Eger - hetilap, 1888
1888-06-19 / 25. szám
195 által akarja. Helyeslő zajban nyilvánult erre a közhangulat., melyet e szavak keltettek. — S hogy mikép függ össze a szóval a tett, ő excellentiája csakhamar meg is mutatta, 100—100 frtot bocsátván a gondnok rendelkezésére a gyári szegény- s be- tegsegélyző alap, s a környéken is jótékonyan működő gyári tűzoltók alapjának javára. — Ugyané nap délutánján mutatta be fiúi hó dolatát ő excellája előtt a szomszédos apátfalvi kerület teljes számban megjelent papsága, esperesök, Nagy Antal vezetése mellett, ki a főpásztort egész útjában kisérte. A bérmálási utolsó napra Nádasd volt kitűzve. A kora reggeli órákban indult ide is Várkonyból kegyelmes érsekünk; bandérium kíséretében vonult a községbe, mely előtt diadalív alatt a községi jegyző üdvözlő újból. Kiváló csínnal emelt diadalív állott a plébániai-lak bejáratánál is; az „Ave Praesul“ felirat, s a művészileg font koszorúkból készített díszlet a fennevezett Lesitzky úrnő müve volt. Szokása szerint ő excellen- ciája itt is misét végezve és szentbeszédet tartva a templom körüli téren osztá ki a bérmálás szentségét. A megbérmáltak száma itt 404. Rövid nyugalom után, mint a többi községekben is mindenütt, a községi elöljáróság hódolatát fogadta ő excellen- ciája, aztán itt is az iskolába tért. A főpásztori ut legkedvesebb foglalkozásául választotta ő excellentiája az iskolák látogatását. Minden községben megtette ezt. El volt mondva sokszor, mily kedvteléssel, lankadatlan kitartással, szeretetteljes modorral időzik a főpásztor a kicsinyek között. Órákig, megválni alig tudó odaadással foglalkozik az apró népséggel; a tapasztalt paedagog szakavatottságával, a népnevelés fontosságától teljesen áthatott főpásztor gondosságával kérdez, oktat, int, buzdít, figyelmeztet, tanácsol; megragadva az alkalmat mindannyiszor a jelenlevő szülőkhöz intézett szavaival ezek buzdítására, gyermekeik iskoláztatásának szorgalmazására, és saját életük irányzására is. Nádasd községét elhagyva, az útba eső gyárban Quirin Lajos igazgatónál tett látogatást, megköszönve a gyár részéről tanúsított, figyelmet. Majd a gyári helyiséget szemlélte meg az igazgató kalauzolása mellett. Az itteni tűzoltóság, beteg- és szegény-segélyző alap javára 100 frtot adott. Távozott aztán a nagyszámú népség iidvkiáltásai között székhelye felé Zsendovics József kanonok, titkárja, és Dutkay Pál érs. levéltárnok kíséretében. Szép, magas fiatal ember volt, rendkívül elegáns magatartással. Laura szive megdobbant. A szikra lángot fogott, a boldogtalan asszony, az ismeretlenben, a sovárogva várt bűvös lovagot ismerte fel. Alig két nap múlva már oly arczczal és mosolylyal viszonozta az ismeretlen sóvár tekintetét, mely azt mondta: Merj! És az ismeretlen mert. Délután — midőn férje fürdőbe ment, a vendéglő szobaleánya levelet nyújtott át neki. Az ismertlentől volt. Megírta neki, hogy száműzött, bujdosó, politikai menekült, hogy meglátta őt és örökre vége szivnyugalmának, s mielőtt távoznék, csak azért esdekel, hogy csak egyszer, legalább egyetlen egyszer beszélhessem vele, s gyönyörködhessék azon angyal édes hangjában, a kinek birtokáért életét, szive összes vérét kész volna odaadni. A levél „Kamill“ nevel volt aláírva. Mintha csak az ördög mondta volna tollba e levelet, — minden benne volt, a mi egy beteg képzelődést felizgathat. Ez ő, a bűvös lovag! sohajtá gyünyörteljesen a nő, s másodszor is átolvasta a csábos levelet. — Mit mondjak annak a szegény fiatal embernek ? — kérdé a szobaleány. — Hozd ide! felelte Laura minden habozás nélkül. Eszébe jutott egy párisi adoma, melyet épen az nap olvasott, mely épen egy hozzá hasonló helyzetben levő nő egy jó ötletéről szólt; — azt akarta alkazni. — Most nem beszélhetünk sokáig, mert férjem minden pillanatban haza érkezhetik. De találtam módot, mely önnek megnyitja lakásunk ajtaját, s megszerzi féljem bizodalmát. íme, vegye e gyémánt-karpereczet, azt fogom mondani, hogy elvesztettem; férjem nagy jutalmat fog kitűzni a megtaláló részére, mert a gyémántok nagy értékkel bírnak. Ön haza hozza a karpereczet, Az egészségtan az iskolákban. A legközelebbi népszámlálás megdöbbentő adatot nyújtott a magyar nép életképességére nézve. 1870-ben a tulajdonképi Ma- gyarországban 13 millió 561,245 lakos volt, 1880-ban csak 13 millió 728,626, tehát a népesség 10 év alatt csak 167,377-el szaporodott, mely szám szemben azon körülménynyel, hogy Európa legtöbb országában a népesség 30—35 év alatt, sőt itt-ott jóval hamarább megkétszereződik, csaknem apadásnak mondható. Nem irányunkban ellenséges indulatú német tudósok, hanem maguk a magyarok vetették föl a komoly kérdést: vájjon életképes-e a magyar faj, s nem kell-e még a pusztuló nemzetek sorába igtatni? S a komoly tanulmányozás közben, mindinkább erősebben domborodott ki az a tény, melyet ma már uton-utfélen hangoztatnak, hogy a gyermekhalandóság nálunk szerfelett nagy. Sehol Európában nem születik annyi gyermek, mint nálunk, de mit ér az, ha e gyermekeknek fele sem nő fel? 1882-ben 622,226 gyermek született, de ugyanabban az évben 510,740 halott közül 274,931, tehát felénél jóval több, ötödik életévét még be nem töltött gyermek volt. Ha valami, e megdöbbentő s teljesen hiteles számok mutatják a népszámlálások nagy fontosságát, s hogy nálunk sem voltak azok eredménytelenek, mutatja az a körülmény, hogy a közelebb lefolyt három év alatt sokkal több történt a közegészségügy érdekében, mint azelőtt évtizedek folyamán. Hogy e fontos tényezőn nehány év alatt, gyökeres változásokat tenni nem lehet, az természetes, s ennélfogva nem csodálkozhatunk, hogy a közegészségügyre vonatkozólag nálunk, nemcsak falukon, de müveit városokban is sokszor találkozunk mise- rabilis állapotokkal. Ily nagy fontosságú kérdésben állami intézkedések soha sem elegendők, magának a népnek kell éreznie az egészség nagy fontosságát s tudnia kell legalább a legelemibb dolgokat, melyek a testi épség megőrzésére vonatkoznak. Ez az oka, hogy a nagyfontosságu állami intézkedések mellett (egészségügyi felügyelők, körorvosok, befásitás, csatornázás stb.) mindenki, úgy az államférfit!, mint a szaktudós s humanista egyaránt sürgetik, hogy az egészségügy elemeit a népiskolák, népies iratok által minél inkább köztudattá tegyék. Valljuk be őszintén, hogy e tekintetben édes kevés történt. Tizenkét éve már, hogy az egészségügyi törvény (1876: XIV.) 42. §-a határozottan elrendelte, hogy az egészségügy szempontjából főfigyelmet érdemlő szabályokat, a népiskolákban tanítsák, sőt azt is elrendelte, hogy az egészségügyben első fokú hatóság (szolgabiró, polgármester stb.) felügyelni tartozik, vájjon az oks nem fogadja el a jutalmat. Akkor ön házunk barátja lesz, s a többiről beszélünk akkor! Most sietve el, mert férjem minden pillanatban hazaérkezhetik. Egy szenvedélyes kézszoritás — s a fiatal ismeretlen elrohantÉs úgy is volt! Fehér Tamás 2000 forint jutalmat tűzött ki a 10000 forintot érő karperecz megtalálójának s Kamill haza hozta azt, de rosszúl értette a nő utasítását, s elfogadta a jutalmat és hálálkodva távozott. Laura nem látta őt többé, — s midőn ket-három nap is eltelt, a nélkül, hogy az ismeretlen csak legkisebb életjelt is adott volna megáról, — gyanúja ébredt, elment az ékszerész-boltba megnézetni gyémántjait. — Ki voltak cserélve hamis kövekkel! Belátta, hogy egy gyalázatos ipar-lovagnak esett áldozatúl, s e csalódás, az első, de a legnagyobb, — félig összetörte szivét. Egy kis visszaesés következett; kísérletet tett megszeretni férjét, s megkísérlem azt, hogy jó nő legyen. Nem ment! Nem volt rósz, de nem volt jó. Pedig Fehér Tamás mindig gyöngéd és szeretetteljes Vult hozzá! Kárba veszett, nem indította meg szivét, — még józan eszét sem tudta meghódítani! Egy még drastikusabb megrázkodásnak kelle bekövetkezni. - Az, is megjött. Őszkor utazni vágyott. Fehér Tamás csak annyit kérdezett: hová ? Németországba! Midőn Drezdában a pinczér a reggelit a szobába vitte, Laura tekintete véletlenül reátévedt. Hangosan felsikoltott, —• felismerte Kamillt. Szerencsére férje nem volt a szobában. Soha sem tudott meg semmit, — de Laura is lemondott rajongásairól. Megki- sérlette boldognak lenni — de ez csak annyiban sikerült, hogy férjét nem tette egészen boldogtalanná. A pénz nagy hatalom, de nem mindenható.
