Eger - hetilap, 1889

1889-09-03 / 36. szám

288

De hallom az ellenvetést, hogy nem a közigazgatási tisztviselők feladata a kormányrendeletek törvényszerűségét vizsgálni; más útra tartozik az, nevezetesen a parlament elé.

Igaz, hogy baj volna, ha minden közig, tisztviselőnek jogában állana minden kormányrendeletet a törvényszerűség szempontjából bírálni, s meggyőződéséhez képest azt végrehajtani, vagy tőle a végrehajtást megtagadni; de más részt az is igaz, hogy alkotmányos országban csak alkotmányosan lehet kormányozni, s ha a kormányhatalom mégis alkotmányellenest rendel, kell, hogy a tisztikar legyen az első, mely megakadályozza az alkotmánysértést a végrehajtás megtagadásával; épen ezért megadandó a tisztikarnak a jog bizonyos esetekben az alkotmány- szerűség vizsgálatára, annál is inkább, mert ellenkező esetben a parlament ellenőrzési joga illuzoriussá válnék, mivel már csak a végrehajtás után szólhatna az ügyhöz, — ha ugyan még működésben volna.

E néhány vonásból is kitűnik, mily káros volna nemcsak közigazgatásunkra, hanem a közszabadságra is a kinevezés. Ezen káros hatást, nem ellensúlyozná az a vélt haszon, melyet tőle Várnak. — hogy t. i. lefelé függetlenítené a tisztviselőket s képzettebb elemeket juttatna a hivatalokba.

A választás eilen talán a legnagyobb s legtöbbször hangoztatott érv, hogy a tisztviselő függésbe jő választóitól, s ezért nem képes kellő erélyt kifejteni, másrészt a választások által nem kellő képzettségű egyének, gyakran sógor-komaság utján, jutnak hivatalba.

Azonban e jelenségek csak elfajulásai a választási rendszernek, melynek megjavítása képezi egyik legfőbb ezélját. a mindnyájunk által óhajtott reformnak.

Tagadhatatlanul nagy baj az, hogy a tisztviselők, 6 évenként, választás alá esvén, kénytelenek a választók jó indulatát keresni — talán az igazság rovására is. De az következik-e ebből, hogy törüljük el az egész választást? Nézetem szerint nem, mert lehet a bajon másként is segíteni. Mondja ki a törvényhozás, hogy a közig, tisztviselők életfogytig megtartják- választás utján nyert hivatalaikat. Az igy megválasztott tisztviselő sem a kormánytói, sem a választóktól nem függ, s a helyes fegyelmi törvény biztosítja mind a kormányt, mind a választókat, hogy a tisztviselő jól fog eljárni hivatalos hatáskörében.

E változást a választásban követeli a közigazgatás mai fejlettsége is. Addig, mig a közigazgatás sztikebb téren mozgott, mig az egyszerűbb viszonyok egyszerűbb eljárást is megtűrtek, helyén való volt egy laicus embernek oda állítása a hivatalba, hogy intézze az ügyeket, mig a választás mást nem állít helyére. Ma azonban sokkal complikáltabbak az életviszonyok, és épen ezért sokkal több szakavatottságot igényelnek, úgy, hogy ez igényeknek a laicus ember többé megfelelni nem képes. Készülni kell manapság a közigazgatási pályára, mert e pálya valóságos

Az „EGER“ tárczája.

Fátum.

Legelőször láttam őt a kertben,

Mamájával ült egy fa alatt;

Szép volt, milyet költő le nem irhát,

S elképzelni nincsen gondolat.

Hímezett ... s én angyali orczáján Elmerengve, ép’ azt képzelém:

Jó csillagom vezérlett hozzája,

S hogy jó sorsom hozta őt elém.

Távozott a mama ... én meg élve Az idővel, megvallám neki,

Hogy iránta az én árva lelkem A leghőbb szerelmet érezi.

Mosolylyal hallgatta mindezt végig,

Aztán reám nézett — szótlanul.

Képzeljétek! — a növeldéből jött,

S nem értett egy szót se magyarul.

_________ Sávoly Vazul.

é

lethivatássá vált. De ha igy, akkor biztosítani is kell a tisztviselők anyagi existentiáját, hogy egészen hivataluknak élhessenek, biztosítani kell őket, hogy a népszerűségnek igen is változó szele nem fogja minden ok nélkül elfujni helyükről, s nem fogja tönkre tenni őket talán egész életükre. E reform a mai kor követelménye. de ezzel ki is van elégítve egészen.

De hogy ezen választással csakugyan oly egyének kerüljenek a hivatalokba, kik kellő tanulmány és gyakorlat által képesek is ezek ellátására, szükséges a pályázókat jól megrostálni, a mi a helyes, s kivált a gyakorlati képzettséget kívánó qualifi- cationalis törvény segélyével történhetik. Ezzel elejét lehet venni annak, hogy a vármegye — mint ellenségei mondják — asylum desperatorumnak, vagy az úgynevezett megyei gentry monopóliumának tekintessék. Elejét lehet venni az annyira káros nepotizmusnak, jobban mint a kinevezéssel. Mert ha a választásnál nagy szerepet játszik a nepotismus, nem k’sebb szerepe van annak a kinevezésnél sem, mint az közi ud nnásu, csak hogy itt protekció a neve.

Tartsuk meg tehát a választást, mert csak az ily választáson alapuló önkormányzat képes betölteni azon nagy feladatot, melyet Eötvös „Uralkodó Eszméi“-ben az önkormányzat elé tűz, t. i. hogy határt szabjon a kormány által képviselt államhatalom túlkapásainak.

Dr. Csutorás László.

A vadászat gyakorlása városunk határában.

Városi hatóságunk s a városi képviselőtestület figyelmébe ajánlva.

(Xy.) Rendetlenebb viszonyokat, mint a minők a vadászati jog gyakorlását városunk határában jellemzik, nem észlelhetni, nem képzelhetni sehol. A vadászat a határban állítólag el van tiltva, tényleg azonban, (m ég pedi g, mi n t hallatszik, már most, tehát a szüretet jóval megelőzőleg) számos vadászati-jegygyel biró és nem bíró puskás járja keresztül-kasúl a szőlőket és rakás számra lövi a foglyokat és nyulakat.

Azt szívesen elösmerjük, hogy a vadászati tilalom szigorú keresztülvitele, a nyulak módnélküli elszaporodását idézné elő városunk határában, mi ismét a legkártékonyabb visszahatást gyakorolná a gyümölcsfák-, bab-, konyhanemük, főzelékek stb. termelése tekintetében.

Ámde épen azért, nehogy a két véglet találkozása mellett, az arany közép út elejtessék, a vadászati jog mikénti gyakorlása módjának szabályozása elsőrendű feladata sürgős szükséggé válik, annál is inkább, mivel a határnak egy nagy része már is, a phylloxera-vész terjedése miatt, elparlagosodván, a szabályozás a vadászati jogról szóló törvény értelmében, feltétlenül foganatosítandó.

Más körülmény, mondhatnék előny, is a vadászati jog szaA „fráter laicus“.

(Úti naplómból.)

Irta: Arnóthi.

(Vége.)

— Nos, Hugó! hát te egy tekintetre sem méltatod ezt az érdekes jelenetet ? Pedig valóban festői! Hogárt ecsetére méltó. Valóban érdemes megnézni, — szólt fiatal festő barátja s szomszédja Hugóhoz, aki gondolataiba mélyedve egyáltalán nem látszott figyelmet fordítani a jelenetre, mely társainak érdeklődését annyira fölkeltette.

A megszólításra Hugó teljes közönynyel, de mégis mintegy ösztönszerüleg kelt föl, s téveteg pillantást vetett a tribune felé, melyen mindegyre eszeveszettebbül s éktelenebből folyt a dobolás. Egyszerre halotthalvány lett. Térdei megroskadtak. Egész testét hideg borzadály futotta végig, s tagjai reszkettek. Szemei egy pontra voltak meresztve. Csaknem összeesett. Kénytelen volt barátja karjába kapaszkodni.

— Mi bajod, az istenért! Hugó, mi lelt? — kérdé szomszédja ijedten.

— Semmi! semmi! — válaszoló Hugó, fuldokolva. Kérlek, jöjj velem.

Barátja készséggel követte a boldogtalan ifjút, ki emberfölötti erővel tört utat magának a sűrű tömeg között az emelvény felé ugyannyira, hogy e viseletével csaknem botrányt idézett elé. S hogy a nagyobb kellemetlenségeket kikerülte, annak köszön-