Eger - hetilap, 1890
1890-12-09 / 49. szám
49-ik szám. 29-ik év-folyam 1890. deczember 9-én. Előfizetési dij: Egész evre ' . ő frt — kr Félévre . . 2 »5 50 Negyed évre. 1 n 30 Egy hónapra — n 45 „ Egyes szám — n 12 n Hirdetésekért minden 3 hasábozolt péti sorhely után Ö, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztöseg (Széchenyi-utcza 30. sz. Szabóféle ház) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. A közigazgatás államosítása. Mióta a magyar alkotmányos élet zajló oczeánján a közigazgatás államosításának tengeri kígyója, — még a Tisza-regime alatt — fölütötte fejét, hogy ősi alkotmányunk utolsó védbástyá- ját, a megyei autonómiát is végkép elnyelje, — sok tanitát fogyasztott el a journalistika e kérdés megvitatásában. A kormány is csak félve kerülgette eddigelé a magyar alkotmányos szabadság e „Nebántsvirágát“. Először ügyekezett elegendő erőt gyűjteni megdöntéséhez, de még sem mert egyszerre nekifogni gyökeres kiirtásához, hanem egyelőre csak egyes hajtásait kezdte lassankint megnyirbálni. Jó ideje foly a vita a fölött: föntartassék-e, a korszellem által követelt modern módosítások mellett, az ősi megyei önkormányzat, kellő épségében; vagy a közigazgatás államosíttassék? Az érvek, pro et contra, meglehetősen ki vannak merítve, s mert a közigazgatás államosításának hívei, úgy látszik, egyre szaporodnak, inig az autonomist'ák egyre több tért vesztenek lábaik alul: a mostani kormány végre elérkezettnek látta az időt, hogy a közigazgatás államosításáról szóló törvényjavaslatot elkészítse, s mint az igazságügy minister a képviselőhöz egyik utóbbi ülésén jelezte, közelebbről a ház asztalára tegye. Miután e törvényjavaslat, mint mondják, nagy óvatossággal, s titokszerüséggel készül, semmi positiv adat, terv, vagy vázlat nem szivárgott ki belőle a közönség körébe, s igy annál éléukebb kíváncsisággal várjuk: mit fognak szülni a hegyek? Addig tehát, mig a kormány az administráczió államosításának tervével ki nem rukkol, s illetve, mig a kérdéses törvényjavaslat egész terjedelmében nem lesz ismeretes, kritikai összehasonlítást tenni az ismert régi, s az ismeretlen uj között, természetesen, nem lehet. De a régit ismerjük. Innen-onnan ezredéves múltja van, s nem lehet eltagadni, hogy a magyar állam, annyi hányattatások, annyi balszerencse közt is, megizmosodott, minden irányban fölvirágzott, s európai színvonalra emelkedett alatta. S ez mindennél erősebb argumentum további létjogosultsága mellett. De hiába! a modern állami intézmények mindent absorbeáló centralisatiója, ősi alkotmányunk e végsőnek megőrzött institu- cziója ellen is kivetette hálóját, s csak rövid idő kérdése immár, hogy a megyei önkormányzat katafalkja fölött is megtartsuk a requiem et. Az első gyászéneket báró Kemény G-ejza országgyűlési képviselő zengi el fölötte: „A közigazgatás államosításához. (A papírkosárból)“ ez. a. legközelebb megjelent, s szétküldött röpiratában, hogy e „Búcsúztatódban elsirassa utoljára „a megyei autonómia dicséretét.“ A t. báró, ki, mint halljuk, épen azért lépett ki közelebbről a kormánypárt kebeléből, mert nem tartja lelkiismeretével, s hazafiui érzületével összeegyeztethetőnek azt, hogy a megyei önkormányzat végleges romjain, a kormány omnipoten- cziájának, az egyesek szabadságának árán, egy beláthatatlanul hatalmas és erős kiterjesztéséhez járuljon, — fönidézett röpiratában igen sok érdekes és megszivlelésre méltó dolgot mond el természetes és egyszerű, de erősen meggyőző modorában. „Múlt évben — iija a nemes báró — nem tudom, minő mellékes áldomás alkalmával, kilöki a nagy közönség közé Szilágyi Dezső ő kegyelmessége — a jelenbeni magyar jog oszlopa — az úgy hiszem, szorosan reszortjához tartozó közigazgatási leendő reformok jelszavát: az államosítást. Hogy a justic-miniszteri köz- igazgatási államosítás tulajdonképen épen miből fog álla ni, azt határozottan manapság senki sem tudja még, de annyit tudunk felőle már, hogy annak alapja a megyei hivatalnokok kormányi kinevezése lesz, és azt is tudjuk róla, hogy azt a miniszterelnök magáévá tette; azt meg épenséggel naponta látjuk és halljuk, mikép a kisebb és nagyobb hírlapíró és jogtudor honatyák felette lelkesednek és a haute finance honatyák keresztelt és kereszte- letlen tagjaival karöltve, miképen zengedeznek dicshimnusokat Szilágyi ő kegyelmessége monumentális közigazgatási reformtervei fölött. És ha jól megtekintjük a kilátásba helyezett reformok lehető eredményeit, ezen uraknak önérdekük fölismerésébeni saga- citásuk előtt kalapot kell hogy emeljük. Ugyanis, ha csakugyan bekövetkezik azon magában megfejthetetlen actus, hogy a vidéki birtokos-osztály, — mely parlamentünkben még ez időszerűit többségben van, — politikai jogai és hatására nézve, öngyikosssgi hajlamoktól vezettetve, — eldobná magától a megyék politikai irányának intézési hatalmát, melylyel ezer esztendő óta, annyi vész és vihar között, magyar államot volt képes fentartani — vizsgáljuk kissé közelebbről, hogy azon esetben ezen, a vidéki nemesség által eldobott mesz- szeható hatalomban kik lennének nevető örökösei ? A kormány nem, mivel azon kifejezés, hogy a miniszter nevezi ki a megyei nagyobb és kisebb hivatalnokokat, úgy hiszem, okos embert tévútra nem vezet. Ugyanis mindenki tudja azt, hogy oly magas állású egyének nagyon ritkán és csak elvétve találhatnak körükben, saját ismerőseik között olyan individuumokat, akiknek vágyai netovábbja egy árva-megyei szolgabiróság, vagy egy krassó-szörényi jegyzőségben culminál; sőt egy kis logika könnyen reá segít bárkit is annak belátására, hogy az illető miniszter legmeghittebb köre, hasonló körülmények között lévén, ezen bajában neki segélylyel lenni képtelen. Ezen állapotnak természetes következése alig lehet egyéb, mint hogy az illető miniszter fölhívná tanácsadásra a — majdnem permanencziá- ban sínylődő — pesti parlament nyomatékosabb tagjait, t. i. némely nagyképű bankár, újságíró, jogtudor, képviselő urakat, — lévén ezek kormányunk és újabb franczia szabású parlamentarizmusunk legerősebb potentátjai, — és ezeknek vélekedése lenne kétségkívül a kinevezéseknél irányadó; sic! Annyi azonban elvitázhatatlan tény, hogy azon, a megyei birtokos osztálytól elhódítandó jogok, senki másnak markába nem fognak potyogni, mint az imént említett uraknak, — úgy hiszem, annyiszor bebizonyított megbizhatóságuk és ismeretes önzetlen hazafiságuk jutalmául! És habár nem is tagadjuk azt, hogy eddig is történhetett, sőt történt is olykor, hogy a megye hatalmasabbjai a méltányosságra kellőleg nem figyelve, érdemteleneknek is juttattak hivatalos állásokat: de általánosan merem állítani, hogy a megyék tiszt- ujitásaikat tapintatosabban, a körülményekhez képest kielégítőbben, a közönségre nézve megnyugtatóbban, szóval szerencsésebb kézzel szokták végrehajtani, mint milyennel a magas kormány alantas kinevezéseinél minden lépten nyomon találkozunk. Ezzel szemben mivel kecsegtet ezentúl a jövő? Alázatos nézetünk szerint, — határozott kilátásunk lehet arra, mikép az említett pesti urak, keresztelt, de még inkább kereszteletlen
