Eger - hetilap, 1889

1889-04-30 / 18. szám

146 — A philloxera elleni egri védelmi szövetkezét, a múlt szom­baton, f. hó 27-én értekezletet tartott, melyen kimondotta, bogy miután a szövetkezetnek, a szükséges fecskendő gépekkel együtt, ez idő szerint már 5 métermázsa szénkéneg áll rendelkezésére, ezzel a szövetkezet tagjai, a jelentkezés sorrendje szerint, szőllő- birtokaikban a szénkénegezést bármikor megkezdhetik. TJgy hal­juk, hogy a szénkéneg kezelésére már néhány munkás kellőképen be van tanítva. — A fösorozás Hevesmegyében a folyó évben a következő helyeken és időben fog megtartatni. Eger városában máj. hó 10 —11-én; az egri járásban máj. 13—16-án; a pétervásári járás­ban máj. 17—20-án; sorozási hely: Eger. — Tiszafüreden máj. 20—24; Hevesen máj. hó 26 — 28; Gyöngyös városában máj. 30, 31, és jun. 1-én. A gyöngyösi járásban jun. 3, 4, 5-én; sorozási hely Gyöngyös. Hatvanban jun. 7—10-én. — A poroszlói községi jegyzői állás nyugdíjazás folytán megürült. A pályázati kérvények a tiszafüredi főszolgabírói hiva­talhoz f. máj. hó 26-áig nyújtandók be. — A szinkör-tér parkozása. Az egri színkört kerítő térsé­get, a szinkörí bizottság kezdeményezésére, a múlt hét utolsó napjaiban újból beültették fiatal erdei fákkal és bokrokkal. Tavai is megkísértették. de, sajnos, minden legcsekélyebb süker nélkül. Reméljük azonban, hogy az idén biztosabb lesz az eredmény, miután az ügyet a bizottság két ügybuzgó s tevékeny tagja: Kovács Kálmán hevesmegyei kir. főmérnök, és dr. Pásztor Bertalan, egri önk. tüzoltó-egyleti főparancsnok vették a kezükbe. Hogy aztán ha süker lesz, meg fogja-é tudni oltalmazni az egri rendőrség nemes föladatához képest, az ismert egri Vandalis­mus pusztításaitól ? — az már egészen más kérdés. — Az egri polg. lövésztársulat részéről f. é. april hó 29-én tartott megnyitás alkalmával a kitűzött dijak közöl Gröber Eerencz 1 db. arany, Barsy József 2 d. arany és 2 d. ezüst forint, Polereczky Gyula 4 d. ezüst forint és ifj. Murány- váry János 2 d. ezüst forint jutalmat nyertek. — Gyászrovat. Dálnoky-Nagy László földbirtokos, Dál- noky-Nagy János egri ügyvéd, hevesmegyei takarékpénztári ellenőr nagybátyja, élete 72-ik, boldog házassága 42-ik évében f. hó 23- án borsodmegyei Nyéken elhunyt. Temetése ugyanott a rokonság s lakosság tömeges részvéte mellett, f. hó 25-én ment végbe. — Fők övi Antal, Gyöngyös város volt polgármestere és nyu- galm. közkórházi gondnoka, Főkövy Sándor egri törzskaszinói vendéglős édes atyja, élete 88 évében, f. hó 21-én, Gyöngyösön el­hunyt. Temetése ugyanott f. hó 23-án közrészvét mellett ment végbe. — Az alsófoku kereskedelmi és ipartanoncz-iskola felügyelő bizottsága ma d. e. 11 órakor a városházán ülést tart. — Uj czukorgyár. Gr. Dégenfeld Lajos, gr. Gyürky Ábrahám és báró Nyáry Jenő folyó év május hó 5-ikén délelőtti ll1/* órakor Pász- thón tartandó értekezletet hívnak egybe, melynek tárgya: egy Pa.- Selypen (Apcz-Szántó vasúti állomás mellett) Schossberger Henrik és érdektársai által építendő czukorgyár részére szükséges czukor- répa termelés megbeszélése, és eziránti szerződések megkötése. — A meghívókból kiemeljük, hogy a vállalkozók a czukorrépáért oly árt hajlandók megadni, minőt eddig az épülőben levő czukorgyárak egyike sem adott. — Különben is e tárgy gazdasági viszonyaink­ra oly fontossággal bir, hogy gazdaközönségünk jól felfogott ér­deke követeli, ha ezen értekezleten mentül nagyobb számban vesz részt. — E felfogásunk mellett bizonyít azon tény is, hogy leg­kiválóbb földbirtokosaink már is bejelentették megjelenésűket az intéző bizottságnak. — „Üdvöz légy Mária! Imakönyv, a bold. Szűz tiszteletére. Irta dr. Walter Gyula. Az esztergomi ft. fóegyházmegyei hatóság jóváhagyásával. Második tetemesen bővített kiadás. Esztergom. 1889. A szerző tulajdona. Ára 50 kr.“ E czim alatt jelent meg közelebbről egy becses imakönyv, miniatűr-kiadásban. A 442 lapra terjedő mű, — választékos, nemes tartalmát nem is említ­ve, — már csak gyönyörű kiállításánál, s rendkívüli olcsóságá­nál fogva is megérdemli kath. közönségünk, — különösen pedig,, akiknek számára par excellence irva van, — a müveit kath. hölgyek pártfogását. — Tisza-Nánán — az ottani körorvos hivatalos jelentése szerint — a múlt héten egy cholera nostras esete merült fel. — A czukor ára rohamosan emelkedik. A múlt hét óta az ái' egy teljes forinttal növekedett. A készletek mindenütt erősen fogynak, s azt hiszik, hogy érzékeny czukorhiány fog rövid időn bekövetkezni. Nagyon helyes dolog tehát, hogy hazánkban több helyütt czukorgyárak fölállításán törekesznek. — Uj könyvek. A Franklin-Társulat kiadásában Buda­pesten újabban megjelentek: Olcsó k ön y vt ár. Szerkeszti Gyu­lai Pál. 250. füzet. A protectió. Eredeti vígjáték három fel­vonásban. Irta Bérezik Árpád. Ára fűzve 30 kr. 251. füzet. A társadalmi szerződés vagy az állam jog alapelvei. (Du contrat social). Irta J. J. Rousseau. Francziából fordította König Ferencz. Ára fűzve 50 kr. 252. füzet A es the ti kai tö­rekvésnek Magyarországon. 1772—1817. Irta Radnai Rezső. Ára fűzve 60 kr. 253—254. füzet. Hiúság vására. Regény hős nélkül. Irta Thackeray M. Vilmos. Angolból fordi- totta Récsi Emil. Két kötet. Első kötet ára fűzve 1 frt 40 kr. Második kötet ára fűzve 1 frt 60 kr. 255. füzet. Hajnal után két héttel. Regény. Irta Karr Alfonz. Francziából fordította W. M. Ára fűzve 20 kr. 256. füzet. Rádai Ráday Pál mun­kái. Összegyűjtötte és életrajzzal bevezette Négyesy László. Ára fűzve 40 kr. 257. füzet. Deák Ferencz miért nem ment el az 1843-iki országgyűlésre ? Közli Könyi Manó. Deák Ferencz be­szédei I. kötetéből. Ára fűzve 30 kr. 258. füzet. Tisza Domo­kos hátrahagyott versei. Kiadta édes anyja. Második kiadás. Ára fűzve 30 kr. 259. füzet. Cid. Tragédia öt felvonás­ban. Irta Corneille. A budapesti nemzeti színház megbízásából francziából fordította Radó Antal. Ára fűzve 20 kr. 260. füzet. Barn bel mi Minna, vagy a katonaszerencse. Vígjáték öt felvo­násban. Irta Lessing. Németből fordította Kazinczy Ferencz. Ára fűzve 40 kr. — Rendőri hírek. Tűz. Két tűzeset fordult elő f. hó 27—28- ika közt éjjel a „Makiári“ külváros I-ső negyedében. Az egyik az úgynevezett „Agyagosban“ 12 órakor ütött ki s Bóta János földmives háza tetőzetét teljesen elhamvasztotta; a másik pedig reá félórára özv. Ábelt Józsefné háza fedelét emésztette föl. Mint­hogy igen valószínű, hogy mindkét eset gyújtogatás eredménye, a rendőrség által a vizsgálat megindittatott. Nyilttér.#) Búcsúzás. Áthelyeztetvén, az idő rövidsége miatt e helyen búcsúzom el mindazoktól, kik vonzalmuk és barátságuk által itten töltött napjaimat kellemessé tevék. Fogadják ezért őszinte köszönetéin és hálámat, biztosítva őket arról, hogy ez érzelmemet irányukba örökre megtartani legkedvesebb kötelességemnek fogom ismerni. Eger, 1889. évi április hó 28. Baader Alajos. _________ kir. mérnök. * ) B rovat alatt közlőttekért felelősséget nem vállal a Szerk. Felelős szerkesztő: Szaloó Ignácz. 2843. sz. tk. 1889. Árverési hirdetmény ! Az egri kir. törvényszék területén Eger városában fekvő, ^ végrehajtást szenvedő Szentpéteri Ignácz most már örökhagyónak V. részben, másik V« részben pedig a neje I szül. Benedek Máriának tulajdonát képezett s most már ezek örökösei nevén álló követ­kező ingatlan u. in.: az egri belső 922. szikben A. f 1170. h. r. sz. alatt felvett ingatlan az 1881. évi 60. t. ez. 156. §-ik c) pontja értelmében, egészben, — az egri egyházmegyei alapítványok végrehajtató ál-1 tál a végrehajtást szenvedő örökösei ellen 100 frt toké, - s ennek 1888-ik évi április hó 25-ik napjától járó 7% kamatai 22 frt perbeli, 15 frt 75 kr. végrehajtási már meg­állapította költségek erejeig vezetett végre­hajtás folytán 1889. évi junius hó (5) ötödik napján ezen kir. törvszék árverési termében d. e. 10 órakor 720 frt kikiáltási árban ár- vereltetni, s esetleg kikiáltási áron alól is eladatni fog. Az árverelni szándékozók tartoznak a kikiáltási ár 10%-ját bánatpénzül a bíró­sági kiküldött kezéhez letenni. A vételár bárom részletben, um. '/3-ada az árverés jogerejüvé váltától számított 15 nap alatt, ugyanattól számított 2 hó alatt, Vj-a ugyanattól számított 3 hó alatt 6% kamatokkal az egri m. kir. adóhivatal­nál lesz befizetendő. Az egyidejűleg megállapított árverési fel­tételek ezen telekkönyvi hatóságnál a szo­kott hivatalos órák alatt, valamint Eger város elöljáróságánál megtekinthetők. Kelt Egerben, a kir. trvszék telekkönyvi hatóságánál 1889. évi márczius hó 14-én. (89) 1* Erdély, kir. trvszéki bíró.

Next

/
Thumbnails
Contents