Eger - hetilap, 1890
1890-04-22 / 16. szám
124 Miért tehát feláldozni egy oly oskolát, mely viszonyainknak teljesen megfelel, olyanért, mely egyedül egymaga: viszonyainknak nem felel meg? Igenis, a tervezett polgári oskola, bár kereskedelmi oskolával egybekötve, ha az egyedül lenne, nem felelne meg ami viszonyainknak; abból az elháritlan akadályok miatt nem lehet pap, szerzetes, tanító, a jogi az orvosi sat. pálya szinte el van zárva. Igaz, hogy képez iparost, kereskedőt, de hát az iparosnak a legszükségesebbet megadja a gimnázium is, a kereskedelmi pályára készülők szülői pedig legtöbbször elég értelmesek és vagyonosak arra, hogy gyermekeiket ezen pályára máshol képeztessék. Tehát ezen specziális oskoláért s annak kevés érdeklődéséért egy város százados hagyományos múltját és helyesnek bizonyult útját feladni nem szabad! Ennyit a tervezett és ajánlott polgári oskola felállításáról, és a gimnázium beszüntetéséről, melyre végül még csak azt jegyzem meg, hogy a polgári oskola éppen sémivel sem kerülne kevesebbe, mint a jelenlegi 6 osztályú gimnázium, sőt e számtani kimutatás éppen a polgári oskola hátrányára szolgálna. Most, becses engedelmével, áttérek az ön által is kifogásolt gimnázium múltja, jelenje és jövőrére. Azon állítását Nagyságodnak, hogy a gyöngyösi gimnáziumból kikerült növendékek más tanintézetben nem ütik meg a mértéket, bármily fárasztón keressem annak valóságát : az általánosságot illetőleg nem találom meg; sőt ellenkezőleg évtizedeken át azt láttam, hogy a gyöngyösi gimnázium nemcsak a hazának, az egyháznak, de a megyének is sok jeles férfiút adott. Sok magas poíczon és nemes hivatáson működő férfiakat ösmerek, kik alapnevelésüket — az egyesek által elég helytelenül gúnyolt — helybeli szent-ferenczrendi tanárok kezéből nyerték. A gyöngyösi gimnázium a múltban a jelesek között szerepelt, hogy manapság vannak gimnáziumok, melyek az állam által nagy fénynyel, nagy pénzösszeggel építettek s drágán felszereltettek, s óriási áldozatokkal a legképzettebb és magasan díjazott tanárokkal láttattak el, hogy ezen minta-gimnáziumok a gyöngyösit felülmúlják, hogy azok, hová az állam keze és teli erszénye elérkezett, jobbak, mint a gyöngyösi, amely „a legmagasabb helyről adott Ígéretek mellett s nagy váltság árán is mostoha maradt, . . . s melynek éltető ereje Gyöngyös városának úgy is túlterhelt pénztára, s a szent-Ferenczrend rosszul díjazott tagjai, — hogy azok a minta-gimnáziumok jobbak — elhiszem, . . . de hát Nagyságos uram! nem lehet mindenki szerencsés oly magas pártfogásban részesülni!. . . Pedig Gyöngyös városa hát nagyon rá is szolgált. Minden ember olyan kalappal köszön, aminő van; s mi rajtunk nem múlt, hogy díszes uj kalappal ne üdvözöltük volna az géret megvalósulását, mely nem volt kevesebb, mint hogy az állam Az „EGER“ tárczája. A végrendelet. #) — Költői rajz. .— Irta: Brankovics György. I. Mozárt-estélyen valék egyszer. Egy fiatal rajongó zeneköltő, a nagy művész életrajzát olvasta fel's néhány symfoniáját mutatta be. Az estély épen olyan érdekes s épen olyan unalmas volt, mint a többi estélyek és hangversenyek. A süni padsorokban ülő közönség, müértő arczczal hallgatta végig mind a kettőt, de tapsaiból s éljeneiből kiérthette mindenki, hogy inkább örül a hangverseny után következő közvacsorának, mint az azt megelőző műélvezetnek. A zongora húrjainak zengését csakhamar a kések és a villák zörgése váltotta fel s a pálmafákkal és déli növényekkel díszített terem hossza asztalai körül ülő társaság minden tagja, vagy a tányérba szögezte szemét, vagy a pohárba nyomult az orrával. „Szép szomszédnőm“ épen nem vala szép, s a szeutirás ama szavaihoz: „A te beszéded legyen: igen, igen, és nem, nem“ nagyon is szigorúan ragaszkodott. Miután minden elmésségemet *) A „Képes Családi Lapok“ f. é. 16-ik számából. a gyöngyösi nagy gimnáziumot államivá teszi, s a tanulmányi alapra átveszi. Hogy ez nem sikerült, hogy fiaink nem egy új díszes palotában, a tudomány szülte legjobb tanszerekkel felszerelt oskolában, nyerik kiképeztetésöket, azt senki, még a magas kormány sem róhatja fel Gyöngyös városának, mert abban az oroszlán-rész, a tett Ígéret be nem váltása, illetőleg a kormány már tett ajánlatának visszavonásában — mely még az előbbinél is szomorúbb — leli magyarázatát. Bár Nagyságod becses tiszte a gimnáziumok felügyeletére nem terjed ki, ... de mivel mégis bírálatot volt szives mondani, azaz nyilatkozni a gyöngyösi gimnáziumról, helyén láttam becses tudomására hozni, hogy ha netalán máskor még gimnáziumunkról volna hajlandó Ítéletet mondani: erről tudomással birjon. Szolgálhatnék még ezen ügyre vonatkozólag — mely fájdalmamra és nagy csalódásomra oly szomorúan végződött — bővebb kézzel-foghatóbb bizonyítékokkal is, melyekkel az Ígéretek idejéből rendelkezem, de elégségesnek látom, ha Nagyságod ennyit tud, a fájdalom, mely a csalódásban ért: legyen az enyém, s nem akarok azok nyilvánosságra hozatalával másokban is rósz érzést előidézni. Az igaz, hogy a kormány a várost a gimnázium minden tekintetbeni fejlesztésére utalja, melyet, mint hazafias, üdvös felszólalást, azt hiszem, Gyöngyös városa köszönettel fogad, s hogy e tekíntetbeu a kormánynyal egy utón kíván haladni, bizonyítja azon kettős téren nyilvánuló jó szándék, több: eredmény, mely ezen ügynél feltűnik. A város eddig a létező gimnázium javítása érdekében észszerűen mit sem tehetett; mert ha a kilátásba helyezett állami gimnázium életbe lép: bármely újítás kárbaveszett kiadás lett volna; már pedig az úgy is nagy kiadásokkal terhelt város felesleges kiadásokat okszerűen nem tehet. Tehát ami maradás a város részéről észlelhető: az önhibáján kívül történt. Hogy a kilátásba helyezett állami gimnázium megsemmisülése után egy szellő fuvallatára a város új palotát nem építhetett: az ok az anyagiakban keresendő. Ha a kormány helyén látta: tett azon ajánlatát, hogy a gimnáziumot átveszi, visszavonni azon indokolással, hogy azt a jelenlegi pénzügyi viszonyok meg nem engedik, . . úgy édes jó Istenem, csudáikozhatik-e Nagyságod, ha egy szerény vagyonú és nagy kiadásokkal terhelt város, hasonló alapon, ugyanezen valóságon alapuló oknál fogva késedelmeskedik a múzsáknak templomot emelni.“ Ami úgy a sorok között kifogásolt tanári kart illeti, azt én nem tehetem magamévá, s meg vagyok győződve, hogy nyerendett felvilágosítás után Nagyságod is más véleményt érlel meg; mert ami a tanári kart illeti: az a törvény értelmében van összeállítva, s azon körülmény, hogy a gyakran idelátogató főigazgató ez értekimeritettem s a társalgás fonalát mégsem sikerült felfedeznem, a levegőt kezdtem bámulni s tekintetem a csillár arabeszkszerü ágain futott fel egész a tetőig s ott? . . . Mi az, a csillár aranyos koronája körül? Mintha valami mozogna. Mintha valami rózsaszínű fátyol húzódnék az ablaktól a terem közepe felé s a fátyolén túl, mintha a hajnalpir ragyogását látnám! Oh, most már világosan látom, egy uszályos atlaszruha s a ruhából egy gyönyörű, egy kedves1 női arcz mosolyg édesen alá. A légies alak könnyed röppenéssel ott terem a csilláron, ráül a karjára, uszályával szemérmesen elfedi lábacskáit s mintha régi ismerőse volnék, bizalmasan int felém és üdvözlése — kimondhatatlan kéjjel árasztja el szivemet. De hát istenem, a társaság közül csak én látom őt egyedül? Körültekintek — s meggyőződöm, hogy eddig senki se vette észre. Egy műkedvelő hölgy közkívánatra, érzelemmel s lelkesedéssel énekli szép magyar dalainkat s a társaság? . . . Hogyan? Az előbbi társaság ez? Mindenki felugrál, tapsol, éljenez, örül, az énekesnőt üdvözli, kaczag s élezel, szomszédnőm poharamhoz koczintja poharát, jóiziit nevet, arczom bámuló kifejezésén, szemei fénylenek, fogai valóságos gyöngyök, ajkai, tekintete, a midőn pajkosan hátra veti fejét, — a szó szoros értelmében fejembe kergetik a vért. Ilyen szép nőt még nem is láttam, szenvedélyesen ajkaimhoz szorítom hófehér kezét és .... a többiekkel együtt őrjöngve járom a csárdást. Az én hölgyem valóságos tündér, egy egész boldogságot viszek a hegedű varázs-hangjai mellett a karjaim közt; szellem, szépség és üdv minden köröttem. Vájjon mi idézte elő e változást? Talán a csilláron ülő tündér? Ah, örömömben egészen megfeledkeztem róla!
