Eger - hetilap, 1891

1891-08-18 / 33. szám

271 Különfélék. — Dr. Pásztor Bertalan, tüzoltó-eRyletünk főparancsnoka az országos tűzoltó szövetség soproni közgyűlésén központi választ­mányi taggá választatott. — Az egri állami alreálískolához a vallás- és közoktatásügyi magy. kir. minister közelebbről Kemény Ferencz brassói áll. főreáliskolai, és Bergmann Ágost, zombori állami főgyimnásiumi rendes tanárokat rendes tanárokul helyezve át, Kemény Ferencz tanárt egyúttal az egri alreáliskola igazgatói teendőinek ideigle­nes ellátásával is megbízta. — Ennek kapcsán megemlítjük, hogy a vall. és közoktatásügyi minister dr. Négyesi László szolnoki állami gyimnásiumi rendes tanárt, — ki pár év előtt, mint az egri cziszterci főgyimnásium derék tanára, művelt társas köreinknek is kedvelt tagja volt, — hasonló rangban a budapesti középiskolai tanárképző-intézet gyakorló fogyimnásiumához helyezte át. — Esküvő. Ifj. Simonyi Károly megyei t, aljegyző, városunk arany üatalságának kedvelt tagja tegnap f. hó 17-én a délelőtti órákban vezette oltárhoz a siroki templomban aráját Erdélyi Marianna k.-a.-t, özv. Erdélyi Józsefné sz. Ferenezy Mária úrnő szeretetre méltó leányát, az egri hölgy koszorú egyik kedves bájos virágát. Az esküvőt mely egész csendben folyt le Sírokban a menyasszony nagynénje özv. Novotba Péterué úrnő kies birtokán családias lakoma követte, s még a délután folyamán az ifjú pár Egerbe a vőlegény tartózkodási helyére utazott. — Eljegyzés. Lakner Irén k.-a., helybeli izr. tanító mü­veit és kedves leánya — jegygyűrűt váltott Goldberger Adolf könyvvivő úrral. — Az egri érs. joglyceumon — mint az igazgatóság velünk közli — az új tanév szeptemb. 1-én kezdődik. Beigtatási és beiratási határidő szept. 1—8; később jelentkezőknek fölvételük iránt külön kell folyamodniok igazgatói utasítás szerint. — A tanévet megnyitó istentiszteletnek, valamint az előadások meg­kezdésének napját külön feketetáblai hirdetmény fogja tudatni. — Azon joghallgatóknak kik az új tanév alatt mint egy évi önkénytesek tényleges katonai szolgálat idejüket fogják tölteni, csak ezen körülményt kell egyszerű levélben bejelenteniük, s ezzel ók minden további jelentkezés nélkül a tanintézet kötelékében marad­nak, s mint ilyenek megtartják uetaláni ösztöndíjukat s illetőleg jogosítva vannak katonai évök alatt is jogtanulói ösztöndíjért folyamodni. — Azon egyévi önkénytesek, kik a tényleges kato­Az orvosság ilyenkor sequestrum ! Egy este beállít hozzá egy fiatal ember s bemutatja magát mint a legfrissebben kinevezett bugyii adminisztrátort. — Téved, uram öcséin! próbálta kapaczitálni Szűcs Pista, hiszen itt én volnék az adminisztrátor vagy mi ? —- De kérem, ellenkezett az ifjú levita, itt van a kineve­zési okiratom. — Hiba, szarvas hiba. jegyzé meg Pista bátyánk ; ön lehet vice-adminisztrátór vagy adminisztrátor adminisztratóris, vagy al- segédlelkész-helyetes, de az adminisztrátor mégis csak én va­gyok ! Különben, hozta Isten, édes öcsém! Az építkezéssel még most sem vagyok kész, tehát csak ez az egy szoba áll rendel­kezésünkre. Nézze ez a sarok az enyém, a másik a kocsisé, a harmadik a feleségéé, még ott van egy üres sarok, kváríélyozza el magát egész kényelmesen! Megnyúlt arcz. — Aztán meg édes öcsém, de itt szegény hajlékomban na­gyon is magyaros kosztja lesz. Szalonna . . . szalonna ... és is­mét szalonna! — Se baj, kedves bátyám ! a szemmináriumi koszt után szinte jól fog esni ez a jó életmód. Másnap reggel felkelvén, mise végezte után szalonnát csur- ditottak. Csak úgy nyelte a régen élvezett falatokat az ifjú levita. Délben ismét szalonnát élveztek foghagyma ráadással. Még ez is csúszott. Estére meg tepertő alakjában szedték gyomrukba a szalon­nát. Az új adminisztrátor ugyan éjjel megfeküdve érezte a gyom­rát s boszorkánynyomást érzett, de hát nem volt kifogása a kü­lönös élésmód ellen, mely egyhangúsága mellett változatossággal is birt. Hanem midőn ez a nagy boldoság másfél héten keresztül szakadatlanul igy tartott, egyszer csak nagypecsétes levelet knl­nai szolgálattól most szept. végével fognak szabadulni, amennyi­ben az új tanévben jogtanulói pályásokat folytatni fogják: ok­tóber 1 — 8 jelentkezhetnek a beiratkozásra; amennyiben azon­ban jogtanulói pályájukat az új tanévben még csak megkezdeni fogják: beigtatásukat szintén szept. 1—-8. tartoznak eszközöltetni, mi egyszerű bélyegtelen, de szükséges okmányokkal s 3 frt. beigtatási díjjal felszerelt s posta utján beküldött folyamodványuk­ra is megtörténhetik. Beiktatásukra azután ők is okt. 1—8. je- jelentkezhetuek. (Az októberi beiratkozás is történhetik posta utján, a jelzett módozatok mellett.) Végzett gymnásiumi tanulóknak, kik az uj tanév alatt tényleges egy évi önkénytes katonai szolgálat­ban lesznek, s csak azután szándékoznak jogtanulói pályájokat megkezdeni : szintén érdekükben áll már most szeptemberben föl­vétetni magokat a főiskola kötelékébe, azaz beigtatni, mert igy katonai évök alatt ók is megtartják uetaláni tanulói ösztön­dijukat. s illetőleg képeMtve s jogosítva lesznek ily ösztöndíjért folyamodhatni. — Az egri érs, joglyceumnál a szegénysorsu szorgalmas hallgatók tandíjmentességre s a segít ő-egyesület támogatására bírnak igénynyel. — Az egri dalkör Gyöngyösön. Alig jött haza az egri dal­kör D -breczenből, már egy másik kirándulás állt előtte, a gyön­gyösi. Midőn dalegyletünk e kirándulás eszméjét felvetette körében, s a gyöngyösi műkedvelők egyesületével kezet fogva, azt megva­lósítani igyekezett, a dalművészet cultiválásán kivit], még egy másik: missiót tűzött maga elé, a két város közötti szívélyes viszonyt és testvéries egyetértést — mondjuk helyreállítani — és ápolni. S amilyen sikerre talált az előbbi czélja —, hála a testvérváros rokonérzelmének — éppen olyan értékes eredmény jutalmazta az utóbbi törekvését. Gyöngyös és Eger polgárai között a testvériség és egyetér­tés oly szép harmóniában nem nyilatkozott talán az ősidők óta mint az egri dalkörnek Gyöngyösön időzése alkalmával. Nem a szokásos udvariasság, nem a mesterkélt külsőségek szokásos formázása, nem a szeretetlen alakiság, hanem a valódi, a szív legmélyebb fenekéről szóló testvériség kifejezése volt az ünnep, melylyel a gyöngyösiek az egri dalkört maguk­hoz ölelték. Dalkörünk a szeretet és barátság érzelmével szivében, s dallal ajakán ment azokhoz, akik testvérek, nemcsak mint magya­rok, mint egy nemzet fiai, de mint egy megyének, a legmagya- rabbnak ,szülöttei; s azokhoz, kik szintén a kultúra lelkesült har- czosai. És talált viszoutszeretetre, viszontbarátságra, amelynek gyökereit beleültették a két testvér város ölelkező lakói a szív dött Váczra, hogy tegyék el minél előbb, mert ő ilyen koszt mel­lett disznóvá válik. Szűcs Pista meg a markába nevetett, hogy szalonnával koplaltatta ki a nyakára küldött vendéget. * Hanem ennél még érdekesebb dolgok is történtek Szűcs Pista bátyánkkal Bugyiban. Történt egyszer, hogy ellopták újdonatúj ló­szerszámát, melyet ő nagynehezeu összekuporgatott pénzen vett a kecskeméti vásáron. Bántotta nagyon a dolog s meg volt győződve arról, hogy ezt más nem tehette, csak bugyi ember. A következő vasárnap a szószékre lépvén, az evangéliumi felolvasása után a következő beszéddel tisztelte meg híveit: — Azt már régen hallottam, hogy nincs annyi rabló, tolvaj, csaló és lókötő sehol, mint éppen a községünkben ; de már azt sohasem hittem volna, hogy akadjon közietek olyau istentelen gonosz, a ki a saját papját károsítja meg. Azért én az mondom, hogy ha abban a hunczntban, a ki a lószerszámomat ellopta, vau még egy szikrányi becsületérzés, holnap reggelre vissza fogja ha­jítani az udvaromba. . . . És másnap reggel meg is találták a lószerszámot az udvaron a kerítés mellett. Ez volt a szónoki hatás! * Történt egy Ízben, hogy valamiért keményen öszszetüzött a községi elöljárósággal, s annak mindegyik tagját a bírótól kezdve le a bakterig összegazemberezte. A nemes kupaktanács nem akarta, hogy rajta száradjon ez a megtisztelő titulus s becsületsértés miatt bevádolta a szolgabi- rónál a plébánost. A szolgabiró jó] ismerte a bakafántos lelkészt s jobbnak látta, ha maga helyett segédjét küldi ki az ügy megvizsgálására. Ez. a mint megérkezett, a községházához kérette Pista bá­tyánkat, ki minden vonakodás nélkül meg is jelenr.

Next

/
Thumbnails
Contents