Eger - hetilap, 1888
1888-09-18 / 38. szám
208 Tudjuk ugyan azt, hogy városunk határa leginkább szőlőterületet foglal magában, és épen azért, nehogy a szőlőket a vadászok járkálásuk közben rongálják, képviselő-testületünk az idevonatkozó javaslatokat rendszerint elvetette. Csakhogy itt több körülményt kell tekintetbe vennünk. Először a szőlők között igen sok tisztás (pl. szántóföldnek használt, csutajos, gazos stb.) terület találtatok, melyen a vadászat meg nem akadályozható, sőt a törvény értelmében ily területen az bérbe adandó lenne; — másodszor tény az, hogy Eger város területén évente, legkisebb számítást véve alapúi, legalább 200 (vadászati jegygyei biró és nem biró) vadász él sportjának, és tapossa a szőlőt. Első sorban a szőlőpásztorok, kikre nézve meghozatott ugyan a határozat, hogy töltött fegyverük elvétessék, anélkül, hogy az tényleg végrehajtatott volna. És igy a t. képviselő-testületnek fentebb vázolt aggodalma legalább is illuzorius, a városnak pedig e körülményből mi haszna sincs. Mái most, ha a város a vadászatot haszonbérbe adná, abból kettős haszon liá- romlanék reá, először a város jövedelme emelkednék, másodszor pedig a szőlőkben járkáló vadászok száma megcsappanna, mert az volna a jelszó: „Fuss vagy fizess!“ Hogy pedig a jövedelem nem lenne éppen csekély, azt könnyű kiszámítani. Ha u. i. városunk a Budapesten dívó szokást magáévá téve, csak annak adna vadászati jogot területén, ki a város pénztáránál egy évre szóló 10 frtos vadászati-bárczát váltott, (mely utóbbit különbeni büntetés terhe mellett vadászás közben mindig magánál hordani tartoznék); továbbá ha a jövedelem-kiszámításnál azon vadászok számát, kik vadászati bárczát váltani fognak, legkisebb calculussal 55 —65-re teszszük: látni, hogy az e ezimen bevehető jövedelem 550—650 írtra emelkedhetnék, melyet pedig körülményeink között mellőznünk nem kellene. Es ma, midőn szőlőinket a phylloxera végpusztitással fenyegeti, ezen összeget is igen hasznosan lehetne befektetnünk, éppen szőlészetünk érdekében. Pl. a phylloxerának ellentállni tudó amerikai szőlőtők beszerzése, vagy más tekintetben, minek ismét csak szőlőbirtokosaink vennék hasznát. Azért ajánljuk fentebbi javaslatunkat t. képviselő-testületünk figyelmébe, mely a törvény értelmében hivatva volna azon feltételeket megállapítani, melyek mellett a szőlőterületen a vadászat gyakoroltathatnék. Ez által tehát jogköréhez tartoznék a szőlőtulajdonosok jogait a netaláni károsítások ellen biztosítani és védeni, a vadászat kezdetét (amely itt természetesen csak szüret után kezdődhetnék) meghatározni, stb. stb. Mivel pedig ez idő szerint éppen a szüret küszöbén állunk, tehát azon időponthoz közeledünk, melyben határunkban a vadászat kezdődhetnék, s mivel városunkra kár lenne e jövedelmet már ezúttal igénybe nem venni, elhalasztani: ajánljuk e tekintetben a sürgős határozatot, s fölkérjük képviselőtestületünknek Az „EGER“ tárczája. Album-lapok. Színköri tanulmányok. II. Follinuszné. A művészetek óriási birodalmában egyedül a színművésznek jutott a legnagyobb feladat; a költő papírra veti gondolatait s müve az emberiség közös kincsét képezi; a festő s a szobrász életet önt a holt anyagba s amannak minden ecsetvonását, ennek a legkisebb formáját még századok múltán is csodálják; a zenésznek, ki hangjegyekben örökíti meg gondolatait, egy-egy dala talán örök időkön át viszhangzik a késő nemzedék fülében; — és a színész, — ez az egyedüli, aki csupán a jelennek teremt, s kinek művészete fölött az idő zsarnoki önkénynyel uralkodik. A színész nem állapodik meg egy helyben, hanem fokozatosan fejlődő életet önt a költő alkotásaiba, cselekményt cselekményre halmozva idézi fel a múltak dicső alakjait, s tárja elénk az élet tanúlságos tükrét, az igaz, de művészete vele együtt száll sírba, s nem marad utána más, csak egy név, melyet az utókorra nézve csak az elismerés holt betűi örökítenek meg. A színművész saját korának elismerésére van utalva, s egyetlen jutalma a közvetlen és gyors méltatás, mely mindjárt az alakítás pillanatában koszorúzza müvét. bármelyik liszt, tagját, hogy itt vázolt javaslatunkat magáévá téve, azt a legközelebbi képviselőtestületi gyűlésen előterjeszteni szíveskedjék. Hogyan Írjuk az idegen szókat? Irta: Reviczky Gyula. Fejlődő, forrongó nép voltunk nemcsak a társadalmi, ipari és kereskedelmi, közmivelődési téren szembeötlő; taláu még inkább az a nyelvben. Szűk látkörü kritikusok a magyar irodalom jóforma virágzásának elmúltáról beszélnek, holott nyelvünk, mely Vörösmarty koráig cmk dadogós volt, még alig egy emberöltő óta tud érthetően beszélni. Vörösmarty s utána Arany és mások a nép nyelvének számos kifejezését, fordulását, grammatikai sajátságát iparkodtak irodalmilag közkeletűvé tenni. Legújabban egy más mozgalom indult meg: az idegen szavaknak nyelvünkbe való beoltása, teljes asszimilálása iránti törekvés. így az eddig nem magyar képzővel használt idegen szavaknak magyar képzőket adtak. Többé nem mondják blamiroz, aszfaltiroz, ha nem blamái, aszfaltoz. Egy további lépés az idegen szavak beoltására a magyaros írásmód, melynél fogva többé nem írjuk p ho to g r a p li ál, hanem fotografál. E beolvasztási törekvések azonban, mint minden forrongás, zavart idéznek elő a nyelvben. A nagy közönség még mindig a régi ortográfiához ragaszkodik s az ujitó Írók közt is ki-ki a saját rendszeréhez ragaszkodik s igy esik meg az a furcsaság, hogy — fiatal nyelvünk még nem lévén kodifikálva — tulajdonképen senki se tud nálunk ortográfiát. Különösen rikító sziliekben látható ez a hírlapirodalomban. A napi lapok gyorsan és többek által Íratván, ugyanegy idegen szót sokszor négy-ötféle helyesírással közölnek. A vezérczikkirá (a kinek a nyelv fejlődéséről rendesen legkevesebb tudomása van) még azt írja: psychologia, a külföldész pszychologia, az újdondász pszichológia, a tárczairó pszihológia és legfölebb az irodalmi rovat vezetője pszihológia. Dicséretes kivételt csakis a Budapesti Hírlap képez, mely következetesen a magyaros Írásmóddal él s melynek egyik szerkesztője, Rákosi Jenő, tudómmal az első volt, a ki„bátor volt igy Írni: Kszerkszesz, Kvintusz, egzekúczió. — 0 hozta divatba a népszínház ismert szinlapjait is, melyek Boccaccio-t Bokkaccsó-nak, Jean-t Zsán-nak Írták, helytelenül ugyan, de legalább meg volt az a hasznuk, hogy az alsóbb műveltségű közönség, melyre egy népszínháznak mindig számítania kell, el tudta olvasni. — A többi lapnál, az idegen szavak Írásmódja tekintetében teljes anarkia uralkodik. Az egyik munkatárs conferentiá-t, egy második konferentiá-t, egy harmadik konferen- cziá-t ir kénye-kedve szerint s a szedő hűségesen kiszedi, a korrektor meghagyja mind a háromféle ortográfiát. Pedig csak egy A pillanatnak teremt, s még akkor is csak halvány másolatban maradnak meg egyes alakításai, ha akad követője vagy tanítványa, ki művészetének egyik-másik titkát ellesve, azt a jövő számára fentartani képes. Ilyen tanítvány, ilyen követő az, kit ma — a tér szűke miatt bár csak főbb vonásaiban — bemutatni szándékozom, midőn Follinuszné, Csigaházy Etel, a jelenleg városunkban időző szegedi színtársulat kiváló drámai hősnőjének, néhány jelesebb alkotására visszaemlékezem. Ismét egy kedves színművésznő, kit szintén mint jó ismerőst üdvözöltünk, ki már három évvel ezelőtt, midőn ugyané társulattal városunkban járt, oly számos élvezetes estében részesített bennünket, s ki mindannyiszor örömmel jő Egerbe, mert — mint maga egy ízben megjegyezte — „Eger szintén egyike ama vidéki városoknak, hol méltányolni tudják a drámai szinmüvészetet.“ Mint az orsz. m. kir. szini-akadémia növendéke, tulajdonké- pen Ujliázy tanítványa volt, kinek eredeti felfogását örökölte is, legnagyobb hatással azonban Pulszkyné Márkus Emilia és Szerdahelyi Priell Kornélia voltak az ifjú színművésznőre, kiknek már eddig is szép sikerrel követője, amint ez számos alakításaiból, mint Lydia-ja („Sötét pont“) Klárája („Az új czég“) „Fedorá“-ja, Clair- mont grófnéja („Odette“), Athenais-je („Vasgyáros“), Dianája („Közönyt közönynyel“), Hertá-ja („Egy csepp méreg“) Idyll-je („Bíbor és gyász“) „Rhea grófnője“, Denise“-je, — újabban „Sárah grófnő“-jéből is nagy mértékben kitűnik. E szép sorozatból s még számos alakításából, melyeket alig- pár év alatt mutatott be színpadunkon, látható, mily rendkívüli szép készültséggel jött első Ízben városunkba, s hogy mily vas
