Eger - hetilap, 1889

1889-01-01 / 1. szám

5

kok, a rózsás toilettek felkerekedve helyükről s festői csoportosatokban vegyülve el, a tánczvágytól égő annyi szép ragyogó szempár tüzével találtam szembe magam, melyek mindenike a kíváncsiság bizonyos nemével irányúit a terem egyik sarka felé, hol Gábor ekkor már erősen kezdte törülgetni vonóját a hegedűjéhez, hogy ha úgy véletlenül valami költői hangulatú szerelmes kópé lettem volna, egyszerre a csillagok honába szárnyaltam volna képzeletemben. Régóta volt a kaszinó nagy termének ilyen szép képe. Ragyogó jókedv, páratlan fesztelenség, és kedélyes animo, nem is képezhetik kérdés tárgyát, mikor annyi szépség összekerül, s mikor kis daemoni szépem maga őszintén bevallja, mily pompásan mulatott. A négyeseket 44—46 pár táncolta. Az elsőt kettős colonneban, s igy nagyon nehéz volt az azokban lejtő virágszálakat feljegyezni, azért előre is bocsánatért esdünk, ha netalán valakinek neve kimaradt a díszes hölgyko- szoruból melyben ott ragyogtak: Leányok: Borhy Ilona, Der- szib Margit, Eötvös Róza, Erdélyi Gizella és Marianna, Éliássy Ida, Énekes Hermin, Frantz Etelka és Sarolta, Gáspárdy Anna és Coeleszta, Gröber Anna, Irén és Jolán, Halassy Margit és Tekla, Hickmann Elvira, Hodossy Lenke, Huberth Anna, Imre Leona, Juhász Ilona, Kempelen Margit, Kürthy Margit. Lipcsey Lidiké és Mariska, Matékovich írónké, Nékám Erzsiké, Pátz Szidike, Plank Irén, Poppel Berta és Margit, Posgay Margit, Ruzsin Jolán és Mariska, Siskovits Etelka, Staud Ilona és Juliska, Trifunovich Etelka és Vukaszava, Vas Ilona és Irénke; fiatal asszonyok: Kollmann Károlyné, özv. Kolossy Sándorné, Kovách Domokosné, Kőporossy Józsefné, Ruzsin Ottóné, Zsiga N.-né. Ar garde-damok között: özv. Erdélyi Józsefné, Eötvös Józsefné, Éliássy Ferenczné, özv. Francz Alajosné, Gáspárdy Gézámé, Grónay Sándorné, Grober Ferenczné, Hickmanné, Hodossyné, Imre Miklósné, özv. Kövér Istvánná, Lipcsey Péterné, Mátéko- vics Mónié, Mikus Antalué, Posgay Antalné, Ruzsinné, Staud Jánosáé, Vas Lajosné stb. stb. úrnők. De egy ellen mégis protestálok szép Hölgyeim, a többiek nevében is. Az ellen ugyanis, hogy mégsem egészen úgy volt az, hogy a tánczos fiatalság nagyon is fiatal volt, mert mikor én a karzatról végig tekintettem, úgy találtam, hogy volt ottan velem együtt sok gyérhajzatu szittya, ami pedig már nem a fiatalság jele. Fájdalom. — Különben úgy illik, hogy a fiatalabb nemzedék vegye át szerepünket, ők még nagyon bírják, de nekünk már az auimót is felre kell raknunk a jogász és a tiszti kränzchenre, meg a többiekre, hogy jusson is maradjon is kivilágos kiviradtig.

Tehát a viszontlátásig. Phönix.

— Katonai előléptetések. A hivatalos lap már közli a jövő

1889-iki januári előléptetéseket, ngy a közös hadseregnél, mint a honvédségnél. — Az egy éves önkéntes szolgálatot teljesített egri fiatalság köréből ez alkalommal elő lettek léptetve, és pedig a közös hadseregben: ifj. Samassa János, szab. áll. h u szárba dn agy gyá, ki azonban, mint értesülünk, régi vágyát teljesítve, melyhez legközelébb szüleinek beleegyezése is járult, — aktiv szolgálatba fog lépni; — a magy. kir. honvédségnél: Pillér Ede, és Marko vies Lajos, szab. áll. honvédgyaloghad- nagyokká.

— Vértessi Arnold jeles beszélyiró, földink, írói jubiláris iin- nepeltetése alkalmából, f. hó 9-én érkezik városunkba, s Pánthy Endre kanonok ő nsga vendége leend. ügy halljuk, hogy a Vér- tessi-ünnep alkalmából tartandó banketten és tánczestélyen, elite- liölgyközönségünk köreiből is számosán fognak résztvenni.

— Tűzoltóba!. Az egri önkéntes tűzoltó egylet választmánya legutóbb tartott ülésében egyhangúlag elhatározta, hogy az 1889. évi február 2-áu a tervezett jelmezbál helyett az előző évekéihez hasonlólag zártkörű tánczmulatságot rendez az ó kaszinó összes termében saját egylete javára. A tánczmulat- ságon katonai és czigányzene játszik, és igen fényesnek Ígérkezik. A meghívók már a héten szét fognak küldetni.

— Karácsonfa a hevesmegyei nöegylet árvaházában. Nem hiába monda az Üdvözítő: ereszszétek hozzám a kisdedeket: de valóban romlatlan ldkü embernek lehetetlen az ártatlanok örömére érzéketlennek maradnia, kell velők örvendeznie, és ez öröm oly tiszta forrásból fakad, melyet az önzés s alakjának semmiféle salakja be nem szennyezett. Akik a mait karácsony előestéjén a hevesmegyei árvaházban tanúi voltak az ott ápolt árva leánykák karácsonfai ünnepélyének, ily öröm élvezetében részesülhettek. Mert lehet-e valami kedvesebb, mint azon látvány, melyet nyújt az elhagyatott szegény árvák örömrepeső lelke, kik csa- ládjokban örömtelenül töltenék az egész évet, mert talán nincs oly család, melyhez magukat hozzá tartozóknak tekinthetnék, itt az őket ápoló nővérekkel, az irgalmas apáczákkal egy családot képezve, szent örömben töltik a kereszténység azon örömünnepét, mely a világ Megváltója születése emlékére ünnepeltetik és mint hajdan az angyalok karát, úgy itt lenn az ártatlan ajkakat a „Gloria in Excelsis“-re fakasztja. Ki is vehetne megindulás nélkül részt ezen kis ártatlanok ünnepélyében, midőn hallja őket zengeni szép dalaikat, hallgatja az ünnephez mért szavalataikat párbeszédeiket, melyeknek betanítása elképzeljük mennyi fáradságba került a tanító nővérnek, ki az ártatlan sziAlig helyeztük el a kisdedet a divánra, — a házmester mormogva azonnal elkotródott.

Gyertyát gyújtottam. Ekkor kezdtem még csak gondolkodni, hogy mi tevő leszek az én váratlan szilveszteréji vendégemmel? Hátha itt, az én szobámban, még ez éjjel meg fog halni?

Ilyetén tanakodásaim közben azonban ösztönszerüleg kerestem elő rhumos üvegemet, s néhány csöppet öntve ujjaimra, elkezdtem a kis fiú halántékát s dermedt kezecskéit dörzsölni. Pár perez múlva nagyot sóhajtott a fiú, s fölnyitva bágyadt szemeit, meglepett bámulattal, remegve, s szótlanul tekintett körül.

— Hogy hívnak ? — kérdem tőle szelíd, részvevő hangon.

— Palinak, — válaszolt, halk gyermeteg hangon.

— Hát a másik nevedet ?

A gyermek hallgatott.

— Ki fia vagy?

— Az anyámé.

— Hát az anyádat hogy hívják ?

— Trézsinek.

— Hol laktok?

— A falu végin.

Láttam, hogy e feleletekből ítéletnapig se igazodom ki. Más tárgyra fordítottam tehát a diskurzust.

— Éhes vagy-é ?

— Nagyon ehetnem. — S a kis fitt zokogásra fakadt.

Nem is zaklattam hát tovább kérdéseimmel, hanem azon

gondolkoztam, mivel traktáljam én meg az én kis vendégemet, mikor lakásomban egy falat enni való se található. Volt ugyan abban a házban egy szatócs-bolt, de az már rég zárva volt, s bajos lett volna az öreg szatócsot — egy régi, nagyon ismerős nyugalmazott színészt, — egy darab zsemleczipóért, meg egy szelet szalonnáért fölverni. Okosabbat gondoltam tehát. Elővettem theafóző készülékemet, s néhány perez múlva kész volt

a' jó párolgó tliea, melyet az én kis vendégem mohón szür- csölt befelé.

Mikor aztán a jó tliea az én kis vendégemet egészen át- melegitette, s némiképen éhségét is lecsillapította, akkor ismét beszélgetésbe ereszkedtem vele. Ebből értettem meg, hogy lelketlen anyja valamelyik szomszéd faluból alkonyattájban a városba hozta a kis porontyot, itt aztán a mi kapunk elé ültette azzal a parancsolattal, hogy várja meg itt, mig mindjárt visszajön, addig legyen csöndesen.

Az engedelmességhez szokott kis fiú csöndesen is maradt, s várt, — soká, — soká, — mig végre a nagy várakozásban elfogta a buzgóság, s a hideg — s mély álomba merült.

Az anyja pedig nem jött vissza többé érte!

így találtam meg a kapu alatt ....

Kályhámban ez alatt vidáman pattogott a tűz, s a kis fiú, átmelegedve, újból elszenderült a divánon. Én pedig szépen betakartam jó meleg téli kabátommal.

Ekkor kezdtem csak igazán, s komolyan gondolkozni azon, hogy tulajdonképen mi tevő is leszek már most én ezzel az én kis vendégemmel, kit nekem a véletlen juttatott sajátságos újévi ajándékul ?

Elmenjek a rendőrségre, s bejelentsem, hogy tegnap éjjel kapunk alatt egy, gonosz szülői által elhagyott, s félig megfagyott kis gyermeket találtam, vegyék gondviselésekbe? Mi lesz ennek a következése ? Az, hogy elhínak a policzájra vagy ötször ; zaklatnak mindenféle kérdésekkel, fölvesznek velem egy rakás protokollumot — mert úgy szokták, — szóval egy darabig ki leszek téve a rendőrség zaklatásainak . . Brrr! Isten őrizz! Kész lettem volna inkább — apjává szegődni, s magam fölnevelni a szegény porontyot, hogy sem érintkezésbe jöjjek miatta hírhedt Prottmann-uraságékkal.

Amint igy töprenkedve föl s alá járkálok szobácskámban, — mi közben kis vendégem erősen kezdett hortyogni, — egyszerre jó nemtőm megsugallta a mentő gondolatot.