Eger - hetilap, 1891
1891-11-03 / 44. szám
• — 358 — lés tagjai közül. A tanítóegyesület a nyugdijmódositás tárgyában kérvényt fog szerkeszteni, melyet az országgyűlésnek fog benyújtani. Miután Perger Ignáez pénztáros számadása tudomáséi vétetett és egy halmaz fontosabbnál-fontosabb indítvány letárgyaltatok, következett a tisziujitás. Miután a volt tisztviselők beadták lemondásukat, közfelkiáltással a következők választattak meg, alelnök : D a n a s sy Antal, jegyzők : Várady Béla, B u- z á s László és S z a 1 a y Pál, pénztáros : P e r g e r Ignáez. — A gazdag tárgysorozattal rendelkező közgyűlés délután l1/* órakor oszlott fel az elnök szűnni nem akaró éltetése közben. A tanító egyesület tagjai e/után az „uj kaszinó“ helyiségeiben rendezett közebéden vettek részt, a hol őket Érsek ér őnagymél- tósága tekintette vendégeiül. Itt aztán igen egyetértő, vidám hangulat folyt Balogh Gábor zenéje mellett és a jobbnál-jobb ételfogások között. A következő felköszöntők mondattak: Z s e n d o- vics József, kanonok ér őnagysága három egymást követő felköszöntőjében éltette: Érsek urunk őnagyméltóságát, gróf Csáky Albin közoktatásügyi minister urat és Halász Ferencz kir. tanácsos urat, Hevesmegye kir. tanfelügyelőjét; Halász Ferencz Zsendovics József kanonok urat; Babik József az összes tanítókat; Párvy Antal esperes ur Várady Béla egyesületi uj főjegyzőt és az uj tisztikart; Várady Béla az egyesület volt főjegyzőjét Kontra Lászlót és tiszttársait; Száva János, jász- ladányi tanító az egyházmegyei és a kir. tanfelügyelőket éltette; Halász Ferencz a tanítóság jövőjére emelte poharát, Szőke Sándor Párvy Antal urat és esperes társait, mint a tanítói körök elnökeit éltette ; Száva János Babik József- és a többi bíráló bizottságok elnökeinek egészségére ürítette poharát; Kon ez Ákos Szőke Sándort, mint a 100 arany frankkal kitünteti munka szerzőjét és a többi pályázókat, Babik József Schmied Józsefet, mint a tanítók Nestorár, Várady Béla Lőrincz Istvánt, Lórin ez István az összes papságot éltette. A vidéki egyesületi tagok, kedves emlékekkel gazdagon és hasonlókat hagyva hátra az egriek szivében, részint még a délutáni, részint pedig az éjjeli vonattal távoztak az egri tagtársak szives barátságának köréből. — y. Társadalmi életünk. i. Szomorúan, s nem minden aggodalom nélkül vagyunk kénytelenek konstatálni, hogy városunkban a társadalmi élet a műveltebb osztály körében egy idő óta szembetűnő módon hanyatlik. Előkelőbb családjaink mindegyre zárkozottabbakká lesznek, s a társas élettől csaknem teljesen visszavonulnak. Ama kedves, ot- honias összejöveteleknek, melyeket egy szellemes hölgy talán kevésbbé szellemesen nevezett el „trics-t racs-délutánok“- nak, s melyek szorosabb baráti vagy rokoni összeköttetésben levő volt, de hogy más is az lehessen, megtiltá. — A nap bucsú- sugaraival bearanyozá a kopár hegyormokat, a esalitban fülemüle hallatá esti imáját, a távolban bánatos furulya-hang rezgé be a léget. — Az esti szél fohászszerűen lebegett át a lombsátoron, s egy levélke hullt alá a fáról. — Boldogtalan levél — szólék — ily korán meg kell halnia! — Merészen nézett a uapba, megégeté magát, — mondá közönyösen. Megrezzentem. Éreztem e kemény szavakban a gondolatot, mely önkénytelenül hagyta el ajkadat. — Melegedni akart, életet szívni a naptól, vettem pártfogás alá a levélkét. — A bérczeken a fenyő életet vesz attól, mi a mimózának halála! feleléd, s összemorzsoltad a levélkét. Nem folytatóm tovább, láttam emelkedni a válaszfalat közöttünk, melyet le nem ronthaték, te magad építetted azt; láttam a büszke tekintetet, melylyel kiséred a távozót, s hiába titkolod, észreveszem most arezodon a vonásokat, melyek fájdalmadat jelzik, magasra vágytál, de nem gondoltad meg, hogy hideg ott a levegő, nem ád az életet, boldogságot; déli virág voltál, nem virulhattál a fenyvesek között, azzal az eperfalevéllel összemorzsoltad boldogságodat is. Az a szép dal . . . Emlékszel még rá ? vagy a feledés fátyolával vontad be a múltat, hogy ne zavarjon többé? Száműzted szivedből az érzelmek világát, mely csodás varázsával ragyogta be fiatal éltedet? Boldognak tart a világ, de ha megszólalna szived, melyik időt tartaná kedvesebbnek, azt-e, midőn még vágyad nem volt, midőn családainkat még csak rövid idő előtt is gyakrabban hozták együvé, müveit társas causerie czéljából, — ma már jóformán hirök sincs. A pár év előtt még gyakrabban rendezett „pique- niquek“ a kedves, magyaros „batyubálok“, melyek oly életelevenné tették társas életünket, s úgyszólván a legszerencsésebb, leghathatósabb eszközei voltak a családok közt az egyetértés, barátság s szeretet szorosabbra fűzésének, — ma már csak „hírből“ élnek főn elsanyarodott sziveinkben. Farsangi tánezvi- galmaink az utóbbi években nemcsak mindinkább gyérültek, de messze is eltértek czéljukról; mert a müveit társadalom vigalmi érintkezése s kapcsolkozása helyett a toilettek tulliczitálásába fajultak. Ebben rejlik a fő oka folytonos hanyatlásuknak. — A régi, úgynevezett „törzs-kaszinó“ néhány év óta végkép elejtette az egykor oly hires „egri kaszinó-bálokat,“ melyek annak idején nemcsak Egernek, de Hevesvármegyének is legfényesebb, legválasztékosabb, s leglátogatottabb tánczvigalmai valónak. Mi több: ez a régi, előkelő hírnevű kaszinó, mely városunknak, kevés kivétellel, csaknem összes intelligens közönségét egyesíti magában, épen társadalmi életünk tapasztalt szembetűnő hanyatlásának megakadályozása, s uj életre ébresztése, fölelevenitése czéljából, hajói tudjuk, pár év előtt vigalmi bizottságot választott, mely azonban mindeddig, tudtukra, nemcsak életrevalóságának, de létezésének sem adta semmi látható jelét. — Az uj kaszinó által az előbbeni években gyakrabban rendezett, piknikszerü, kedélyes tánczestélykék is, melyek épen otthoniasságuk, családias színezetük, s egyszerű fesztelenségük által tűntek ki, s lettek oly kedvesekké, utóbb már csaknem végkép megszűntek. Nyári mulatságaink közöl még csak az egri önkéntes tűzoltó egylet, népszerű nyári vigalma tartja magát teljes erejében. A többi: a jótékony nőegylet, a hevesmegyei 1848/9-iki honvédegyesület s egyeb jótékony társulataink nyári mulatságai mind, mind elhauyatlottak. Csupán a legutóbbi időkben kezdett némi lendületet nyerni az egri polgári lövésztársulat nyári vigalma, mióta e derék társulatunk, az ez idő szerint élén álló Póka István fölövészmester ritka buzgalma, s áldozatkész tevékenysége folytán, czélszerün renovált s kibővített saját tágas helyiségeibe tette át színterét kedves, nemes egyszerűségű mulatságainak, melyek ez idő szerint a legkedveltebb, legszivélyesebb társadalmi találkozó helyei s központjai lőnek egri derék polgárságunknak. Az is igen kár, hogy a korábbi években a téli évadban a katona-zenekar által az ó-kaszinó nagy termében, az egri házi szegények fölsegéllésére, csekély belépti dij mellett, hetenkint tartott s müveit közönségünk által élénken látogatott úgynevezett „séta-hangversenyek“ jó idő óta szintén megszűntek, mert ez által nemcsak müveit társas életünk érintkezésében támadt egy igen is érezhető hézag, hanem házi szegényeink is nem épen jelentéktelen segélyforrástól lőnek megfosztva. kis szived először nyílott meg a szerelem sugarától, s te tudtad hogy viszontszerettetel, vagy a mostanit, midőn termeid pazar fényében mindent feltalálhatsz, csak azt nem, a mire a szív teremtve van?! Ne gondolj a múltra, ne hasonlítsd azt össze a jelennel, fájó lenne neked ez utóbbi nagyon! Uralkodni vágytál, s most utálod a fejhajtó csoportot, mely szeszélyeidet vakon teljesíti, — de visszavarázsolni az elvesztett boldogságot, átélni újra a gyermekkor világát nem lehet. — Emlékszel még rá, midőn az ifjú ajka dalolta neked azt a szép, azt a kedves dalt: „Minek is vau a szív, s a szívben szerelem . .“ akkor imádtad e dalt, s midőn menyegződön hallottad e dalt sírni a hegedű húrjain, megrezzentél tőle! Ne bolygassuk a múltat! Szived engem tett boldogtalanná, büszkeséged tenmagadat; álom volt az itju kor, rózsás, virágos álom, ha letépted a rózsákat, ne csodálkozz, ha a tőn csak töviseket találsz. — Én csalódtam te benned, te csalódtál a világban, ne kutassuk, melyikünk csalódása fájdalmasabb. — Szeretném még egyszer elénekelni neked úgy, mint régen: „Minek is van a szív, s a szívben szerelem. . .“ A világ boldognak hisz, én szánlak téged szegény, szerencsétlen asszony! Szapáry József. Elza. I. A bálteremben zsibong a sok nép s a sugárzó fény és a sok zsivaj kábitólag hatnak az emberre. — A rendezők karján belebeg egy-egy igazán kedves kis bakíis, s kíváncsian nézi végig
