Eger - hetilap, 1891

1891-08-25 / 34. szám

276

— Hát ez az a ti hires utczai villamvilágitástok ? — kérdem kicsinylőleg egyik ottani barátomtól, Temesvár egyik előkelő polgárától.

— Hja, barátom, olcsó húsnak hig a leve, — volt a válasz.

E tisztelt barátom aztán tüzetesen fölvilágosított, hogy kétségkívül lehetne itt a villamos világítás sokkal fényesebb is, de hát az eféle tömérdek pénzbe kerül. A város pedig gazdálkodó, s egyátalán nem akar rá többet költeni. Temesvár ott a mostani e 1 e k t r i k u s u t c z a-v ilágitás alig kerül valamivel többe, mint amennyibe azelőtt a petróleum-világítás került, de nem ám azért, mert a villamos világítás aránylag olcsó, hanem azért, mert amit a vállalkozó külföldi czég elveszt a vámon, busásan megnyeri a réven. Temesvár ott ugyanis csaknem minden valamirevaló házba be van vezetve a villamos világítás, melyet a háztulajdonosok busásan megfizetnek, mert ők meg ugyanez ösz- szeget bőven kinyerik a fölemelt házbéreken, mig alakoké béremelést szívesen megfizetik, mert a szobák villamos világítása által tetemes megtakarít ás t ny e rn ek g ye rty a-, petróleum- s egyéb világitó anyagok eddigi fogyasztási árában. Temesvá- í-ott tehát a villám világitó külföldi czég vállalkozási jövedelmét a magán házak világítása biztosítja s födözi, s innét van, hogy a város utczáit szerződésszerüleg annál olcsóbban világítja, minél jobban növekszik a magán-fogyasztás. Ebben rejlik a temesvári elektrikus utczai világítás olcsóságának Hübnere. . . .

De aránylag amilyen gyarló és fogyatékos Temesvárott az utczai villamos világítás : annál fényesebb és impozánsabb a magánházak, kivált a paloták elektrikus világítása, annyira, hogy mikor egy este a Csanádi püspök ő méltósága kitüntető kegyességéből fölnyiltak előttem a temesvári püspöki palota összes pompás termei, a bennök elomló, s a gyönyörű muránói csillárok prismáitól visszavert elektrikus fényáradat bűvös hatása alatt csakúgy kápráztak a szemeim.

Nem kevésbbé impozáns a nyilvános helyek: boltok, comp- toirok, vendéglők, kávéházak stb. sőt az egyes jelentékenyebb terek elektrikus világítása is, mely utóbbiak magas kandeláberekre helyezett s tejüveggel borított hatalmas intenzív fényű villamos ivlámpákkal vannak megvilágítva, minők Budapesten a központi pályaudvarban láthatók. Ilyen lámpák világítják be egyszersmind a temesvári kiállítási terület főbb pontjait is.

Az „EGER“ tárczája.

Bernerette.

(18?8.)

Irta: Musset Alfréd.

Francziából fordította: dr. Gaál Tibor.

(.Vége.)

„Fájdalom! Frigyes, te is jól tudtad, hogy csak álom volt. Mi nem élhettünk nyugodtan, nem lehettünk boldogok. El akartam innen távozni, egy fiatal ember látogatott meg, akivel a vidéken ismerkedtem meg, dicsőségem idejében; Bordeauxban őrülten szerelmes volt belém. Nem tudom, hogyan tudta meg a czi- memet, eljött s a lábaimhoz borult, mintha akkor is szinházi királynő lettem volna. Felajánlotta vagyonát, ami nem nagy dolog, és a szivét,, ami meg épen semmi volt. Másnap volt, barátom, emlékezel-e! mikor azzal hagytál el, hogy el fogsz utazni. Vig nem voltam, drágám, s nem tudtam, hová menjek ebédelni. Megengedtem. hogy elvigyen magával; de szerencsétlenségre, nem állhattam a szavamat; papucsaimat hozzá vitettem; újra elküldtem visszakérni és elhatároztam, hogy meg fogok hálni.

„Igen, szegény jó barátom, itt akartalak hagyni. Nem élhettem igy. Azonban másodszor már el voltam határozva. De atyád eljött hozzám: ez az, amit te nem tudtál. Mit akartál volna, hogy neki mondjak? Megígértem, hogy el foglak feledni; vissza mentem imádómhoz. Oh! hogyan untam magamat! Az én hibám-e, hogy mióta téged szeretlek, minden ember csúnya és ostoba előtMég egyet. A temesvári villamos világitással elejénte sok baj és vesződség volt. Gyakran megbicsaklott, s hosszabb-rövidebb ideig tartó sötétségben hagyta a várost. Most már eléggé perfekt s nem igen van baj vele. Csak nagy ritkán pislogat, és sötétül el egy-egy futólagos pillanatra. De ezt már megszokták.

Ezeket akartam a temesvári elektrikus világításról a villamos utczai világítás egri barátainak röviden elmondani.

Ha tehát Eger város közönsége megelégszik olyatén utczai világitással, aminőt a egri gőzmalomban mindennap láthat (amit alig hiszek); s ha akad vállalkozó, aki a magánfogyasztás tömegére számítva, hajlandó lesz városunk utczáinak elektrikus világítását a temesvári szerződés föltételei mellett elvállalni: — akkor magam leszek az első, aki szerény lakomban a villamvilági- tás bevezetésére jelentkezni fogok.

Addig pedig maradok a gáz világi tás mellett, mely újabb meggyőződésem szerint, olcsóbb is, jobb is, ezél- szerűbbis. Sz.

Helyes úton az ész és szív harmóniája vezet.

Társadalmi bajaink sokféle kútforrásból erednek. — A vallás tételei, — az erkölcsiség törvényei, — a tudomány igazságai, — a művészet szépségeiből a félhivőség, a félmüveltség — s főleg a roszakarat lélek-ölő szerszámokat farag, az örömpohárba mérget csepegtet.

A családból még ki sem fakadt teljesen a bimbó s már ott kering a társadalom ölelő karjaiban, de a világszeretet forró sugarai, a világgyülölet hideg kézszoritásai ellankasztják, elveszti életerejét. — Az ifjúság ott hemzseg az élet örömök kellő közepén — s hamar sarokba dobják a gyermek örömeit.

A szédületes roham, melyben mindenki egyszerre akarja a tudás ezerféle gyümölcsét megizlelni, egyszerre akar gazdag lenni. Ez most társadalmunk jelszava. Elmaradhatlan következmény — az elégedetlenség. A nagyravágyás kis ördögét — az ambitiót beültetik már az első olvasással. Az ambitió homeopatikus szer.

Az elégedetlenség mérge beszivárgott már a társadalom minden rétegébe; — s ezekért nem az erkölcsbirákat, az igazság keresőket, de azoknak ferdén értelmezőit terheli a felelősség. Mert, ha emberileg szabad gondolkodás nem vezet — az erkölcsi beszámithatóság önként elesik. Van egy határ, meddig az ész fürkészhet s erre joga van, de kötelessége is.

Száz és ezer oldalról kereste s keresi az ember az igazságot és az evvel karöltve járó boldogságot: tévedése csak azt mutatta, hogy az ember — gyarló.

tem? De hát végre is a levegőből nem élhetek meg. Mit akarsz, mit tegyek?

„Nem ölöm meg magamat, barátom, csak megsemmisülök; nem nagy gyilkosságot követek el. Az egészségem siralmas, örökre tünkre van téve. De mindez semmi se volna az unalom nélkül. Azt mondják, megnősülsz: szép-e? Isten veled! Isten veled! Emlékezzél vissza, ha szép idő lesz, a napra, amikor a virágaidat öntözted. Ah! minő hamar megszerettelek! Ha megláttalak, megmozdult a bensőm és elhalványultam. De nagyon boldog voltam veled. Isten hozzád.

„Ha atyád nem akarta volna, soha el nem hagytuk volna egymást; de neked nem volt pénzed, ime itt a balsors, és nekem se. Ha munkába állottam volna is, nem maradtam volna: igy hát, mit akarsz? ime most már kétszer is újra kezdve megkisér- lettem: semmi se sükerűlt.

„Biztosítalak, hogy nem őrültségből akarok meghalni: van reá okom elég. Szüleim (az Isten bocsásson meg nekik) megint visszatértek. Ha tudnád, mit akarnak belőlem csinálni! Nagyon lealázó a nyomorúság játékszeréül szolgálni és látni, hogy igy bánnak az emberrel. Mikor egyszer szerettük egymást, ha takarékosabbak lettünk volna, jobb lett volna. De te színházba akartál menni s mulatni. Minő jó estéket töltöttünk el a Chaumiére-ban.

„Isten veled, édesem, utoljára-. Isten veled. Ha az egészségem jobb volna, visszatértem volua a színházhoz: de elfogyott a lélekzetem. Ne tégy soha szemrehányást magadnak a halálomért; érzem jól, ha te tőled függ, mindebből semmi se következett volna be; tudtam én, hogy igy lesz, de nem mertem megmondani; láttam, mi készül, de nem akartalak téged kinozni.

Szomorú éjszaka ez, hogy most irok, szomorúbb, hidd el, annál is, amikor eljöttél hozzám, csengettél és nem találtál ott-