Eger - hetilap, 1889
1889-04-30 / 18. szám
145 nyik Pál. Pótjelöltekül: Bárdoss Béla és Somoskeőy Kálmán. — A másik fontosabb tárgy a megyeház kibővítése s az egri és gyöngyösi katonai laktanyák építésére vonatkozó költség födözésének kérdése volt. A gyöngyösi lovas kaszárnyát, mint már említettük, Gombossy Mór építi. A megyei székház kiépítését pedig 17,064 frt átlagban Staud Ferencz helybeli ismert építész nyerte el. Az egri székesföegyházi kandeláberek. Az egri mélt. fő- /optalan, érsek ö exja jóváhagyásával, tudvalevőleg, már évek előtt eltávolíttatta amaz óriási lusztert, melyet, az aacheni székesegyház csillárjának mintájára, néh. Aszalay László egri kanonok készíttetett, s mely évekig ott csüngött az egri székesfőegy- káz főhajójában, a magasabb arhitektouikus Ízlés rovására, miután az említett luszter kirivólag elütött a székesfőegyház nemesen egyszerű renaissance-stiljétól. Ennek helyébe a mélt. főkáptalan a székesfőegyház keresztkupolája alatt, az Aszalayféle luszter alkalmas részeinek fölhasználásával, két nagyobbszerü kandeláber fölállítását vette szándékba, melyekhez a terv elkészítésével dr. Uhl professort, hírneves szaktanárt bizta meg, ki a kande- \ láberek tervét elkészítette, s azt a mélt. főkáptalannak be is nui- \ tatta. A román stílben készült gyönyörű tervet annak idején 1 nekünk is volt alkalmunk látni. Miután azonban a mélt. főkápta- ' lan a terven még némely változtatásokat óhajtott, ezek eszközlé- / sere a terv visszakerült Uhl professorhoz, ki azonban, ezt köve- töleg nem sokára, elméjében megháborodott, s ez után rövid idő I múlva meg is halt. Több sükeretlen kísérlet után az egri mélt. főkáptalan egyik tevékeny fiatal tagját, Szmrecsányi Pál kanonok ő nsgát bizta meg a kérdéses tervnek az Uhl-családtól való visz- szaszerzésére, s a kandeláberek mihamarább való elkészíttetésére. S a megbízatás méltó kezekbe került, mert a kandeláberek, a hírneves Schlickféle budapesti vasöntőben elkészitve, rendeltetésük helyére immár több nap óta megérkeztek, s azok fölállításával Wind István, kiváló szakértő épitész-mérnökünk meg is bízatott. Mi az oka tehát, hogy még ma sem állanak a kandeláberek ? — Kérdheti, joggal, a t. olvasó. Hát, ha a csacska fámának hitelt adhatunk, az egyedüli ok az, hogy Wind István a három — üres — egri téglagyárból minden sürgetése daczára sem képes a kandeláberek felállításához szükséges téglákat beszerezni, úgy, hogy \most ilyen téglákat Diósgyőrből kénytelen hozatni. — A kandeláberek költségei — mint halljuk, — haladják a 2000 frtot. — Búcsúzás. Fi do Pu dilin Kázmér, volt felnémethi plébános úr, e hó 28-ikán búcsúzott el Felnémeth község közönségétől, mint híveitől. — Vasárnap lévén, a templom mondhatni, teljesen betelt hívekkel. A szokott szent beszéd helyett búcsúzó beszédet tartott, mely érzelem és szeretetben annyira gazdag vala, a sziveket annyira meghódította, hogy hívei csaknem hangos zokogásban törtek ki. Maga, a szóló is, csak szaggatva folytatható és végezhető be beszédét; mert tudja vala, hogy annak az odaadó ragaszkodásnak és szeretetnek, melyet hivei részéről minduntalan tapasztalt — csak emlékét viheti magával. — Mint minkaszárnyai életet: velők hált, velők étkezett, velők munkálkodott és játszott, — mindinkább kifejlesztette benne az önállóságot annyira, hogy már nem is esett neki oly zokon, ha rövidebb vagy hosszabb időre meg kellett válnunk egymástól, midőn a főparancsnok, bizonyos fontos megbízással először Munkácsra küldött Me- zőssy László várparancsnokhoz, — utóbb pedig Péterváradra Pei'czel Miklós parancsnokhoz. De utoljára ütnie kellett a végleges elválás órájának is. Mikor Péterváradról visszatértem, Lukács főparancsnok igy szólt hozzám: „Most már ismeri a felső, meg az alsó vidéket is. Két üteg van fölszerelve készen. Az egyik a mármarosi táborba megy; a másika dunai táborba Vetter hadtestéhez. Melyikkel akar menni? Válaszszon.“ — Én az alsó tábort választottam. Mikor a kis Szente Palitól búcsút vettem, azt hiszem, magam talán jobban meg voltam indulva, mint a kis fiú. Annyi bizonyos, hogy mindaketten katonásan tartottuk magunkat. — Most már hosszabb időre el kell válnunk, édes Pali fiam, — szólék hozzá meghatottam — Magamma]! nem vihetlek. Katona vagy. A főparancsnok rendelkezik veled. O még gondosabb, jobb atyád leszen, mint én voltam. De jó az Isten, s remélem, még látni fogjuk egymást, ha a háborúnak vége lesz. Isten áldjon meg! E szavakkal katonásan kezet nyújtottam neki. Láttam, hogy könnyek tolulnak a szemeibe. De eszébe jutott, hogy ő katona, s a katonának nem illik — sírni. Oda nyújtott kezemet, hálatelten, de egy szó nélkül emelte ajkaihoz. Ekkor azonban egy forró könycseppet éreztem a kezem fején. — Jobbra át! — kiáltottam hirtelen, kemény vezényszóval. dig, úgy ez alkalommal is egyetértésre, szeretetre és békés életre inté a híveket, és kóré, hogy imádságukban ne feledkezzenek meg róla, mert 0 nem fog szűnni meg: kérni Istent, hogy híveinek adjon békét, áldást és boldogságot. — Legmeghatóbb és könnyre indító vala azon jelenet, mely az isteni tisztelet után következett: a hivek a templomból kijövő lelkipásztorukat körülfogók s mindnyájan könnyes szemmel kezét csókolva mondák ez egyszerit, de szívből fakadó búcsú-szót: „Isten ál dja meg.“ — Ezek után — kocsira ült. Mi is, — kik nemcsak lelkipásztorunkat tiszteltük benne, hanem a legjobb barátunkat siratjuk — kocsikon kisértük a község határáig, hol 0 leszallva kocsijáról köny- nyek között köszönő meg szívességünket, s kért: ne feledjük el, mert. ... itt 0 is velünk együtt zokogott; s a „mert“ szó után már a búcsú-csók hangzott. S aztán — kétfelé vitt utunk; 0 egy szebb jövő elé, reményekkel; mi — bánatos szívvel s azon óhajtással, hogy adja meg neki az Isten, és „teljesítse be úgy és aszerint minden óhaját, ahogyan és amikép 0 kéri azt. D. B. — Kovács Mihály, jeles festőművész hazánkfia, ki, mint lapunk múlt számában említettük, a húsvéti ünnepek alatt az egri ft. cisterczi rendháznak volt kedves vendége, — a múlt szombaton f. hó 27-én, városunkból lakóhelyére Budapestre visszautazott. — Esküvő. Pillér Ede, hevesmegyei árvaszéki ülnök, tegnap, hétfőn, f. hó 29-én reggel vezette oltárhoz csak nem rég eljegyzett aráját: J ekje 1 f a 1 u s s y E t e 1 k a kisasszonyt, Jekelfalussy Kálmán kir. telekkönyvi tisztviselő leányát. — Az egri kataszteri hivatalnál közelebbről a következő változások történtek. A m. kir. pénzügyminister az egri mérnöki felügyelőségnél Baader Alajost, I. oszt. mérnökké, Szabó Albertet III. oszt. mérnökké, Eemenár Gézát segédmérnökké, és Doda Antalt gyakornokká nevezte ki. — Eger város regále-ügye. Városunk képviselő-testülete a múlt vasárnap, f. hó 28-án tartott közgyűlésében tárgyalta a városi regále-kártalanitás ügyében kiküldött bizottság terjedelmes elaboratumát, melyet, csekély javítások után, en bloc elfogadott. A munkálat gondos körültekintéssel, részletességgel, szakavatott- sággal, a regále-tör vény alapos figyelembe vételével, szóval a lehető legkívánatosabb szorgalommal készült, s a beszerzett hiteles adatok alapján Eger város javára 479,439 frt. 80 krnyi kár- talauitási összeget mutat ki. Az elfogadott javaslat, illetve kérvény mindjárt másnap, f. h ó 29-én megküldetett az egri kir. adófelügyelőnek, s az illető minisztériumnak. A regále-váltság ügyében az egri kir. adófelügyelővel, mint kiküldött pénzügyi biztossal folytatandó egyezkedés tárgyalására a képviselőtestület a helyettes polgármester, a városi tiszti ügyész, a városi számvevő, továbbá Szederkényi Nándor és Gáspárdy Géza képviselőkből álló bizottságot küldötte ki, föntartván a képviselőtestület a netalán megejtendő, s annak idején a közgyűlés elé terjesztendő egyezségre nézve jóváhagyási jogát. Szente Pali egyszerre megfordult, s a jövő pillanatban — eltűnt szemeim elől. Ideje volt! Ez volt utolsó találkozásunk. Szente Palit többé nem láttam az életben. Sőt minden kérdezősködésem- s utánjárásomra se sükerült valamelyes hirt hallanom felőle. Egyszer egy ily nevű emberről olvastam az újságban. Nyomába jártam, — de kisült, hogy ez nem az én Szente Palim volt. Hová lett,; mi lett belőle; él-e, vagy meghalt? — A jó isten a megmondhatója. Lehet, hogy rég elköltözött kegyetlenül legyilkolt édes anyjához s nővéréhez. Lehet, hogy a szabadságharczot követő idők viharai őt is elsodorták, elemésztették, mint annyi sok ezer hazánkfiát, jeltelenül, nyomtalanul. De hát az is meglehet, s mert életre való, s kiváló szép tehetségekkel biró gyermek volt, még a legvalószínűbb, hogy derék emberré, jóravaló munkás, becsületes polgárrá növekedett föl, s most, mint közbe- csülésben élő, tisztelt hazafi, jólétben s megelégedésben él hazánk valamely vidékén. « Magam is ebben a szép képzelődésben élek igen sokszor, midőn múltam viszontagságos emlékein el-elábrándozva, a kis Szente Palira visszagondolok. S ha csakugyan igy volna, — s valami úton-módon e sorok netalán kezeibe kerülnek, — szentül meg vagyok győződve, hogy sietni fog sorsa felől megnyugtatni az ő szerető „A . . bácsikó j át.“
