Eger - hetilap, 1889

1889-02-26 / 9. szám

67

kori kormányzójával a magyar-ipar emelése tárgyában, s az élénk disputát, mely ugyané tárgyban Kossuth Ferencz és Verhovay közt kifejlett.

A többi fejezetekben az utóbbi évtizedek alatt lezajlott politikai életünk nevezetesebb mozzanatainak s eseményeinek tüzetes leírásával találkozunk Verhovay könyvében. E leírásokban nem egy helyütt oly eddig* lé ismeretlen, vagy csupán kevesek által ismert részletekre bukkanunk, melyek nem csekély fontosságú adalékokul fognak szolgálni a jövő történetírásának. Nem kevésbbé érdekesek és m égd 0 b bentők ama jellemr aj zok is, melyeket szerző az általa leirt politikai eseményekben főbb szerepet vitt hazai corypheusainkról nagyon is éles ecsetvonásokban elénk tüntet, annyira, hogy ha csak részben fogadjuk is el egy sok csalódást és keserűséget átélt, valamint sok igaz- talanságot és üldöztetést szenvedett borús kedélyhangulat sötét sziliekkel kidomborított jellem képeinek élethűségét: önkéntelenül is mély szomorúság hatja meg lelkünket hazánk politikai múltja, — aggódó fájdalom és kétségbeesés politikai j ö v ő 11 k felett.

E j e 11 e m r a j z 0 k közöl alább egy érdekes mutatványt fogunk közölni.

Mi részünkről egyre növekvő, fokozódó érdeklődéssel olvastuk át Verhovay fönebb idézett munkáját, s melegen ajánljuk e müvet mindazoknak, kik hazánk politikai eseményeibe mélyebb bepillantást vetni, annak részleteivel, s az érem másik oldalával is megismerkedni óhajtanak. „Az^ ál arc z korszaka“ megrendelhető minden könyvárus utján. Ara 1 fi t. 20 kr.

*

A „Pul szk y-affai re,“ tudvalevőleg az utóbbi időkben meglehetős port vert föl az egri társas-életben. Az egri jogaka- demia polgárainak egy csoportja felolvasásra hívta meg P u 1 s z k y Ferenczet, aki. az „Eger“ egy czikkére hivatkozva, az egri jog- akademia érdekében is tanácsosabbnak tartotta a meghívást megköszönni.

E miatt nagy lön az elkeseredés a Pulszky-kultusz táborában, s egyik, — bár arra nézve, hogy a feje lágya be ne nőhetett légyen, nem eléggé fiatal, de azért elég költői fantáziával biró vezértagja, Kossuth-idézetekkel (igno'os fallit) spékelt dics- hymnuszt zengett Pulszky Ferencz dicsőítésére — prózában.

De ha — mint értelmes emberekről bízvást föltehető, — a kedélyek immár megcsillapodtak, nem lesz talán fölösleges, h a az éremnek a másik oldalát is figyelemre méltatjuk, s elolvassuk, mit ir Pulszky Ferenczről, fönnebb ismertetett munkájában, Verhovay Gyula, aki talán mégis csak van legalább is akkora politikai iró és kapaczi- tás, mint, teszem azt: druszája, egri Werner Gyula.

— így csöndben a pár rövid év lepevdül, Mi neki itt még hátra vagyon.

S majd kis harangunk neki is megcsendül Egy szép tavasz-alkonyaton.

A baka boszuja.

Elbeszélés a bosnyák táborból.

Irta: Dr. Kaáli.

Dolni-Papracnál utat építettünk. Táborunk Konjica és Mostál- között a Narenta egyik gyönyörű völgyében valamely emel- kedettebb helyen volt fölállítva. Tiz fehér ernyőhöz hasonló vászonsátorban egy század genie s egy század gyalogos velem együtt nyolcz tiszttel tanyázott.

Éjszakról és délről sűrű erdőkkel borított hegyek emelkedtek, kelet és nyűgöt, felől szép pázsitos rét terült el; a pisztrángdus Narenta az éjszaki oldalon folyt; itt még nem volt nagyon mély s különösen nyárban könnyen átgázolható.

Táborunk előtt húsz lépésnyire az országút mellett egy dü- ledező szalma-kunyhó állott, ez volt a kantin; ennek közelében jobbra katonák által épített házikó cserép-födéllel, fehér kéménye késő estig füstölgött, ez volt a tiszti konyha.

Balra kis rét közepében négy faragatlan faoszlopra erősített deszka födél; alatta hosszú asztal néhány paddal, lábaik a földbe verve, ez volt közös ebédlőnk, fogadó termünk, kaszinónk.

A közkatonák sátrai husz-husz emberre, a mieink négy személyre voltak berendezve; a katonáknak fekhelyül szétszórt szalma szolgált, nekünk komisz vas ágyunk volt. Ruháinkat a sátort ki- feszitő harántos léczeken alkalmazott fogasokra akasztottuk fel;

Verhovay Gyula, idézett munkája „Fucs“ ez. fejezetében, előrebocsátva a „török-magyár barátság“ mellett Budapesten tervezett nagyszabású tüntetés rendezésére alakult bizottság keletkezésének történetét, igy folytatja:

„Pulszky Ferencz is bekivánkozott a tekintélylyé és hatalommá nőtt bizottságba, melyet most már a sajtó vállvetve támogatott. Benne volt mái- akkor minden vezérlő eleme a társadalomnak, benne a sajtó elsőrendű munkásai. Dicsőség volt már akkor, nem szakmány.

Pulszkyt Herman Ottó hozta szóba néhányunk előtt, akikről az volt a meggyőződése, hogy a bizottságban súlyt helyeznek szavukra. Legelőször az én figyelmembe ajánlotta, „vele, — úgymond — a tudomány és hivatalos állás tekintélye is széket foglal a bizottságban.“ Rám az ajánlás rendkívül kellemetlen hatást tett. A többiekre szintúgy. Szűcs Gyulára legkivált. Ellenszen- veztem Pulszky életpályájával, attól a pillanattól kezdve, midőn a pozsonyi ifjúság elfogatása, Lovassyéknak börtönbe vetése után, árulónak jelölte ki a közvélemény. Kász0nyi Dániel, e korról irt német müvében adatokkal támogatja, hogy az aulikus Fehérváry-malád intenczióinak megfelelőleg követte el az árulást. Nem görbült meg egy haja szála sem.

Az a szerep, melyet 1848—49-ben vitt, egészen méltó ő hozzá. Pozsonyban mint ifjú elárulta, tőrbe csalta barátait, hogy megmenthesse irháját. Debreczenben mint férfi, vörös republikánus bőrét idején biztonságba helyezi, rendelet, utasítás ellenére jó eleve kimenekül a külföldre. A hajótörés nem találja itthon. Masra választotta révből nézi a katasztrófát, de azért akadémiai jubileumán folyvást emlegeti, hogy alig kerülhette el a bitófát.

Áruló természetéből soha sem vetkőzött ki, vérévé vált. Árulkodott az emigráczióban is. Bensőbb fájdalmat senki nem okozott Kossuthnak, mint ő. Meghitt állását, melyet Kossuth környezetében elfoglalt, ismét csak árulásra használta.

Szólás-mondás, hogy a kígyónak hét bőre van. Pulszkynak a bőre megszámlálhatatlan. Volt 47-es, 49-es, és lett 67-es. Volt aulikus és lett szabadelvű. Volt republikánus és lett royalista. Volt garibaldista és lett napoleonista. Volt emigráns és lett udva- roncz. Volt uzsorabarát, zsidóbarát, és lelt uzsorafeladó, zsidóüldöző. Volt a szabadkőmivesek nagymestere'és lett szabadúszó. Volt ellenzéki és kormánypárti. Volt deákpárti, volt frondőr, volt Tiszapárti és Tiszaellenes, volt Apponyista és Apponyiellenes, volt minden a világon, csak tisztességes ember nem volt soha. Sápista és áruló mindig és mindenütt: tudományban és politikában, országházban és múzeumban igazi nihilista.

Egyszer alázatos, másszor tolakodó. Megnyilazza Kossuthot. Durván forgatja meg sebében a nyilat. „Szakit vele örökre.“ Kikaczagja, kicsufolja, sértegeti, inig virágjában áll a deákpárt

kis ládánk tégla-darabokra fektetve a széket pótolta; egy az ágyfőnél a földbe erősített dorong, melynek tetejére négyszögletű deszkadarab volt feszítve, képezte asztalunkat, s egy kiálló szög a közepén volt a gyertyatartónk.

A tiszti konyha az én felügyeletem alatt állott. Práto szakácskönyve komoly tanulmányommá lett, s mondhatom, sokszor kisegített a bajból. Különben szakácsommal, ki trencsényi fiú volt, lefekvés előtt rendesen conferencziát tartottam s sokszor nagy fejtörésünkbe került az étlapot másnapra kiválasztani.

Éléskamrám néhány kétszersült (Zwieback) ládából volt összeférczelve, hol katonás rendben pár kilo liszt, mandola, kis és nagy szőllő, egy koszom vörös — egy koszorú fokhagyma, kávé, ezukor, makkaroni, tarhonya, pár tojás, Liebig-féle leveskivonat, paprika, bors, stb. állott. A zsírt, s spékelni való szalonnát a pin- ezében tartottuk, ez egy sártéglából épített, s mohhal fedett lyuk volt, kis ajtóval ellátva.

Félegykor ebédeltünk. Mindenkinek meg volt a maga helye s minden nap más volt az első az étel-vevésben. Ezen fontos szabályt mindnyájan nagy figyelemmel kísértük. Én parancsnokunk balján ültem. Vodlicsek kapitány magas termetű, szélles válla cseh volt, éles, határozott arczvonásokkal s szőke korszakába), égszinii szemei csupa jóságot árultak el.

Jobbján a gyalog század parancsnoka, Mayer, magas, sovány főhadnagy ült, kivel óvatosan kellett beszélni, mert minden szóra nagyon ügyelt s heves természetű lévén, magát hamar megsértett- nek tekintő. Különben éppen oly gyorsan megbékélt s bajtársáért tűzbe-vízbe rohant volna.

Bal szomszédom nemes Tsau Alfréd von Luftbnrg hadnagy volt. Csinos fiatal emberke. Kaczérabban a fodrász sem fé*