Eger - hetilap, 1888
1888-12-18 / 51. szám
40ä 1887/8. tanévben egyáltalán nem járt iskolába 328, Arányon 1-47, Csányban 137, Doraoszlón 104, Erdőtelken 290. Egerben 416, Füzes-Abonyban 165, Gyöngyösön 506, Hatvanban 135. Hevesen 390, Kis-Körén 116, Pásztón 279, Tisza-füreden 223. Tisza- Nánán 117, Tisza Igaron 100, Viszneken 109 tanköteles gyermek. A községekhez tartozó puszták és tanyákon a lefolyt tanévben össszesen 1910 tanköteles találtatott, kik közül csupán 438, tehát 23% részesült törvényes oktatásban. Hivatalom elfoglalása után, tanulmányozva új tankerületein népokt. viszonyait, s felismerve a fennebb vázolt égető hiányokat, röktön megkezdtem a megyében körutazásomat. — A községekben megjelenve az iskolaszékeket, községi elöljárókat és képviseleteket igyekeztem meggyőzni a népnevelés fontossága felől, valamint arról, hogy ennek törvényszerű rendezése, gyermekeik jövője, boldogulása érdekében szükséges. — ürömmel tapasztaltam, hogy a közvetlen és felvilágosító érintkezés magyar népünk józan felfogása mellett majd mindenütt sikerre vezet. — A f. évben az alább feltüntetendő tárgyalások utján 40 tanítói állomást, négy iparos tanoncziskolát és egy alsófokú kereskedelmi iskolát szerveztem. Kaál és Csány községek kisdedóvó intézet felállítása iránt nyilatkoztak, az utóbbi árvaházzal kapcsolatba hozva, több községben új iskolaházak építését fogadtattam el minden államsegély igénybe vétele nélkül. — Ez mindennél be- gyözőbben igazolja, hogy Hevesvármegye községei és hitközségei mily kitűnő érdeklődéssel viseltetnek a népnevelés ügye iránt, s a kedvezőtlen közgazdasági viszonyok közepette is e czélra oly áldozatokat hoznak, melyek méltán követendő példaként állíthatók elő. (Folyt, feöv.) Az egri jogászok irodalmi estélye. (K. V.) Az egri jogakademia polgársága által, a múlt szombaton, f. hó 15-én, segítő eg}4etük javára rendezett „irodalmi estély“ minden tekintetben igen szépen sükerült. Az estélyt, mely felolvasások-, szavalatok-, ének- és zene-előadásból állott, Verner Gyula, megyei közig, tisztviselő, ismert szép tehetségű fiatal poélánk nyitotta meg, „Noémi“ ez. verses regényének egy hosszasabb részletét olvasván fel, „körmönfont“ stílussal, „exquizit“ rímekkel, s „n e m e s önérzetre“ valló előadással. Az érdekes, és tagadliatianul sok költői szépséggel biró felolvasásból mai számunk „T á r c z á j a“ közöl mutatványt. C s o ő r Gáspár jogakad. polgár „A Mama“ czhn alatt az úgynevezett Irigy epéjük föl se forrna — S mi még a zöld fényük alatt Tennénk hő vallomásokat. Hányán dicsérnék nyelve bájját Eszméinek fényes raját! Nem egy festését megcsodálnák; Hánynak diszítné asztalát. Iránya — többször átlapozva — Hány ifjú szivet összehozna. Hány fo idéz belőle! hány Ártatlan, szép bohó leány Rejtné el szűzi vánkosába S álmodnék tőle szépeket . . . Hány meghasonlott, bús, beteg Léleknek volna vigaszára, Akik mind áldanák nevünk .... De Pálhoz visszatérhetünk. Túl az Óceánon. — Elbeszélések az amerikai életből. — Irta: Madarassy László. *) I. Az aranyásók. Alig van szebb tartománya az Egyesült-Államoknak Kaliforniánál. Még aranytermő hegyei is regényesek. Sok mindenféle nemzetbeli fordult ott meg. Keresik az aranyat. Fáradságos és hálás foglalkozás volt az eddig. Ma már ke*) Mutatvány, a t. kiadók szives engedelmével közölve. „elefán t“-okról tartott saját szerzeményű humoros felolvasást. Kár, hogy az előadás gyorsasága, s a hang gyöngesége miatt sok érdekes point elmosódott belőle. De azért egyes „találóbb“ passusait élénken megmosolyogta a közönség, kivált mikor a térzenei „négyes fogat,“ egyik-másik alakját fölismerni vélte. A harmadik felolvasó Barclietti Károly jogakad. polgár volt, ki „Pipa-szónál“ ez. alatt, az ügyvédi irodai életről, pipákról, végrehajtásról, szerelmeskedésről, szűz-dohányról, trafikról, finánczról, stb. olvasott fel egy szintén saját szerzeményű, általa „karczolat“-nak nevezett kvodlibetet. Alig hiszem, — de ma már kétségkívül a felolvasó sem hiszi, — hogy az eféle „ügyvédbojtári élmények“ az estélyen megjelent művelt közönség legnagyobb részét érdekelnék. Megengedjük, hogy az ilyetén felöl vasások „irodalmi gyakorlat “-számba mennek, s a jó akaratot és tehetséget nem is lehet tőlök eltagadni. De a publikum, mely fizet, nem elégszik mega jó akarat „hig táplálékával,“ hanem „tartalmat, velőt, s magvat“ is kíván, mit azonban a könnyed fölületesség nem produkálhat. A jogi s törvénykezési élet egy kiaknázhatatlan tárházával rendelkezik a rendkívül érdekes, vonzó, hatásos és tanulságos eseményeknek, melyekből tetszése szerint válogathat a tapintatos és ügyekezetes ifjú tárgyat, akár humoros, akár komoly felolvasása számára. Az ily felolvasás aztán nem csak „szép tehetségről, de — ami legfőbb. — szaktanulmányról is fog tanúskodni, amire rá fognak illeni a költő szavai: „miscuit utile dulci“; — ami minden esetre többet érő elismerés az olcsó tapsoknál. Remélem, és elvárom, hogy az én ifjú barátaim e szavaimat nem: kritikának, hanem annak fogják venni, ami: jó szándékú figyelmeztetésnek a jövő felolvasásokra nézve. Nem is volna helyénvaló szigorúbb kritika alá venni ifjaink kilátásba helyezett „irodalmi estélyeinek“ ez „első kísérletét,“ mely kétségkívül elegendő garan- cziát, nyújtott a következő — s remélhetőleg minél számosabb — estélyek szebbuél-szebb sükerére nézve. Csak még egy barátságos észrevételt koczkáztatok, s ez az: hogy az ily estélyi felolvasásoknak egyik legfontosabb követelménye a kellő — rövidség. — Szavalat kettő volt: Szapáry József jogász Zalár József: „Zizim“ költeményét. Hr u bős Árpád joghallgató pedig Petőfi „Saigonjának egy részletét szavalta e). — mindketten szépen, s hatással. Hrubos Árpád ezenkívül — Zsasskovszky Károly diskrét zongora-kísérete mellett — Suppé „Nefelejts“ ez. dalát s magyar dalokat énekelt. —- egy kis lámpalázzal ugyan, de csinos és kellemes bariton hanggal — S akikről első sorban kell vala megemlékeznem, az estély két csillaga, a közreműködő két urvés az arany. Nem fizeti ki magát a nehéz bányamunka. Kezdenek a csalitos hegyhajlások ismét megnéptelenedni. Egy Ízben két magyar család vetődött oda, két erőteljes férj s két asszony, egy tizennégy éves fiatal leánynyal. Közkeresetre álltak össze. A vadonból foglaltak el egy újabb területet, azután három kunyhót építettek fából. Egyet a maguk használatára alvóhelyül, egyet közös konyha és élés-kamrának, egyet pedig a lias kecskének és két felhizlalandó sertésnek. Az állatok nappal kijárogattak saját élelmük megkeresésére, mi a közelben levő csalitosból könnyen kikerült. De élelem tekintetében az emberek se szenvedtek hiányt. A földi mogyorót, mely ott vadon tenyész, a két ügyes asszony már ismerte, valamint azt a módot is, melylyel szári- főtt fagyökerekből lisztet lehet őrölni. Nem szorultak meg hát kenyér dolgában. A húsneműekkel voltak csak megakadva, mert bár volt fegyverük, de a férfiak nem vádaszhattak; mielőbb hozzá kellett látniok a bányaásáshoz. Mintegy félórányira tőlük állt egy sátorfalu. Póznára szúrt bnffaló-fejek hirdették, hogy ott indiánok laknak, a letelepült békésebb törzsek egyikéből. E faluba látogattak el néha antilophúsért, a mire azok naponta vadásztak. E faluban találkoztam velük én is s beszélgettünk a távol kedves hazáról. A mészáros tisztét egy beteges fiatal indián végzé, ki nem járhatott el nappal a többiekkel vadászni. Tudta már, hogy mikor mennyi húsra van az aranyásóknak szükségük. Gyakran be se várta, hogy azok látogassanak a faluba. Meg akarta az idejüket kímélni s ő vitte ki nekik a főzni valót. Ilyenkor leheverve a fűbe, gyakran napestig elnézte, hogy miként munkálkodnak a magyarok. Még a nyelvükből is megtanult nehány szót, csakhogy minél kellemesebben eltölthesse velük az időt!
