Eger - hetilap, 1887
1887-03-29 / 13. szám
98 gyau képzelheti már egy intéző osztrák schulmajszter generális, hogy a magyar baka és a magyar huszár valaha kivetkőzzék eredeti jellegéből, s germanizáczió utján oly metamorfózist hozzon létre, hogy az egyik „cserepá r“-rá, a másik pedig „s Vali zsér“-ré alakuljon át? Valamely birodalom hadseregének, s igy az osztrák-magyar hadseregnek egységét s egyöntetetűségének szükségét hadászati szempontokból mi is belátjuk; de határozottan tagadjuk, hogy ez egységet a nyelv egysége biztosítaná. Egészen másban kell annak biztosítékát keresni, s elérését egészen más alapokra fektetni, "minek bővebb fejtegetése ez úttal feladatunk keretén kívül esik. De, némi illustráczióul, mégis fölemlítünk egy körülményt. A magyar királyi honvédség, mint tudjuk, mai napság már oly magasra fejlődött, hogy nemcsak az összes osztrák-magyar Landwehr“-intézményből hatalmasan kiemelkedik, de bízvást mondhatni, hogy az osztrák-magyar hadseregben egy oly, önálló, jelentékeny és figyelemre méltó hadtestet képez, melyre, egy háború esetén, fontos és nagy feladatok várnak. Szem- betiinőleg igazolják ezt a nagyobbszerü hadtest-gyakorlatok, melyeknél a magyar kir. honvédségnek mindig fontos szerep jutott, s föladatát ezeknél nem egyszer feltűnő, s legmagasabb elismerésre méltó m ódon oldotta meg. Nos, hát tudjuk, hogy a magy. kir. honvédségben, ma málakat onai szellem egészen magyar és hazafias; hogy nemcsak nyelve, hanem vezénylete is magyar, s ez a magyar szellem, s ez a magyar vezénylet egyáltalán nem hat zavarólag s nem képez akadályt a hadműveletek egységes intézésében, s egyöntetű lefolyásában, még pedig annál kevésbbé, mert az egyes csapatok hadászati működésének vezénylését nem német vagy magyar ve- zényszókkal, hanem legtöbbnyire egységes dob- és trombitaszóval jelzik, e jelző hangoknak pedig nincsen saját nemzeti nyelvük, s vezényszavukat ép oly jól megérti a magyar honvéd, mint az osztrák-magyar hadsereg bármily ajkú s nemzetiségű csapata. — Tudjuk továbbá, hogy azon idegenkedést, kicsinylést, s lenézést, mely a magy. kir. honvédség fölállításakor az osztrák-magyar közös hadseregnek főleg nem magyar ajkú tisztikara részéről honvédségünk irányában nyilvánult, —- hála az uralkodó bölcs belátásának, tapintatának, s intézkedésének, — ma már csaknem kivétel nélkül mindenütt a legszívesebb kapcsolat, a legőszintébb barátság, s a legszebb kollegialitás és egyetértés váltotta fel; — s hogy honvédségünk aránylag rövid idő alatt a katonai képzettség oly magas fokára emelkedett, hogy az nemcsak az osztrák-magyar hadsereg tisztikarának méltó tiszteletét, hanem az intéző köröknek teljes elismerését is kivívta magának: ebben Az „EGER“ tárczája. L’inspecteur general. (A fő-felügyelő.) Irta: Eugéne Chavette. Az egyik úr rendelt: — Pinczér, beefsteaköt. A másik úr, szomszédja, nyomban kiáltá : — Nekem is. — Befőtt almával. — Nekem tormasalátával. — Nem á t s ü 1 v e. — Nekem jól át sül ve. Ekkor a „nem átsült“ beefsteak, befőtt almával ura hirtelen oda fordult a „jól átsült“ beefsteak tormasalátával gazdájához, s mérgesen igy szólt: — Bolondot űz ön belőlem? — Hogyhogy? — viszonzá a másik. — Én beefsteaköt rendelek, befőtt almával, ön ugyanazt tormasalátával; én át nem sülve akarom, ön pedig jól át- sülve! Ez épen olyan, mintha veszekedést akarna velem kezdeni. — Bocsásson meg, uram . . . én . . . — Vagy pedig ön fontoskodni akar azzal, hogy nem úgy tesz, mint mások! Ön „eredeti!“ „Jól át sült“ úr, ártatlanságának érzetében azt hitte, kétségkívül igen fontos tényező volt azon körülmény, hogy honvédségünk fejlesztésénél s kiképeztetésénél mindenek fölött a magyar katonai szellem, a magyar hazafiság, a magyar nyelv s magyar vezénylet volt az irányadó. Nemcsak nem v<dua tehát ártalmára az osztrák-magyar hadsereg egységének s egyöntetűségének, sőt, meg vagyunk győződve, hogy határozottan javára szolgálna, ha közös hadseregünk magyar ezredei, kizárólag, vagy túlnyomó részben magyar tisztekkel élőkön, magyar hazafias katonai szellemben képeztetnének, s igy mintegy magvát képeznék egy tisztán magyar hadtestnek. S hogy a közös hadsereg egy ily magyar hadteste, a magyar ambitio által is lelkesítve, háború esetén mily szolgálatokat tenne az osztrák-magyar birodalomnak: erre nézve a történelem elég példát szolgáltat. — A magyar huszárság, melynek élén, kivált a régibb időkben, alig számbavehetö kivétellel, csupán magyar tisztek állottak, épen e folyvást istápolt magyar szellemnek köszönheti világra szóló hírnevét. Igen rósz szolgálatot tesznek tehát az osztrák-magyar hadügynek azon elfogult urak, kik közös hadseregünk egysége- s egyöntetűségének egyedül üdvözítő voltát abban találják, hogy magyar bakáinknál a katonai szellemet a „der did as“ nyelvének erőszakolásával törekszenek fölébreszteni. Z. Az egri pénzintézetek. A hevesmegyei takarékpénztár, hazánk legrégibb s legtekintélyesebb pénzintézeteinek egyike, a múlt pénteken, f. hó 25-én tartotta, Imre Miklós elnök vezetése, s szép számú részvényes tagok részvéte mellett, saját helyiségeiben, évzáró rendes közgyűlését. Elnök, a jelenvolt részvényes tagok üdvözlése, s annak kijelentése után, hogy a közgyűlés határozatképes, — a közgyűlést megnyitván, az intézeti igazgató tanácsnak a lefolyt 1886-iki üzletévről szóló üzletforgalmi kimutatását terjeszti elő, a kinyomatott, s a részvényeseknek megküldött üzletkimuta- tás és mérleg alapján, melyből a következő fontosabb mozzanatokat emeljük ki: az intézet összes évi forgalma tett: 2467115 fit. 73 krt. Váltóüzletben bevett 1381912 frt. 23 krt; kiadott: 1407188 frt. 82 krt. A külcsönadós levelek értéke: 1385854 frt. 35 kr. Befektetett jelentékenyebb értékei: az intézet háza 10156 frt. 150000 frt. névért, keresk. bankzáloglevelekben: 151500 frt.; 84000 frt. névért, alföldfiumei vasúti részvényekben 79312 frt; 100 db. magy. vöröskereszt sorsjegyben 950 frt. — A betétek összege: 1,890488 frt. 55 kr. Alaptőke 21000 frt. Tartaléktőke 100000 frt. Értékpapírok tartaléka 5000 hogy egy „becsipejt“ szomszéddal van dolga, s úgy tetette magát, mintha semmit se hallott volna, midőn egyszerre mögötte egy hatalmas „hm, hm!“ hangzott fel. Megfordult, s azonnal fölismerte a fő-felügyelőt, ki egy szomszéd-asztalnál étkezett. Ismerik önök a fő-felügyelőt? Egy zömök, kiváncsi emberke; fecsegő, pletykázó, ki a leghihetetlenebb apróságokat is szétterjeszti a városban, mint valami arczátlan visszhang. Megvetik; de köszöntik, s ügyekeznek kedvében járni, figyelmét, tetszését megnyerni. Mint minden önfejű s ostoba ember, a főfelügyelő is fönhéjázó, s duiva, mint a pokrócz. Hány derék tehetségnek kellett ismeretlenül elenyészni, mert e nagy fontosságú személyiség előtt egy lépést sem akartak tágítani, sem kalapjokat megemelni. Szóval: a fő-felügyelő, midőn e szavakat hallotta: „Ön eredeti!“ — épen egész kéjjel fogyasztott el egy borba főtt pompás husvagdalékot, hirtelen a beszélők felé fordította a fejét, s kipirult arczczal, merev tekintettel csak annyit morgott, hatalmas hangon, hogy: „Hm, hm!“ Annyi bizonyos, hogy semmi ok se volt a czivakodásra. De az a szerencsétlen „Jól átsült,“ aki még pár pillanat előtt is oly békés természetű volt, — mindjárt igy szólt magában: — Már nem léphetek vissza. A fő-felügyelő, ki mindent hallott, az egész városban ki fogja kürtölni. S ekkor „Át nem stilt“-hoz fordulva, mondá: — Itt a névjegyem. Kérem az önét. A -kártyacsere megtörtént, s mindegyik elolvasta ellenfele ü
