Eger - hetilap, 1888

1888-04-24 / 17. szám

131 nokát, a katonai pályán szerzett érdemei elismeréséül a III. oszt. vaskó róna-rend del tüntette ki. — Dr. Hóman Ottó, budapest-kerületi kir. főigazgató ő usga, tegnap, f. hó 23-án, az egri cist. r. fógymnásium hivatalos láto­gatására városunkba érkezett. — A minister köszöneté. A vall. és közokt. magy. kir. mi­nister visontai Kovách László háznagynak és ifj. Borii y Józsefnek azért, mert Yámos-Györk községének egy általok felállítandó kisdedóvóra 1500 irtot adományoztak, — elismerő kö­szönetét mondott. — Br. Zwieberg Ignácz, az itt állomásozó 60. sz. Appel- gyalogezred őrnagya, hosszas, érdemes szolgálat után. közelebbről a katonai pályától visszalép, s családjával együtt Egerből Pozsony­ba teszi át lakását. A család e napokban vett búcsút itteni nagyszámú ismerőseitől. A derék és kedvelt család hiányát müveit társas életünk sajnosán fogja érezni. — A hevesmegyei árvízkárosultak javára, városunk lelkes hölgyei által, a múlt vasárnap, f. hó 22-éu a törzskaszinó nagy­termében rendezett hangverseny várakozáson fölül szépen sükerűlt. A hangverseny fénypontját különösen a közreműködő két urhölgy: K oll man né szül. Bénél Amália úrnő művészi koloratur-éneke, s Pátz Szidónia kisasszony ragyogó techni­kájú, s remek előadási! zongora-játéka képezte. Hogy az egri ko­szorús dalkör ez estén is újabb hervadhatlan virágokat fűzött — szép szabatosságú éneke által, — koszorújába: mondanunk sem kell. Dusárdy István és Szabó Béla urak, elegáns gordonka, s illetve hegedűjátékukkal, Láng Sándor ur, discrét zongora-kisére- tével, — valamint az egri főgymn. ifjúság énekkara is, szépen, élén­ken előadott dalaival, nagy mértékben járultak az élvezetes estsüke- réhez. Az itt állomásozó 60. sz. Appel-gvalogezred derék zenekara, mely jeles karmestere: W a r a n i t s c h vezetése alatt pompásan előa­dott két piéce-el nyitotta meg s illetve zárta be az estélyt, szin­tén nagy mértékben megérdemlette a termet egészen betöltő nagy számú s díszes közönség élénk tapsokban s lelkes éljenzésekben nyilvánuló tetszését, melyből a többi közreműködőknek is kivé­tel nélkül bőven kijutott, ugyannyira, hogy az „Ujrá!“-kkal együtt a hangverseny három óra hosszáig tartott! Ami pedig a legfőbb, az: az igen szép anyagi eredmény, mely — mint halljuk, — megközelíti a háromszáz tor intőt! — Az egri polg. lövésztársulat évi rendes közgyűlését 1888. április 22-én tartotta meg, mely alkalommal a választás eredmé­nye hirdettetett ki. Beadatott 61 szavazat, mely mind helyesnek találtatott és főlövészmesterré megválasztatoit: Mártonífy László 59, lövészmesterré : Komáromy József 60, pénztárnokká : Mateko- vics Mór 58, jegyzővé: ifj. Subich György 54 szavazattal. — Választmányi tagok lettek: Babócsay Sándor 57, — Gröber Fe- rencz 56, Barsy József 54, dr. Akantisz Jusztin 53, Ruzsin Ig­mokból is meggyőződtem, hogy nincs ma e világon fürdőház na­gyobb luxussal berendezve, mint e fürdők lehettek annak idejében. Ötödik nap volt a legnevezetesebb mindnyájunkra nézve. Amiért legfőképen törődtünk oly nagy útra, amiért Rómában már annyira aggódtunk, hogy a közelgő nagy nap miatt talán már nem is teljesül szivünk legforróbb vágya, végre annyi várakozás után még is teljesedésbe ment. Pápát láttunk. Már előtte való este vettük az örvendetes hirt, hogy ő Szentsége, daczára a megkisérlett lebeszéléseknek, határozottan kijelenté, hogy akar bennünket látni s fogadtatásunk napjáúl ki­tűzte deczember hó 30-át. Általános örömmel fogadtatott a zarándokok részéről e ki­jelentés és lázas örömmel, szívdobogva vártuk a pillanatot, mely­ben XIII. Leo Pápa fenséges alakját megpillanthatjuk. Nem un­tatom t. olvasóimat a készülődés és fogadtatás ecsetelésével, hi­szen már ezt sokféle leírásban olvashatták. Csupán azt a benyo­mást szeretném visszaadni, mit reám a Pápa személye gyakorolt. Utolsók lévén mi magyarok az nap a fogadottak között, úgy VilS-re lehetett, mikor Krisztus földi helytartóját, Sz. Péter apos­tol utódját, a keresztények közös Atyját megpillanthattam. Trón­jára ülve, házi papjaitól és nemesi gárdájától körűlövezve foga­dott az angyali ruhába öltözött, angyal-arczú 77 éves öreg Pápa. Egész megjelenése túlvilág!, mintha nem is e földről való volna. Mig csak láthattam, le nem tudtam venni róla szemeimet. Maga­sabb termetű, vékony, szikár alak, élénk, tüzes szemekkel, sápadt sovány arcz, melyről csupa ártatlanság, szelídség, szivjóság su­gárzik vissza, feltűnően magas homlok, ép úgy feltűnően kis fe­jét még dús hajzat borítja, amennyire láthattam, de haja hófehér nácz 53, Egedy Antal 52, Hibay György 52, Kaiser János 52, Makkay Félix 52, Boday Aurél 49, Csókás István 49, Koncz Lajos 45, Eisenmann Oszkár 44, ifj. Mózer Antal 41, Subich Géza 41, Polereczky Gyula 38, Hám Gyula 31, Klein Ignácz 30, Imre Miklós 28 és ifj. Székely János 27 szavazattal. A lövölde ünnepélyes megnyitása 1888. april 29-ik napjának d. e. 9 órájára tűzetett ki, mely társas ebéddel lesz egybekötve; dijlövés tarta- tik, a melyre a tagok ezennel meghivatnak, a nem tagok pedig a legszivesebben láttatnak. — Érdekes hangverseny. A helyben állomásozó 60 sz. cs. és kir. Appelgyalogezied zenekara a jövő május hó 10-én, áldozó csütörtökön, kedvezőtlen idő esetén az ezt követő vasárnapon, máj. 13-án, a kát. karmesterek nyugdíj­alapja javára, az érsekertben, jótékony czélú hang­versenyt rendez 30 krajczár belépti dij mellett. A nép szá­mára jó czigány-zenekar fog játszani. A müveit közön­ség élvezetére pedig a hangverseny a következő érde­kes, változatos és választékos műsorral van egybeállitva: 1. Puszta. Induló. Duchon. 2. Nyitány „Samiramis“ dalm. Rossini. 3. Olasz keringő. Strausz. 4. „Miserere“, a „Troubadour“ dalműből. Verdi. 5. „Pajzán“ ; polka franc. Ziehrer. 6. Egyveleg „Lohen­grin“ dalműből. Wagner. 7. „Az okosabb enged.“ Polkamazur. Strausz. 8. Cavatina „Nabukodonozor“ ez. dalm. Verdi. 9. „Duna- lnillámok.“ Keringő. Ivanovich 10. „Kerékpár“, gyorspolka, Wa- ranitsch. — A hangverseny érdekességét különösen fogja emelni az egri zártkörű sportclub által rendezendő kerék­pár-verseny, melyben — hir szerint — a club valamennyi tagja, — aranyfiatalságunk szine-java — részt fog venni. A ver­seny, mint halljuk, pezsgő-dijakkal lesz egybekötve. Azon­kívül buffetről is gondoskodva lesz. A ezukrászatot Zander N. jónevű ezukrászunk látja el. ízletes hideg étkek- s italokról pedig a Steinfeldféle sörház fog gondoskodni. A kerti mulatság délut. 3 órakor, — a hangverseny 4 órakor veszi kezdetét. Meg vagyunk győződve, hogy városunk lelkes közönsége, melynek annyi szép élvezetet nyújt a helybeli katonai zenekar, azon ze­nekar, mely, mint a múlt, vasárnap, a hevesmegyei árvízkárosul­tak javára tartott hangverseny alkalmából is megmutatta, min­denkor teljes készséggel, dijtanul működik közre, valahányszor humanistikus érdekek, jótékonyság stb. veszik igénybe, — e ne­mes és jótékony czélú, a mellett érdekes és élvezetes hangver­seny alkalmából, a lehető legtömegesebb pártolás áltál fog e derék zenekar iránti elismerésének s köszönetének kife­jezést adni. — Az ,,Egri önkéntes tűzoltó egylet“ folyó hó 29-én d. e. 10 órakor a városház tanács-termében rendkívüli közgyűlést tart, melyre az egylet tagjait tisztelettel meghívom. — A gyűlés tár­gya : a jóváhagyott alapszabályok értelmében 2 választmányi tag, ruhájánál fehérebb. Hangja erőteljes, érczes, mi figyelembe véve az élénk szemeket, erélyre és még nagy életerőre vall az agg Pápában. Átszellemült arcza és tisztes öreg kora, megjelenésének egész elegantiája a legmélyebb hódolatra késztettek szentséges személye iránt. Szerettem volna nagyon lábcsókjára járulni, de ezen kegyben legnagyobb sajnálatomra nem részesülhettem, de senki sem közülünk; mert ő szentsége annyira ki volt merülve, hogy környezete már a visszavonúlást tanácsolta neki, mit ő nem szívesen ugyan, de még is teljesített,. Áldását adva reánk és a magunkkal vitt tárgyakra, a nemesi gárda sorfalai között vissza- vouúlt benső termeibe. Némelyek zarándoktársaim közül, különö­sen a kivonúlásakor közel, álló hölgyek, 0 Szentsége kezét, kar­ját, vállát csókolták, mit 0, arezukat simogatva, vállukat vereget­ve kegyteljesen fogadott. Még egy pillanat — és kedves alakja nem volt többé látható. Mi pedig boldogan távoztunk. Délután a római tanárok a magyar kath. tanférfiak tiszte­letére akademia-szerű tudományos congressust rögtönöztek. Erről sem irok bővebben. Megírták már mások. Hatodik napra hagytam az utolsó dolgok egyikét. A halál országába, a római Campo santóba, a köztemetőbe zarándokol­tam. Ott nyugszik a nagy IX. Pius Pápa a Sz. Lőrincz-féle tem­plom kriptájában. Sírjánál leróttam a kegyelet adóját. Majd az egész délelőttöt az óriási temető árkádjai alatt és azokon kivűl a síremlékek szemlélésével töltöttem el. Aki szép temetőt akar látni, az menjen Olaszországba. Ott találja a legszebbet Bologná­ban, melylyel vetélkedik a római; igen szép még a flórenczi is. Valóságos múzeumok ezek, melyekben a legszebb szobrászati mű­remekekben és festményekben gyönyörködhetik az ember. *

Next

/
Thumbnails
Contents