Eger - hetilap, 1889
1889-09-24 / 39. szám
39-ik szám. 28-ik év-folyam 1889. Szeptember 24-ón. Előfizetési dij: Egesss évre . 5 frt — kr, Félévre . . 2 „ őO „ Negyed evre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes sstam — „ 12 „ Hirdetésekért minden 3 hasábom,o.t petit sorhely után ti, belyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttórben egy pelit- sorhelyért lő kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket, elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztöseg (Széchenyi-utcza 30. sz. Szabóféle ház) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Felső oktatásunk reformja. F en y v e ssy Ferencz, országgyűlési képviselő, városunk szülötte, ki, mint a képviselőház mérsékelt ellenzéki pártjának egyik tagja, a politikai téren is kivívta magának az „egri“ nevet, közelebbről „Felső oktatásunk reformja“ czirn alatt, a Révai testvérek. ismert jó nevű bpesti könyvkiadó czég kiadásában, egy nagy érdekű röpiratot adott ki, melyben felsőbb oktatásunk égető szükséggé vált reform-tervezetére nézve terjeszti elő, a szakemberek részéről közhelyesléssel találkozott eszméit és javaslatait. Ismertetésül imitt közöljük az érdekes röpirat első fejezetét, melynek czime: Az ideális reform. A jelszó ki lett adva. Nemcsak az igazságügyi és belügyi igazgatásnál, de végre-valahára a közoktatás nagy nemzeti feladatának körében is reformot követel a közvélemény. Az uj cultus-miniszter nem akart könnyelműen kitérni a jogos követelmény elől, sőt még azt is, a mit eddig mindenki „noli me tangeré“-nek képzelt, — felső oktatásunk reformját is czélba vette ismert rendeletével, melyre épen a közel jövőben készülnek megadni szakszerű válaszukat az erre a miniszter által felhívott illetékes szaktestületek. Nálunk — fájdalom — a felső-oktatás kérdése iránt nincs meg az igaz érzék a müveit közönségben. Pedig nem jól vau ez igy. Egyfelől mert az egész közigazgatás terén nicsen fontosabb ügy ennél. A közigazgatás minden ágának sikere két tényezőtől függ: Az intézmények helyességétől és az alkalmazott egyének értelmi erejétől és az utóbbit biztosítani van hivatva a czélszerüen berendezett felső oktatás, a melynek ügye ekként az egész közigazgatásnak ügye. Más felől az összes közigazgatás körében egyetlen egy intézményünk sem ósdiabb, elavúlttabb és feladatának meg nem felelőbb, mint épen egyetemeink, az ő hires „szabadsá- guk“-kal, négy karukkal, szervezetlen, egymással össze nem függő praelectióikkal és czifra, de alacsony színvonalú promotió- ikkal, melyek mind a középkori, vagy legalább is ma már nem létező állapotok szüleményei és melyek a mai felfogással és helyzettel szemben éles disharmoniában állanak. Ha valamilyenre, úgy felső oktatási reformra kétségtelen szükség van, és ezen okból minden esetre örömmel üdvözölöm magam is gróf Osáky Albint e téren. A kérdés csak az: váljon az átalakítás, melyet rendelete kilátásba helyez, megfelel-e a czélnak. melynek érdekében az kibocsájtva lett V E sorok Írója minden szempontból elfogulat- nul adhatja meg és kívánja megadni, a feltett kérdésre a választ. A cultus-kormány által czélba ^ vett reform korántsem az ideális, korántsem a legjobb reform. És ezt annál nagyobb sajnálattal kell constatálnom, mert az ideális reformot nagyon egyszerű eszközökkel, és az állam minden pénzügyi megerőltetése nélkül igen könnyen keresztül lehetne vinni. Nézzük, miben áll ez. Akadémiai oktatásunk hibája az, hogy sem elég tudományos, sem nem elég gyakorlati; sem azok igényeit nem elégíti ki, a kik a tudományt mélyebben és a tudományért magáért tanulják, azt mivelni és gyarapítani lesznek hivatva; — sem azokéit, a kiket képességeik foka és hajlamaik arra utalnak, hogy az élet közönséges gyakorlati feladataiban helyöket megállják. Sem tudósokat, sem jóravalő szakembereket nem nevel! Vegyük például szemügyre a jog- és államtudományok tanszakát, a melynél leginkább forog fenn ezen teljes sikertelenség. A nyilvános tanárok úgy főkollégiumaikban, mint nagyon de nagyon ritka mellék-kollégiumaikban évről-évre ugyanazon dolgokat csaknem ugyanazon szavakkal adják elő, legfeljebb egy-egy példájuk vagy fordulatuk változik. Ezen előadásaik tartalma pedig nem egyéb, mint tanszakuk, illetőleg annak egy része (mert az egészre egyetlen egy tanárnál és tanszaknál sem jut idő) úgy elmondva, a mint az bármely kézikönyvben olvasható. Az arra képes hallgatóknak önálló vizsgálódásokba való bevezetése és azokban való vezetése, az egyes tudományok megteremtőinek és továbbfejlesztőinek, a kiknek müveiből szászor annyit tanulhatni, mint a legjobb kézikönyvből. olvastatásH, a jogtörténet terén a források tanulmányoztatása. a jurisprudent^ terén különböző törvényhozások nagyobbmérvii összehasonlítása és gyakorlati esetek diagnózisa, az uj irányok kritikai vizsgálata mind oly dolgok, a melyeket a nyilvános tanárok leczkeren tjében hiába keresünk, a melyek nélkül pedig tudós képzés nincs. Már most vagy van a tanárnak kézi könyve, avagy kőnyomata jegyzete, vagy nincsen. Ha van. úgy az előadások hallgatása felesleges. Ha nincs, joggal kérdezhetjük: miért nincs? Minek a haza legkiválóbb gondolkodóinak testi és lelki erejét, arra pazarolni, hogy évről évre élő szóval előadják azt, amit sokkal nagyobb mértékben terjeszthetnének, ha egyszer leírnák ? Hiszen a kézi könyvvel nem biró tanárok előadásait is megtanulják oly colloquium- és vizsgajelöltek, a kik azokra el nem jártak, gyorsíró társak jegyzeteiből. Magam ismerek nem is kiváló tehetségű fiatal embereket, a kik kitüntetéssel tettek vizsgát azon év végén, melyben egyszer sem voltak előadáson. Ezért a jogi karon az egész előadási rendszer merő formalitás, függeléke a vizsgálati rendszernek. Látjuk tehát, hogy az arra valóknak tudósokká kiképezésé- ről, jogi karaink kézikönyv színvonalán álló, a könyvnyomtatás feltalálása után egészen czéltalan előadásai által nincs gondoskodva. De talán fentartandók azért, mert a hallgatók másik, sokkal nagyobb részének szükségleteit kielégítik? A ki ismeri az ifjúság ezen részét, melynek a tudomány nem önczél, mely többnyire későn komolyodik meg és nehezen tanul, — az tudja, hogy annak valóságos középiskolai fegyelem kell a 24-ik évig, valóságosan napról-napra való ellenőrzése annak, hogy jár-e iskolába, hogy váljon figyel-e, (mert nem elég az erőhatalommal való egyszerit ott-tartás) és hogy megértette-e az előadást, szóval mindennapi katalógus-olvasás és felelés. De mindez egyetemünkön nincs, hanem van ezek számára a nagy garral hirdetett szent — „szabadság.“ íme ezért állítom, hogy felső oktatásunk sem elég tudományos, sem elég gyakorlati. Mai formája az ellenőrzetlen szabadság, az a forma, a melyben a legjobb elemekből tudósokat kell képezni, de ennek a czélnak nem felel meg a tartalom ; ez némi javításokkal megfelelne a közönséges, átlagos gyakorlati szükségletnek, de ennek számára más formában kellene nyújtania. A jog- és államtudományi kart csak különös példának választottam ; a másik két világi karnál szintén tökéletesen megvan a szükséglet e kétfélesége és mindkét szükségletnek, mivel egy módon mindkettő ki nem elégíthető, kielégítetlenül maradása. Egészen máskép kell középiskolai tanárokat kiképezni és
