Eger - hetilap, 1890
1890-09-30 / 39. szám
309 leírhatatlan fáradalmait! S ha még csak ez volna: hagyján! De utóbbi afrikai utazásából, a Zambézi vidékéről egy ott uralkodó veszélyes és makacs lázt, hozott magával, mely néha órákig, olykor napokig elgyötri, s melytől nem bir szabadulni. S e bajhoz az utóbbi napokban még egy újabb is járult. Egyik bécsi telepén, egy munkás ügyetlensége folytán, egy erősebb faoszlop hullott alá az állványról, s Holub, nehogy valamelyiküknek a fejére essék, kezével tartóztatta fel a czölöpöt, miközben bal keze feje erős zúzódást szenvedett, ugyannyira. hogy e kezét az egri felolvasás alatt is nyakába kötve kellett hordoznia! De mindhiába! A telep munkásait fizetni kell! A felolvasások határnapjai ki vannak tűzve, s Holubnak mennie kell! . . . Megtörtént, hogy a láztól végkép elcsigázva, úgy kellett őt karon fogva a felolvasó asztalhoz vezetni! S csak akkor jött magához, midőn előadásának hevétől maga is egészen áthevült! Dr. Holub gyűjteményének praeparálása eddigelé 58,000 frtot vett igénybe. Ily nagy összeget „olvasott“ ez idő alatt össze. De az által, hogy a munka szakadatlanul az ő, s nejének közvetlen fölügyelete alatt foly, az előirányzott költségből már is mintegy 14.000 frtot takarított meg. Az utóbbi időkben, midőn a rendkívüli fáradságok már any- nyira megviselték, hogy méltán aggódni kezdtek egészsége gyors hanyatlása fölött: egyetlen nagylelkű pártfogója, Ferencz József királyunk ő felsége magához hivatta a tudóst, 5000 frtot adott neki azon meghagyással^, hogy Karlsbadba menjen egészsége gyökeres helyreállítására. Es dr. Holub — nem ért rá Karlsbadba menni, hanem dolgozott, felolvasott tovább, s az s 5000 frtot munkásai fizetésére fordította! Ilyen a valódi tudós, aki egész lelke- s életével csiigg czélján! Dr. Holub afrikai gyűjteményéből közelebbről nagyszabású kiállítást készül rendezni Bécsben a Rotundában. Mint társalgás közben monda: alig hiszi, hogy a Rotuuda egymaga elég legyen gyűjteményének elhelyezésére. E nyilatkozatból már most fogalmat nyerhetünk dr. Holub afrikai gyűjteményének mennyiségéről. De szóljunk már valamit egri felolvasásról is. Pont délut. 5 órakor vezette be e lapok szerkesztője a tudóst az érseki lyceumnak ürességtől kongó dísztermébe, a melyben alig száz főre menő hallgató közönség foglalt, elszórtan, helyet, — ezek közt előkelő hölgyek aránylag szép számmal. Dr. Holub szokott szeCicero mondta, hogy ki mihez ért, Annak szentelje teljes életét. Nálunk ? Az is, ki három iskolát Végzett s nem lát az orránál tovább, Még csupasz állít s már korteskedik, Kész kis Kossuth álmában mindegyik. i De ott, a hol dolgozni, tenni kéne, Rögtön megcsappan hirhedett, erélye, S kisül, hogy csak Pató Pál ur fia, Vagy „ama bizonyos csizmadia“. Es bárhová menj édes honfitársam, Egyben botolsz meg: a politikában. Magyar vért többé nem hoz semmi lázba, A bort kivéve, csak kortes-kokárda. S a honleány se buzdul már ma máson, Csak képviselői beszámoláson. Egy pálya van csak, egy czél, egy dicsőség: Választókerület, képviselőség. Beszélhettek ti józan emberek, Hogy ide orvos kell; a nép beteg. Kereskedés, ipar lassan halad, S a mi van is német kézben marad, Hogy irodalom és művészetek Csak kegyelem-kenyéren tengenek: A magyarok minderre rá nem érnek, A míg az országházban beszélnek. így látva téged, édes magyarom, Erősen bízom benned, mondhatom. Mert meggyőződöm, hogy nem árt neked már Se Schulverein, se horvát-ügy, sem Eszlár. Történjék bármi e czudar világon, rénységével lépett a felolvasó asztalhoz, melynek közelében egy iskolatábla volt, a szükséges szerelvényekkel fölállítva. S ekkor elkezdte választékos, de könnyen érthető, egyszerű, élénk németséggel — nem: felolvasását, hanem: egészen szabad előadását utóbbi négy évig tartó afrikai utazásáról, röviden érintve Európából való kiindulását egész Capstadtig. Aztán mind jobban belemelegedett, s folyvást élénkebb színekben ecsetelte utjának viszontagságait s érdekesebbnél-érdekesebb élményéit, a táblán folyvást rajzokkal kisérve ama vidékeket, benszülött vad népeket, apró-cseprő királyságokat s köztársaságokat, vagy inkább anarhikus államokat, melyeken merész útja átvezetett. Egész előadásán, minden szaván élénken meglátszott, hogy afrikai tapasztalatainak s élményeinek meg most is közvetlen benyomása alatt áll, és beszél a nélkül, hogy, mondhatnék: túlságos szerénysége csak egyetlen egyszer is megengedné neki, hogy utazása eredményeit s érdemeit csak egy szóval is említse. Sőt inkább mentegetni ügyekezett magát, hogy afrikai útja nem dicsekedhetik világra szóló fölfedezésekkel. Egyébiránt az ő utjának egészen más volt a czélja. Stanley tehet nagyszerű földrajzi kutatásokat s fölfedezéseket, mert 2—300 jól fegyverzett, s elszánt csapat kiséri, s erszénye kiapadhatatlan. 0, — dr. Holub — csekély anyagi segítséggel, csupán orvosi tudományára támaszkodva indult el Afrikába, egyedül hőslelkű nejétől, s három derék ficzkótól követve, mely utóbbiak önként ajánlkoztak, hogy őt útjában elkísérik. E három tagú kis csapatból dr. Holub sokszor élénk és hálás szívvel emelte ki Fekete János csongrád- megyei közvitézt, ki rettenthetetlen bátorsága, páratlan jó kedélye s leleményessége által sok nagy bajtól mentette meg őket, sőt egyikük-másikuk még életben maradását is neki köszönheti. Dr. Holub előadása több mint két órát vett igénybe, s már a vége felé egészen bealkonyodott úgy, hogy egymást is alig láttuk. De a rendkívül élénk és érdekes előadást bármeddig is elhallgattuk — volna, ha ama kellemetlen körülmény nem bosz- szant vala bennünket folyvást, hogy az ürességtől anélkül is erősen kongó terem szerencsétlen akusztikája miatt az előadás egy részét nem voltunk képesek megérteni, s igy dr. Holub rendkívül érdekes afrikai utazásának kivonatosan is csak igen hézagos ismeretével voltunk kénytelenek, nagy sajnálkozásunkra, az előadási termet odahagyni. Te csüngj tovább kedvelt politikádon, Ha eddig nem volt, képes tönkre tenni: Örökké élsz, nem öl meg soha semmi! Az utolsó praefect. — Történelmi beszély. — (Folytatás.) V. Havasok királya. Az erdélyi nyugati havasok állanak előttünk. A kanyargó Szamos gyönyörű völgyén elszórt falvak, egészséges piros arczú székely lakók, kigyódzó' országutak, —■ lombos, hús árnyat tartó fasorok. Üditő, enyhe szellő leng nyugatról, kedves illatot hozva szárnyain a havasok ormairól. Távolból a Szamos füzesei közt székely legény bánatos tilinkója hallszik. Jól esik a szívnek igy panaszolni el búját; tán meghallja az is, kiért eped, hisz még a madár is megérti s versenyt zeng tilinkójával . . Régi isme- rőskint, áll előttünk a táj. Úgy érezzük, mintha itt születtünk volna, mintha az a fehér tornyú kis falucska himes partú folyó mellett, ringatta volna bölcsőnket, mintha a mellette elterülő síkság lepéit űzték volna futó lábaink. Csak a sötét Havasok emlékeztetnek, hogy idegen földön járunk. — Tovább haladva, elmarad a Szamos — mély, zuhatagos medret keresve az erdők fejtekében; el az ismerősnek látszó magyaros arczok. falvak, a tilinkó, az illatos szellő, hosszú hajú tüszős oláhok, szétszórt viskók, éktelen hangú duda s hús erős havasi szél váltja fel. Majd a fasorok helyett százados tölgyek rengetegében tévedezik a járatlan ut; végre az is elmarad. Sűrű, hegyes levelű fenyesek vadona, lehullt gályák, erős indáju folyókák hegyes töviseikkel, járatlanná teszik a vidéket. Semmi hang, csak a tűlevelű fényük közt siró szél s a távolban valami vad hegyi folyam zúgása, amint alá*
