Eger - hetilap, 1891
1891-06-02 / 22. szám
182 get kötöttek egy-egy kölcsön kért példánynyal vagy szurtos kaszinói kötettel. Jeles tartalom, külső csin. olcsóság — ez a hármas jelszó vezette a kiadókat mind e mai napig, s ez a hármas tulajdonság van meg a most előttünk levő 100-ik kötetben is. Kitűnő kiállítása a rendes köteteknél díszesebb, Ízléses aranyozással ékített czimfödele az erdélyrészi bérezek jeles írónőjének, Gyarmathy Zsigánénak a nevét tünteti szemünkbe. A havasok alján czim alatt négy költői lendületű, igazi magyaros zamattal teli elbeszélést találunk e kötetben, melyhez nem kisebb ember, mint József főherczeg, magyarország első katonája irt egy meleg hangú ajánlást. A jubiláns kötetet Mikszáth Kálmán, az Egyetemes Regénytárnak fennállása egyik hatalmas oszlopa s az évi Almanachok szerkesztője vezeti be, az ő szokott szellemes modorában. „Néhányszó“-val, élvezetére mindazoknak, a kik elolvassák, a mint következik: Nehány szó az „Egyetemes Regénytár“ 100-ik kötetéhez. Mikor a Singer és Wolfner ezég elhatározta, hogy jó és olcsó regények terjesztésére vállalkozik, hogy a mi jó terem a külföldön s ami meglehetős idehaza, azt csinosan kiállított, ötven krajezáros vászonba kötött könyvekben viszi be az úgynevezett nagy közönségbe, senki sem hitte volna, hogy megélik a századik kötetet. Maga a regényírás atyja, Jókai Mór csodálkozó szemeket vetett rájok, midőn felkérték, hogy Írjon számukra egy kötetet s előadták a tervüket: — Talán aranybányát fedeztek fel az urak, vagy petroleum forrásokat és most a haza oltárára akarják letenni könnyen szerzett kiucseiket ? És mi többiek is mind csodálkoztunk, mert igaz, hogy eddig is folyton akadt egy-egy könnyelmű ember (e könnyelműek nélkül furcsán nézne ki ma az irodalom), aki számolásába belekeverte a lelkesedését — s ez rósz keverék. A bor és a viz összekeverése még praktikus is lehet, a viz erősebb lesz valamivel, a bor gyengébb, de mikor valaki a maga egy iteze borát egyszerűen beleönti a Dunába, a viz nem lesz tőle erősebb, de a bor teljesen odavész. Egyes emberek mondom, mindig akadtak, de kettős emberek nem. Egy fejben megteremhet valami ábrándos idea, valami vakmerő lehetetlen terv. De ebben az esetben egészen meghökkentő volt a „Regénytár“ meginditása. Mert ha Singer akarja, hiszen arra való Wolfner, hogy lebeszélje, ha pedig Wolfner akarja, Singernek kell őt megakadályozni. De nem az történt. Ritka egyértelműséggel láttak hozzá a vállalathoz s megjelentek a szebbnél szebb füzetek. Egy könyv ötven krajezárért! Szépen bekötve! Hát lehetséges ez? Mi vau ebből váljon ingyen: a köny-e vagy a kötése? * és Aim agyar, a mai makiári hóstya helyén. Régibb ős telephelyek is felismerhetők még az erdőkben, hegyeken, így: akis Egeden, nagy Egeden, a M észhegyen, a Maklányban, a no-zvaji Cseresen és kivált a tárkányi Várhegyen. Mily hullámzása volt erre a népeknek, mennyi nemzedék habzott itt le erőszakosan ! Az Eged oldalán található óriási ostriga-kagylókból azt következtetik a geológusok, hogy e tájékon is öble volt amaz édes vizű tengernek, mely hazánk területét akként borította el, mint ma a Kaukázus alját elborítja a Kaspi tenger; és vájjon mi ne következtessünk-e e tömérdek régészeti jel után a népek tengerének hullámveréseire, az ember nagy tragoediájára ? * Ámde haladjunk már feljebb, nehogy elegiás hangulatba ejtse séta-kedvünket a múlandóság szemlélete. Hiszen itt az Eged oldalán még zöldéi az erdő, épen most van pompájában a kikelet, mindenütt madár-ének, mindenfelé virág nyílik, oly üde a levegő, szinte tágul belé a mell. —-Az ember vegytan nélkül is érti az orvosok éltető ózonját, melyet betegeiknek messzeföldön, drága fürdőkben rendelnek meg; mily kár, hogy mi egriek az Eged sétáit, a bükki vidám kirándulásokat nem ismerjük! Eletvidorság hasznos tanulmánnyal összekötve mily kívánatos volna városunk társadalmi életére! A pinczemulatságoknak, a pártvillongásoknak, a kortesvilágnak már úgyis elmúlt ideje. Hit még mikor azt hallottuk, hogy tiz-huszezer példányban nyomarják. Lett nagy találgatás, hogy mit akarhatnak ezek az urak ? Miben bizakodnak, miben reménykednek ? Csupán egyetlen számításuk látszott volna indokoltnak, ha megtörtént, a miben hiába fáradozott Körösi Csorna Sándor s előtte mások, hogy t. i. még egy pár milliónyi magyart találtak valahol az Ural körül. S hogy azok nem nagyon hasonlítanak az idevalókhoz. De nem az történt. Nem találták meg az ázsiai őstestvéreket, hanem megtalálták a közönség rokonszenvéhez az utat, a mely pedig be volt már nagyon gyepesedve s anélkül se veszélytelen. Mert megvan az a tulajdonsága, ami a mesebeli utaknak, hogy az utasnak, ha egyszer elindult rajta, soha se szabad hátra tekintenie, (mert megijed és szörnyet hal), hanem mindég csak előre; meg kell viaskodni útközben egy sárkánynyal, a közönynyel a kinek nem hét feje van, hanem hetvenhétezer feje. Mind e bajokon túl van immár a Wolfner és Singer ezég, a „Regénytár“ tetszetős alakja, olcsósága, a terjesztés páratlanul ügyes módja, a tartalom és a szerzők változatossága kedveltté tette a vállalatot, ma mái' ott lehet azt találni majd minden magyar családnál sáskaszerü szaporodásban. E kötet, melyhez e nehány szót fűztem (mint egy megünneplésére a ritka alkalomnak), a századik. Száz kötet! Könnyű ki mondani, nehéz kiadni, még nehezebb eladni. De a „Regénytár“ alapítóinak mindez sikerült, anélkül, hogy aranybánya és petroleum-források jövedelmét vesztegették volna el, de viszont anélkül, hogy aranybányát találtak volna. A „Regénytár“ nem fényes üzlet, de nem is rósz üzlet. Közönség és a kiadó meg vannak elégedve. E kölcsönös megelégedéshez még csak az Íróknak kell hozzájárulni, hogy a diadal teljes legyen. Mi pedig hozzájárulunk szívesen, mert a „Regénytár“ kettős kulturális feladatot végzett. Az egyik, hogy írókat lanceirozott. a másik az, hogy Írókat leguillotinirozott. E mosolygó, vidám piros könyv táblákra, bízvást rá lehetne nyomtatni az örvendetes gyászjelentést: „Ponson du Derail és Xawer Montepin nincsenek többé!“ Mikszáth Kálmán. Különfélék.-— Űrnapját, a kath. egyház e legmagasztosabb ünnepét, a múlt csütörtökön, f. é. május hó 28-án, szokott áhítattal s méltósággal ünnepelte meg városunk kath. közönsége. A fényes ünnepség a főszékesegyházbau regg. 8 órakor tartott nagy misével vette kezdetét, melyen dr. Samássá József kegyelmes érse künk ő exja, fényes papi segédlet mellett pontifikáit. UgyancsakIly elmélkedések közt eljutunk a turcsányi lápába és onnat a Csengő kőhöz. Ha a néphagyomány valamely kősziklának nevet ad, már az magában is emlékezetes, és méltán kérdezhetjük ott a hagyomány eredetét, a név jelentőségét. Eged környékén, tudtom szerint négy kő bir ilyen emlékezetes névvel: a Csengőkő, Muránykő, Cakókő, — a nép kiejtése szerint sz ak o vagy tán szakolykő — végül a Nyerge s k ő. A két utóbbi, alakjuknál és a rajtok és környékükön látható faragásoknál fogva, első szempillanatra is emlékszerü köveknek látszanak; ezek emlékszerüségéről és a rajtuk észlelhető vakablakokról már máskor is értekeztem. A Csengőkőnek és Muránykőnek jelentőségét pedig abban találom, hogy az első az Eged keleti oldalát, a másik nyugati oldalát keríti. Igen, két kőgátról van itt szó, mely az Eged fensikját körülöleli, mely kőváradszerü erődítményt kölcsönöz az Eged innenső ormának, mely tervszerűleg összekapcsolja az Egedet a tárkányi várhegygyei, és valószínűleg a kis Egedi ős várdával, és magával az egri várral is. Magam is érzem, hogy egy lélekzetre nem keveset mondtam, azért tehát pihenjünk rá egyet. (FolytatjuL) Bartalos.
