Eger - hetilap, 1887
1887-12-13 / 50. szám
395 a polgármester ur beszéde nyomán, újból ecsetelte e város aggasztó állapotát. Miután — úgymond — Eger város lakossága legnagyobb részének, az úgynevezett földmives osztálynak egyedüli s kizárólagos existentiája s keresetforrása a szőlőkben rejlik, igen természetes, hogy a szőlőbirtokok fönmaradásának kérdésében nemcsak a birtokosság, hanem az összes lakosság érdekelve van, annál is inkább, mert városunkban nincs, s egyelőre nem is remélhető oly keresetforrás, mely e szőlők elpusztulása következtében munka nélkül maradt annyi ezer embernek keresetet volna képes nyújtani. Azután áttér a phylloxera-vész ismertetésére, mely főleg rendkívüli szaporaságánál fogva oly roppant káros hatású. Mivel — úgymond — ismerjük az ellenséget, természetesen legegyszerűbb tanács volna azt elpusztítani; s azért is már csaknem 20 évvel ezelőtt a franczia kormány 300000 franknyi dijat tűzött ki oly szer feltalálására, mely a phylloxerár. teljesen kipusztitaná úgy azonban, hogjr a szőlőnek ne ártson. De máig senki sem nyerte el e dijat; — s mégis látjuk, hogy, — ha nem is Egerben, melynek lakossága sokkal okosabb, mintsem oly csalóknak lépre menne — százan és százan vesztegetik pénzöket oly, újságokban nagy hangon hirdetett philloxera-irtó szerekért, melyeknek absolute semmi más hasznuk nincs, mint hogy a hirdető zsebét megtöltik. Azért felkéri a közönséget, hogy ezentúl is óvakodjanak ily ajánlott szerekben bízni, mert ezen az utón nemcsak pénzöket, hanem még a drága időt is elvesztegetik, pedig a közmondás: „az idő pénz“ Guyot, szerint ez esetben igy alkalmazandó: „az idő az élet.“ mert a veszedelem nem várakozik. (Vége köv.) Különfélék. — Eger városának a török uralom alóli felszabadulása, mint a kereszténység egyik nevezetes diadala két százados évfordulóját érsek ur ő exja a székesegyházban tartandó isteni tisztelettel rendelte megünnepelni. A „Te Deum“-mai egybekötött ünnepies mise e hó 17-én regg. 9 órakor fog tartatni, melyen, — ha megrendült egészségi állapota engedi, — érsek ő exja fog ponti- fikálni. ut felé törtek, s elhatározta, hogy további zenei kiképeztetése czéljából Prágába megyen. S bár többi testvéreinek iskoláztatása által is erősen igénybe vett szülői részéről csak nagyon csekély anyagi támogatást várhatott, e körülmény a merész és vállalkozó ifjút nem csüggesztette el, hanem saját erejében bizakodva, az 1840-ik évben csakugyan Prágába ment, sőt ugyanakkor, a műénekben való kiképeztetés czéljából, feltűnő szép hanggal biró gyermekded nővérét, Júliát is magával vitte. S tevékeny, vállalatos szelleme, mely egész életpályáját jellemezte, — csakugyan nem hagyta őt cserben. Sükerült ugyanis neki, nővérét Júliát, a prágai Sophia-énekakademiába elhelyezni, maga pedig szerencsés volt a hirvenes Pits eh igazgatása alatt álló prágai orgona-iskolában, mint a nevezett igazgató egyik legkedveltebb tanítványa, nyerhetni kiképeztetést az orgonálás, az összhangzattan, s zeneszerzéstan magasabb zeneismereteiből. Midőn másfélévi szorgalmas tanulás után, mint teljesen képzett zenész és organista Prágából haza került, nagyon természetes, hogy azontúl szűk volt neki a námesztói kórus, és képességeinek megfelelő hivatás után látott. Ép ez időtájt folyt a tanítóképző intézetek szervezése, s azokban a zene- és énektanári állomások rendszeresítése. Egy ily tanári állásra pályázott tehát Zs. Ferencz Pozsonyban, 1843- ban, hol, a concursuson, a pályabíró, egy tisztes öreg ur, azt a feladatot tűzte elé: rögtönözzön az orgonán fuga-változatokat az „0 du lieber Augustin“ ismeretes német nóta dallamára. Zs. Ferencz a feladatnak közmegelégedésre felelt meg, s a bizottság rögtön megkínálta a rendszeresített négy zenetanári állomás egyikének elfoglalására, mit azonban sajnálattal kelle elutasítania, lévén akkoriban a zenetanár évi fizetése összesen 1, mondd : egy száz forint. Egy évvel később Árva megye tisztikara egy megyei zenekart szándékozott Alsó-Kubinban létesíteni, s miután a Zsass- kovszky-család időközben ismét Alsó-Kubinba tette át lakását, — a megye Zsasskovszky Ferenczet kínálta meg a tervbe vett zenekar szervezésével s igazgatásával. Zsasskovszky Ferencz 1845-ik évi szept. havában jelent meg először Egerben, hogy szolgálatait az akkori érsek, b. e. — „Mária-ünnep,“ az egri érseki papnevelő intézetben. — Megható s kegyeleies egyhaz-irodalmi ünnepnek voltak tanúi, városunk művelt katli. közönségének azon számos tagjai, kik a múlt vasárnap, f. hó 11-én, délelőtt 10 órakor az egri növendékpapság magyar egyházirodalmi társulata által, a papnövelő intézet nagytermében rendezett „M áriaünnepéiy“-en résztvenni siettek. Az egri növendékpapok régóta fönálló ez egyházirodalmi társulata évek óta meg szokta tartani ez ünnepet, melyen, egyszersmind mintegy társulati nyilvános diszgyülésen, ád számot az intézet iránt kiválóbban érdeklődő közönségnek az utóbbi évben tartott Mária-ünnep óta, a társulat szellemi s anyagi állapotainak mibenlétéről: munkásságáról, előhaladásáról. S őszinte szívvel elmondhatjuk: a multvasárnapi ünnepély minden tekintetben méltó párja volt az előző évekbelieknek. De növelte e vasárnapi ünnep érdekességét különösen az is, hogy a társulat azt a szent- séges atya, XlII-ik Leo romai pápa küszöbön álló jubileumának megünneplésével, s Eger városa a török iga alul való felszabadításának e f. decz. hó 17-én történendő kétszázados évfordulójára való kegyeletes megemlékezéssel kapcsolta egybe. — A papnövelő intézet ez alkalomra ízléssel földiszitett, s az ünnepi homlokzaton, élő disznövénycsoportozatok közt. XIII. Leó pápa őszentsége élethü arczképével ékeskedő nagy termét zsúfolásig megtöltő városunk kath. közönsége, melynek soraiban, egyházi s világi előkelőségeken, a földmives osztály s a tanuló ifjúság számos képviselőin kivűl, városunk művelt, előkelő hölgyközönségéből is igen sokakat láttunk. — Az ünnepet Králik Ferencz IV. é. hittan- hallgató, az egyházirodalmi társulat ez idei elnöke nyitotta meg, a megjelent közönséget üdvözlő rövid beszéddel. A programút többi részleteit egy „XIII. Leo pápa élete s működése“ czirníí, tartalmas értekezés (olvasta Králik B. elnök.) három verses szavalat, jelesül: „Szeplőtelen“ Pály Edétől (szav. Török Kálmán); — „Óda XIII. Leó aranymiséjére, Králik Ferencztől (szav. Lukácsovics Bert.), és „Eger visszavételének kétszázados emlékünnepére, ugyancsak Králik F.-től (szav. Major Béla), és a társulati jegyző Énekes Jánosnak az egyházirodalmi társulat egy évi beléletéről, szellemi s anyagi viszonyairól szóló jelentése képezték. A szóbeli előadás közeit kellemesen váltották fel a műsor zene- és énekrészletei. P. csinosan játszotta zongorán Székely J. „La Sirene“ ez. kedves salon-darabját,; s ugyanő, Zs. K.-al néhány választéPyrker J. Lászó pátriarchának s az egri inéit, fokáptalannak felajánlja. Testvére, Endre, már akkor, mint jogakad. hallgató, Egerben lakott, s buzgó műkedvelő tagja volt az egri székes főegyházi zenekarnak. Zsasskovszky Ferencz, az élénk, mozgékony, kedves modorú fiatal ember, ez első megjelenésével mindjárt kedvező hangulatot támasztott maga iránt s eleve megnyerte a maga részére a döntő köröket annyira, hogy midőn 184fi-iki Vizke- reszt ünnepére újból Egerbe jött, hogy az itteni fószékesegyház- nál megürült karmesteri állásra pályázzék, ugyanazon évi febr. 2-án ez állásra csakugyan meg is választatott. E díszes állásában, negyven éven át tanúsított működése s annak eredményei ismeretesek előttünk. Bizonyos, hogy az egri székesföegyházi ének- és zenekar mai nap sem felel meg távúiról sem az ez idő szerint már magasra fejlett egyházi zeneművészet minden igényeinek. Az okokat itt nem szellőztetjük. De hogy az egri kórus a régi slendriatiból kivetkőzve, ügyekezett a modern egyházi zeneművészet ösvényére lépni, azon haladni, a középszerű igényeknek megfelelni, s hazai egyházi zenekaraink között az elsők közé küzdenie föl magát: az Zsasskovszky Ferencz kétségbevonhatlan érdeme. Mert ha visz- szatekintünk az egri főegyházi ének- és zenekar 40 év előtti viszonyaira, mielőtt annak vezetését az uj karmester, Zsasskovszky Ferencz átvette: annak sajátságosait furcsa képe áll előttünk. Negyven év előtt ugyanis az egri chorus énekkarában csak az egy bassus volt rendszeresen betöltve, a tenort a dirigáló karmesternek kellett énekelnie; a soprán és alt szólamokat pedig a Foglárintézet néhány növendéke töltötte be. E sorok Írója, a * negyvenes évek elején, mint Foglár-intézeti növendék, maga is több éven át volt az egri székesegyházi chorus — első soprani s táj a, s soló-éuekese. Híven emlékszik tehát az akkori viszonyokra, s ma is kedélyesen mosolyog arra a szokatlan műélvezetre, midőn a „vegyes négyes szólamú egyházi énekeket“ négy kappanhangú öreg chorus-muzsikus énekelte. Nem mondjuk, hogy az öreg Wilt karmester idejében ne lett volna az egri cliorus- nak néhány jeles képzettségű zenésze. Volt bizony. A többek közt Werkal-ban egy oly jeles cellistát, birt, akit sokan megirigyeltek az egri főszékesegyházi zenekartól. De ezek csak kivételes* V
