Eger - hetilap, 1889
1889-12-24 / 52. szám
416 Ekkor Szederkényi N á n d o r, Egerváros országgyűlési képviselője, megyebizotbági tag szólal fel, s a megyeközönség zajos helyeslésétől kisért, s jegyzőkönyvbe foglaltatni rendelt következő beszédben tolmácsolja a buzgó főispánnak a megye köszönetét s búcsú-szózatát: „Százados megyei életünk változatokban gazdag, hosszú történetében rendkívül érdekes és kétségkívül tanulságos epizódot fog képezni jelenleg elnöklő főispánunk, gróf Cziráky Béla, Fejérvármegye és Székesfejérvár sz. kir. város főispánjának, Hevesvármegye fóispáni székén, alig két-huszonnégy órára, csak tegnapról mára, a lefolyt tisztujitás idejére terjedt tiszti foglalkozása. E röpke rövid idő, melyet mélyen tisztelt főispán úr ő mlga törvényhatósági joggyakorlatunk legfontosabb mozzanata vezetésében köztünk töltött, lebilincselő egyénisége, eljárásában bölcs tapintata, s igazi alkotmányos érzékének nyilvánulása, mindez összevéve mintegy varázskép domborodik ki az elmúlt három év árnyékos, sötét háttere felett. E röpke rövid idő törvényhatósági életünkben nevezetes történeti momentumnak leend megörökitője; intő például fog szolgálni sok irányban, s egyszersmind tanúságul, hogy a szabadságszeretet s érzék az alkotmányossághoz együtt képeznek egy igazi egészet, mely a közélet bölcs vezetésének biztosítékát képezi. — De nincs szükség a lefolyt rövid idő varázsképe bővebb magasztalására; nem is szorul ez arra, épen úgy, mint ama hires férfiú, kinek szobortalapzatára, neve után. elégnek találta a szobrász e szavakat vésni: „Tanto nomini nullum par eloquium.“ Méltóságod „eljött, látott és győzött. Venit, vidít et vicit.“ A legyőzöttek mi vagyunk. De a diadalmi zászló kezünkben maradt, melyre igazi alkotmányos érzülete, a jövendő hatalmas tényezőknek ragyogó jelképként irta fel e szavakat: „In hoc signo vinces!“ E jelben győzesz!“ — Méltóságod ismert kiküldetését teljesítve, távozik körünkből. Távozik; de egyet nem vihet el magával innen, — emlékét; az itt marad, s inig e nemzedék kedves ereklyeként fogja őrizni keblében, jegyzőkönyveink megörökítik azt a későbbi kor részére is. A t. törvényhatósági bizottság általános, egyhangú nyilvánulásaiban kifejtett akaratának adok kifejezést, hogy iktattassék a megye jegyzőkönyvébe gróf Cziráky Béla Fehérvármegye és Székesfejérvár sz. kir. város főispánjának, e megye főispáni székén töltött emlékezetes működéséért hálás elismerés, és mély köszönet!“ Az elmondott beszéd a megyeközönség érzelmeinek hű tol- mácsolója lévén, mig az abban kifejezett elismerés és köszönet találó szavai a Mátrától a Tiszáig minden kebelben visszhangot keltenek, egy gondolatban egyesül, egy érzéssé olvad össze az egész bizottság, s a távozótól, aki perczekig diszitbeté csak főispáni székét, de rajta hagyta lelke nyomait, megilletődve, azzal vesz búcsút, hogy mély tisztelettel iktatja jegyzőkönyvébe gróf Cziráky Béla főispán nevét azon nevek közé, melyeket Hevesvármegye hálája nemzedékről-nemzedékre kegyelettel őriz, és azt a rövid két napot, ameddig e megyének is főispánja volt, feledhetetlen emlékeivel, bejegyzi ünnepnapjai közé. Néhány szó a járványos náthaláz-kórról. (Influenza.) Becs, decz. 17. 1889. Csak hírből hallottuk, hogy Oroszországban, különösen fővárosában, Szt.-Pétervárott, egy járványos betegség dühöng, melyben a legújabb hírek szerint, majdnem 100,000 ember szenved és fekszik naponta; s hogy ezen betegség neve : Influenza, népnyelven „orosz-betegség“, mert Oroszországban veszi kezdetét a járvány, s innét terjed tovább, bejárva Európa összes tartományait. Egy héttel előbb, még Bécsben is csak híréből ismertük eme kellemetlen betegséget, és ma már százakra megy a betegen fekvők száma, s ha e kór épen oly rögtön, mint támadt, meg nem szűnik, egy pár nap múlva a betegek száma megszámlálhatatlan leend. Tény az: hogy az Influenza, a járványos náthaláz-kór, daczolva minden lefertőztető szerekkel, az általános közkórházban kitört, s működését mindjárt azokou kezdette, kiknek feladatuk ellene működni, azaz a fiatal orvosokon és a beteg-ápoló személyzeten,’mely kórházban ma a betegek száma (orvosok, betegápoló személyzet, hivatalnokok, gyógykezelés alatt álló betegek) meghaladja a 300-at. Innét terjedt el rohamos gyorsasággal az egész városban és a külvárosokban. Kitörése constatált dolog Franczia, Németországban, Angolországban, Belgiumban, sőt Olaszországban is ; igy nagyon valószínű, hogy ezen époly hívatlan, mint kellemetlen vendég, hazánkat sem fogja elkerülni, mi oknál fogva jónak véltem eme betegséget, a t. olvasó közönségnek röviden bemutatni. „Influenza.“ Ezen szó annyit tesz, mint „behatás“. Elnevezésénél a tudósok által az vétetett föl, hogy, létezik egy teljesen ismeretlen valami (bacillus?), mely káros behatást gyakorol az emberi szervezetre, és e káros behatás kifolyása, eredménye a betegség, „Influenza“, melynek ellenállni, s kitörését megakadályozni, az orvosi tudomány eddig képtelen. Miért? Okozója a járványos náthaláz-kórnak egy teljesen ismeretlen valami; mig ezen valami (bacillus ?) fölfedezve s megállapítva nincsen, szó sem lehet kitörése és elterjedésének meggátolásáról. Mindekkoráig, az ezen ügyben tett fáradozások és kísérletek hajótörést szenvedtek ugyan, de a kitört betegség leküzdése könnyű feladat ma már az orvosoknak, kiknek rendelkezéséi e oly kitűnő és hathatós gyógyszerek állanak, melyekkel könnyen felveszik e betegség ellen a har- czot, s legyőzik azt. Megszüntetik azon gyötrő fó-fájást melylyel az Influenza összekötve van, megakadályozzák a láz kitörését; Az „EGER“ tárczája. Gizi húgomnak. (18* Karácson.) Iczike Piczike Giziké Izibe Jer ide, jer, jer! Hadd csókollak meg Százszor ezerszer! — Ide csak! ácsi, így. Pista bácsi Neked prédikál most. (Halljad az álmost!) — Hát mi ez lányom, Ez a te képed ? Hisz ahogy látom, Valaki téged Kicserélt, s engem Rá akar szedni!? . . . . De nem úgy, nem, nem! Te vagy ez szentem! Nem szed rá senki! Ez a te kis orczád, Aranyos szemed, szád, Mind, mind te rád vall, rád! Hanem egyet mondok: Hé! miféle gondok Szálltak kis fejedre? Oly mélyen epedve Ki tanított nézni? Anyád? Rézi néni? . . . Piczi húgom, Én nem tudom. Csak azt mondom súgva: Már akár tanulva, Akár nem tanulva, Ha te igy tudsz nézni, így nézni, igézni — Belőled, hunczut, Nagy okosság néz ki! — A miről különben Sohsem kételkedtem. S aztán okosabban Tett volna-e bárki, Mint te. hogy épp mostan Tudtál hozzám szállni, Mint csak egy kis angyal, Aki édes ajkkal Örömet hirdetve Röpül helyről helyre A karácson-estén ?! . . . Azért mihelyest én Megpillantottalak Te szép angyal-alak, Egyszerre örömmel Ugrottam, keltem fel Asztalomtól, mondva: Itt a karácsonfa! Nekem is van, — ej haj, Félre tőlem gond, baj! — Gizi hozta Pestről A legkedvesbektől! — Mamáka diktálta, Megírta apáka, Rézi néni Küldte a postára A levelet, — melyben írva volt legszebben, Hogy köszönfnek engem. . . Oh, mi nagy örömöm! Köszönöm — köszönöm! . . . — Hanem Gizi lányom, Azt kérdezem már most: Ettél-e sok csíkot, Olyan mézes-mákost? Tudod, olyan édest? . . . Vagy, hogy ugy-e mi ez A sok jóhoz képest, Amit a Jézuska Annak, ki nem lusta, De szorgalmas kis lány, (Olyan maradj is ám!) Azon a zöld kis fán Meghoz bőségesen, — Mint neked, édesem. Nos, én piczi lányom, A Jézuska, látom, Téged nagyon szeret! Te is szeresd szépen, Jó angyalkaképen! Ezt mondom én neked, A te Pista bácsid! — No most, adj hát pácsit! Tartsd ide orczádat, Cseresnye kis szádat: Itt a puszi! — ezt is Jézuska küldötte, Azért olyan édes. . . Hisz lelkem- van öntve Ebbe a hő csókba: Azért oly édes, mint A Jézuska csókja! Pista bácsi.
