Eger - hetilap, 1890
1890-12-09 / 49. szám
388 rokonaikat, ismerőseiket, — a kik végezve a pesti egyetemet, eddig vagy egy ügyvédi irodában 60 kr. napi béren tengődtek, üres idejökben pedig Lloydot olvasva, a kávéházak vizét fogyasztották, — most a vidékre visszamenő üres vonatokat hasznosítva, waggonszámra fogják elküldeni szolgabirói, jegyzői stb. megyei hivatali állásokba X. és Y. vármegye örömére és boldogitására. Ismert arczokkal fogunk találkozni tisztelt birtokos társaim, mert semmi ok reá, hogy nagy különbséget keressen bárki is. boldog emlékű Bach néhai huszárjai és Szilágyi Dezső jövő be- zirkerei között. És alázatos vélekedésem szerint, ezen hatalmi gyarapodásból magyarázható fent emlitett pesti uraknak — ez idő szerinti — hangulatos hazaíiielkesedése. Mielőtt ennyire megközelítettük volna a közigazgatási államosítás egyedül boldogító korszakát, kormányunk előzetesen gondoskodni látszott, hogy satellesei, a kisebb és nagyobb újságok mély bölcsességü czikkeiben demostrálják, „ad oculos“, hogy a megyei rendszer rossz és tarthatatlan, jelszavát idézve ázsiai: tagadhatatlan az, hogy a megyéknél történt is sok hiba, de az elkövetett mulasztások és hanyagságok tetemes részének kútfeje — bármily különösen hangozzék is ezen állítás — a kormány eljárásában föltalálható, melyet eddig az a megyékkel szemben követett: ugyanis elhalmozta a megyei hivatalok mindenikét — jobbára haszontalan — bürokratikus irkafirkával, mely szobájukhoz kötve, a közigazgatás valóságos folytatásától a legjobb erőket vonja el, és készíttet velők szabályrendeleteket, kimutatásokat, felterjesztéseket, stb., stb. véget nem érő számban, beleelegyedik a kormány a megyéken minden haszontalanság elintézé- zésébe, még pedig mindig mint kerékkötő. Ezen emlitett eljárásból származnak nagyobbára azon hanyagságok és mulasztások, melyeket a megyei kormányzatnak újabb korban oly előszeretettel szoktak szemére lobbantani. Továbbá igen nagy hibája — csekély vélekedésünk szerint — a megyék kormányzatával szemben az állami igazgatásnak az, hogy némely helyeken a főispáni állásba oly embert nevezett, ki annak betöltésére képtelen. És végül merjük határozottan állítani, hogy a hova a kormány elég szereucsés kézzel választotta meg a főispánt, ott nem ázsiai, hanem igen is élhetős állapotaink vannak e mai napig. A kormánynak pedig helyes lesz va'a, ezen világra szóló vádaskodásnál meggondolni azt, hogy akadhatnak maliciosus emberek, kik ezen vádak hallatára, felidézik a nagy közönség előtt, a kormány hatásköréhez tartozó és az ő kinevezett alantas hivatalnokai által kezelt adó és illeték, sőt az alsóbb justicia viselt dolgait és megkísérlik párhuzamot vonni a megye és az emlitett hivatalok bürói ténykedése között. — Kezdjük tehát a justicia legalsó fokán, a törvényszékeken, melyeket nem olyan rég a megyétől adnectált a központi hatalom; ezekről csakis annyit kívánok megjegyezni, hogy mióta a kormány nevezi ki, igazságszolgáltatás szempontjából, abban javulást észlelni képtelen vagyok, az előtt is, azóta is, voltak és vannak közöttük jó rossz, okos és buta emberek és ezen körülményekhez képest születnek Ítéleteik. De egyben nagyot változott ju-dicíánk ezen alsó foka; ugyanis, mig a régebbi biró egyszerűen szolgálta a megyét és végezte judicialis ügyeit, addig a mostani — dicséret a kivételeknek — külön kasthoz tartozónak képzeli magát, fölötte áll a körűié élő laicus világnak s paragrafusokkal támlázott székéből, a szükséghez képest, érezteti, a profanum vulgussal csalhatatlanságát, nagy képpel mint egy 12-szer cenzúrázott mandarin. Továbbá el kell, hogy ismerjük azt, hogy egyben nagy előnyben vannak a régiek fölött, t. i. sokkal többe kerülnek az államnak és még arra is biztos kilátásunk lehet, hogy ezen előnyük jövőre gyarapodni fog. És mit mondjunk most az adó- és illeték legalsóbb fokú — tisztán kinevezéstől függő — kezelőiről? ügy hiszem, maga Wekerle ő excellencziája sem veszi rossz néven nekem, ha csakis arra szorítkozom, hogy rámutatok azon rendetlenségek, restanciák és közbe-közbe zsarolási probatikák, Augias-istállójára, melynek kitisztítására, ő excellencziája nagy munkaképessége egész bátorsággal vállalkozott — és sok szerencsét kívánok hozzá neki! Mindezen előadottakból kifolyólag, valóbaii nem vagyok képes megérteni, hogy miből meríthette a kormány azon több, mint merészséget, melylyel oda kiáltja a megyének: Nem vagy arra való, nem arra való rendszered: hogy kormányozd magad! Elveszem tőled önkormányzatod, és kormányozlak én, mert én mindenben, de különösen a kormányzat alantas aprólékos teendőinek kezelésében — mint tapasztalásból tudhatod — portén tűm vagyok !! Difficile est satyram non scribere !! A kormány kisebb-nagyobb tárogatói sokféleképen elzengették már nekünk, hogy szükséges eltörölni a megyét és a kormány bölcsességére ruházni át a kinevezéseket már csak azért is, mivel a kormány szolgálata és a hivatalok kilátásba helyezett állandósítása több és jobb munkaerőt fog a közigazgatáshoz édesgetni, mint a milyenekkel eddig disponalt a megye. Ez állítás részint nevetséges, részint a körülmények egyenes félreismerésén alapul; ugyanis a kormánynak van manapság vagy 50 ezer kinevezés által betöltött hivatala, melynek- — köztudomás szerint — felére sem volt képes, a megfelelő munkaerőt találni meg. Ez állításunkat, úgy hiszem, a legnyakasabb bürokratánk sem merné tagadásba venni. És már most bátor vagyok kérdeni: azt hiszi-e bár a legerősebb centralista is, hogy a kormány hatalmi terjeszkedésének jubileumára, a földből gomba-módra fognak azok az általa kinevezendő közigazgatási talentumok előállaui? És ha nem, honnan veszi elő az illetőket? Tán áthelyezi a törvényszékektől vagy financiától, a hol most sincsen meg a kielégítő szám és qualitás és úgy cselekszik, mint az a czigány kölyök, ki nadrágja fenekét kanyaritja ki és azzal térde hiányosságait foltozza meg! A munkaerő feletti rendelkezésre nézve — alázatos véleAz „EGER“ tárczáj a. A Hortobágy télen. Rég időktől vágyva vágyott Látni lelkem pusztaságot, S végre láthat valahára Hortobágyi puszta tája! .... Mindenütt, amerre látok Elterítve rónaságod, Melyen a szél, most üvöltve Fürge tánczát járja föl s le. Róna-tájad ős lakója, A kaczér de oly csalóka Délibáb, mily híítelen lett, Itt hagyott, s most — mást ölelget! . . . A juhász se gyújt nótára, Szűr-ujjában íurolyája, S maga otthon búslakodva Néz ki olykor az akolba ............ O tt egy ágas ostor nélkül Félre-dűtve a nagy széltűi, Szégyenébe alig állja, Hogy ne dűljön le a sárba. Távolabb a messzeségbe A vihartól összetépve Rozga csárda romját látom Állni ott a szemhatáron. ............És körültem néma minden, K ialudt az élet itten; Nincs, mi lelkem itt lekötné, S visszavágj' a — hegyek közé! Koncz Pál. A győzedelmes szerelem dala. Irta: Turgenjew Iván. (Folytatás.) VIII. Másnap Mutius már kora reggeltől eltűnt s Valéria kijelentette férjének, hogy a közeli kolostorba szándékozik elmenni, ahol gyóntató atyja, egy öreg tiszteletre méltó barát lakott, aki iránt
