Eger - hetilap, 1887

1887-03-29 / 13. szám

13-ik szám.

26-ik év-folvam

1887. Márczius 29.

Előfizetési dij:

Egész évre . Félévre . . Negyed évre. Egy hónapra Egyes szám

5

frt kr

2

„ 50

1

* 30

»

—

„ 45

V

—

„ 12

n

Hirdetésekért

minden 3 hasábozo.t petit sorhely után 6, bélyegadó tejében minden hirdetéstől 30, nyilltérben egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő.

Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden.

Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztöseg (Baktai-ut, Exingerféle liáz.) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő.

A „katonai szellem.“

ii.

Az osztrák-magyar, cs. és kir. hadsereg, mint előző czik- künkben kifejtettük, nem ismeri e szót: „haza.-1 Katonai fölhívásokban, allocutiók-, és pohárköszöntőkben emlegetik ugyan hében- korban, alkalmilag, mikor szükség van rá, mint „frázis“-ra; de biz azokból bajos volna megérteni, hogy az illetők melyik hazát értik alatta? . . A katona, nem lévén már tisztában a „haza“ fogalmával, katonai szempontból, természetes, hogy annak folyománya: a „hazafiság“ fogalma is „caviár“ előtte.

Nem is csoda. Mert az osztrák-magyar hadseregről egészen találón el lehet mondani, hogy: sem nem osztrák, sem nem magyar, hanem — német. Mert a nyelve, ügyvitele, vezénylete, mind német; s csak e napokban jelentette ki egész határozottsággal, b. Fejerváry, a magyar királyi honvédelmi miniszter, a bpesti egyetemek polgárainak küldöttsége előtt, mely aziránt kérelmezett: eszközölje ki a miniszter, hogy a magyar ifjak a tiszti vizsgálatot magyar nyelven tehessék le, — miszerint e kérelme teljesülésére nézve egyáltalán semmi biztosítót nem Ígérhet az ifjúságnak. Az osztrák-magyar hadsereg szervezete olyan, hogy az, mint „conditio sine qua non“-t megköveteli, hogy tisztjei németül tudjanak. S igy az a magyar ifjú, ki az osztrák-magyar h adseregben tiszti rangra aspirál, kell, hogy a német nyelvben legalább is annyi jártassággal bírjon, hogy abban úgy irás- mint szóbelileg képes legyen magát megértetni.

Nem tudjuk ugyan belátni, mi haszna van annak, ha a magyar ifjú, ahelyett, hogy a tiszti ranghoz szükséges katonai ismereteket saját anyanyelvén alaposan elsajátítaná, kényszerülve vau azokat, jól — roszúl, német nyelven bemagolni. Azonban föltéselesen konczedáljuk azt, hogy ha már a magyar ifjú, mint tiszt, kénytelen még a tisztán magyar ezredekben is, német származású s német tisztek közt szolgálni, kik, bár rendeletileg kötelezve volnának az ezred nyelvét elsajátítani: ezt teljesíteni, — kevés kivétellel — sem kedvük, sem akaratuk, — nemcsak a kartársi érintkezés, hanem főleg saját előmenetele érdekében is igen helyesen teszi, ha a német nyelvet úgy elméletileg, mint gyakorlatilag elsajátítja. Hiszen, ha igaz a régi latin példaszó, hogy: „Quot linguas calles, tot homines vales“ — az a magyar ifjú, ki saját anyanyelvén kivül a német nyelvet is birja, bizonyára többet ér azon német ajkú tiszt kollegáinál, kik saját anyanyelvűkén kivül más nyelvet nem tudnak. A franczia hadseregben minden tiszt kötelezve van a német nyelv megtanulására, s viszont a német hadseregben is megkövetelik a tisztektől, hogy a franczia nyelvben jártassággal bírjanak. Mindkét hadseregben előnyt biztosít a tiszt számára az „ellenséges nyelv“ tudása.

De ha egy vagy más tekintetben megengedjük is a magy.

kir. honvédelmi miniszter érvelését, mely osztrák-magyar katonai szempontból, a tisztektől a német nyelv tudását szükségképen megköveteli, s melyet a legtöbb budapesti magyar lap is anélkül közölt, hogy ellenvetéseket, vagy csak megjegyzéseket is tett volna rá: — annál érthetetlenebbnek, s nemcsak együgyiin nevetségesnek, sőt határozottan károsnak és veszélyesnek tartjuk ama megfoghatatlan erőszakoskodást, mely a közös hadsereg idegen ajkú, főleg magyar legénységét minden áron „ n imetsz ó- r a“ akarja fogni.

Mondottuk már, hogy, tudomásunk szerint, a tisztek kötelezve vannak azon ezred legénységének anyanyelvét elsajátítani, melyben szolgálnak, s igy a magyar ezredben szolgáló német tisztek kötelesek magyarul megtanulni, hogy a legénységgel saját anyanyelvén érintkezhessenek.

És mi történik ? Az, hogy vannak közös hadseregbeli tisztán magyar ezredek, — magunk is ismerünk ilyet, — melyben a feles számmal szolgáló német ajkú tisztek, ahelyett, hogy kö- telességszerüleg magyarul megtanulnának — tisztelet a kivételeknek! — nem tudjuk: felsőbb katonai rendelet következtében-e, vagy csak „saját szakállukra,“ minden áron a legénységet akarják német szóra kényszeríteni, egyáltalán nem tudva, vagy nem akarva belátni, hogy ez nemcsak teljesen kárba veszett fáradság, hanem. — hogy szelidebb kifejezéssel éljünk, — annyira kémikus, hogy magok a komolyabb tisztek kaczagnak rajta legtöbbet. S van okuk és alkalmuk rá bőven! Mert a magyar bakáknál már maga a vezényszavak betanítása is rendkívül fáradságos, és heteket, sőt hónapokat vészén igénybe. Hát még a magyar paraszt bakának az a csudálatosán furcsa iskolázása, melyben a magyar ajkú frájter meg káplár, — mert a tiszt urak csak megkövetelik, de magok nem teszik, — tanitgatja a kissé úgyis nehéz fejű palócz suhanczot, hogyan kérjen a rapporton a parancsnoktól „urlaub“*ot, s hogyan jelentse be, hogy a csizmája kiszakadt. „Pite ujláb!“ („Bitte um Urlaub“.) „Melybe kórság, csizma cseresnye!“ (Melde g’horsamst, mein csizma ist zerissen!) Ugyancsak múzeumba való csuda-német lenne az a tiszt, aki az effélékre el nem kaczagná magát. No hát már most bármily elfogulatlan ember Ítéletére bízzuk annak eldöntését: komoly s a katonai méltósággal megférő dolog az ilyen ? . S ha nem az — mert nem is az, — hogyan lehet ily hóbortot józan ész szel, egy komoly, s tekintélyt követelő hadsereg körében megtűrni? Mert ha ezzel az a czéljuk, hogy az osztrák-magyar hadsereg magyar részét g e r m a n i z á 1 j á k, a legegyügyübb ész is azonnal belátja, hogy ez az intéző körök részéről, a leg- elhibázottabb, s legezéltalanabb balfogás. A magyar baka, s a magyar huszár, nemcsak az osztrák-magyar hadseregnek, hanem az egész világ összes katonaságának specialitása, oly pregnánsan kimagasló, s történelmileg is páratlan típussal, melyhez hasonlót semmiféle nemzet katonaságában nem találunk. Hu-