Eger - hetilap, 1890
1890-09-30 / 39. szám
311 sorban is olyan fogyasztási adót vetnék az Egerbe hozott műborra, hogy már maga ez a körülmény örökre elvenné a kedvét az illető borspekuláns uraknak, hogy városunkat műborral árasz- szák el. Másodszor — s ez, azt tartom, még az elsőnél is gyökeresebb eszköz, — az Egerbe szállított műbort lezároltatnám mindaddig, mig azt hivatalosan vegyileg meg nem vizsgáltatom, s nincs birtokomban a hiteles bizonylat, hogy a műbőr név alatt Egerben elárusittatni szándékolt folyadék a közegészségre nézve teljesen ártalmatlan. Ily közegészségügyi óvó rendszabályok megtételére teljesen joga s hatalma van az elüljáróságnak még pedig azoknak a kölségére, kik a városban műbőrt szándékoznak elárusítani. S ez eljárás még szigorúbban teljesítendő ez idő szerint, még pedig a következő okokból: A műbőr, ahhoz értők szerint vízből, borszeszből, s némi zamatadó kotyvadékokból készül. Miután pedig a borkő ára nap- ról-napra emelkedik, a müborgyártásnál újabban a borkövet mellőzik, s más olcsóbb szerrel helyettesítik. Mi ez a borkő helyettesítő szer? — még eddig a műbőrgyártók titka. Annál inkább joga tehát, sőt kötelessége a hatóságnak, hogy közegészségügyi szempontból minden gyanús árut, mely közfogyasztásra van áruba bocsátva, szigorú vizsgálat alá vétessen. E fogyasztási czikkek közt ez idő szerint kétségkívül leggyanusabb a mű bor. S ha én volnék a hatóság, teljesen és szigorúan az előirt szabályrendeletek korlátái k ö z t, de azért mégis olyatén vizsgálat aló vétetném azt az ide becsempészett műbort. hogy az illető borspekulánsoknak örökre elmenne a kedvük Egerbe gyártott bort szállítani. Sőt többet mondok. Eme most elmondott eljárás szigorú keresztülvitelét városunk fogyasztó közönségének joga is van a hatóságtól megkövetelni, s a részbeni netaláni mulasztásáért a képviselő-testületben kérdőre vonni. Mikor ezek a dolgok köztünk, egy szükebb körben megbeszélés tárgyát képezték, s az általam imént javaslóit óvó intézkedések keresztülviheiősége került szóba, egyik társunk azt a megjegysést tette: „Hja, az ilyetén intézkedések kellő foganatosításához erély és bátorság kell!“ Én pedig azt mondtam rá, hogy semmi egyéb nem kell hozzá, mint tiszta, becsületes kötelességérzet; s ha ez van, akkor a fenyegető veszedelem hamarosan s gyökeresen el lesz hárítva. van ez ember tekintetében, mely szemöldökével tudja kormányozni a tőle félőket, — olyan, a kire a nép azt szokta mondani: ez hatalmas ur, s egy szavára meghunyászkodik, vagy oroszlánná leszen, kit sorsa arra választott, hogy ne merüljön a mindenna- piság tengerébe, ki nagy szerepre van hivatva, s eszköze szokott lenni a nép boldogságának vagy veszedelmének. Sátora belül egyszerű: egy nyugágy, beterített medvebőrrel, kis Íróasztal, fali könyvtár, melyben különösen egy csinos aranyos kötésű könyv vonja magára figyelmünket, hátulján eme nyomattal: „J. Caesar de hello Gallico.“ ügy látszik, nem ritkán van használva. A prefekt sebes léptekkel méri sátorát s egy megkezdett beszédet folytat egy, a nyugágyon ülő zömök termetű férfiúval, ki a Campu liberticm is kísérője volt Janknak. Úgy látszik, meghitt társak. — Bennünket — szólt Jank — meg nem támadhatnak. Ide támadó sereg nem jöhet szárnyak nélkül. — Arról szó sem lehet — felelt a másik — tudod-e, Jank, hogy Verespat ikon, Abrudbányán és Zalatnán 20 ezer magyar van kezünkben. Ezeknek élete tőlünk függ. Ha megíámadtatunk, ha a támadók vesztét nem számítjuk is —- már 20 ezer magyarral kevesebb van Erdélyben. Jankót hideg borzadás futá el. — Ezeket nem szabad bántanunk — szólt aztán ingerülten. Neki nem úgy, mint társának, a czélnélküli vérengzés, kegyetlen Vandalismus volt vágya, mint inkább nyilt csatában vívni ki nemzetének a szabadságot. — Azonkívül, Mik ás — szólt Jank — az orosz-interventióra is kell számitanunk ! — Ne számítsunk mi arra, Jank! e nemzet nem azért hagyá el Szt.-Pétervárt, hogy nekünk tegyen szolgálatot. Felhívás előfizetésre. Azon t. ügybarátainkat, kiknek előfizetésük szept. hó végével lejárt, tisztelettel kérjük előfizetésük idejekorán való megújítására, nehogy lapunk elküldése fünnakadást szenvedjen. Egész évre . Elöfieztési föltételek: 5 frt. Félévre . 2 „ 50 kr Évnegyedre . . 1 „ 30 „ Egy hóra n 55 „ fjjKüzs. jegyzők és néptanítók lapunkra fél-áron fizethetnek elő. T gyűjtőinknek minden üt előfizető után egy tisztelet- példánynyal szolgálunk. Az „Eger“ kiadóhivatala. — Gyász isten-tisztelet. A haza és a szabadság, a jog és igazság védelmeért a dicsőség útjáról vérpadra lépett 13 aradi vértanú és egy nagy hazafias jellem emlékezete megköveteli, hogy emlékünnepet üljünk haláluk gyászos évnapján; — ennélfogva a hevesmegyei honvédegylet az 1849. október 6-án vértanú-halállal kimúlt gróf Batthányi Lajos, az első függeten felelős magyar ministerium elnöke, — gróf Vécsey Károly, Török Ignácz, Lahner György, Knézich Károly, Kiss Ernő, Aulich Lajos, Damjanics János, Nagy Sándor József, Pöltenberg Ernő, gróf Leiningen- Veszterburg Károly, Schveidel József, Dezseffy Aristid és Lázár Vilmos honvéd-tábornokok gyászos emlékezetére f. évi október 6-ik napján reggel 10 órakor az egri minorita-szerzet templomában. a helybeli dalkör közreműködésével díszes gyászisteni-tisz- teletet fog tartatni, — a melyre a honvéd-baj társak, valamint minden honpolgár és honleány tisztelettel meghivatnak. Eger, október 1-én 1890. A hevesmegyei honvédegylet által. A Mikásnak szólított szinte prefekt volt, — vad, kegyetlen természet. Ügyvéd korában Mikes-nek hivatá magát, most azonban az oláhos Mik ás jobban megfelelő lett. A sors összevető őket, hogy amannak szelidebb természete ellensúlyozza emennek vandalizmusát. Pillanatnyi csend állt be a két prefekt közt. Ez alatt valami éktelen lárma keletkezett a seregben. Jank kilépett sátrából, intett egy őrállónak, nézné meg: mi történik? Rövid idő alatt visszajött a küldött azon tudósítással, — hogy egy ifjú magyar leányt fogtak el s azon czivódnak a legények. Jank vére arczába szökött, haragos pillantást szórt a bá- mész őrre. — Nem mondtam: ne merjetek senkit bántani. — Nem bántják, nagyságos prefekt, — Mikulás nem engedi. — Takarodjál mindjárt, mondd: ne merjék ériteni. Hozzátok ide! Az őr visszanyargalt, messziről integetve: eresszék el a leányt; mert a nagyságos prefekt magáénak akarja. Négy markos ficzkó vérig verekedett, midőn jött a parancs. A dulakodók a legerősebb győztes által békével engedték elvitetni az áléit leányt. — Hja! a nagyságos prefekt ha meglátja: bizony el nem ereszti. Oly irigykedve nézett a véres arczú három oláh suhancz a leány után, kit egy termetes, herkulesi erejű férfi karjára emelve vitt a prefekt sátora elé, s oda nem adta volna széles e világért másnak, mint a nagyságos prefektnek. — Bizonyára örülni fog az ily szép virágnak. (Folyt, köv.)
