Eger - hetilap, 1889
1889-08-20 / 34. szám
272 De itt még nincs vége az anomáliának, hanem a legtöbb esetben még azzal tetéztetik, hogy maga az alsóbbfokú közigazgatási hivatalnok, a ki a sérelmet okozta, Ítél a másodfokon, illetve harmadfokon is. Hogy egy gyakorlati példával szolgáljunk, adóügyekben adófelügyeló (illetve ezek megszűntével a helyébe lépett pénzügyi hivatalnok) ellen felebbezés van a közigazgatási bizottsághoz, a hol az ügynek referense maga a pauaszlott adófelügyelő, s a legtöbb esetben az ő véleménye győz; ezen határozat ellen felebbezés van a pénzügyminiszterhez, a ki innét leküldi az ügyet véleményadás végett a panaszlott adófel ügyelőhöz s ennek alapján határoz. Kinek-kinek ítéletére bízzuk annak meghatározását, hogy miféle igazságszolgáltatás ez. Ily esetek elkerülése végett szükséges a közigazg. bíróságok szervezése, melyek a bitói függetlenség minden attribútumával ellátva őrködjenek a polgárok jogai és szabadságai felett, s oltalmazzák a sérelmes közigazgatási intézkedések ellen. De a közig, bíráskodás megteremtésével még nincs orvosolva minden baj. A közigazgatásnak „tisztának is kell lenni úgy az egyénekben mint azok eljárásában.“ E czéiból nj fegyelmi törvéuynyel szabályozandó a felelősség kérdése és az ellenőrzés fokozottabb mérvben gyakorlatidé. Ez szoros összefüggésben áll a szolgálati pragmatika megalkotásával és az önkormányzati tisztviselőkre való alkalmazásával. Ennek keresztülvitele mig egyrészt az egyes hivatalok és hivatalnokok, illetve tisztviselők közötti viszony prae- cisirozása által nagyban megkönnyítené az egész ügyvitelt, másrészt a felelősség helyes szabályozása sok visszaélésnek venné elejét. Egy nagy hibája mai közigazgatási rendszerünknek a nagymérvű írásbeliség és eomplikált ügykezelés. Ez teszi lassúvá a közigazgatási gépezet mozgását. El kell tehát hárítani ez akadályt; meg kell szabadítani a tisztviselőket is, meg a közönséget is ettől a nyűgtől az által, hogy egyszerüsitessék az ügykezelés, a mi elérhető a közvetlenségre és szóbeliségre alapitott eljárási szabályzat által. Ez újítás kivált az árvaügyeknek válnék nagy hasznára. Végül a legfontosabb kérdés a közigazgatás reformjánál a választás kérdése, mely ismét szorosan füs'g össze magával az autonómia fogalmával és a tisztviselők qualificatiójával. Azonban e fontos kérdésről más alkalommal kívánok szólam; mert csak annyit jegyzek még meg, hogy mind ezen általam jelzett reformok a vármegyerendszer keretén belül is keresztül vihetők s ha keresztül vitetnek, a közigazgatás egészen meg fog ifjodni a régi alapokon az autonómia feláldozása nélkül. Mi szükségünk tehát, nekünk centralizált és nálunk egészen idegen közigazgatási rendszerre, ha a meglévő, sajátunkat képező ezreAz „EGER“ tárczája. Kelet gyöngyeiből. Maradj .... (Indus költemény.) Maradj a Ganges árja mellett, Siratva bűnös éltedet. Nekem, az o keblén pihenve, Észkábitóbb az élvezet. Halj meg, hívő, a Ganges martján, Hullád övezzék szent hullámai. Az én éltem végső sóhaját Fogják föl Ziunám ajkai. Ibrahim Mahadi . . (Mirza Shaffi után.) Ibrahim Mahadi tanácsát, kövesd; Élled az ő nyomdokán vezesd; S örökké e három fő-jót keresd: Okos fők beszédét mindig hiven lesd; A baráti serleget soha meg ne vesd; S a szép nőket mindig — mindig szeresd. déves rendszer, a mai kor színvonalára emelhető? Amennyiben ezt fejezi ki Tibádnak Udvarhelyen mondott rövid programmja, ugyhiszem, a nemzet nagy többsége támogatni fogja őt. Dr. Csutorás László. A szegény-ügy Egerben. Vidéki városokban országszerte, s igy nálunk is évek hosszú sora óta átalános a panasz, a szegény-ügy rendezetlen állapota, s e rendetlenségből folyó mizériák fölött. Pedig ez aggasztó baj évről-évre fenyegetőbb, ijesztőbb mérveket ölt azon fokozott arányban, amint a folyvást súlyosabb megélhetési viszonyokkal együtt a szegények, a társadalom támogatására, alamizsnára szoruló egyének száma szaporodik. Volt idő, — bizony jó régen már! — midőn egyes községek néha a harmadik, negyedik határba is elmentek, hogy — koldust fogjanak magoknak. S ez nem adoma, hanem megtörtént dolog. Ma a községek nagyrészt annyira elszegényedtek, hogy nemcsak saját, koldusaikat, de magokat is alig bírják föntartani; s innét van, hogy a falvak szegényei seregestől tódulnak a városokba, hogy ott a helyi koldusok amúgy is túlságos számát még jobban szaporítsák. Mindnyájan tapasztalásból tudjuk, hogy az egri tekintélyes koldus-ármádiának legalább felét, ide tolakodott idegen illetőségű kéregetők képezik. Hogy aztán épen ez idegen koldusok mennyire tolakodók és arczátlanok, hogy koldulás ürügye alatt mennyi tolvajlást követnek el, ha szerét ejthetik, — az ismét köztudomású dolog. Elég — sőt sok is! — nekünk a magunk koldus-hada- Az idegen invásióból nem kérünk, sőt e veszélytől minden áron meg kell szabadulnunk. Ennek pedig első és múlhatatlan kelléke, s egyedüli orvossága: szegény-ügyünk gyökeres és ez él szerű rendezése. Nagyon jól tudjuk mi azt, hogy ez a mily fontos, ép oly nehéz feladat. Helyesen mondja dr. Kovács Gábor, miskolezi orvos, hogy a szegény-ügy rendezése kétség kiviil a helyes közigazgatás egyik legfontosabb megoldandó kérdését fogja képezni. Igaz, hogy erre nézve van már országos törvényünk, melynek értelmében minden község tartozik saját szegényeit saját költségén eltartani, de hogy ez a törvény kellő szigorral végre legyen hajtható, minden községnek e czélra legalább is oly rendőri apparátussal kellene birnia, mely bizonyára több kiadást igényelne, mint maga a helyi szegények eltartása, s kérdés: vájjon ez is képes lenne-é a czélnak megfelelni ? Mert hát eltekintve az úgynevezett „úri, vagy másként A „fráter laicus“. (üti naplómból.) Irta: Arnóthi. (Folytatás.) Egy alkalommal Hugó, egy müvészetkedvelő családnál töltött estély után, az éjféli órákban csendesen ballagott haza felé. Az éj nyugodt vala. A lámpák bágyadtan pislogtak. Néma csend uralkodott mindenfelé. Egyszerre Hugó halk sikoltást hall maga mögött, s utána futó léptek zaját. Megfordul, s csakhamar látja, hogy az utcza félhomályából egy rohanó nő-alak bontakozik ki, mely lihegő kebellel, kétség- beesett arczczal, s könnyekben úszó szemekkel egyszerre közelébe ér. Hugó azt is mindjárt észrevette, bogy a menekvő nőt egy férfi nyomban üldözi. — Mentsen meg uram, az isten szerelméért! — suttogta a no alig piliegő lélekzettel. Ha van önben férfiúi nemes érzés, szabadítson meg gyalázatos üldözőmtől. Hugó egy perczig sem habozott. — Nyújtsa karját, asszonyom, monda, s az üldözött, egész testében remegő hölgyet karjára véve, kaik léptekkel ballagtak tova. Az üldöző, egy szálas, erőteljes férfi, hamarosan utolérte őket, s midőn megpillantotta, hogy üldözöttje kit már biztos zsákmányául tekintett, egy hozzá képest gyönge, vézna ifjoncz karján mily nyugodtan lépdel tova, a sajátságos meglepetéstől egy pillanatra kissé meghökkenve állott meg mögöttök. Aztán elnevette magát, s hozzájok közeledett.
