Eger - hetilap, 1888
1888-07-03 / 27. szám - 1888-07-10 / 28. szám
221 lyekre eddig fátyolt igyekeztek vetni irodalomban és művészetben. — A kötet ára diszes piros vászonkötésben 50 kr. — Necrolog. — Valahányszor a szép, ifjú tavasz, s a jóságos nyár után eljön a vénülő ősz, magával hozván gyászos kíséretét : az enyészetet; s ez körülfonja fagyos kezével a természet legszebb diszét, a föld flóráját, úgy, hogy az élet pezsgő működése meglianyatlik abban, az élet sziliét, a kedves zöldet lassudaii az enyészet sárga szine váltja fel, s végre holttá válik, teljesen készen a tél fehér szemfedőjére: — mindannyiszor az érző kedély nem képes elzárkózni egy borongós, csendes, fájó érzet elől, jóllehet az enyészet e munkája mindig újra, meg újra ismétlődik a végtelen időben, s előre látjuk azt. — Hát ha egy ked- vencz virág, egy fesledező bimbó, féltett tárgyát képezi környezete beczézgetéseinek, hív gonddal ápolják, lesik, várják levélkéinek fejlődését, gyönyörködnek üde színében és kedves illatában; s egy nap megrágja gyökerét egy undok féreg, hogy rövid idő alatt elszárad a kedves virág?! Ez már nem a természet működésének rendes menete és sok gyöngéd szivű ápoló képes könynyeket sírni felette. — így: ha egy embert kikisérünk a holtak országába, ki hosszú idő alatt befutott életpályájára vissza tekintve, alig volt képes azon végig látni a kezdetig; volt ifjú, a jövőért küzdő; volt e küzdelmes igyekezet gyümölcseinek méltó élvezője, hasznosan töltvén be egyszersmind egy helyet a társadalomban ; látta megérkezni a gyengülő vénséget, érezte lankadni életerejét, fogyni életkedvét, növekedni vágyát az örök pihenés után, amit el is ért: — akkor sem tudunk a lét eme változha- tatlan, örök törvényében fájdalmas érzések nélkül megnyugodni; pedig várhattunk reá. Hát ha van egy kedves, ifjú nő, kinél azt sem tudjuk, arczrózsáinak, avagy lelkének üdeségében gyönyörködjünk ; egy másik ifju-ember e kettős üdeséghez vonzódni érezvén szivét, azt az oltár előtt magáévá teszi; kettőjüket igy látva, mindenkinek ajkáról elröppennek e szavak: „mily boldogok lesznek ők!“ S még el sem hangzottak e szavak, még el sem múlt az öröm-nap, midőn megjelen sorvasztó lázával a gyilkos kór, s a boldog menyasszonyt hófehér ruhájából hófehér ágyba űzi, hogy nem sokára elhagyja a gyenge testet az ifjú lélek! Hol lel itt a szerető szív megnyugvást ? Mit felelhetünk, ha a kínos érzelmektől gyötört hitvesnek vagy szülőnek e kérdést adja ajkára a keserűség: miért? Azt, hogy a mennyben szükség volt egy angyalra, ki az ég Urának trónusát díszítse a többivel; s Isten ez ártatlan, ifjú lelket választá ki, hogy örökre üdvözültté tegye. Te boldogúlt kis pályatárs, ki atyádnak is pályatársa va- lál; te, ki gyönge nőnek is gyönge voltál, s mégis éltedben egy erős férfinak is nehéz pályára léptél, s élénk szellemeddel el is jutottál arra, ha a sírod felett nőtt virágok illata kedveseid imáihoz simulva, felemelkedik oda boldog körödbe, s látod a hitvesi és szülői szív kinos keserveit, kérdd Istent, hogy küldje le a vigasztalás és részvét angyalát hozzájok! Isten veled! D a n a s s y Antal, belvárosi igazgatótanitó kedves leánya, Danassy Margit, oki. tanítónő, ki néhány héttel ezelőtt kelt össze Szebenyi József, miskolczi kántortanitóval s esküvőjök napján megbetegedett, élte 19-ik évében meghalt. Temetése a gyászoló rokonok, az egri tanítótestület és nagyszámú közönség részvétele mellett, f. hó 5-én ment végbe. Béke lebegjen porai felett K. L. — Köszönetnyilvánítás. Mindazon t. ez. ismerősök, barátok és rokonok, kik felejthetetlen kedves leányunknak f. hó 5-én történt temetése alkalmával megjelenésűkkel szives részvétet tanúsítani, s ez által súlyos fájdalmunkat enyhíteni szívesek voltak, fogadják forró szívből eredő hálás köszönetünket. Eger, 1888. évi julius hó 9-én. Danassy Antal és neje: Perger Julianna. — Adakozás. A Takács János 1848—9-iki houvédbajtárs eljáró ivén, a kápolnai honvéd szobor kerítésének költségei fedezésére Eger városában, következő adakozások történtek: Ifj. Braun József 1 frt. Bartha József 1 frt., Szolcsányi Gyula 50 kr. Glósz Károly 50 kr., Matékovics Mór 50 kr., özv. Zsendovicsné 50 kr., Zay György 2 frt., Hubert János 2 frt, Barna Manó 50 kr., Köllner Lörinczné 50 kr., Liptay Béla 50 kr., N. N. 50 kr. Sztupka János 50 kr., Turcsányi M. 1 frt., Kovács József 1 frt., Simáczius József 1 frt., Horváth József 1 frt., Góth Tóbi 1 frt., Petravich Bertalan 1 frt., Almásy Géza 2 frt., Halasy Béla 1 frt., Kovács Kálmán 1 frt., N. N. 20 kr., Herczeg Ignácz 40 kr., N. N. 50 kr., Simkovics Imre 1 frt., Békefi Lipót 1 frt., Barik István 1 frt. összesen 24 frt 15 kr. Mely összegből levonva az eljáró fáradságdiját azaz 10 százalékot, a maradvány lett 21 frt 75 kr. mely a többi gyűjtés növelésére, az illető adakozók irányában nyilvánított hálás köszönet kíséretében, az egri takarékpénztárban elhelyeztetett Csiky Sándor, h. egyleti elnök által. — Mulatság. Az egri iparos ifjúság vasárnap f. hó 8-án, daczára a délelőtti kedvezőtlen időnek, a délután folyamán szépen sikerült nyári tánczmulatságot rendezett a közeli Felső- Tárkány kies völgyében, mély a helybeli iparosok és családjaik nagy számának részvéte mellett, kedélyes jó hangulatban közel éjjeli 10 óráig tartott. A négyeseket 26 pár tánczolta, melyek úgy a rendezés ügyessége, mint a mosolygó, üde, rózsás arczczal lejtő csinos polgárleányok szép koszorúja tekintetében festői látványt tártak a szemlélő elé. — Az egri önk. tűzoltó egylet 1888. évi junius hó 29-én tartott nyári mulatsága alkalmával felülfizettek : Imre Miklós 9 frt. 10 kr., Babies János 5 frt., Szele Gábor, Begovcsevich Róbert, Porubszky József, Ferenczy Imre, Angol kisasszonyok intézete, Samassa János, Kozma Károly, Györgyényi Ignácz, Ludányi Antal, Szmrecsányi Pál, Lieb Károly, özv. Rácz Pálné, Gáspárdy Géza, Egri gőzmalom részv. társaság 5—5 frt. Simkovics Imre 4 frt. N. N. 4 frt 40 kr. Nánásy Mihályné, özv. Frantz Alajosné 4—4 frt. Kovács Kálmán 3 frt 40 kr, Mészáros Istvánné, Eper- jessy Ferencz, Tolvaj Ágoston, Dr. Bombay Tádé, 3—3 frt. Ka- szap Bertalan 2 frt 70 kr. Megó József, Dr. Hubert János 2 frt 40 kr. Özv. Fülöp Józsefné 2 frt 10 kr., Stephanovszky Sándor, vagyok is öltözve, talán mégis képes leszek valamely kívánságodat teljesíteni. S miközben igy szóla, a szegény asszony szemei fénylettek, mint a csillagok, s fejét mint napsugarakból alakult korona, dicsfény övezte körül. A gyermek, aki most térdein elszenderült, fönségesen mosolygott nyugvó helyén. A szegények testvérkéje tagadólag rázta fejét. — Nem, jó asszony, — viszonzá, — nekem semmi kívánságom sincs. Meg akartam venni azt a bábut, amit odaát lát, de Guilaumette nagynéném úgyis összetörte volna. Minthogy azonban krajezáromat nem akarod ingyen elvenni, arra kérlek, csókolj meg érte. A szegény asszony lehajolt s homlokon csókolta a szegények testvérkéjét. Ez ajkérintés alatt úgy érezte magát a leányka, mintha a földről fölemelkedett volna; úgy tetszék neki, mintha eddigi szenvedései örökre eltűntek volna, s egyidejűleg teljes boldogság szállott volna szivébe. — Kedves leánykám, — mondá az ismeretlen, — én nem akarom, hogy alamizsnád jutalmazatlanul maradjon. Nekem is van, épen mint neked, egy krajezárom, amit semmire sem tudtam használni mielőtt veled találkoztam. Fejedelmek, méltóságos delnők nyujták felém pénztárczáikat, de én nem tartám érdemesnek elfogadni. Bármi történjék is, kövesd szived szózatát. Ekkor a szegény asszony a lánykának ajándékozta krajezár- ját. Ez egy ócska rézpénz volt, kopott szélekkel, s a közepén egy lencsenagyságu lyukkal. Annyira kopott volt a pénz, hogy nem lehetett rajta kivenni, hogy melyik országból való, hacsak nem lett volna az egyik lapján egy elmosódott sugárkorona látható. Tehát az égből származott aranypénz volt. A szegények nővérkéje, amint a kicsike pénzt meglátta, kinyujtá utána karjait, mert belátta, hogy a koldusnőnek egy ilyetén ajándék nem kerül áldozatába, s úgy tekinté azt, mint egy barátságos emléktárgyat, melyet a szegény asszonytól kapott. — Ah, — gondolá magában, — ez a szegény asszony nem tudja, mit beszél. A fejedelmeknek, meg a szép delnőknek mi közük egy ilyen krajezárhoz ? Hisz ez a pénz olyan kopott, hogy egy falat kenyeret sem adnának érte. Még csak egy szegénynek se ajándékozhatom oda. A szegény asszony, kinek szemei mind fénylőbbekké lőnek, mosolygott, mintha a kis lányka fenhaugon beszélt volna. Aztán halkan igy szóla a szegények testvérkéjéhez: — Csak vedd el leánykám, . . . majd meglátod . . . Ekkor a kis lány elfogadta a kapott pénzt, nehogy megsértse a szegény asszonyt. Lehajtá fejét, hogy a pénzt a ruhája zsebébe csúsztassa; s amint újra fölpillantott, — a kőpad üres volt. — Elbámulva, s a csudás jeleneten sokáig elmélázva, csöndesen ballagott hazafelé. (Folyt, köv.)
