Eger - hetilap, 1890

1890-09-30 / 39. szám

810 A műbőr Egerben. Az „Eger“ lap legutóbbi számának hírei közt olvastuk, hogy közelebbről hat vaggon gyártott bort szállítot­tak Egerbe. A hírnek, úgy Iá.'szik, igaznak kell lenni, mert még étidig sehol se hallottuk, hogy megczáfoltatott volna, sőt hatóságaink is mélyen hallgatnak róla. A hirről maga e sorok Írója is értesült, sőt megnevezték előtte azt a három úri embert is, akik a gyártott borokat Egerbe hozatták, s akik városunkban, köztudomás szerint, egri borok­kal, kiterjedettebb borkereskedést űznek. Könnyű belátni, miszerint ezek a derék urak nem azért szállíttatták a pásztó-vidéki borgyárostól a hat vaggon gyártott bort. — ha jól vagyunk értesülve, hektoliterét 10 írt 50 krral számítva, — Egerbe, hogy azt magok igyák meg, vagy talán íilloxéra-irtó fecskendő szernek, hanem minden kétségen kívül azért, hogy azt vevőiknek „egri bor“ gyanánt eladják. A dolog igen egyszerű. Mióta meggyőződtünk, hogy a philloxéra az idén borzasztóbb pusztitást tőn szőleinkben, mint az előző évek alatt összevéve, tigyannyira, hogy széleink termését a legtöbb helyütt csak a tavalyi termésnek is századrészére redu­kálta, — az egri borok ára hirtelen fokozatosan magasabbra kez­dett szökkenni, úgy, hogy jelenleg az egri borokért a múlt évi áraknak már is ötszörös-hatszorosát kínálják. Az illető borkeres­kedő urak tehát, nehogy az egri borok árának e gyors és szokat­lan emelkedése által, eddigi vevőiket elriaszszák, gyártott borok­kal kívánnak magukon segíteni. Köztudomású, hogy mióta Pásztón, vagy a vidékén, egy műbőr-gyár keletkezett, azóta az itt környékbeli bánya- és gyártelepek: a salgótarjáni, nádasdi, ózdi, diósgyőri stb. melyek eddigelé legnagyobb részben az egri borpiaczról szerezték be bor­szükségleteiket, — most egy idő óta, a pásztó-vidéki uiűborgyár folyadék produktumát fogyasztják, s mi ezzel egy ezrekre menő állandó consumens közönséget, s nem csekély jövedelmi forrást vesztettünk el. Sajnos, de igaz, hogy a műborgyártást ma már oly tökélyre vitték, hogy a gyártott bor erősen kezd versenyezni a természe­tes borral. Nem rég beszéltem egy előkelő, kiváló műveltségű bányatisztviselővel innét a szomszédból, aki határozottan állította, hogy a bányamunkások, sőt magok a bányahivatalnokok is szí­vesebben fogyasztják a műbőrt, mint a természeteset; sőt, az illető a maga részéről se röstelte bevallani, hvgy nagyobb élvezettel rohan a nagy bérczekről. Néha-néha egy vad csörtet el előttünk. Semmi sem gyönyörködtet. A szem sűrű fényűknél egyebet nem lát. Vezető nélkül az eltévedhetés szorító érzelme fojga el keb­lünket. Pedig ez csak kezdete a végtelen rengetegnek, melynek határait még át nem léptük. Napok haladtával a táj mindinkább vidorabb alakot ölt. Keskeny völgyecskék aljában futó patakok, fölöttük mohos, sziklás bérezek, kiálló szilijein fürge őzek, vad kecskék, ezek felett pedig a nyílt magas ég mosolygása. Ut nincs. Bársonypuha zöld moha s valami gazdag sarj, mely csak a havasi lakók s vadkecskék előtt ismeretes — takarja el előttünk a lép­tek nyomait. Itt-ott találkozunk bámész oláh suhanczczal, a mint hosszú botjára támaszkodva elmereng a semmiségben, legelő nyáját bozontos ebére bízva. Egy-egy viskó hús árnyű fák fejtekében tűnik elénk. Vén oláh anyó vajat köpül a gunyhó előtti padkán ; körűié kis kertecske: éj szemű barna leány tesz-vesz egyet-mást benne. Falu nincs. Ily egyes, szétszórt, egymástól messze levő kalibák tennék azt, minek aztán az oláh nevet ad. Tovább menve mindezek elmaradnak, s napokig ismét nem látunk embert. Lom­bos erdők, zengő madarak, csörtető vadak hű utitársaink. Elérve egy-egy magas bérez fokára: ismét csak a nem járt végetlen rengeteget látjuk. Arra nyugatnak sötétlik egy mindeneknél maga­sabb hegy, hová eljutva, a leggyönyörűbb táj terül elénk. Az erdélyi Havasok legmagasabb csúcsán vagyunk, hol a villámok teremnek. Puha, zöldmohával terített szabad térségen. Itt-amott alattunk homályosabb ködforma pontok látszanak: egyes városok vagy falvak árnyképei, azok a hosszú, kigyódzó vonalok pedig lent a földön: a Maros, Kisküküllő, Szamos .... E felséges kilátást nyújtó béreztető most nem lakatlan. Embert nem látott vadak messze elköltözének, hogy helyt adja­nak a „Havasok királya“ zugó táborának. Meddig a szem ellát, még azontúl is, meddig az erdélyi havasok tartanak, ,auraria gemeniá‘-nak neveztetik, s benne Jank, a havasok királya issza a gyártott, mint a természetes bori, mert mig amat­tól, bármennyit megigyék is, semmi baja sincs, — a természetes egri bor, néhány pohár élvezete után, mindjárt a fejébe száll. Az ilyen elfogultat aztán hiába törekszik kapaczitálni az ember, hogy a mű bornak csúfolt kotyvalék rövid idő alatt megtámadja s tönkre teszi az egészségét s megrövidíti az életét. Mig maga nem győződik meg róla, nem hiszi. Még sajnosabb, hogy e bajon, mely összes hazai borterme­lésünket nagyobb veszélylyel fenyegeti, mint maga a pusztító phylloxera, maga a törvényhozás nemcsak hogy segíteni nem tud, de rendelkezéseivel úgy szólván még jobban elémozditja azt. Az ide vonatkozó törvény ugyanis kimondja, hogy műbort gyár­tani, s azt, elárusítani szabad. Szigorún kiköti azonban, hogy a gyártó épen úgy, mint az elárusító tartozik az edényen, melyben a gyártott bort áruba bocsátja, határozottan, s szem­betűnő módón jelezni, hogy az illető edényben, hordóban vagy palaczkban elárusított folyadék „műbor“, — és nem természe­tes bor. Ezzel szemben azonban a törvényhozás elfeledett arról is gondoskodni, hogy ez intézkedésének foganatosítása egyátalán, s mi módon ellenőriztessék kellőképen, hogy a visszaélések meg­akadályoztassanak, vagy az elkövetett visszaélések szigorúan, s érzékenyen megtoroltassanak. — Kellő utasítások, s e részben törvé­nyek által megállapított eljárási szabályzat hiányában tehát ki fogja, s mi módon ellenőrizni, s megakadályozni, hogy lelketlen kufárok által a „műbor“, természetes bor gyanánt áruba ne bocsáttassák? Egyátalán nincs tehát mód és eszköz kezünkben arra nézve, hogy Egerben, e par excellence hires bortermelő városban, hol kitűnő egri borok még mindig szép mennyiségben vannak pinezé- inkben elhelyezve, a tiszta, hamisítatlan, természetes és finom borokat kedvelő fogyasztó közönség számára, —- a gyártott borok­nak természetes egri borok gyanánt, való elárusitását megaka­dályozzuk, s útját álljuk, nehogy Eger, mint bortermelő város századok óta megállapított jó hírneve pár év alatt teljesen tönkre tétessék ? Igen is van erre nézve eszköz és mód, még pedig a városi elüljáróság kezében. Csak föl kell használni, még pedig a lehető leggyorsabban, hogy a fenyegető veszedelem gyökerében elfoj- tassék. Hogyan ? Mit tennék én, ha elöljáró volnék? — röviden elmondom. Miután úgy a fogyasztási, mint az italmérési jövedéki adó­kat a város bérli, még pedig méregdrága pénzen, legelős­mintegy 40 ezer puskás, lándzsás nép felett rendelkezik. . A Campu lib erticiről ide követé őt a fellázított oláh. . . Egy szó kellett csak. hogy e mindent tűrő faj hiénái kegyetlenség­gel boszúlja meg a rajta elkövetett méltatlanságokat. És e szót megadá Jank a Campu liberticiu. Elfoglalá a legnehezebb pontot. Vaspálczája alá kerité a leggyönyörűbb fájt . . Innen osztá parancsait. Innen rontott le féket nem ismerő serege Zaránd, Jára s több havasi városok s falvak rombadöntésére. . . A tábor messze, rendetlen csoportokban, szétszórva hever... Gazdag prédát nyújt a völgyekben Jevő magyar helységek éléstára, pinezéje. Bor, élelem s jó kedvnek nincs a sereg szűkében. Egy- egy markos oláh legény vad dévaj tánezot jár a csoportok köze­pén, pörögve gyorsan a hosszú sip és három hunt hegedű nótáján. Mikor aztán a bor, meg a forgó táncz elszéditi — elesik s mások pótolják a kidőlt helyét. Amott egy tűzrakás mellett félökröket sütnek óriás nyárson. Egy má-dk csoport sátrak alatt, tűz körül, szikrázó vasat kovácsol, gyilkoló eszközöket gyárt. . Emiit siheder gyermekek s nők golyókat öntenek. — Tovább sátrak, előttük őrt álló fegyveres személyek, bent, egy-egy tribün, vagy v ice-cent uri o álmodo­zik véres, irtó csatákról, Trajánus s gazdag zsákmányokról . . . Jó kedve van az egész seregnek, mert ittak bort, ontottak vért, — mely mindegyik magyar volt; — kiirtják e fajt — s övék lesz egész Erdély s még a mi azontúl van, mind. Európa lesz a gunyhójok, Ázsia káposztás kertjük, — egész világ pedig Daco- romania. A tisztek sátrával szemben áll egy nehéz zöld kelméből készült csinos sátor; tetején osztrák és muszka lobogó. A sátor előtt 4 fegyveres, belül pedig a sereg p r aefectje, a havasok királya; magas, deli termet, sötét csillogó szemekkel, hosszú­kás merengő arcz, merész hajlású sas-orral — halvány, magas homlok, gazdag hajzat; valódi római alak. Valami lebilincselő

Next

/
Thumbnails
Contents