Eger - hetilap, 1887

1887-03-01 / 9. szám

67

Midőn estve lefeküdtem Lőrinczfyvel álmondám. A Lena-tor- kolatnál Irkajpesban találkoztam vele, s elmodván neki az ülésben történteket el azt is hogy sikasztónak neveztetett mosolygott. Haddel, a tavaszon mint hevesmegyei starost jelenek meg az orosz hadak élén Egerben. Kalapot emel az is, a ki most szid, —ilyen a világ, „tetszik tudni,“ sok, igen sok a hitvány a világon! — Ijedtemben felébredtem.

L ... ka levele.

Álarczos báli tudósítás.

Eger, 1887 febr. 23.

Postagalambja átadta kedves üzenetét. Na hallja!... kevés híja volt, hogy elbizakodottá nem tett, — hisz a világért még csak gondolni sem mertem volna arra, hogy az én unalmas refe- rádáira valakit szórakoztatni képesek legyenek, annál inkább magát. De csakhogy mégis szórakoztatják, ha egyébkor nem is. hát

legalább akkor, mikor beteg

.............Mindenesetre hízelgő ream

n

ézve . . . hanem hát mondja csak. megirja-e magának mindig hűen kis levelezője, hogy mi újság van Egerben ? . . . Megirja-e, hogy ki, kinek udvarol? . Kiről beszélnek legtöbbet a „nagy ház“-ban? . . s mit? . . . talán már azt is megírta, hogy hogyan mulatott az álarczos bálban; . . hogy kivel tánczolta a „herzens quadrille“-t; s hogy milyen jól találta magát a souper alatt,. . . s igy talán már nekem nem is marad mondani valóm, talán meg is haragszik, hogy nem teszek eleget kívánságának? .... No de mindegy, igy vagy úgy. elmondom én is a magamét.

Tehát ma egy hete, kedden este városunk szine-java újra tárva nyitva látta utoljára az eget; azt az eget, melyet maguk, mint a szépség és jóság angyalai e földön varázsolnak elő.

Kedden volt az egervidéki jót. nőegylet által rendezett álarczos és jelmez-bál. Előre tudtuk, hogy a kaszinó nagy terme tele lessz ez este, de hogy a telibbnél is telibb legyen . . arra természetesen még maga sem gondolt volna úgy-e ? S mégis úgy volt. Annyian voltunk, hogy alig fértünk, és mégis ott voltunk. Csak maga hiányzott. . . És mivel annyian voltunk, alig tudtuk kikerülni, hogy a lelkünket is oda ne adjuk azokért a^ 10 kros sorsjegyekért, melyekkel-jobbra balra megkínáltak. Úgy is lehetetlenség lett volna ellentállni a kinálgalásnak. mert hiszen e sorsjegyeken csakis nyerni lehetett, ha egyebet nem, azt, a mi legalább is fölért azzal a csemege-tállal vagy magyaréi „aufsatz-al“, mely a legnagyobb nyeremény volt: olyan tekintetet, mely a szívbe világit, olyan mosolyt, amelytől tavasz lesz . . .

És aztán az a sok jelmez ... De hol ? . . . igaz ! hiszen csak egy volt, egy igen csinos ó német jelmez .... pedig liigy- je el, hogy én nagyon sokat láttam ? . . . azaz dehogy láttam ; képmenekült meg a kötél általi haláltól, többi fogoly-társaival, Ra- paics, de azt már nem kerülhette ki, hogy az osztrák hadi törvényszék 18 évi szigorított várfogságra ítélje.

A katonai ,vérbiróság, mely Rapaics fölött is Ítéletet volt hozandó, — a hadbíró (Rapaics régi barátja) kívánságára —- in- formácziókat kért a felső megyék hatóságaitól, hol Rapaics mint magyar kormánybiztos működött. — S hogy másodszor is kikerülte a halálitéletet, nagyrészt ama kedvező tudósításoknak köszönhette, melyekben az illető hatóságok Rapaics emberszerető, szelíd bánásmódjáról a leglelkesebb szavakkal nyilatkoztak.

A boldogult ama ritka emberek közé tartozott, kiknek még az ellenségnél is csak tisztelői s barátai voltak, — ellensége senki!

Rapaics, ez a kedves öreg ur, a mi általán szeretve tisztelt „Dani bátyánk,“ kinek erényei közt, halhatatlan ha- zafiui érdemeit csupán — szerénysége múlta fölül, — egyáltalán nem örömest vette, ha katonai érdemeit, s tetteit emlegettük. De olykor, bizalmas, kedélyes társaságban, — sógora , Zs. kanonoknál, — csöndes kedélye néha-néha fölvillant, s élményeiből, — melyek nem az ő hadi tetteire vonatkoztak. — szives-örömest elmondott egyetmást. így beszélte el a többek közt, hogy midőn Aradon halálra voltak Ítélve, s a halálra már teljesen el is készülve, mint harczfiakhoz illik, — többek közt a hóhér is bejött látogatásukra, s körül tapogatva nyakukat, kegyes mosoly 1 ya 1 kijelenteni méltóztatott, hogy nyakuk igen alkalmatos a kötél alá. Sa foglyok, egymásra nézve, jó Ízűn elnevették magukat a derék Scharfrichter úr ez egészséges „galgen-humor“-a fölött.

zeletem játszott s ez alkotott magának jelmezeket. Ott volt a csengő hangon kaczagó kis vadrózsa, a vadregényes est, bágyadt olajbarna arczával; a pillanatszülte rózsaszínű hajnal, a tropikus éghajlat kedvencz virága „a tulipán,“ a csalóka délibáb, a karcsú termetű éjszaki fény, a zordon éjszak kedves szivárványával; a párjavesztett vadgalamb, a játszi kedélyű kék ég, márvány ar- cza ragyogó napjaival, s maga a szende éj, holdszőtte felhőruhája ezer és ezer parányi aranycsillagával, igéző rejtélyes szemeivel, melyeknek tüze meteorként hatott át a sziveken. De ki tudná mind elősorolni, és ha tudnám is, hátra volna még nagyrésze annak a bűbájos változatosságnak, mely mint a pillesereg; most látja s pár pillanat alatt eltűnt; annak a véghetetlen kedvességnek. mely az embert itt körülövezte. S mindennek központja: özv. Mészáros Istvánná úrnő, a jót. nőegylet elnöke; a legnemesebb erény, az árvák iránti hő szeretet él az ő' szivében s mindazokéban, kik e vigalmon részt vettek; azért olyan tiszta ennek légköre mindamellett, hogy jómódú és polgár nagy számmal volt jelen. S kit utána a legelső sorban követ az árvák hálája: az ö z v. Szentkirályi Kázmérné úrnő, kinek ügye mi is elismeréssel adózunk a sorsjátékban kifejtett buzgalmáért? melyen mintegy 100 db. igen csinos nyereménytárgy lett kisorsolva.

— No de már látom, hogy kezd türelmetlen lenni, tehát röviden előrebocsájtva, hogy a bál éjfélig katona-, majd éjfél után czigányzene mellett hajnali 6 óráig tartott, s hogy a négyeseket mintegy 56—60 pár tánczolta; elmondom azt, amire legki- váncsiabb, hogy kik tették oly szép és kedvessé e vigalmat. Ezek: dr. Akantisz Jusztinné, Brösztlné, Bubna Ella, Dubravszky Mariska és Tér.ke (Apátfalváról), dr. Danilovich Pálné, Erdélyi Gizella és Marianna, Frantz Etelka és Piroska, Gáspárdy Anna és Coeleszta, Gröber Anna, Berta és Irén, Glósz Irma, Horváth Ilonka, Jekelfalussy Etelka (rózaszin dominó) és Ilona, Jámbor Hedvig (Recsk ó német jelmez,) Komáromi Mariska, Kovách Kálmánná, Lipovniczky Irénke (Heves), Markasoly Mariska, Markovich Janka, Mészáros Kornélia, Megó nővérek, Mátékovich Mérné, Nékám Erzsiké, budahegyi Pauer Ferenczné, Petravich Berta- lanné, Petravich Irénke és Ilona, Rózsáné, Rózsa Paula, Szuhá- nyi Anna, Staud Ilona és Mariska, özv. Szentkirályi Kázmérné, Tamasy Piroska, dr. Tarnay Gyuláné (M. Kövesd), Vratarics Otília, (fekete dominó), Végh Jenőné, Volf Károlyné, br. Zvieberg Melanie stb. úrhölgyek.

Ezzel befejeztük az idei farsangot, és ha háború nem lesz, vagy ha valami dühös torzonborz muszka agyon nem puffant a tavaszon, hát jövőre kétszer ekkora referádákat fogok Írni magának ; addig pedig „tartson meg szives emlékében.“

Az elitéltek fogházául az olmützi erősség lön kijelölve. Ide szállittattak Aradról, kemény vasba bilincselve, a magyar- szabadságharcz dicső hősei, az osztrák zsoldos seregek vitéz had verői. A foglyok elszállítása egy jólelkü osztrák főhadnagyra lön bízva, ki egykor szintén fegyvertársá s jó barátja volt Ra- paicsnak. Ezt végtelenül bántotta a lealázó megbiztatás, és szivéből sajnálta az elitéit hősöket. Szolnokon pihenőt tartottak. Még azon estve megjelent börtönükben egy lakatos, — s másnap korán reggel mindnyájan kulcsot kaptak bilincseikhez . hogy legalább éjjelenkiut megszabadíthassák magukat annak kellemetlenségeitől.

Komáromban 24 órai időzés adatott tudtokra. Miután a| foglyok közt többen voltak, kiknek azon vidéken laktak családjaik, Rapaics, jó szerencsére, kísérletet tőn, s fölkérte egykori barátját, a nemeslelkü escorte-föhadnagyot, engedné meg, hogy, az illető foglyok 24 órára családjaikhoz távozhassanak. A főhadnagyot meglepte az ép oly veszélyes, mint merész kérelem, „Tudod-e, — úgymond — hogy ha kérelmedet teljesítem, fejemmel játszom?“ — „Tudom — válaszolta Rapaics nyugodtan. De ha mindig oly biztosan fog állani fejed a nyakadon, mint az esetben; ha e kérelmet teljesíted, akkor mindig nyugton alhatol.“ -- A főhadnagy egy perczig sem tétovázott többé, s az illetőknek megadta a távozásra az engedelmet. A távozottak családjaik körében néhány édes-keserű óráját töltötték a viszontlátásnak. 24 óra múlva mindnyájan együtt indultak utjokra szomorú fogságuk helye felé. ’!

Olmützben Rapaics Dániel börtöntársai voltak, egyebek közt, a magy. kir. honvédség mai jeles két törzstisztje: , M a-’ riássy János tábornok,és Dobay ezredes; azonkívül Csere-56