Eger - hetilap, 1889
1889-09-03 / 36. szám
289 bályozása melleti, szól. — A mostan létező rendszer, vagy inkább rendszeretlenség mellett, városunk egy igen tisztességes jövedelmi forrástól esik el, melyről épen a szőlészet érdekében lemondania nem volna szabad. A vadászati jog értékesítéséből u..i. évenkint legalább 6—800 írt jövedelem állhatna elő, melynek árán p h y 1 o x e r a-m e n- t e s amerikai s z ő 1 ő f a j o k 1 e n n é n e k beszerzendők, hogy azok szegényebb szőlősgazdáink között, —kik anyagi helyzetüknél fogva, ilyeneket vásárolni nem képesek, ingyen elosztatnának, s igy sok szőlő az elparlagosodás veszélyétől megmentethetnék. Legyen szabad, a vadászati jog gyakorlását illetőleg következő javaslatot tennünk. Legdemokratikusabb, a szabadság és egyenlőség elvének legmegfelelőbb szabályozás lenne kétségkívül az, mely mindazoknak, kik törvényes kellékekkel bírnak, utat módot nyitna, amennyiben azt magok óhajtják, a vadászati jog gyakorlására. Ilyen azon, hazánk több városában pl. a fővárosban is divó rendszer, mely szerint a vadászati jog gyakorlása bárczaváliástól tétetik függővé. Egy bárcza ára 10—12 fit. *- A bárcza egy vadászati idényre (augusztus 1-től a rá következő julius hó 31-ig) szól. Ily eljárás mellett az ellenőrzés is igen könnyű. — A vadászat feltételei természetesen hatóságilag lennének megállapitandók, melyek között első lenne az, hogy szüret előtt a vadászat átalán tilos, és hogy a bárczával birók egyesületet alakítani köteleztessenek. — A pásztoroktól a fegyverek azonban, — mint ezt különösen egy képviselőtestületi határozat is rendeli — elveendők. Nyílt titok u. i. hogy a legtöbb nyúl a pásztorok lövése által pusztul el. még pedig a tilalom idejében is. Bizonyítja ezt részint azon körülmény, mely szerint nyulat nálunk a vadászati tilalom bármily szakában szerezhetni, — másrészt azon lövések, melyek az esti alkonyatkor a szólök közül innen-onnan felhangzónak, kétségkívül egy-egy nyúlnak kiszenvedését jelentik, s melyeknek mestere 100 eset közül 99-ben a pásztor. E sorok Írója, múlt hó 9-én. egy ösmerőse szőlőjében mulatott. Esti 8 óra előtt, körülbelül 4 — 500 lépésnyi távolban a mulató helytől, egy lövés dördülése hallatszott. Fent említett a lövés irányában sietvén, ott a pásztort találta, ki avval védekezett, hogy ő esténkint igy szokott a levegőbe lővödözni. Nyúl — a corpus delicti — nem lévén a pásztornál, a följelentés elmaradt. Csakhogy ki fogja hinni, hogy egy pásztor, minden anyagi érdek nélkül fogja a lőport pocsékolni? Tény továbbá az is, hogy az egri határban nemcsak helybeliek, hanem idegenek is, magukban vadásznak, szóval Egervá- ros határában a vadászati törvény kívánalmai semmi irányban sem valósittatnak meg. Ideje volna ezen szégyenletes állapotnak már egyszer elejét venni. Addig is, mig a hatósági szabályozás eszközöltetik, melynek már ez idén kellene megvalósíttatni, tiltassék el szigorúan a szőhette, mert a zene s az éktelen dobolás e pillanatban megszűnt, s a kaczkiás tambourok a tribünéről oszladozni kezdettek, kiki a reá várakozó, vagy éppen most megcsípett „adorateur“-je karjaiba csimpaszkodva, s eltűnve a- szintén oszladozóbari levő közönség tömegében. A „kis tambourok“ némelyikét az udvaronczok egész serege vette körül, s vezette a számukra külön fent ártott s palaczkok seregével megrakott étkező asztalokhoz. Mariettát, a tambour-majorf, Livius herczeg és kísérete rajongta körül, s vezette a tribune szomszédságában elhelyezett asztalhoz, mely szinte meggörnyedt a pezsgős üvegek nagy tömege alatt. A „szép Marietta“, — ki, mint a közönség soraiban itt-ott suttogták, — még itt soha nem látott uj üstökös csillag volt a Sperlbeli demi monde többnyire már jól ismert planétái között, — oly bámulatra, vagy — mint udvaronczai mondák — imádásra méltó otthoniassággal, s oly kihívó ballet-pirouettekel foglalt helyet az asztalnál a herczeg mellett, mintha egész életét e környezetben töltötte volna. Alig foglalta el a szép Marietta, kigyult arczczal, s a lehető legfeltűnőbb modorban és zajjal helyét a herczeg mellett, kinek karján hirtelen, kaczérúl egyet csípett, -- nyomban felkapott egy pezsgős poharat s egy hajtásra kiitta azt. E pillanatban szemben állt vele Hugó, halálsápadtan, merően rászegezve kétségbeesett tekintetét. A szép Marietta, amint Hugót hirtelen megpillantotta, egy perczx-e megdöbbent. De a másik pillanatban már összeszedte magát s éles kaczaj tört ki ajkain: lökben való vadászat, nehogy az okszerűtlen vadpusztitás miatt, később a város érdekei szenvedjenek. A pásztorok pedig a legszigorúbban ellenőriztessenek. — Ha a szabályozás ez idénre elmarad. városunk pénztára ismét 6—800 írttal szegényebb fog maradni. Uj magyar zeneiskola. Budapesten közelebbről egy uj zeneiskola alakult meg, „Felsőbb kiművelési magyar zeneiskola“ czim,— s Nikolits Sándor, Káldy Gyula, Erkel Gyula, Bartalos István, Major Gyula stb. tanárok vezetése alatt. Tehát magyar zeneiskola kipróbált magyar tanárokkal, kik a gyakorlati téren fényes eredményeket mutattak fel, s kik az arra való fiatalabb tanerőknek is tért nyitnak; a mellett magánvállalat, tehát szabadon működhetik, függetlenül minden befolyástól, tisztán csak a szakavatott tánárok intencziói szerint. Vájjon van-e nálunk szükség ilyen zeneiskolára? Nem habozunk e kérdésre „igen“-nel felelni, sőt hozzátesz- szük még azt is, hogy: habár minden időben szükség lett volna, ez soha sem volt égetőbb, mint a mostani szánalmas nemzeti zenei viszonyaink közt; most, midőn a fogalmak oly zavartak, hogy közel állunk ahoz, hogy eleve oly szép fejlődésnek indult zeneművészetünket végkép betemessük, még pedig ugyanazon eszközök ferde alkalmazásával, melyek arra voltak szánva, hogy felvirágoztatását eszközöljék. Ennek nem szabad megtörténni és nem is hisszük, hogy legyen magyar ember, ki ezt kívánná! De hát miért jutottunk e vészes lejtőre és miért haladunk rajta oly következetesen ? Azért, mert kevés a nemzeti érzülettel bíró magyar zenész, s ez a kevés is a helyett, hogy bátorításban, buzdításban részesülne, csak gunynyal, becsmérléssel találkozik. Ha az, a mi róluk a parlamentben mondatott, rögtön egyéni nézetté nem devalváltatott volna, ma azt a szégyenletes tényt kellene konstatálnunk, hogy a nemzet, őket megtagadta. Természetes ez állapot ? Nem! Maguktól fejlődtek a viszonyok ide ? Nem! Lehetetlen, hogy egy művelt nemzet, mely áldozni képes a művészetért, szeretetlenséggel illesse épen azokat, kik saját művészetének fejlesztésén fáradoznak. Nem, itt nem a czél a hamis, hanem az eszközök alkalmazása; nem az akarat, hanem a felületesség a feladat felfogásában, tehát első sorban a nemzeti nevelés, mely olyan, hogy mire valaki zeneművész lesz, legtöbb esetben szive már nem a magyar művészetért dobog. Az ilyen zenészek nemcsak hogy nem lesznek hasznára a magyar zenének, hanem hirdetői a gyilkos kozmopolitizmusnak és növelni fogják azt a jellem- és jellegtelen árt, mely már-már elmos minden nemzeti törekvést. — Nini, Hugó! kiáltá dévaj kedvvel. — Nézze csak a herczeg, itt van a vőlegényem is. — No. szép madár, hát te is eljá- rogatsz a „SperD-be mulatozni? Jó hogy tudom. Majd kordába szedlek. Látod, ha te szeretsz mulatni, én is szeretek. Veled csak nem mehettem mulatni, édes barátom, mert szegény vagy, mint a templom egere. Nekem pedig a mulatság pezsgő nélkül kutyafülét sem ér. Pezsgő meg ekipázs! Ez az igazi élet! Neked pedig a festékes bögréd meg a peinzliden kívül egy árva szamarad sincs, édes barátom. Éljen a herczeg! Éljen a pezsgő! — rikoltozta mámoros hanggal. — De azért ne haragudjál. Ez volt az utolsó. Bizony isten, ez volt a legeslegutolsó. Holnapután megesküszünk, s olyan hűséges kis feleséged leszek, hogy egész Bécs városa megcsodál. Most pedig jer, koczczints velünk egyet! A bámész ifjonczok. kik mint egy éhenkórász sereg, sóvár tekintetekkel ácsorogták körül a herczeg s társasága asztalát, hallva a „Szép Marietta" elmés szónoklatát, nagy tetszéssel kezdtek hahotázni s tapsolni. Hogy ama néhány perez alatt, mig Marietta beszélt, minő gyötrelmeket állott ki a boldogtalan Hugó, — nem kíséreljük meg leírni. Barátja, ki azonnal átlátta a kinos és végzetes helyzetet, minden áron el akarta onnét vonszolni. De Hugó, mintha lábai a földbe gyökeresedtek volna, nem vala kimozdítható helyéből. Ott állt megdermedten, iivegesedett szemekkel. Csak tagjai rándultak meg olykor-olykor görcsösen. Szó nem jött ajkaira. De azon pillanatban, midőn Marietta oda hitta, hogy koczczintson velők, — jobbja hirtelen megmozdult s belső zsebéből — tőrt vont elő. *
