Eger - hetilap, 1889

1889-01-01 / 1. szám

4

— Eljegyzés a királyi családban. Mária Valéria király- kisasszony az imént lefolyt karácsonyi ünnepek alatt tartotta kézfogóját vőlegényével, Ferencz Sa 1 vátor fóherczeggel. Az eljegyzési ünnep a királyasszony ő felsége termeiben, a legszorosabb családi körben ment végbe. Ismeretes dolog, hogy a boldog frigyet kölcsönös, benső szivvonzalom hozta létre, s Mária Valéria főherczegnő ma a legboldogabb menyasszony. Miután azonban a vőlegénynek, Ferencz Salvátor foherczegnek, király ő felsége óhajtására még két évet kell tölteni a hadi iskolában, a fejedelmi jegyesek esküvője az 1890-iki farsangon fog végbemenni.

— Egyházi zene. Ma, jan. 1-én, újév ünnepén a székestő- egyházban regg. 9 órakor tartandó nagy misén, a műkedvelők s katonai zenekari tagok által is erősbitett székesfőegyliázi énekés zenekar Schubert F. gyönyörű „Missa pastoralis-át adja elő. Betétek lesznek, graduate: „Videmus“, offert. „Tűi sunt caeli“ mindkettő Hausmann V.-től. — Jan. 6-án, Vizkeresztünnepén, a regg. istentisztelet alkalmából Führer, „Missa past,oralis“-a adatik elő. Betétek lesznek: grad. „Omnes de Saba venient“ Cainer- től; offert. „Reges de Tharsis“ Reimanntól.

— Az egri újkaszinó, a múlt é. decz. hó 24-én tartotta évzáró közgyűlését nagy számú tagok részvéte mellett. Miután a kibocsátott aláírási ivekből konstatáltatott, hogy a beiratkozott tagok száma által az egyesület jövő évi fönállása biztosítva van, a közgyűlés kimondotta, hogy a jövő 1889-ik évre megalakul. Egyidejűleg a leköszönt tisztikar helyébe a közgyűlés, Györgyényi Ignácz kanonok, mint korelnök vezetése mellett, a jövő évi é a tisztikart az alapszabályok értelmében következőleg választotta meg. Elnök lett dr. Fekete, Férencz, jogakad. tanár, ki — mint a korelnök előadta, az egylet fönállása s felvirágoztatása körül tett fáradozásai által maradandó érdemeket szerzett magának; tekintettel azonban gyöngélkedő egészségére, akadályozása esetére elnökhelyettessé dr. Dombay Tádé választatott meg. Alelnökök : Zsendovics József kanonok, és Wessely Adolf cs. és kir. ezredes; igazgató Heim József ny. őrnagy; pénztáros dr. Zudar Sándor tanár; jegyzők: László János, Beniczky Sándor fii.; ügyész; dr. Pásztor Bertalan; számvevő: dr. Szolcsányi Hugó jogakad. tanár; könyvtárnok: Sivainpel József; választmányi tagok: Báthy Lajos. Barik István, dr. Dombay Tádé Helle- brontk Mihály, Eleöd Titusz, Jekkelfalussy Kálmán, Mayer Imre, dr. Mihalek Manó, Póka Zsigmond, Polonkay Béla, Répássy László, Sajóssy Alajos, Samassa János, Szabó Ignácz, Zay Abrakára, zalabéri Horváth Béla, dr. Hubert János, Reitmann Győző, Kontra Vazul, dr. Kiss István, Vass Lajos; a cs. és kir.

egy hatost ; aki a naponkint esti 8 órai megjelenésről 5 perczet késett, fizetett 3 krf. Aki estelinél egy meszeiy bornál, vagy két pohár sörnél többet, vagy kevesebbet ivott, fizetett; aki németül beszélt fizetett. Mindenki tartozott estelizés közben egy adomát, vagy bonmot-ot elmondani; aki nem mondott, vagyismert adomát mondott el, fizetett. Mindenkin k el kellett egy nótát énekelni, s e kötelezettség alul csak bírságpénz árán válthatta meg magát. Számos eféle bohóbbnál bolióbb szabályzata volt a klubnak, melyek megszegése 1 krtól 6 krig terjedő bírságot vont maga után.

Természetes, hogy a policzáj is megtudta a klub létezését, s nem egy estén vettünk észre a mellékasztalok valamelyikénél ólálkodó „spitzlit“; s nem is mulasztotta el ilyenkor egyik vagy másik elmés klubtag, hogy valami bolondos anekdotába a „spitzlit“ belé ne hozza; de egyáltalán az egész klub viselkedése annyira tréfás, kedélyes és bohózatos volt, hogy a policzáj sehogy se tudott belékötni anélkül, hogy magát nevetségessé tegye, ami aztán, ha a hírlapok utján köztudomásra jut, — mert a klubnak néhány fiatal iró is tagja volt, — bizony nagyon sokat ártott volna a Protmanu-hadsereg hírhedt és rettegett tekintélyének.

A dolog vége, röviden, az lett, hogy az év végéig a bírságpénzekből csinos összegecske gyűlt be, melyből aztán Szilveszter estéjén, egy takaros, kedélyes, és bohónál bolióbb, leleményes tréfákban gazdag lakomát csaptunk. . . .

Túl járt az éjfelen, mikor a Szilveszter-klub bohó estélyéről, széles jó kedvvel, szállásomra tértem.

Epen csöngetni akartam a házmesternek, mikor lábam egy puha tömegbe ütközött. Letekintek, s egy mozdulatlan gömbölye- get látok lábaim előtt. A sötétben nem tudtam kivenni, mi lehet. Lehajoltam tehát, s megtapogattam. Ekkor vettem észre, hogy egy rongyokba burkolt gyermek fekszik a kapu alatt, mély álomba merülve.

tisztikar köréből: Appel br., Fiedler br. századosok; Pick, Zichy gr. főhadnagyok, Bittó és Nugent br. hadnagyok; a honvédtisztikarból utólagosan hárman lesznek a választmányba beválasztandók.

— Az „Egri dalkör “ karácsonyi estelye. Az „Egri dalkör“ Karácsony másodnapi dalestélye a rendkívül kellemetlen idő mellett is nagy számú elegáns közönség részvétével folyt le. A dalkör a tőle megszokott precizitással adta elő darabjait, melyek közöl különös tetszést arattak a Hoffer Károly, pécsi dalárdái kitűnőség által az „Egri dalkörnek“ irt „Bus vagyok én“ és „Rózsa hajnal“ darabok, s főleg a Goll János, orsz. d. egy. pénztáros által, ugyancsak dalkörünknek irt nagy szabású férfi négyes. Az est fénypontját azonban Máthé István, fővárosi jó nevű hegedü-virtuoz föllépte képezte, ki a Beriot nehéz technikájú „Andante caprice“-ját adta elő, valamint változatokat játszott magyar népdalmotivumok fölött. Különösen ez utóbbiak előadásával ragadta szűnni nem akaró tapsra a nagyszámú közönséget, úgy, hogy játékát továbbra is folytatnia kellett. Valóban, a népdaloknak jelesebb hangversenyi előadásait még nem hallottuk. Ami Máthé úr játékát sajátos zamatuvá teszi, az azon folytonos idylli cantilena, mely folyton uralkodik a hegedű-technikának a cantus firmus kíséretéül folyton alkalmazott bravourjai fölött. Máthé úr e nembeli előadásait rendesen zongora-kíséret nélkül tartja, melynek hiáuya azonban korántsem érezhető a csaknem duettszerü akkordozás mellett. A hangverseny után aztán, mikor mintegy kétszáz darab szék kör- és támlás óriási chaosban, hihetetlen gyorsasággal tűnt el a föld színéről, illetve a terem parkettjéről, következett —- mint Írva volt — a reggelig tartó tán ez. Már a dalestély kezdetén észrevettem, hogy ez nem lesz mindennapi, mikor résztvevő szépeink impozáns számát a háttérből, a karzat rejtélyes magaslatáról megpillantottam. Majdnem az összes ülőhelyeket kecses női alakok foglalták el, föl-föl tűnve itt, ott, egy-egy élénk scárlátvörös, nefelejts kék világos créme vagy rózsaszínű toilette, melyekről aztán csakhamar bájos tulajdonosaikra is ráismertem. (Mert bajos volt azért úgy hátulról jól kivenni, ki s kicsoda.) így szereztem rendkívül nagy örömet P . . . nak — hisz' ismerik — annak az aranyos gyereknek, kinek mikor megmutattam, hogy a második sorban balra, rózsaszínű szalaggal átfüzött barna fürtös fejecske az, a kit ő keres, örömében majd leugrott a karzatról. Megvallva az igazat, magamat is elfogott az izgatottság bizonyos neme, s jóllehet már azt hittem, hogy az én lábaimba is belé esett a podagra, villanyfolyamként hatotta át a tánczkedv tagjaimat, mikor az estély dalos részének befejezése után, azok a bájos ala---------------------------_ :

A házmester lomha léptekkel, csörgő kulcscsal közeledett az ajtó felé, az obiigát lámpával kezében. A jövő perezben nyikorgóit a kulcs, s a kapu kinyílt. A kapunyitás ékes keretet szolgáltatott, a házmesterek prototyp-alakjának, amint a lámpa sovány világításánál előtűnt, hegyes háló süveggel a fejében, pislogó szemekkel, s tubákkal telt orral.

— Megálljunk csak, Vetter, — szólitám meg, mielőtt beléptem, — itt egy szegény gyermek fekszik; talán már meg is van halva.

— Was, mekhalni, — viszonzá a derék cerberus, szokott durva hangján. Nix mekhalni. Van egy csavargó Gassenpuá. A’nixnutziger Lumpengsindl.

— No de hát ha már meg van fagyva? Nézzük meg, mert akkor maga holnap a policzájra kerül.

A „policzáj“ szó az én derék házmesteremnél is megtette a hatását. Együtt hajoltunk le, hogy a gyermeket a lámpa világánál jobban szemügyre vegyük. Egy 5—6 éves vézna fiúcska volt. Teste már erősen kezdett hidegülni, de még halkan lélekzett.

— N x crepiren, — moudá a hausmajszterek mintaképe, vigyorogva. — Még élni van.

— Akkor vigyük be a szobámba. Kérem, legyen szives segíteni.

— Was? bevinni szobába? Aztán mit fogsz csinálni vele a junger Herr?

— Itt csak nem hagyhatjuk. Hisz reggelig csonttá fagy!

— Was geht das mich an? Fel fogok rázni, aztáu elkergetek innét.

— No hát csak azt kell tenni, amit parancsoltam, — szólék kissé erélyesebb hangon, s hozzá készültem, hogy az áléit gyermeket fölemeljem.

— Weg moaner! — dörmögte a házmester, s nagy kelletlenül segített a gyermeket földszinti szobámba czipelni.