Eger - hetilap, 1891
1891-01-13 / 2. szám
11 harcznak meg- volt ugyan azon jó következménye, hogy az iskolák szaporodtak; de a tanitás sikere a város igényeit ki nem elégíthette. Ma az iskolai jellegharcz teljesen megszűnt; a kedélyek nyugodtak; mondhatom, hogy közs. iskoláinkban, melyekben a legnagyobbrészt rom. kath. vallásu tanulók és kizárólag kath. vallásu tanítók vannak, — a hitélet és valláserkölcsi oktatás van, úgy gondolom, mint a felek, iskolákban. — Nem látom tehát átal, mién igya meg a levét az iskolák különböző jellegéből eredő hátránynak városunk azon néposztálya, mely a külvárosi iskolákra van utalva. Ezen iskolákban a tanitás sikerét nagyban lehetne fokozni, ha a felekezeti és községi iskolai hatóságok kölcsönös megegyezéssel a tanköteleseket az egymás közelében levő két jellegű iskolában akként osztanák be, hogy egyikbe csak a kezdők (I—II. osztályú) a másikban csak a haladók (III —IV. osztályú) tanulók utaltatnának. — Ekként a tanítók foglalkozása nem volna annyira szétforgácsolva, mint most; népiskoláink belélete nagyban fellendülne. Erre vonatkozó indokolt javaslatomat az egri egyházra, főhatósághoz még m. év jul. hó 12-én 1450. sz. a. előterjesztettem. — Miért a Tek. közig, bizottságot kérem, hogy Egerváros népoktatásügye érdekében méltóztassék ezen javaslatomat illetékes helyen támogatni. Ezen javaslat elfogadása és életbeléptetése körül csak azon nehézség állhat elő, hogy úgy a felekezeti, mint a közs. iskolák javára szolgáló 5° 0 isk. adófizetése körül zavar merülhet fe;. De ezen anyagi kérdés is rendezhető. Most ugyanis a felek, iskolák javára ugyancsak a város saját közegei által fedezi az 5% isk. adót; ezt tenné jövőben is, és p. o. 10 évi átlagszámítás szerint megállapittatnék azon aranykulcs, mely szerint eddig a felek, és községi iskolák javára 5% isk. adó jutott ; ugyanezen kulcs szerint kiszolgáltatná a város jövőben is ezen adót a felek, iskolák javára. Egyik felekezeti iskolában a beteg tanító helyettesítése, a felek, iskolák tisztogatása, iránt a rkath. iskolaszéket; a közs. iskolákban hiányzó padok beszerzése iránt a v. tanácsot már megkerestem. Végül tisztelettel felemlítem, hogy a nagym. földmivelési miniszter úr Ferk Miklós szaktanárt 1890. évi 70426. számú rendeletével az itteni gazdasági telep kezelésétől felmentette, s kizárólag a kertészeti és szöliőszeti.' szaktanitással bizta meg. E végből nevezett tanár működési tervezetét megállapítottam, s azt az iskolaszékkel kellő felhívás mellett, közöltem. — Különben magyar közönség, bár it.t-ott. messze világtájakról gyéren jött egy-egy kevés hir felőle. 1878-ban, október közepén, a jeles művész, ki már két évet állandóan Parisban töltött, elhagyta Európát, s a következő tizenkét évet a művészek történetében még elő nem fordult óriási utazásra használta fel, csupán csak hegedűjével kezében, meghódítva a többi négy világrész műértő és nem műértő népét. Hat évet Amerikában töltött, s hangversenyezett e világrész minden nevezetesebb városában egyre fokozódó óriási sükerek között. Innét Ausztrália felé indult, útközben a Sandvich-szigeteket érintvén, ahol egy hónapig időzött. 1884-iki okt. elején Sydneyben, Ausztrália legnagyobb kikötővárosában, ragadta el hegedűje varázsával a közönséget. Fényes sükerrel járta be Ausztrália valamennyi városát, s Uj-Seeland szigetét. De az ő nyugtalan vére s pihenést nem ismerő természete már 1885. őszén Jávaszigetére sodorta őt, hol a legnagyobb elragadtatással fogadták. Onnan Indiába, majd Klímába, azután Japánba vitorlázott, mindenütt óriási lelkesedést keltve. Tokióban, ami ott hallatlan, abban a kitüntetésben részesült, hogy a mikádó nejével együtt egy hangversenye alkalmával, a páholyban megjelent. Innét Manilla szigetére, aztán ismét Indiába, majd Szingaporebe, később Mauritius szigetére ment, mely utóbbi gyönyörű szigeten négy hónapig aratott diadalokat. 1886. jun. elején Afrikába hajózott át, hol, külör nősen a Capfóldön, három évet töltött szédítő sükerek közt. Végre fölébredt benne a vágy a vén Európát, s hazáját viszontláthatni. Pl végből 1890. jun. 15-én Capstadtból Londonba érkezett, hol mint régen ismert s nagyrabecsült művészt fogadták, s azóta Angol és Skót-országban gyönyörködtette a nagy műértő közönséget. F. é. febr. közepéig Parisban tartják őt.kötenevezett szaktanárnak kiterjedtebb működtetése iránt még a ma ülés folyamán külön javaslatot teszek. Kiváló tisztelettel Eger, 1891. év január 4. Halász Ferencz, kir. tanfelügyelő. Mint értesültünk a közigazgatási bizottság Halász Ferencz kir. tanfelügyelő, e javaslatát a fentjelzett ülésében egész terjedelmében elfogadta. Posuerunt. . . A múlt héten beállott rendkívüli havazás, méltó aggodalomba ejtette városunk közönségét, egy újabban bekövetkezhető árvízkatasztrófa miatt. Az „Eger“ folyó, ez a rakonczátlan patak, melynek mélyében a kánikulás napokban aranyért se találnál egy csöbör vizet, az olvadás folytán egyre fenyegetőbben áradott, s azok a jámbor polgártársaink, kiket a 78-iki árviz oly kegyetlenül sújtott, mély aggodalom közt lesték: nem késziil-e vájjon újra kitörni medréből, hogy eláraszsza városunkat. Mert már az érseki kert végében összeszorult áradat tulcsapott partjain, elözönlötte a kert egy részét, úgy, hogy ez áradat tova terjedésének meggátlására, az uradalmi igazgatóság, — mint halljuk — intézkedést tön, hogy szükség esetén az érsekkerti hátulsó falkerités lebontassák. A fenyegető veszély, hála az égnek, ezúttal elvonult felülünk ; de ha az elmúlt havazó napok alatt rendkívüli vastagságra feltorlódott hólepel egy kedvezőbb langyos idő hirtelen beálltával egyszerre olvadásnak indul, tartunk tőle, hogy egy újabb katasztrófát aligha fogunk elkerülhetni. „De hát a patak medre városunk területén belül, drága p é n z e n szabályozva van, s igy veszélytől többé nincs mit tartanunk !“ kiáltanak fel a „bölcsek, Írástudók, és a nép vénei“, kik ennek a nagy mentési munkálatnak egy vagy más tekintetben „részesei“ valának. No hát, erről a munkálatról akarunk ezúttal egyetmást elmondani. i Bár a város krónikái, tudtunkra, nem igen jegyezték fel az Eger folyó gyakrabbi veszélyes és pusztító kitöréseit: atyáink jól ismerték e semminek látszó apró-cseprő patak rakonczátlan természetét, s hogy esetleges kitöréseitől megoltalmazzák városunkat, ennek északkeleti részén az úgynevezett „Czifra-malom“ körül, hatalmas védfalat emeltek a rohanó áradat feltartóztatására. „Posuerunt . . .“ kezdette a hatalmas védfalak bástyájába vésett, de idők múltán elkopott fölirat, — s innét vett nevét, „Posuerunt“ — mindvégig megtartotta. lezettségei s azután mi magyarok, annyi év után, habár rövid időre, ismét élvezhetjük szívhez szóló játékát. Isten hozza közénk a lángeszű művészt, igaz hazafit és jó barátot.“ . . E sorokat különösen azért idéztük Degré említett tárcza- czikkéből, mert bizony a mi egri közönségünk sem igen hallott, —- amennyiben a magyar lapok legtöbbnyire hallgattak róla, — a Reményi Ede hazánkfia idegen világrészekben óriási diadalairól, melyekben, habár csak csekély mértékben, az „egri“ névnek is jól esik egykissé sütkéreznie, Hanem azt a hírlapi kacsát, hogy hírneves hazánkfia valamelyik tengeri útja közben odaveszett, — egy párszor a magyar ujságlapokban is olvastuk, felőle. Reményi Ede, még mint konzervatóriumi növendék, egy másik pályatársával, a negyvenes évek közepén tartotta első hangversenyét Egerben, amelyre városunk t. polgárai közöl még többen emlékeznek vissza. Reményi Edét azonban, mint „kész művészt“, két Ízben, két hangversenyen volt szerencsénk hallani Egerben. E két hangverseny élményeiről, akarok ezúttal röviden megemlékezni. Reményi Ede magyarországi legelső hangverseny-kőrútját az újabb alkotmányos éra első korszakában tette, s ekkor Egerbe is eljött, s kísérőjével egy tipikus angol külsejű John Bull - zongora-müvészszel Lévay Sándor püspök nagyprépostnak volt igen szívesen látott vendége. Reményi Edét ebben az időben még nagyon nehéz volt, megközelíteni. Szemei ritkán jártak a földön — mindig csak a magasban. Lévay pompás disz *
