Eger - hetilap, 1891
1891-06-02 / 22. szám
181 munkák úttörői, s fejedelmileg bőkezű adakozóinak sora még nem merítette ki a művelődési tényezők mindegyikét; a fejlődés fokozatán még sok a pótolni való; az újabb viszonyok, újabb munkát rónak reánk; — de nemzeti kultúránk öntudatosan fejlődik, izmosodik. Századunk utolsó felének egyik legszebb s legáldásthozóbb munkája az, melyet a nők nevelése s szellemi kiképzése érdekében tett s tesz. A nemes gyümölcsfának azonban sok és gondos ápolásra van szüksége. Ily fontos s valóban megbecsülhetlen kincse lesz Egernek, ha a nőnevelés és nőképzés falai között lassú, de biztos lépéssel közéig feladatának megoldásához. — Hisz már talán az is nyílt titok, hogy Egerben az angolkisasszonyok vezetése alatt álló elemi leányiskolának felső leányiskolává kifejlesztése is csak idő kérdése. Leányiskola felállítását maga a város is tervbe vette. Kik teszik közvetett s közvetlen útakon e szép fejlődéshez a tapintatos lépéseket, kik az áldozatkész nemes lelkek? — említeni nem akarom. Saxa loquentur. . . Legyen áldás munkáikon! M. Irodalom. Egy jubiláris kötet.#) Oly esemény fordult elő a magyar irodalom terén, mely méltó a megünneplésre. Irodalmi vállalatról van szó, oly irodalmi vállalatról, mely pusztán a müveit közönség támogatásában és pártolásában bizakodva tartotta fenn magát éveken át, mind e mai napig, szembeszállva az oly sokszor panaszolt közönynyel, harczra kelve a közönséggel, a közönség érdekében, küzdve ellene és érette, fáradva lankadatlanul, hódítva egyre szélesebb körökben, erősödve és gyarapodva folyvást, mig végre elérte azt a büszke számot, mely még a nemzetek és világrészek történetében is korszakot jelez,: a 10O-at! Száz! Ezekben a mostani napokban* * midőn oly sokszor halljuk emlegetni ezt a dupla nullás számot, midőn minden társadalmi, politikai, irodalmi és tudományos jelenség, akár kitűnő voltánál, akár félszegségénél fogva a „századvégi“ hangzatos jelzővel ékeskedik : a 100-as szám kétszeres jelentőségű. És bizony csakis ezekben a „századvégi“ időkben volt lehetséges az, mert eddigelé képzelhetetlennek tartotta volna bárki is, hogy egy magyar irodalmi vállalat, melyet nem valamely gazdag tudományos vagy szépirodalmi társaság tart fenn hazafias, nagy áldozatokkal, megérje századik kötetének a kibocsátását. Ez az igazi „fin de siécle“-vállalat az „Egyetemes-Regény- tár.“ A merre csak magyar szépirodalmi könyv megfordul, min*) Egyetemes Regénytár 100. kötet. Ara pompás diszkötésben 50 kr. Kiadja Singer és Wolfner, Budapest. ményemet; ha tetszik, ám kételkedh-tik is rajta; mindössze csak arra óhajtom kötelezem' a kételkedőt, hogy egymaga menjen fel, meggyőződés végett az Egedre, és érje ott utói kételkedéséért egy kellemes nyári zápor, mint ahogy nekem is volt benne részem. * A két Eged közt vezet el utunk, Ind a sziklákon még két üreg látható, minden valószínűség szerint emberi kéz munkája, melyben még nem rég is elrejteztek a bujdosók; — egyik üregnek szikláit épen most hányják szét a kőfejtők. Feljebb rom látszik, nem vár vagy zárda-rom, hanem — fájdalom! — szőlő-gunyhó romjai, ezen az épületen még boldogabb időben is ez volt Írva a napóra alá: „Nec hie semper hóra se- cunda.“ — Szabadon fordítva: — „Itten sem kolbászból fonják a garádot.“ Vájjon ez idő szerint, — midőn minden szőlő elpusztult, — mit kellene a díszes szőllőházakra Írni ? Én azt írnám: „Okuljatok, de ne csüggedjetek!“ Majd elérjük a szőlőskei tavat; ma ez csak mocsár és nádas hely, a régi térképeken mint nagy tó van kirajzolva, mely a kis Egedtől a csárdáig tartott. — Különös jelenség! hogy ha= zánkban nagyban megcsökkent a víz; ma száraz árkok tátonga- nak, hol egykor malmok állottak; részemről ezt a pusztuló erdőknek tulajdonítom. Elértük a szőlőskei pusztát, itt valaha virágzó község denütt ott látni évek óta azokat a tetszetős piros köteteket, melyek tartalmukkal és olcsóságukkal egyre nagyobb tért hódítottak s folyvást jobban szorították ki az idegen termékeket, a mikkel közönségünk azelőtt valósággal el volt árasztva. A Singer és Wolfner könyvkiadó czég, eléggé nem dicsérhető bátorsággal és nemes ambiczióval, indította meg hat évvel ezelőtt ezt a vállalatot, Sokszor volt szó azóta azokról az elvekről, melyek e vállalat megindításában és fenntartásában a kiadókat vezették. Az irodalom megnyilatkozhatásának, érvényesülésének két elengedhetetlen tényezője állt konok harczban egymással: kiadó és közönség. A kiadó panaszkodott a közönségre, mely nem pártolja az irodalmat s közönyével lehetetlenné teszi, hogy az irók ne- csak az asztalfia meg a hírlap hasábok, hanem a könyvpiacz számára is dolgozhassanak; a közönség viszont panaszkodott a kiadóra, ki az irodalmi termékek árát, oly drágára szabja, hogy megszerzésük a középrend számára lehetetlen. Erre meg a kiadó azzal replikázott, hogy oly közönségnek, mely a kelendőséget egyáltalában nem biztosítja, nem lehet olcsó könyveket adni. A közönség vállat vont és — panaszkodott tovább, kiadó és közönség helyett, az iró, az a bizonyos „harmadik“, ki a másik kettő közt folyó harcznak épenséggel nem örülhetik. így tartott ez az áldatlan állapot, tanácskozásokon, banketteken keresztül, egészen addig, még az Egyetemes Regénytár meg nem indult. A kiadó legelső, természetes elve volt, a jó tartalom. Elég, csak futólagosán is végig tekintenünk azon a díszes társaságon, mely az Egyetemes Regéuytár eddigi száz kötetében együtt van, hogy meggyőződjünk arról a lelkiismeretes gondról és tapintatról, melyet a vállalat vezetősége mindenkor tanúsított. A kor legelső irói vannak képviselve a kötetekben: Feuillet, Zola, Ohnet, Cherbuliez, Turgenyev és Dosztojevszky ; Rider Haggard, Ouida, Conway: Heyze és Lindau, mindmegannyi, fényességei a magok nemzeti irodalmának, egy csoportban vannak a magyar irodalom szine-javával. A mint a vállalat terjedt, izmosodott: egyre nagyobb tért hódított benne a hazai irodalom. Beniczkyné, Bródy Sándor, Csiky Gergely, Gyarmathyné, Jókai, Kazár, Margitay, Mikszáth, Petelei, P. Szatmáry, Tolnay vannak képviselve önálló kötetekkel, mig a vállalatnak, szinte már nélkülözheteilené lett Almanachja egész sorozatát gyűjti egybe novellistáinknak, kik vetélkedve keresik és bírják is a közönség tetszését. Ily irányú vállalat talán mindenkép és minden korban kivívta volna magának, nagylassan, az elismerést és a pártolást. De ez nem volt programmnak elég; az kellett főkép, hogy a könyv kellemes vendég legyen a házban, ne bontsa meg a megszokott otthoni kényelmet és ne kerüljön sokba, ne hogy ráunjanak és visszakivánják oda a honnan jött. Az Egyetemes Regénytár csinos piros kötetei asztali dísznek is beváltak s e mellett olyan olcsók voltak, hogy egyszerre el kellett némulni velők szemben minden panasznak. Kedves és állandó vendégei lettek országszerte számos háznak, hol azelőtt csak híréből ismerték a szépirodalmi könyveket, vagy csak futólagosán ismeretsévolt, melynek az Árpádok korszakában temploma, rendes lelkésze volt; a pápai tizedlajstromban is fel van említve. Neve is, határa is azt mutatja, hogy itt a szőlőművelés már idején korán virágzott; erős munkás népnek kellett itt laknia, hogy az Eged meredek oldalait is feldolgozza: onnat gondolhatjuk azt. hogy a mostani egri nép már nem bírt megbirkózni az Egeddel, kifogott e kavacs a kapáján; a hatalmas Eged- hegyi bornak forrása, mely az egyenlítő hőségét is változatla- núl kiállja, — még a philloxera előtt kiszáradt jobbára. A község helye, immár el van egyenlítve, csak a máztalan, de már kiégetett cserepek mutatják azt. A beszakadt pinczék helyei is meglátszanak még itt-ott. A kerülők lakát vélik itt egykor főhelynek, melyet elfalazott pinczéje, szilárd kőanyaga is igazolni látszik. Közelében volt a temető is, még emlegetik a régibb emberek, hogy azon a tájon, a hol a kereszt áll, Lebujj-Kovács Antal a föld felforgatása alkalmával, tömérdek csontra talált, e tetemek koponyával mind kelet felé voltak volna helyezve, több elrozsdásodott fegyvert és rézcsattot is találtak itt, a csattokon oroszlán-alakra ismertek. Vájjon e csattokból akadna-e egy is? Ilyen elpusztult község több is van Eger környékében, ilyen: Cigléd, a régi Szögliget, ennek is megvannak pinczéi Felnémet felé; Tihamér, melynek templom-helyét is mutogatták a régibb emberek; Kocs a baktai völgyben; Vilió a felnémeti határban, talán Csobánka is a szőllóskei erdőkben Szomolya felé, *
