nem tartaná a túlvilági élet reményének zöldelő ágát, mily vigasz nélküli lenne most a bánat, szivünk keserve e drága elhunyt rendtársért! Ah a halál angyala örökre lezárta szemeidet kedves kis testvér, kezeinek fagyos érintésére megdermedt, minden szép és nemesért lángoló szived, szűz, tiszta lelked az égi Jegyes gyöngéden hivó szavára kibontakozott a poriadásra szánt hüvely kötelékeiből, s hű őrangyalod kíséretében az örök haza boldog lakói közé költözött, nyugodt vonásaidon immár amaz édes béke honol, melyet lelked földi életének utolsó pillanatában élvezni kezdett. Igaz, nagyon is igaz, hogy itt e siralomvölgyben számodra nincs többé tavasz; nem virulsz többé uj életre közöttünka földi létre hervadásod örök; itt, majd csak kedves emléked fog élni azok szivében, kik szerettek, s kik szeretni fognak ezentúl is, szeretni, mint szeretni szokás egy messze távoli országba előre utazott kedves testvért; hiszen te csak megelőztél ez utón minket, s jól tudjuk, hogy — talán nemsokára — követni fogunk mi is.
