Eger - hetilap, 1889
1889-08-20 / 34. szám
34-ik szám. 28-ik év-folyam 1889. Augusztus 20-án. Előfizetési dij: Eresz erre Félévre . . Negyed évre. Egy hónapra Egyes szám ö frt — kr 2 „ 50 „ 1 . 30 „ — , 45 „- , 12 Hirdetésekért minden 3 hasábozo.t petit sorhely után 6, telyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy peiit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széclienyi-utcza 30. sz. Szabóféle ház) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Az udvarhelyi pohárköszöntö. Tibád Antal, az uj belügyministeri államtitkár, f. hó 10-én a tiszteletére Udvarhelyen rendezett banquetten nyilatkozott a közigazgatás napi renden lévő kérdéséről. Egy államtitkár nyilatkozatai rendszerint érdekesek, mert a kormány iméntiéit ismerheti meg belőlük a nagy közönség; de sokkal érdekesebbek azok most és épen a közigazgatás kérdésében, mert épen e kérdésről nincs tájékozva senki, a kormány által contemplált reformok felől. Azonban a ki figyelemmel végig olvasta e pohárköszöntőt, meggyőződhetett, hogy az, a kérdés megoldásának módozata felől, egyáltalán nem tartalmaz semmit, ami tájékozná az embert, sőt sejteni lehet belőle azt, hogy maga a kormány sincs tisztában nem csak az apróbb részletkérdések iram, de a főelvek iránt, sem. Erre mutat az a nagy általánosság, melylyel a beszéd tartatott; a tisztán theoretikus elvek hangoztatása a jó közigazgatásról, s végül a történeti alap erősebb hangoztatása, mi az előző miniszteri nyilatkozatokkal, melyek az állami közigazgatást, mint a mostanival ellenkező rendszert helyezték kilátásba, sehogy sem egyeztethető össze. Az, hogy Magyarország közigazgatásának mindenekelőtt nemzetinek kell lenni; hogy a haza minden polgárának jogait és érdekeit egyformán és egyenlően kell védelmeznie és ápolnia; s hogy a közigazgatásnak tisztának kell lennie mind az egyénekben, mind azok eljárásában, — mindezen tételek kell, hogy folytonosan czélúl lebegjenek a magyar közigazgatás előtt; ezeknek helyessége soha, senki által sem vonatott kétségbe, kérdés tárgyát nem képezte, annál kevésbbé lehet azokat, most a reform tárgyául feltüntetni. A reformnak nem e czélokra, hanem ezek eléréséhez szükséges eszközökre kell vonatkozni. Mert ha közigazgatásunk eddig nem felelt meg czéljának, úgy semmi esetre sem a czélban volt a hiba, hanem az eszközökben, a szervezetben, melylyel a czél megvalósítására törekedtünk. Es épen e tekintetben nem mond Tibád úgyszólván semmit. Mindazáltal van beszédében két figyelemre méltóbb, habár egész általánosságban tett kijelentés. Egyik, mely szerint a köz- igazgatás szervezetében teendő változtatásoknak „csak a történeti fejlődés talajának lehető kímélésével és csak azon mértékben szabad eszközöltetniök, amennyiben azt, az állami érdekek hatályosabb érvényesítésének szempontja múlhatatlanul megköveteli.“ Tehát Tibád, igen helyesen, a történeti alapon akarja tovább fejleszteni a közigazgatást. A másik, azon kijelentése az államtitkárnak, hogy felfogása szerint: „a helyesen értelmezett állami administrate nemcsak hogy ki nem zárja az autonómiát, de annak egy, a jelenleginél hatályosabb és igazabb önkormányzat épen sine qua non-ját, elengedhetetlen feltételét képezi. E szavaknak, kivált az előbbi kijelentéssel kapcsolatosan, csak egy értelme lehet; az t. i. hogy az autonomikus vármegye rendszer maradjon, sőt, hatályában nagvobbítassék. vagyis az autonómia kiszólesbbítessék, az állam beavatkozása a közigazgatásba csupán az esetre tartatván fenn, mikor az állami érdekek közvetlenebb, gyorsabb és hatályosabb fellépést igényelnek. És mi, mint az autonómia hívei, szívesen üdvözöljük Tibádoí e téren, csak a kivitelben is oly helyes utón járjon, mint járt az elvek felállításában. Mert valóban, a parlamentáris kormányformával biró államokban, az u. n. állami administrate az autonómiával szépen összefér, csak helyesen kell értelmeznünk az állami administrate fogalmát. E helyes fogalma szerint, az állami administrate csupán a kormányzásra, a közigazgatás felsőbb régióira vonatkozhatik, és az alsóbb u. n. helyi igazgatás terén azon ügyekre, egyöntetűbben, egyenlő szabályok szerint, intézhetők, és intézendők mint pld. a pénzügy, a rendészet bizonyos fokig stb; de nem egyszersmind azon igazgatási ágakra is, melyeknél kivált a helyi érdekek, helyi körülmények veendők tekintetbe, és így azok intézésénél az egyöntetű. mindenütt egyenlő eljárás alig lehetséges vagy csak nagy anyagi és erkölcsi károkkal eszközölhető. E tér a szorosan vett belügyi igazgatás tere, a hol, épen most említett természeténél fogva, sokkal czélszerűbb a helyi igazgatás, az önkormányzati testek által; mert ez önkormányzati testek legjobban ismerik saját szükségleteiket, viszonyaikat, a nép fiai, a vármegye szülöttei sokkal inkább szivükön hordják a saját szülőföldjük specialis érdekeit, melyek kielégítése lehetséges országos érdekek sérelme nélkül, sőt szükséges épen azok érdekében. Ily értelemben véve az önkormányzatot és állami administra- tióf, bátran mondhatjuk, hogy azok összeférnek, sőt feltételezik és kiegészítik egymást. Nézetem szerint, Tibád is csupán ily értelemben vehette az állami administrate, mert különben nem volna értelme szavának. Azonban, közigazgatási rendszerünkben eddig is fel volt található e két, rendszer egyesítése, meg volt a magasabb orgánumokban a centralizatio, az alsóbbakban az autonómia, s mig ez utóbbi csupán a helyi igazgatás terén érvényesült, addig az állam a maga administrativ közegeit más téren, pld. a pénzügyi igazgatás terén csaknem a legalsóbb fokig, az autonómiának csaknem teljes kizárásával alkalmazta; joggal kérdheti tehát, bárki, hogyan van mégis, hogy a közigazgatás oly rósz, hogy lényeges változáson kell keresztül mennie mielőbb; s miért ragaszkodhatik valaki oly rendszerhez, mely a gyakorlati életben hibásnak bizonyult? Hát, nagyon könnyű erre a felelet. Nincs oly jól kigondolt rendszer, melyet az alkalmazásban el ne lehetne rontani, igy van elrontva a vármegye rendszer is manapság, mely alapjában jó, csak a kivitel módozatai roszszak. Mi természetesebb tehát, mint az, hogy ha jó administratiót akarunk, meg kell javítani a létezőt akként, hogy a helyes elveket az eddigi rósz módszer helyett, jobb, helyesebb módon valósítsuk meg. Messük le a fahajtásokat, hogy annál erősebben és szebben fejlődjék maga a törzs. Az újonnan szabályozandó kérdések közül első helyen említendő a közigazgatási bíráskodás kérdése. Ma az állampolgárok jogai és érdekei a közigazgatás terén semmiféle védelemben nem részesülnek, mert nincs alkalmas fórum, mely előtt jog- és érdeksérelmét a polgár orvosolhatná. Mert csak nem fogja senki jogorvoslatra alkalmas fórumnak tekinteni a közigazgatási bizottságot, vagy a minisztériumot,! Hallatlan és jogállamhoz nem illő állapot az, hogy a magasabb közigazgatási hatóságok ítéljenek a magán fél és az alsóbb fokú közigazgatási hatóságok közötti vitás jogkérdésekben; mikor az az alsóbb hatóság, midőn a polgárnak jogát vagy érdekét sérti és igy a vitára alkalmat ad, csupán felettes hatóságának' rendeletét, hajtja végre!
