Eger - hetilap, 1888

1888-02-07 / 6. szám

44

azt csak azok tudják, kik e bálon voltak, (értem a férfinemet.) — Maga az Olympos volt e bál. . . .

Háttal a negyedik tükörnek, mint alabastrom-szobor állott a szőke Minerva. Úgy nézett ki e keretben, aranyszőke hajával, ragyogó szép szemeivel, mint egy rejtély; egy modern Apocalyp- sis, csupa vágy és csupa szerelem. Hát még mikor tánczolt azokban a kedves apró fehér atlasz czipőcskékben, melyek épúgy tanúskodtak jó ízléséről, mint lábainak mondhatlan parányiságáról.

Ott ült közelében Vesztália; antique szabású arczának fenséges nyugodt vonásai a milói istenasszonyra emlékeztettek. — Nagy, kristálytiszta szemei, félig lehunyva és elfedve a pillák selymes bársonyától, visszamerengeni látszottak a kétezeréves múltba, midőn még az örök lángot őrizte. S amint ott ült, hanyagúl hátradőlve, ábrándos fejét bátra támasztva, szerettem volna a körülállókat szétlökve, odarohanni s térdre borulva igy szólni hozzá: „Miért dobtad el hosszú fehér köntösöd és szellős sandaljaidat? Szétrombolták templomaidat és elsötétült Hellas örökfényű napja? . . . Ob, de hiaba alakoskodol; ezüsttel átszőtt fehér gazier ruhád, barna rókaprémes báli belépőd s könyökig érő svéd keztyüid daczára rád smerek s imádlak íupiter és Rkea örökhideg leánya. ...

Az ám! de bajos lenne igy az egész olympost leírni. Erre még Calabas űr gyors tolla sem volna képes (tudja . . az a Ca- labas, aki akkortájt az „Eger“-nek volt referense, s ki mikor kegyedéknél volt — emlékszik — azt mondta: „be jó itt magoknak lakni.“) még ő is (aki különben imádja a szőkéket és rajong a barnákért) inkább áldozott volna ma, ha jelen van. ez istennők táncz-zenvedélyének, mintsem azon törje fejét, vájjon miféle korszakalkotó referáda formát találjon föl.

De talán már nagyon is próbára teszem türelmét? . . talán már kiváncsi is reá kik voltak e bájos istennők? . . . íme, tehát hallja:

A bál háziasszonya, Scheidl Ágostonná szül. Hartl Lujza úrnő ő nagysága, kedves leányával Lully kával, pontban 9 órakor érkezett meg szeretett férje, Scheidl Ágoston, birtokos, megyénk tekintélyes férfia karján. A rendezőség élén Frantz Gyula elnökkel fogadta és gyönyörű csokr .... ohó! . . de hisz’ most, jur eszembe, hogy nem is láttuk a csokrokat, mert vonatunk szombat este Füzes-Abonyba rekedt. (Hogy megérkeztek- é mir, nem tudom, de most már csak azért is visszaküldeném, mert a virágkereskedőnek szoros kötelessége arról gondoskodni, hogy azok bármi utón a rendes időben megérkezzenek.) No de mindegy, annal kedvesebb volt a háziasszony, kinek szeretetreméltó modora, leereszkedő nyájassága, mindenki előtt örök emlékűvé tettek e díszes, elegáns s mégis kedélyes, majdnem családias jellegű tánczmu'afságot. Hogy aztán a táncz 7« 10-kor kezdődött s hajnali fél hatkor érte végét, hogy a tourokat a katonai zenekar, a csárdásokat Palócz játszotta, hogy a négyeseket 34 — 36

vattából fészket csinált a kalitkába, beletette a tojást, s a madár, — bátyánk nem csekély meglepetésére — még 12 tojást tojt hozzá, melyeket utóbb kiköltvén, a kis császármadár fiókokat fölnevelte. Mikor aztán a fiókok repülésre képesek lőnek, Bade- runk, anyjostól együtt kivitte őket a Miklósvölgy, Kisoltár, Tiba és Eged nevű vadászterületekre, holott szárnyra bocsát,ván őket, igy Ion Bader bátyánk ezen vidéken a császár-madár-familiának, s e nevezetes vad elszaporodásának alapvetője.

Lőtt egyszer Bader bátyánk — mint mondá — egyes golyóval egy szarvast, melynek hátulsó jobb lábát s jobb fületövét találta a golyó. Midőn pedig vadász társai ez elbeszélésében kételkedni kezdenek vala, s maga is be kezdé látni állításának képtelenségét, - hogy vadász böcsületét s tekintélyét megmentse, elmés furfanggal a következőképen magyarázta meg a ritka esetet: „Soh’ se nevessenek, uraim, ezen a dolgon, mert az valójában megtörtént, és pedig oly módon, hogy éppen abban a percz- ben lőttem le a nemes vadat, midőn ez hátulsó jobb lábává 1 a j o b b füle tövét vakarta. „Quod erat demonstrandum.

Bader bátyánk egykor az Alföldön időzvén, itt különös módot használt a vadruczák vadászására, vagy helyesebben szólva: fogdosásukra; mert, — mint, szokta volt mondani — a lövéseket nem vesztegetjük akkor, midőn más, alkalmas eszközökkel, a puskázásnál nagyobb eredményeket érhetünk el. Bader bátyánk tehát, kerített, egy olyan nagyságú tököt, amelyikbe az ő feje kényelmesen beléillett; e tökön, a két szeme számára, hogy biztosan láthasson, két lyukat vágott, a tökhöz pedig, czérnaszálakon számos tökmagot fűzött csalétkük Ekkor az igy elkészített tököt, fejére illesztve, nyakig belément a nádas mocsárba, hol tömérdek vadrucza tanyázott. Ezek gondtalanul közeledtek az ő

pár járta, ezek mind obiigát, dolgok. Sokkal lényegesebb ezeknél a névsor, melyet sietek is ide iktatni kíváncsiságának eleget teendő, a gazdag toilettekkel. Tánezosnók: Benőcs Jozefin (rózsaszín gazier-ruha), Borhy Ilona (rózsaszín gazier), Bubna Ella (rózsaszín gazier ezüsttel), Buzátli Lajosné (fehér selyem ruha kék síkkal és kék virággal), Diviaczky Irma (Puszta-Szikszó, kék illusion ruha ezüsttel), Dusárdy Etelka (kék illusion), Erdélyi Marianne (kék gazier), Eötvös Róza (kék selyem ruha fehér csipkével), Frantz Etelka (fehér illusion chenilia rózsácskákkal), Ficzere Viktoria (Ostoros, rózsaszín tárlatán), Gáspárdy Anna (kék gazier), Gáspárdy Coeleszta (rózsaszín gazier), Gröber Anna (creme atlasz ruha rózsaszín csipkével), Gröber Irén (kék surah fehér csipkediszitéssel), Galambos Margit (rózsaszín habos selyem ruha), Galambos Jossika (kék illusion), Horánszky Irma (vörös atlasz ruha fehér illusionnal), Horváth Ilonka (cré- me atlasz csipkével), Ivády Margit (Ivád. fehér gazier ruha ezüsttel és marguerit virággal), Ivolossy Margit (Homok-Teren- ne, rózsaszín gazier), Kovács Kálmánná (kék selyem ruha kék csipkével), özv. Köllner Lőriuczné (bleu electric selyem ruha pluschel), Lefévre Margit és Ilona (Hatvan, fehér gazier ruha ezüsttel) Lipovniczky Irén (Heves, fehér gazier), Mészáros Cornélia (vörös merveilléux ruha ezüsttel átszőtt illusionnal), Nékám Erzsiké (rózsaszín gazier), Petravich Irén (rózsaszín illusion) Petravich Bertalanná (kék selyem sötétkék bársonynyal) Scheier Alajosné (Makiár, vörös atlasz ruha, arany gazierral) f Scheidl Lully (Hatvan, fehér illusion ezüst moiréevel), Scheidl Ágostonná. (Hatvan, vieux rosée satin duchesse ruha gyöngy és csipkedisszel), Szabó Ella (fehér illusion ezüsttel és moiree szalaggal), Szuhányi Anna (lazacszínű gazier), Vass Ilona (kék gazier); gardedámok: Bubna Hermanne, Diviaczky Károlyné, Dusárdy Józsefné, özv. Erdélyi Józsefné, Eötvös Józsefné, özv. Frantz Alajosné, Ficzere Gusz- távné, Gáspárdy Gézámé,.Gröber Ferenczné, özv. Galambos Fü- löpné, Horánszky Józsefné, Horváth Józsefné, Ivády Miklósné, Kolossy Gáborné, Lefévre Jánosné, özv. Majzik Viktorné, özv. Mészáros Istvánná, özv. Okolicsányi Ödönné, Szávits Katalin, Szuhányi Jánosné stb. stb. úrnők. Phoebus.

Irodalmi újdonságok.

— Kiss József, városunk szülötte, az újabb költői nemzedék e kiváló tagja, előfizetést hirdet „Ünnepnapok“ czim alatt vallásos költeményekből egybeállitott vers-kötetére. E költemények egyik hangulatteljes darabját, szerző szívességéből, lapunk mai számának Tárczájában találja a t.. olvasó. — Szerző e müvét a következő előszóval vezeti be: „A költemények, melyeket

„Ünnepnapok“ czim alatt sajtó alá adtam, az ájtatosságnak, magába szállásnak s a hitben való megnyugvásnak vannak szenteltökfejéhez, s elkezdenek körűié úszkálni, hogy a cselmagot elkapkodják. Bader bátyánk pedig lábuknál fogva, egymásután rángatta le őket a vízbe, s kicsavarván nyakukat, gyakran oly gazdag zsákmánynyal tért haza, hogy — mint mondá. — az e módon elejtett vadakat szekéren kellett hazaczipeltetni.

Egy alkalommal azonban e furfangos vadászpassziójának majd megadta az árát. A Péchy grófok ugyanis vadászaton lévén, egy Ízben történetesen épen azon mocsaras széléhez jutottak, melyben Baderunk tökfejével lesben állt.

— Nézd csak, Gyula, — szólt az egyik vadászgróf, társához, — milyen pompás úri tök úszik ott a tó közepén! Pompás czélpont! Melyikünk puskája hord jobban ? Lőjjünk bele ! Úgy sincs vad!

Bader bátyánkat, e szavak hallatára, halálos veríték lepte el. Kétségbe volt esve! S már készülőben volt, hogy egy harsány kiáltással fölugorjék, —- midőn feje fölött, egyszerre egy nagy csapat vadlud röppent föl, mely a vadász-grófok figyelmét magára vonván, Baderunk tökfeje fölől a veszedelmet ezúttal elhárította, amennyiben a grófok a fölvert vadludcsapat után rohantak. — Baderunk csahamar föl is szedte a sátorfát, erősen megfogadva, hogy hajnal után, midőn már más vadászok is kószálnak, soha sem fog többé tökfejjel lesbe állani.

Egykor, egy hajnali lesben — mesélte Bader bátyánk, — egy három fejű állatot lőtt. Midőn e miatt vadásztársai kika- czagták, mondván, hogy kétfejű sas is csak a képzelődés szüleménye, hát még három fejű állat, hogyan lehetne! — állítását következő módon világosította fel: „Az a szerencsétek, hogy igazat adok kételkedésteknek, mert a vadat „maus-todt“ löt-