Eger - hetilap, 1890
1890-08-05 / 31. szám
31-ik szám. 29 -ik év-folyam 1890. Augusztus 5-én. Előfizetési dij: E^esz evre . ő írt — kr Félévre . . 2 „ 50 „ Segyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ Hirdetésekért minden 3 hasaiméit péti sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért lő kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Klőfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztöseg (Széchenyi-utcza 30. sz. Szabóféle ház) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő.. A pécsi dalárda hangversenye. Kedves vendégeink, a pécsiek, csakugyan megjöttek s nagy érdeklődéssel várt hangversenyüket megtartották. Dicséret és köszönet az Egri Dalkörnek, hogy elhozták őket hozzánk! Valóban semmivel se bizonyította volna be jobban dalkörünk, hogy életrevaló érdemei vannak, mint épen azáltal, hogy a „Pécsi Dalárda“ barátságát — s igy természetesen becsülését is ki tudta vívni és képes volt megszerezni. Hogy ez m ly kedvező kritika mind művészi, mind műveltségi karakterére, azt csak most láthatjuk, midőn a pécsi dalárdát közelebbről megismerhettük és művészetét élvezhettük. Igazán, ma már elmondhatjuk, hogy Eger közönsége büszke arra, hogy dalköre a pécsi dalárda barátságával és ro- konszenvével dicsekedhetik, oly mértékben, amennyire az ország dalárdái közül egy sem. Hogy éppen dalkörünket tünteté ki hazánk első dalárdája, ez — ismételjük — kritika, még pedig kedvező kritika. S dalkörünk elhozta ide hozzánk, hogy azzal a rokon- szenvvel. szeretettel és nagyrabecsüléssel öleljük keblünkre az ország büszkeségét, amelylyel ölelték egymást már az ő kedves otthonukban: Pécsett; elhozta, hogy Egervárosa is tudja meg, milyen a magaslata hazánkban a műveltség egyik alaptényező- jének: a daltnüvészetnek; — elhozta, hogy abban az élvezetben Eger is részesüljön, amelyben részesült az Egri Dalkör mindannyiszor, valahányszor alkalma volt a Pécsi Dalárdát hallani. Ezért csak köszönettel és hálával tartozunk az Egri Dalkörnek, de méginkább a Pécsi dalárdának. S a publikum bebizonyította magatartásával azt, hogy meg tudja tisztelni és becsülni azokat, akik az ő fiait megbecsülik; tud lelkesülni azokért, akik a művészetet önzetlenül, nem kenyér- keresetből szolgálják, s abban oly magas fokig tudnak emelkedni, mint a pécsiek. Az ünnepség egészen abban a keretben folyt le, amelyben a programm körvonalozta. Az érkezés napján, aug. 2-án, a házakon lobogó zászlók hozták figyelmünkbe, hogy ünnepség készül. Este felé sűrűn kezdett a közönség a vasút felé vonulni, közte a dalkör tagjai, s nagy számú fogatok robogtak kifelé az érkező vendégek fogadására. 6 órakor már zsúfolásig volt megtelve nagyobbrészt intelligens publikummal a vasúti perron, várva a vonat megérkeztét. A vonattal azonban megesett az a „pech“, hogy kifogyván masinájából a szusz, kénytelen-kelletlen bemutatta magát pécsi vendégeinknek, mint igen eredeti egri „specialitás.“ Valahol Makiár körül ugyanis elakadt a vonat, ügy, hogy a vonatvezetó kénytelen volt a legközelebbi őrháznál Egerbe sür- gönyözni másik mozdonyért. Majdnem 1 és V2 óra koszáig kellett várakozniok vendégeinknek, egy helyben, ami, tekintettel a kánikulai hőségre, éppen nem lehetett valami kellemes rájok nézve. Volt elég idejük és okuk a satirának és iróniának szabad utat engedni sorsuk felett, s az augurok szerepét folytatni a kellemetlen ómen mellett. De a mi publikumunk sem volt különben; a zsúfolt embertömeg felett már valóságos párafelhő emelkedett s a gyengébb szervezetiteknél a lábak már kezdték felmondani a szolgálatot. Midőn végre majdnem 2 órai várás után a távolban kémlelődő szemek tulajdonosai örvendve jelenték, hogy jön a vonat. A pályaudvarba guruló vonatot, melynek egyik kocsiján a pécsiek zászlótartója künn állott a zászlóval az ajtóban, kitörő éljennel fogadá a közönség. Amint a pécsiek leszálltak és sorakoztak, az egri dalkör rázendité Hoifer üdvözlő dalát: „Isten hozott daltestvérek“, — melynek végeztével Szederkényi Nándor országgyűlési képv., a végrehajtó biz. elnöke a következő beszédet intézé hozzájok: „Midőn tisztelt vendégeinket emlékekkel gazdag drága földünkön látni van szerencsénk, keblünkre ölelve, szivünk mélyéből fakadó szavakkal üdvözöljük, hogy kedves bajtársainkat, barátainkat, testvéreinket Isten hozta! Nemcsak a közös eszme, mely minket Önökkel egy nemes hivatás szolgálatában összehoz, nemcsak a közös érzés és tudat, hogy midőn az emberi lélek és szellem kedélyvilága legszebb alkotásának, a dalnak művelésében muukálódunk, magának a lelki és szellemi művelődés oltárának ékességeit gyarapítjuk, s hazánk nemzeti közművelődésének érdekeit mozdítjuk elő, — nem mindez az, mely karjainkat Önök ölelésére tárja. Midőn évekkel ezelőtt ami dalkörünk Önök városában megjelent, városuk szívélyes vendégszeretete s rokonszenve annyi jeleivel találkozott: hogy azokat drága zálogként őrzik ma is emlékükben s hőn óhajtva várta Eger polgársága az alkalmat, hogy azt itt földünkön viszonozhassuk. Szívből mondjuk tehát: Isten hozta Önöket, kiknek hírneve országszerte ismert, mely visszahangzik körünkben is, s diadalmas zászlójukat hódolattal üdvözölve, fogadják arra, mélyen tisztelt hölgyeink kezéből, elismerésünk szerény koszorúját. Isten hozta!" A beszéd folyamán Imre Leona úrhölgy, Francz Etelka és Szentkirályi Irma úrhölgyek, mint koszorú-leányok jelenlétében, megkoszorúzta a pécsi dalárda zászlóját, mely után a pécsiek énekelték el jeligéjüket; s már e néhány hatalmas akkord is figyelmes csendet idézett elő a zsongó közönség körében. Miután közbejött akadályok miatt a pécsi dálárda elnöke, Aidinger János kir. tanácsos, Pécsváros polgármestere, nem jöhetett velők, alel- nökük, Jilly Alajos válaszolt Szederkényi beszédjére; hangsúlyozván, hogy az a szeretet és rokonszenv hozta őket Egerbe, amely a két dalárdát már találkozásuk első pillanata óta összefűzte. E rokonszenvnek engedtek akkor, midőn az egriek szives meghívását elfogadták; e rokonszenv oly erős, sa meghívás oly szívélyes volt, hogy minden akadály ellenére, amely még csak néhány perczczel előbb is eléjük gördült, eljöttek a messze alföldről, Eger kies vidékére. Élteti Egerváros közönségét. Most megindult a közönség kifelé. A fogadó bizottság tagjai siettek a pécsieket a fogatokhoz kalauzolni, s a felszállás e bizottság ügyes működése következtében igen rövid idő alatt, s minden zavar nélkül megtörtént. Az első kocsin hozták az egri dalkör zászlóját, a másodikon pedig a koszorúk és értékes szalagok sulykától hajladozó díszes pécsi zászlót, utána pedig mintegy 30—40 kocsin jöttek a pécsiek, minden kocsin a fogadó biz. egy tagjával. Az utczákat a vasúttól a lyczeumig igen nagy közönség lepte el, éljenekkel és kalapok integetésével üdvözölték a pécsieket. Minden fogat egyenesen vitte vendégét a házi gazdához. Este 9 óra felé kezdett a publikum a Koronába gyülekezni, a pécsiek tiszteletére rendezett bankettre. Az egész kertben felállított hosszú asztalok egészen megteltek ünneplő közönséggel; úgy, hogy mintegy 300 ember vett részt a társas vacsorán. Az első fogás után az Egri Dalkör eldalolta jeligéjét s utána az Egri bordalt: „Eger borát idd jó barát!“, — melynek utána Grőnay Sándor, Egerváros polgármestere a pécsi dalárdára a következő pohárköszöntőt mondá: „A mit a hir szárnyain hordozott, a mi szivünk és lelkünk régi hő óhajtását képezte, az ma beteljesedett; az ország első
